Leltárszerűen

• Reggel hívtam a vízszerelőt. Reklamált, hogy az embere volt kint vasárnap délelőtt, de nem engedtük be.
  – Csengetett? – kérdeztem kereszt.
  – Hát, azt nem talált, de óbégatott.
  – Amikor éppen láncfűrésszel akrobatizáltak a szomszédban. Mobilja nem volt?
  – Nem vitte magával.
  – Aha. És akkor most mi lesz?
  – Ma délután megyünk.
  – Sok szeretettel várom Önöket.
  Aztán meglátjuk.
• Napi ügyintézés:
  – Vámpapír az MVP üveggyöngyök kezelésére.
  – Fax a riasztós cégnek szerződés folytonosság ügyben.
  – Kábeles Internet számla áthárításának intézése.
  – ADSL Internet lemondása.
• Telefon a villanyszerelőtől.
  – Jó napot, ma délben mennénk biztosítékot cserélni.
  – De…
  – Igen, tudom. Nincsenek otthon. Nem is kell. Lenyomjuk az áramot, cserélünk, aztán már megyünk is.
  – Jó. A fizetés hogyan lesz?
  – Majd egyszer összefutunk a városban.
  – Óh. Végülis megoldható.
  – Rendben. Akkor megyünk.
  – Oké. Lenne még egy elvi kérdésem: antennakábelekkel foglalkoznak?
  – Részben. Mi a probléma?
  – Volt itt egy jól kialakított antennakábel-hálózat, de a kábeltévé társaság emberei valamit elkeffentettek rajta és szeretném rendberakatni. Ez egyrészt nyomozás, másrészt kábelezés, bekötés.
  – Így látatlanban nem tudok mit mondani. Valamilyen szinten foglalkozunk vele, de van ismerősünk is, aki mélyebben ért hozzá.
  – Zene füleimnek. Akkor majd keresném ez ügyben.
  – Jó.
• Fél tizenegykor jött az újabb telefon.
  – Jó napot, a villanyszerelő vagyok.
  – Jó napot.
  – Itt vagyok az egyik gyerek szobájában és örömmel közlöm, hogy van normális tévéjel a fali csatlakozóban.
  – Izé…
  – Az Ön lánya volt olyan kedves és beengedett minket, sőt segített is a nyomozásban.
  Hm… tényleg. Dóra ma orvosnál volt, torokfájással.
  – Remek. És odalent?
  – Ott most nincs jel, de hát tévéjük sincs.
  – Valóban. De a kábelen Internet is söpör, annak pedig lent van a modemje.
  – Hűha.
  – Bizony.
  – Akkor át kell értékelnem a helyzetet. Ha visszaálítom az eredeti állapotot, az jó lesz?
  – Tökéletes.
  De tényleg. Ugyanis ezzel a partizánakcióval fel is térképezték a terepet, meg is van az elképzelés a rendrakásra. Majd.
• Ebéd után hívtam az ügyvédet. Nem vette fel. Rá tíz percre pittyent a telefonom: a bank üzent, hogy megérkezett a pénz. Aztán húsz perc múlva telefonált az ügyvéd:
  – Jó napot kívánok. Keresett.
  – Jó napot kívánok. Azért kerestem, hogy jelezzek, megérkezett a pénz – kapcsoltam gyorsan.
  – Óh, köszönöm. Elnézést a kényelmetlenségért. Tudja, eddig nem vettük észre, de az apróbetűs résznél volt egy olyan kitétel, hogy maximum ötszázezer forintot utalhatunk. Sajnos eddig ez nem tűnt fel.
  – De legalább most már tudják.
  – Igen. Mondjuk egy kicsit kényelmetlen volt a pénzt négy részletben utalni, de még nem volt idő módosítanunk a szerződést.
  – Semmi baj. A lényeg, hogy átjött a pénz.
  – Hát, igen. Még egyszer elnézést a kényelmetlenségért.
  – Semmi gond. Viszonthallásra.
  – Viszonthallásra.
  Nos, tényleg semmi gond. Azon kívül, hogy az ügyvéd úgy hazudott, mint a vízfolyás. Egyfelől én egy darabban kaptam meg a pénzt. Ha tényleg négy részletben adta volna fel, akkor az négy részletben is érkezik meg. Másfelől a vevőm később jelezte, hogy ennél már jóval nagyobb összegeket is mozgatott meg az ügyvéd által, soha nem volt probléma. Miért pont az én két millámmal kellett neki variálnia… rejtély. Mindenesetre megjegyzem, ha a Hoppál ügyvédi irodához tervezed, hogy fordulsz, készülj fel érdekes fordulatokra.
• Így viszont lehet szervezni a négynapos ünnepre. Kisteherautó rendel. Válasz persze nem érkezett egész nap. Hagy izguljak még egy kicsit.
• Telefon az asztalosnak. Nem jó a kedd délután, megbeszélésem lesz. Ő meg nem tudja, mikor jön legközelebb Pestre. Finoman próbál lebeszélni az egészről, mondván, hogy messze lakok, a munka sem igazán olyan, amin kereshetne. Egyelőre annyiban maradunk, hogy keressük egymást.
• Délután skera haza. Végülis a szerelő azt mondta, öt óra után bármikor jöhet.
• Gondoltam, ha már ilyen lelkes az asztalos, megnézem, egyáltalán hogyan néz ki az ajtó alja belülről. Levágtam egy ötcenti hosszú, tizenkét milis csíkot az aljából, látszott a lezáró léc. Hurrá. Akkor tulajdonképpen levághatom én is, nem kell visszazárni az alját. Igaz, a dekopírfűrész úgy vág, mint az ökörhúgyozás, de a 12 mm helyett tízre jelöltem, a többit pedig Ráspoly Úrfi segítségével tettem egyenesbe. Jó két órát szuttyogtam vele. Egy asztalosnál ez annyi lett volna, hogy zsutty, lehúzza a kart – de az eddigi események erősen alátámasztották, hogy amit meg tudsz csinálni magad, azt ne bízd mesterre. Még akkor sem, ha hússzor nehezebben tudod megcsinálni, mint ő. Mind a végeredmény, mind az idegrendszered normálisabban jön ki így a szituációból.
• Fél nyolc körül jött meg a vízszerelő. Nem a főnök jött, hanem az az alkalmazottja, akit akkor küldenek ki, ha a mester elcseszett valamit és a dühös ügyfél jelenlétében kell rendbetenni a szituációt. Nálunk már most volt másodszor a hapi és megint nem csalódtam benne. Egyből megtalálta a hibát, félórás irgalmatlan káromkodások mellett ki is javította.
  Mi okból volt szükség káromkodni? Elmesélem.
  A radiátort a főnök és a bizalmasa rakták vissza. Én ugyan nem voltam itthon, de Nej elbeszélése alapján legalább egy órát elkínlódtak a visszarakással – ugyanis az egyik tömítés szar volt. Akárhogy kinlódtak vele, mindig eresztett. Végül egyszer csak visszagyötörték valahogy, úgy, hogy nem csöpögött. Megjegyzem, ekkor a radiátor kényelmesen hozzáférhető volt.
  Aztán elmentek. Rá egy napra, amikor beállítottam a radiátor melletti konyhaszekrényt, akkor vettem észre, hogy csöpög a csatlakozás. Csakhogy ekkor már be volt kötve a tűzhelyblokk, a szekrény mozdíthatatlanná vált, a radiátor pedig kurva nehezen szerelhetővé. Időközben – sajnos – Nej kifizette a teljes összeget a munkáért, így valahogy visszaesett a fiúk lelkesedése. Egyszer ugyan kijött valaki, közölte, hogy szar a cafni. Ekkor veszekedtem egy jót a mesterrel.
  Aztán sok pontatlanság, megszegett ígéret, seggszájúság után végre ma kijött az egyetlen hozzáértő ember. Szétszedte az egészet, sátáni kacajban tört ki, amikor megemlítettem a cafnit, majd megfellebezhetetlenül közölte, hogy szar a tömítés. Érted, ugye? A főnök órákat cseszett el vele, úgy, hogy tudta, hogy szar a tömítés, de mindenképpen azt rakja vissza. Később, amikor számon kértem rajta a rossz szerelést, még ő volt felháborodva, hogy akkor nem is látszott a csöpögés. Aztán most jött valaki, közölte, hogy szar a tömítés, berakta azt a tízforintos szart és azóta olyan száraz a radiátor környéke, mint a Szahara egy lokális napfoltkitörés idején.
  Én voltam a hülye, hogy nem kértem el a hapi telefonszámát. Legközelebb elég lenne közvetlenül őt hívni, megkerülve azt a fasz főnököt.
• Végül leírom az esténket. Én az ajtó beállításával szerencsétlenkedtem (jó lett a levágás, de nem vettem figyelembe, hogy a burkoló dimbes-dombosra rakta a járólapot – így az ajtó továbbra sem zárható), a szerelő a radiátort rugdosta, miközben próbált a csőfogóval fogást keresni a hollanderen, a szerelő kislánya, akit kényszerből hozott magával, éppen a dobozhegyet próbálta átforgatni, Nej anyámmal bonyolódott maratoni telefonbeszélgetésbe (kellett, a kedves mama megint kórházba került, és ha már én nem értem rá felvenni a telefont, legalább valaki a családból legyen képben, hogy mi van vele), Dóra szegény magyarázta volna, hogy haldoklik és mit is mondott az orvos és hogy süket az egyik fülére, miközben kétszer is csörgött a mobilom, de mire odaértem, a gazembere letette és ráadásul a számot sem jelezte ki a készülék. Mindezt akkor, amikor normális családban már alszanak az emberek.

No. Ez egy ilyen nap volt. Nem látom okát, hogy a holnapi egyszerűbb legyen. Pedig…
Ma a munkahelyen elmentem vécére. A kabinos részlegre. Már jöttem kifelé, amikor a folyamatosan motoszkáló hiányérzet konkrétummá manifesztálódott: nekem nem volt a kezemben vécépapír. Szerencsére időben jött a felismerés, visszarohantam, korrigáltam. Aztán este, már itthon, mentem volna pisilni – és csak akkor vettem észre, hogy valami nem stimmel, amikor megláttam magam a borotválkozótükörben. Pedig már teljesen készen álltam a műveletre – a fürdőszobai mosdókagyló előtt.
Nem kicsit vagyok szétszórt. És hihetetlen, de mind a munkahely, mind az ügyfelek megbíznak bennem, mintha szellemi képességeim teljében, maximálisan rájuk koncentrálva tudnék tevékenykedni.
Nincs még kiveszve honunkban a bátorság.