Kerékpár apró

Egy kétsávos, nem túl széles kertvárosi utcán tekertem. Nagyjából akkor ért utól egy kocsi, amikor egy parkoló autóhoz érkeztem. Először arra gondoltam, szabályos leszek, jelzek balra, majd kikerülöm az álló autót. Aztán meggondoltam magam: a mögöttem lévő autó így is, úgy is meg fog előzni, márpedig én nem akarok a szendvicsben félkézzel közlekedni. Amilyen szűken csak lehet, bementem az autó mellé, a mögöttem lévő autó pedig vadul dudálva húzott el mellettem. Nem tudom, hogyan gondolta: nem fogom kikerülni az álló autót?
Egyébként tényleg nem akartam. Csak az volt a baj, hogy a kapkodásban nem találtam az annihilátor főkapcsolóját az ökörszarvkormányon.

….::…::.:…::.:.:..::……:::..:.::.:.::.:::::::::….:.:.:…::::

A sorompó előtt tábla:

Amíg piros a lámpa, kérjük állítsa le a motort!

Bakker, nagyon nehezet kértek. Uri Geller is maximum csak lelassítani tudja a szívét, teljesen leállítani ő sem.

….::…::.:…::.:.:..::……:::..:.::.:.::.:::::::::….:.:.:…::::

Egyenrangú kereszteződés egy szűk lakótelepen. Balról egy kisautó jött, jobbról senki, mentem be a kereszteződésbe, mint kiéhezett kutya a hentesüzletbe. Fékcsikorgás. Balra néztem: a kisautó a mellső kerekein egyensúlyozott. Semmi gond, mondhatni hétköznapi eset. De ami ordibálás utána jött… Nem, nem a sofőr. Hanem a back seat driver. Hogy az anyós volt-e vagy a feleség, a jó ég tudja… de egyből elkezdett ordítani a sofőrrel, hogyan vezethet olyan balfaszul. A sofőr sem hagyta magát, visszaordított. Én csak álltam, a kicsit megdöntött bringa a lábam között, vigyorogtam… aztán továbbmentem. Csak pár méterrel arrébb jutott eszembe, hogy nem ez volt a helyes megoldás.
Oda kellett volna menni a hapihoz – velem egykorú, körszakállas, piknikus fazon volt – és beszólni neki, hogy ‘Csak nyugodtan, haver. Nálad van a kormány. A sárkányt meg dobd ki a kocsiból, ha belepofázik a vezetésbe.’
De most komolyan. Akkor indultak valahová. A sofőr is, az utasa is merev ordítós idegállapotban. Bele a délutáni forgalomba. Borítékolt koccanás.