A tegnapi kemény, de rövid nap után ma zsúfolt, ámde szapora napot terveztem.
Szokásos reggel 7-es ébredés. Nem, nem bolondultam meg – egyszerűen csak élvezem a korai természetet: a nap már süt, a madarak csicseregnek, de még alszik a város, sehol semmi mozgás.
Gyors reggeli és már mentem is molyolni a konyhába. A nagyvadak már leterítve, a tömérdek aprómunka viszont még hátravan. Igazán kellemes volt ránézni az órára, azt hívén, hogy már dél van – pediglen még csak tizet mutattak a mutatók.
Ajtók, polcok, vízszintezések, lefixálások… ilyesmikkel telt a délelőtt. Nem volt túl egyszerű, sem a kőműves, sem a burkoló nem hallhatott még sohasem olyan bonyolult fogalmakról, mint pl. derékszög.
12 előtt nem sokkal váltottam, nekiugrottam a fürdőszobaszekrényeknek. Azért ekkor, mert ilyenkor a legvalószínűbb, hogy sehol sem alszik senki. Aki viszont igen, az meg is érdemli az ütvefúrót.
Innen üzenem mindazoknak, akik képesek negyven centis vezetékkel szállítani egy fürdőszobaszekrényt, illetve képesek közvetlenül a fal mellett elvágni a kijövő vezetéket, szóval a jó édes anyátok. Legalább egy tábla csokit beledolgoztam, mire összejött a mutatvány.
Kora délután Nej és a leány elmentek beszerző körútra, én pedig hirtelen munka nélkül maradtam. Igaz, volt egy gusztustalan meló, de hamar beletört a bicskám. Arról volt szó, hogy a vizes frankón bepasszintotta a mosogatógépet, majd hozzáillesztette a bútor maradék részét – csak éppen kifelejtett néhány rögzítőelemet meg szigetelőcsíkot. De rendes volt, mielőtt pénteken elrohant, hogy ‘bocs, dolgom van’, szándékosan nem kötötte be a gépet, hagy könnyen ki tudjuk szedni, ha be akarjuk rakni az elhagyott cuccokat.
Na most, engem ilyesmikkel rendesen fel lehet húzni. Kifizettem a melót, aztán ‘bocs, nem érünk rá’. Viszont azt is tudom, hogy az van megcsinálva, amit én csinálok. Emiatt nekiálltam kiműteni a beszorított mosogatógépet, de meg sem moccant a lábleengedő csavar. Oké, akkor majd veszekszem.
Csakhogy a csajok sem jöttek, én meg már beújítottam egy újabb spamvédelmet is a blogon, aztán még mindig nem jöttek az ebédemmel, így végül aládugtam a kezem a gép alá, majd sikerült pár milimétert megemelnem, miközben a másik kezemmel meglazítottam a csavart. Innentől sima volt, le tudtam engedni és már húztam is kifelé a gépet. Jött a következő trükk: amint ráaggattam minden kelléket, a szigetelés miatt már nem fért vissza a lyukba a dög. A már rögzített, lefúrt munkalapos szekrénysor két darab hatvancentis elemét kellett arrébbrakni 1 miliméterrel. Ilyenkor nem szabad gondolkodni, nem szabad dühöngeni, neki kell ugrani bontani. Ha csak megfordul a fejem, hogy azért dobták össze ilyen gyorsan a vizesek a melót, hogy még pénteken megkapják a pénzt – a dühtől nem is lenne kedvem dolgozni. Szóval csülökre.
Este hat körül jutottam oda, hogy le lehet rögzíteni az egész sort – újra. Az összes konyhagép be volt kötve, habár a mikró még csak ideiglenesen. Holnap délután jönnek vissza a villanyászok. Az egész társaságból ők voltak egyedül korrektek – nem tudtak befejezni egy félórás melót, így inkább visszajönnek hétfőn. Nem mondják, hogy ezt a kis munkát már meg tudom én is csinálni, csókolom, itt a számla. A burkolókról meg nem is beszélve: én elég sokáig erőlködtem, hogy szedjék fel a régi járólapot és csak utána tegyék le az újat, ők meg viszonterősködtek, hogy a régi olyan atombiztosan van lerakva, hogy simán rá lehet menni flexibilis ragasztóval. Végül ez lett. Aztán most szoptuk meg, hogy amikor már mindent összeraktunk, a bazi nehéz tölgyfa ajtót nem tudtam visszarakni: magasabb lett az alapszint, le kellene vágni 12 milimétert az ajtó aljából. Mint írtam, nem vagyok egy veszekedős típus, de most kedvem lett volna felhívni a burkolót, hogy van egy kis asztalosmunkája is. Persze nem ez lesz, az ilyen kierőszakolt melóban nincs köszönet, inkább ráköltök valamennyit és megcsináltatom. Hogy én nem vágom le dekopírfűrésszel, az biztos. Egyszer már próbáltam, az ökörhúgyozás lineáris regresszió volt az én vonalvezetésemhez képest.
Visszaugorva az elhagyott fonalhoz: már a jövő hétvégére gondolva leszaladtunk a KIKÁ-ba, ágyat, íróasztalt nézni. Naná, hogy vasárnap este hétkor zárnak – így öt perc után ki lettünk dobva. És ezért az öt percért zuhanyoztam le, öltöztem át. Utána otthon ugyanis visszavedlettem koszos, büdös szerelővé és nyomtuk tovább. A végső aktus volt a hűtő kipakolása majd bemozgatása a konyhába. Itt történt egy kis baleset, amikor próbáltam az új helyen vízbe állítani, beragadt az egyik állítható láb. Megkértem Barnát, hogy emelje meg, amíg én megpróbálom meglazítani – aztán olyan szerencsétlenül emelte meg, hogy megrántotta a derekát. Lehet, hogy holnap orvoshoz megy.
Nem sokkal később derült ki a konyhaajtós balhé, szóval így estére elég vacak lett a kedvem. A visszaszerelt radiátor csöpög, hívhatjuk vissza a vizest. Még jó, hogy a burkoló vakolás előtt kiszúrta, hogy az egyik falon belüli szerelésük is szivárgott – azt legalább javították. És akkor még itt van a koszos konyha, az összefestett ablakkerettel. Pedig ma estére már mindennek flottul mennie kellett volna.
Na, nem szomorkodok tovább, megyek aludni.
Recent Comments