Mint aki halkan belelépett

Folytassuk a rémdrámát.
Mivel pont azért nem szándékoztam 64 bites operációs rendszert feltenni, mert nem akartam nagyokat szívni a driverekkel – aztán ehhez képest folyamatosan szívok a 32 bites enterprise server drivereivel – szóval úgy gondoltam, utánanézek mi is a helyzet a 64 bites XP-vel. (Ha már megvettem a 8 GB RAM-ot, nincs visszaút.) Egy kis nyomozás a neten… látszólag mindenhez van driver. Lekaptam a telepítő cédét – két példányban is, az egyik valami debug/check verzió, a másik meg a sima – begyűjtöttem a megfelelő sp2-t is, aztán hajrá.
Betettem a lemezt a meghajtóba, boot… semmi. Betettem a másik lemezt, boot… semmi. Miaf? Nem 64 bites a hardver? Ennyire nem lehetek hülye! (Dehogyisnem – éledezett egy belső hang.) Megnéztem a proci dobozát: 64 bites. Alaplap? Az nem volt olyan egyértelmű… de rákerestem a neten, többen is írták, hogy 64 bites XP-vel használják. A protekciósok. Most akkor mi van? Eszembe jutott, hogy megvan még az MSDN welcome kit, abban kell legyen gyári telepítő cédé is. Volt. Igaz, dvd, rajta 5 különböző verziójű XP, de ott van a 64 bites is. Betettem, boot, bejött a menü… négy menüponttal. Találd ki, melyik hiányzott. Ekkor kezdtem vinnyogva headbangelni a dolgozóasztalon.
Ellenőrzés: más gépeken a gyári dvd teljesen látszik, az általam írt cédéket senki nem látja. Egyszerűen nem hiszem el. Ilyen nincs. Ennyire nem utálhat az informatika istene.
Nagyon közel álltam ahhoz, hogy bedugjam a fejem a macska szájába, majd határozottan a farkára lépjek.
Nézegettem a welcome kit-et, ott vigyorgott benne egy Vista64 telepítő dvd is. Prósza. Hogy egyáltalán beröffen-e? Betettem, boot… és elindult. Tehát a vassal minden rendben. Kínomban végignyomtam a telepítőt, kíváncsi voltam, mennyire kapok üzemképes gépet. Közben azért nyomoztam a neten, a kép nem is volt olyan lehangoló: egyedül az alaplapi hálókártyához nem volt driver. Oké, tudom, ez a legnagyobb cucli, mert akkor semmi máshoz sem tudok letölteni… de húztam én már ki sokszor magamat a saját grabancomnál fogva a mocsárból.

Közjáték: Nem szeretem a Vistá-t. Tudom, nem illik ezt így hirdetnem, de akkor sem. Nagy, erőforrásigényes… és ehhez képest nekem nem sokat ad az XP-hez képest. Nem azért raktam bele 8 GB RAM-ot, hogy az oprencer megegyen belőle 7,9-et. És akkor még ott van a drivermizéria – x64-nél fokozottabban – a tömérdek kékhalál, az sp1, a bug-os alkalmazások (pl. sync center)… nem hiányzik ez nekem. Arról nem is beszélve, hogy még mindig kapkodás az életem, egyszerűen nincs időm újat tanulni – dolgoznom kell. Szóval legmeredekebb terveim között sem szerepelt, hogy 64 bites Vistát teszek erre a gépre.

És most itt van, és csak húzza a csíkot a sarkifényes háttér előtt a windowsupdate. A printerdriver fent van, működik. Hálózatról is. A szkenner szintén. Szereztem hangkártya drivert is. Az usb drive-ot egyből felismerte. Semmi dupla/tripla beléptetés, semmi sztochasztika. A videodriver most jön le, de a windowsupdate-ben találtam Activecard drivert is. (Kell az nagyon, innen szoktam belépni az ügyfelekhez, ha itthonról dolgozom.) Még a Genius tablethez kell drivert találnom, és minden hardver tökéletesen működni fog rajta. Döbbenet.
Oké, valószínűleg lesznek még kanyarok a szoftverekkel (VPN kliensek, Virtual Server, Nero, meg mittudomén), az erőforrásigényén is tuti sportolni fogok pár napot… de eddig elég igéretesnek tűnik.
A legjobb produkció ma estig a szinpadon.

Ütjük egymást, rendesen

Felment a printer driver. 1:0
Nem ment fel a szkenner driver. 1:1
Felment az Activecard driver. 2:1
Nem működik a hordozható USB vinyó. 2:2

Na, ez utóbbi nagyon fáj. Az ember azt gondolná, ez nem egy rakétahajtómű, ilyesmi egy szerveren is előfordulhat, hogy rádugunk egy USB meghajtót. Hát, nem. Ott kezdődik, hogy már a BIOS sem látta. :-O Aztán amikor nem direktben dugtam be az USB aljzatba, hanem egy USB hubon keresztül, akkor már legalább a BIOS-ban megjelent. Pontosítok: a windows device managerben is megjelent. Csak éppen közölte, hogy a hordozón lévő fájlformátum: raw. Mondanom sem kell, átdugva egy XP-re, gyönyörűen látszik az ntfs partíció. El lehet még játszani a BIOS-ban azzal, hogy mi legyen: ha pl. auto állapotban hagyom ezt a kapcsolót, akkor floppynak látszódik. Valószínűleg ekkor csak a fat32 partíció jöhetne szóba. Viszont hiába állítom hdd módba, akkor is raw marad a windows számára. Apró pikantéria, hogy ezen a vinyón vannak a korábbi gépről lementett cuccok. Ha vissza akarom tölteni, jól körbe kell majd járatnom a hálózaton azt a sok gigabájtot.

Amitől viszont elkedvetlenedtem, az az oprendszer fellazulása. Teljesen kiszámíthatatlanul abszolút hülyén viselkedik – márpedig ha van valami, amit nagyon utálok az informatikában, az a sztochasztikus viselkedés. (Oké, kíméljetek meg az ‘akkor minek mentél el Windows adminnak?’ kérdésektől. :)
Nyitóképernyő, login ablak. Beadom a usernevet, jelszót, elindul a profilbetöltés… majd újra feljön a login ablak. Volt olyan, hogy ezen továbblépve megint csak a loginablakkal találkoztam. (A jelszó jó, hiszen elkezd bejönni a profil.) Aztán szintén kiszámíthatatlanul olyat csínál, hogy a D: partíció írásvédett lesz. Meglehetősen röhejes látvány. Restart… aztán megjavul. Arról, hogy 3 service, melyek tegnap még lelkesen mentek, ma már el sem indulnak, nem is ejtek szót. (Valami ATI hotkey parser, a smartcard meg a perfmon szolgáltalások.) Gyűröm még, persze… de olyan ez, mint amikor hazahozza valaki az új autót a kereskedésből és már ezen az úton is előjönnek az elektronika kontakthibái. Legalább egy picit érezhettem volna, hogy valami szépen, olajozottan muzsikál.