Még mindig nem bírok kiszabadulni a konyhából. (Pedig pár héttel ezelőtt úgy képzeltem, hogy a konyhával nekem semmi dolgom sem lesz. Hogyan fajulhatott idáig a helyzet? Nem tudom.)

Délután buliba voltam hivatalos, a cél az volt, hogy addig fel kell aggatnunk négy darab 60 centis Faktum (Ikea) szekrényt meg egy sarokelemet. Nem voltam különösebben ideges, ez két-három óra munka, simán meglesz. Aztán az első, legnehezebb elemnél becsapott a ménkő. Beton. Pont ott, ahová a lyukakat fúrni kell. Ráadásul elsőre el is böktem, fél centivel lecsúszott a kész lyuk, újra kellett fúrnom. Ekkor mondta azt az utolsó vídia fúróhegyem is, hogy kampec. Meg csavarból is be kellett szereznem valami vastagabbat. Irány a Baumax. Hogy én mennyire utálom ezt az üzletet: harmatgyenge választék, mindig hihetetlenül hosszú sor a pénztáraknál. Most például egyszerűen nem volt darabban vídia hegy. Csak hatos készletben árulták, egy doboz 280 forint volt. Elképzelheted, ennyi pénzért mit tudtak. Csúnyán néztél rájuk, elgörbültek. Bedobtam 3 dobozzal, a hátralévő hat lyukhoz talán elég lesz.
Az első lyukkal még úgy-ahogy elboldogultam, a készletből csak egy hegyet intézett el. De aztán jött a bajnok lyuk. Szépen egymás után nyírta ki a komplett első dobozt, úgy, hogy egy milimétert sem haladtam előre. Ennek a fele sem tréfa. Szerszámosládám egyik sarkában volt a Szent Fúrófej, egy ipari gyémánt heggyel ellátott vadállat. Nagyon régen vettem, nagyon drágáért. Nekiugrottam – és rögtön éreztem, hogy ez igen, rögtön ezzel kellett volna kezdenem. Ment, mint kés a vajban. Aztán megakadt. Kezdtem nem érteni. Kivettem a fúrót – és csak egy csonk fityegett a végén. Bakker, az ipari hegy leolvadt róla. Amikor azt hittem, hogy hatolok befelé mint állat, akkor a fúrófej olvadt el. Igen, ekkor jutott eszembe, hogy ez szintén Baumax termék volt. Bontottam egy újabb doboz vídia fúrófejet. Nem is nagyon szaroztam a kicsomagolással, egyből kettétörtem a műanyagot. Ez a doboz is elvérzett: a vékonyabbak elhajlottak, a vastagabbakról lekopott a vidia fej. Végül kivettem a legkevésbé elgörbült legvékonyabb fejet és nagyon óvatosan megindultam vele. Ez a stratégia bevált, majdnem tíz perc alatt, de összejött az ötcentis lyuk. A tágítása már nem volt olyan vészes, arra a régi fúrófejeim még jók voltak.
Ekkor lettünk készen a második szekrénnyel és már kettő óra volt. A továbbiakban ez a technika maradt: görbe vékony fúrófejjel türelemjáték (különösen a szomszédok idegein), aztán kézzel-lábbal tágítás. Nyilván nagyon alaposan kellett bejelölnöm mindent, ilyen viszonyok mellett esélyem sem volt plusz lyukakat fúrni.
Negyed ötre lettem készen. A buli már dél óta ment. Két pár virsli, gyors zuhany, kerékpár elővakarása a kupacok alól, skera.
Jó volt. Leeresztettem. Végre nem hajtott az óra, ülhettem kényemre-kedvemre. Tudom, hogy holnap megint hajtunk, sőt még két hétig sem lesz sok érkezésünk pihenni – de ez a délután nem erről szólt. Beszélgettünk a régi kollégákkal, vigyorogtunk a kölyökcsapat szeleburdi játszadozásán, ettünk, ittunk.

Valamivel nyolc után értem haza. Természetesen első utam a konyhába vezetett. Addigra már egy kicsit ‘konyhásabb’ lett, jól esett állni és nézegetni. Nem sok kell neki és tényleg működni fog. Megsimogottam a tűzhelyet. A kis aranyosat. Nej jól beleválasztott: a sütő 3 KW-os, a főzőlap pedig 7,1. Igen, jól olvastad. Ez egy olyan cucc, hogy 10 másodperc alatt elszenesíti a tűzhelyre feldobott malacot. Igaz, cserébe direktben kell csatlakoztatni Paksra. Csak a sütőnek külön kört csinált a szerelő, de ő sem számított ekkora értékre. Ehhez 40 amperes biztosíték kellene, de annak semmi értelme, mert az egész ház biztosítéka is csak 25-ös. Sőt, az Elmü is csak 32-ig cserél.

Nem egyszerű konyha ez, én megmondtam.