Bumm

Nemrégiben végiggondoltam, merrefelé is vannak szakmai cikkeim, szerte az interneten. Gondoltad volna, hogy több, mint 300 van belőlük? Gondoltad volna, hogy egy érdeklődő olvasó milyen nehezen láthatja át ezt a kupacot?
Aztán öregnek öreg vagyok, de teljesen süket még nem. Időnként kapok azért olyan megjegyzéseket, hogy szedjem ki a magánéleti blogból a szakmai írásokat. Meg legyen egy hely, mely az Exchange-re koncentrál. És az se lenne baj, ha interaktív és jól kereshető lenne.

Nos, elkészült. Egyelőre száztízegynéhány írás, két szerző – és egy link.

Kilőttük.

Ugyanaz másképp

Megint írnom kell. Ami nem baj. A baj az, hogy így vasárnap délután elpilledtem, nem sok kedvem van hozzá. Lesétáltam, ittam egy kávét. És egyből felpörgött az agyam.
Például beugrott, mennyire hasonlít két jelenet, két különböző filmben. Amikor a Csinibabában a volt ávós, a felesége és a szolgálatban lévő rendőrnő bepálinkázva pancsolnak a szökőkútban, az gyakorlatilag ugyanazt üzente, mint a Kutya Éji Dalában az a jelenet, amikor a rendőr és a határőr részegen elkötött egy motorcsónakot és a Parlament meg a Vár előtt a Dunában fel-alá száguldozva üvöltözték, hogy “I can’t get no satisfaction!”.

Versmondó lány

A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát,
összegyűlt mindegyikük, 40 000 szoldát,
jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan
45 vad telén, kezdődjék már a roham.
Álltak és vártak utolsó parancsra,
az égen sztálingyertyák ragyogtak.
Áttörünk, áttörünk a Széna téren át,
áttörünk, áttörünk a Széna téren át.

A Széna tér fényben ég, ott várnak az oroszok,
mindenük a fegyverük és a parancsnokok.
Ég a tér, látom, hogy ég, ég a Széll Kálmán tér,
nincs sötét, nincs esély, nem fut ki egy egér,
és a tisztjeik fölemelt kezekkel,
és az utcákra szegezve a fegyver.
Nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át,
nem jutnak át, nem jutnak át, a Széna téren át.

Bújnak ott a romok alatt, helybeliek, magyarok,
városukat a sok csapat, a fényes sisakosok
megszállták s az itteniek bújnak a föld alá,
bőrönd és kisgyerek és kívül a sok szoldát,
szemben egymással németek, oroszok,
éjjel jéghideg éjszaka, fog vacog,
fényben áll, fényben ég a Széna – Széna tér,
fényben áll, látom, hogy ég a Széna – Széna tér.

A Hattyú utcán, az Ostrom utcán csillog a sisaközön,
a sok szoldát szorosan áll, majd a parancs, ha jön.
És fél három, és érkezik, és fut és ordítva rohan
a fény felé 40 000, mindegy már itt a roham,
és az oroszok tüzelnek, tüzelnek,
ők meg ledűlnek, ledűlnek, ledűlnek,
üvölt a tér, dől a vér, és ég a Széna tér,
45 vad telén a Széna – Széna tér.

A Hattyú utcán én úgy megyek azóta naponta át,
itt feküdt el sok tízezer, s nem nézem a házak falát,
golyónyomok, golyónyomok, ronda golyónyomok,
A Széna tér, látom, hogy ég, és kik elbújtak ott,
bújt a pincébe apám is, anyám is,
míg a szoldátok üvöltve halálig,
így megyek, én így megyek a Széna téren át,
így megyek, én így megyek a Széna téren át.

– Cseh-Bereményi: Széna-tér –

Ez az a dal, melyet sosem tudok meghallgatni úgy, hogy csinálok közben valamit. Leteszem a tollat, eltolom a billentyűzetet, hátradőlök a székben… és hallgatom. Próbálom elképzelni az eseményt… azt, mely már önmagában is borzalmas lehetett, de szimbolikájában sokkal-sokkal nyomasztóbb.

Crocodile Dundee Budapesten

A Nagy Lajos Király útján haladtam a géperejű járművemmel. Nekem zöld volt a lámpa a zebránál, a gyalogosoknak piros. Olyan öten-tízen álldogálhattak, közöttük egy földszínű ruhás, zavaros tekintetű szakállas fazon.
Ő nem is annyira álldogált, inkább lelépett az útra és veszettül integetett az autóknak. Hogy álljanak meg. Hát nem látják, hogy itt egy csomó ember át akar menni az úttesten?