Káosz: 1. nap




Azt kiterveltük, hogy két nap alatt szépen, komótosan elszállítunk mindent. (Pedagógiai okokból csak mi magunk, segítség nélkül.) Azt viszont kifelejtettük a tervezésből, hogyan legyen: ma már az új lakásban alszunk vagy még a régiben?
Érvek:

  • Internet még csak a régi lakásban van.
  • A hűtő (sörök, borok, ásványvizek – no meg kaják) viszont már az újban.

Na most, abból, hogy ez az írás megjelent itt, sejtheted, hogyan döntött a család.

Nej előrelátóan úgy csomagolt, hogy mindkét helyen legyen sör – én pedig a jó öreg kollégista módszerrel hűtöttem: becsavartam törölközőbe, aztán be a hidegvizes csap alá. Tökéletes.

A mai napról már csak foszlányok jutnak eszembe.

A várthoz képest sokkal simábban vittük ki a két nagyvadat: a mosógépet és a hűtőgépet. Mondtam is Barnának, hogy minden elismerésem: ma rendelhet magának ebédre 45 centis pizzát. Szavamon is fogott. Négy óra körül jött meg a kaja – és akkor még hátravolt a mai tervből egy forduló. (Közben lenyomtunk egy roppant fárasztó és lehangoló dobozkörutat.) Szolídan figyelmeztettem, hogy jobb, ha nem eszi degeszre magát – sokkal szarabb lesz utána pakolni. Nekem nem mondott semmit – de hallottam, hogy később Nejnek reklamált, hogy milyen degeszre zabálásról beszélek én egy vacak 45 centis pizzától?

Aztán ez a bizonyos forduló mégsem jött össze. Pedig időre szétszereltünk, összepakoltunk mindent odabent – de nem tudtunk kimenni a lakásból. Az egyajtós PAX szekrényekkel még csak-csak kiforogtunk valahogy a gangra, de a kétajtós nagyon csúnyán szopatott meg. A gyerekszobából eleve nem lehet ráfordulni a bejárati ajtóra, előtte át kell jönni a mi szobánkba, kettőt jobbra, egyet balra, majd szving az előszobába. Itt át kell buktatni a szekrényt a bejárati ajtón és már csak a gang, meg a lépcsőforduló van hátra. Meg a kocsira pakolás. Nos, a kétajtóssal eltáncoltuk odabent a koreográfiát, iszonyú erőfeszítéssel átbuktattuk a bejárati ajtón – és beragadtunk. A szekrény masszívan állt keresztben a lengőfolyosón, minden irányba volt egy centi játéka. Ne tudd meg, mekkora meló volt innen visszabuktatni az előszobába, majd eszméletlen szűk helyen, kúszva-mászva elemeire szedni. Laponként persze kiment. A kurvanénikéjét.

Háromnegyed kilencre raktuk meg a harmadik fordát – de ekkor már nem indultunk útra.
Összességében nem volt rossz a mai nap: egyszer balfaszkodtunk csak. De holnap ennyit sem lehet. Rengeteg cucc van még, a kocsit meg hétfőn hajnalban vissza kell adnom.

Azért jó volt ránézni fél tíz körül a családra. Mint akit cecelégy csípett meg, úgy dőlt be mindenki az ágyba. Ez az, amit én úgy hívok, hogy kellemes fáradtság. Ők valószínűleg máshogy, de ki nem szarja le.

Azért Nejben még feltámadt a lakberendező, kihasználja, hogy van net és konyhát tervez. Én meg a negyedik söröm mellett blogot írok. (Hé, annyira kiszáradtam a nap során, hogy az első kettőtől még csak nem is böfiztem.)

ps:
Csak hogy tudjátok, a költözésről szóló album folyamatosan frissül. Külön felhívom a figyelmet erre a képre: a lakás már Titanic-ként süllyed, de a zenekar még bőszen játszik. XBox-on.

Kint is vagyok, bent is vagyok

Álmos vagyok, fáradt vagyok, így csak vázlatpontokban.

  • 8.30: Közös képviselővel egyeztetés.
  • 9.10: Átvettem Janitól a gurtnikat. Cipekedés probléma megoldva.
  • 9.30: Gyorsan nyomtattam egy jegyzőkönyvet az átadás-átvételhez. Optimistán.
  • 9.50: Rákérdeztem mikor lehet menni a kisteherautóért. (Peugeot Boxer) Kora délután.
  • 12.30: A kocsi megérkezett.
  • 12.50: Telefonált az eladó, hogy megkapták a pénzt. Plafon lefejelése.
  • 12.51: Telefon Nejnek. Sajnos csak hat után fog hazaérni.
  • 13.30: Telefon az eladótól. A hölgy rosszul lett, mentő vitte be kórházba. A férfi azt mondta, lehet, hogy késni fognak.
  • 14.00: Telefon mindenkinek, akinek a ténykedése azon múlt, hogy a birtokbavétel megtörténik-e ma.
  • 14.10: Munka befejezése. Irány a parkoló.
  • 14.13: Ügyintéző lehívása: hogyan indul el ez a dög? Trükkös: ha nem indítok egyből, belockol. Kilockolni csak a másik, ránézésre tökugyanolyan kulccsal lehet.
  • 15.30: Hazaérkezés azzal a böszme nagy autóval.
  • 16.25: Telefon az eladótól, hogy a feleségét saját felelősségére hazaengedték a kórházból. Várnak minket.
  • 17.30: Zavaros ébredés a fotelben.
  • 18.50: Nej hazaesett, egy újabb adag üres kartondobozzal.
  • 19.10: Fényképezőgéppel, mérőszalagokkal, kockás füzetekkel érkezés az új lakásba. Pofára esés: a nagyfiú még nem költözött ki, gyakorlatilag a lakás még tele – hiába kapjuk meg a kulcsokat, még nem tudunk egyedül maradni. Még láb alatt vagyunk. Ráadásul maradt náluk is kulcs. Semmi hempergés a padlón. Semmi törökülésben vizionálás.
  • 20.05: Jegyzőkönyv aláírása. Formálisan immár mi vagyunk a tulajdonosok. Ízlelgetem az új lakcímet.
  • 21.30: Hazaérkezés. Szinte szótlanul. Mindenkinek a lakrészén jár az agya.

Nos, így. És most cserbenhagyom Nejt, elmegyek aludni. Holnap erős nap lesz.

Hogyan tudtam élni nélküled?


Kihasználva a költözés körüli felhajtást, közöltem a családdal, hogy márpedig én szerszámokat fogok venni: egész pontosan egy jobb képességű akkus fúrót és egy hasonló akkus csavarhúzót.
Nos, eddig csak a csavarhúzót használtam, de ember… ez egy irgalmatlan minőségi ugrás. Mint Ladából átülni Opelbe. Amíg az ember ki nem próbálja, fel sem tűnik neki, mennyire fapados is, amit éppen használ.
És most használom. A többiek még egy dobozt se pakoltak meg, mire én lebontottam egy faltól-falig érő IVAR könyvespolcot, mely ráadásul több helyen a falhoz is rögzítve volt. A harmonikaajtókat, melyekkel korábban fél napokat szívtam, tíz perc alatt kaptam szét.
Most járom a lakást és ha látok egy-egy elhagyott csavart, harsány rikkantással ugrok neki és csavarozom ki. Mint egy Pom-Pom figura.

Én vagyok a Felajzott Csavarkiszedő.

Virágot a virágnak

Ez az a mondat, melyet tőlem nő nem hallott és nem is fog hallani soha.
Az a virág, melyet ilyenkor átadnak, ugyanis egy döglött élőlény – melyet szaporítószervének szépsége miatt öltek meg. Aki megkapja, az még pár napig gyönyörködik a foszló tetemben, aztán kidobja.
Na most, ehhez a szerencsétlen áldozathoz nem fogok hasonlítani senkit.

Nem arról van szó, hogy nem vennék soha virágot. Cserepeset pl. viszonylag sűrűn szoktam. Ezek közül a házasságunk elején beszerzett kaktusz még mindig bírja. Olykor-olykor megalkuszom és veszek vágott virágot is – de ilyenkor nem őszinte a mosolyom. Akinek adom, az szereti az ilyesmit – végülis, azért veszem neki – én viszont nem szeretem, és ez elég kellemetlen érzés. Csak azért megölni egy élőlényt, hogy pár napig a természetes lelőhelyétől távol is gyönyörködhessenek benne… valahogy nem stimmel a dolog.

Ilyesmik jártak a fejemben ma reggel, amikor vágott virág után loholtam. Úgy gondoltam, hogy itt a végén, amikor beadom az utalást elindító papírokat, valami kedvességgel illenék viszonoznom a banki ügyintéző hölgy türelmét, kedvességét, rugalmasságát. Márpedig ilyen ügyintézői körülmények között a virág az egyértelmű ajándék: messziről látják a kollégák is, hogy ez egy virág – nem ékszer, nem boríték, nem mittudoménmi… egy gesztus.
Csakhogy reggel kilenc előtt vágott virágot találni… majdhogynem reménytelen. Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy sok rétege van a fejemben Pest térképének – de a virágüzletes réteg meglehetősen hiányos. Szerencsére a Határ-úti metróállomáson volt egy kis üzlet.
– Csókolom, virágot szeretnék venni.
– Tessék, válassza ki.
– Ez a cirmos tulipán jó is lesz.
– Papírt kér hozzá?
– Izé… nem fogja becsomagolni? – ütköztem meg – Tudja, valami zöld mellé, celofán, szalag… meg ilyenek.
– Ilyeneket nem tartunk.
– Viszontlátásra.
Komolyan kíváncsi vagyok, ki vásárol itt étkezési célra virágot. Mert ajándékozási célra szemmel láthatóan nem árulnak.

Aztán elsétáltam az Europarkba, de az ottani virágárus meg csak kilenckor nyitott. Mivel túl sok időm nem volt variálni, végül lemondóan vettem egy doboz bonbont meg valami díszes zacskót – aztán tekertem a bankba.

Mondanom sem kell, hogy közvetlenül a fiók bejárata mellett ott volt egy virágüzlet. Nyitva.

ps.
Ma este közölte Nej, hogy kidobta a kaktuszt, mert meghalt. Nem rossz. Azért ahhoz már kell ridegtartás, hogy a nagy túlélőbajnok kaktusz is feldobja a gyökereit.

Jó ma banknak lenni

Lassan túl leszek a szaftosabb dolgokon, így egy kicsit már elmélkedhetek is. Például azon, hogy de jó ma banknak lenni.
Először is ad 14 millió kölcsönt, majd visszakap 18 millió forintot. Minimum. De a forint várható mozgásait is belekalkulálva, inkább 19-et. Mivel a kölcsön deviza alapú, így az inflációtól sem kell tartania.
Ehhez képest a következő apróságok történnek a kölcsön ügyintézési folyamatában:

  • El kell mennem közjegyzőhöz, elismerni előtte az adós mivoltomat. Erre azért van szükség, hogy ha nem fizetek, akkor a bank hosszas pereskedés nélkül adhassa el a fejem fölül a házat. Valahol ezt a lépést meg is lehet érteni – de azt, hogy a közjegyző költségét (nálam 75e forint) nekem kell fizetnem, nem a banknak – mondjuk úgy, hogy furcsállom.
  • De ami végképp kiverte nálam a biztosítékot, az az, hogy rámtelefonált az ügyintéző hölgy, hogy az összeg átutalása során még fel fog merülni valami kétezer forintnyi költség (nem a valutaváltási különbözet, azt külön vonják) – szóval ne lepődjek meg, ha ezt le fogják emelni a számlámról. Na, ezen kikattantam. Keresnek rajtam tíz év alatt ötmillió forintot – azaz évente ötszázezer forintot, tíz éven keresztül. És a rongyos egyszeri átutalásuk nyomorult kétezer forintját külön megfizettetik velem – nyilván, mert ezt a költséget már nem bírná el a haszonkulcs.

Egy másik kérdéskörben viszont meg kell védenem a bankot. Sokan mondják, hogy milyen hozzáállás már, hogy kötsz egy szerződést, amelyben a bank kiköti, hogy utólag bármikor változtathatja a kamatot. Nos, ez tkp így van, de mégsem eszik olyan forrón a kását. A bank ugyanis ellenőrizhető algoritmus alapján változtatja a kamatot – és tulajdonképpen ez a változtatás a külsö, illetve belső pénzpiaci mozgásokat hivatott kompenzálni. Erre azt mondom, hogy elfogadható: nem egy bank jóakaratán múlik a változtatás mértéke, hanem konkrét képleten, melyre konkrét gazdasági feltételek hatnak.

Korrekció

Megjelent az új Technet magazin – és ez jó. Van benne egy általam írt cikk – és ez is jó.
Csak éppen a cikk bevezetője ment egy kicsit félre. Kénytelen vagyok jelezni, hogy ebben az esetben nem én vettem be a fogalmazásgátlót.

Az újságban megjelent bevezetés:

Akár tetszik, akár nem, mind a cégek közötti, mind a cégen belüli kapcsolattartásban az e-mail, mint kommunikációs csatorna kritikus fontosságúvá vált.
Mivel cégen belül is kritikus fontosságú az email, rendszerhiba esetén a rendszergazdáknak úgy kell rohangászniuk, mint zseblámpafényben pókoknak a falon. Sokkal fontosabb, hogy cégen belül le legyenek fektetve azok a levelezési szabályok, amelyek garantálják a a rendszere folyamatos működését és az elfogadható felhasználói élményt.

Az eredeti írás bevezetése:

Akár tetszik, akár nem, mind a cégek közötti, mind a cégen belüli kapcsolattartásban az email, mint kommunikációs csatorna kritikus fontosságúvá avanzsált. Ez nem csak azt jelenti, hogy rendszerhiba esetén a rendszergazdáknak úgy kell rohangászniuk, mint zseblámpafényben pókoknak a falon. Sokkal fontosabb, hogy cégen belül le legyenek fektetve azok a levelezési szabályok, melyek garantálják a rendszer folyamatos működését és az elfogadható felhasználói élményt.

Én alapvetően lojális vagyok, de ez a belepiszkálás eléggé rosszul esett. Nem lett tőle rövidebb a szöveg, nem szakmai jellegű a módosítás – ezzel szemben zavarosabb és sokkal rosszabbul megfogalmazott lett a cikk felütése.

Omnia vincit amor

Ma reggel dolgom volt Vácon. A régi 2-es úton rendes nagy dugót láttam fél kilenc környékén a befelé jövő sávban. Egy mikrobusz tartotta fel a sort.
Nem, nem üzemzavar volt, nem is vészvillogós pakolás. Egy nagyobb darab fazon és az utastársa bőszen csokolóztak, rá sem hederítve a dudaszóra.
Van remény. :)

Zsufi 2

Déltájban hívott az eladó, hogy megvannak a nullás papírok, este megyek leellenőrizni. Az ügyvéd beadta ugyan az anyagot a Földhivatalba, de az érkeztetett példányok nála vannak – neki pedig roppant zsúfolt napja van. Telefonban lediktálta, hogy mettől-meddig melyik budapesti épületben lesz. Azaz amikor el tudok szabadulni, akkor meg kell néznem a listát és röptében levadászni az adott helyen a fazont
Tisztára, mint a 4*100-as váltóban.

Kicsit zsufi

A következő volt mára a haditerv:

  • Elmegyek az eladóhoz és megmutatom neki a kölcsönszerződést.
  • Ennek annyira meg fog örülni, hogy egyből aláírja az engedélyt ahhoz, hogy bejegyezzenek az ingatlan tulajdoni lapjára. Nem mellékesen ezt az engedélyt az ügyvéd egyik munkatársa hozza – azaz időre neki is a helyszínen (irgalmatlan külváros) kell lennie.
  • Az engedéllyel, a jelzálogszerződéssel és az ügyvédbojtárral együtt berongyolunk a földhivatalba és beadunk mindent. A bojtárt talán mégsem.
  • Az érkeztetett papírokkal elszaladok a bankhoz, akik az egész kupacot átveszik, majd elindítják a pénzutalást. Ekkor gyk. csütörtökre kapja meg az eladó a zsét, ergo tartható a pénteki kulcsátadás – és ami fontosabb, a szombat-vasárnapi költözködés. (A hétvégére kaptam a cégtől mikrobuszt, ezzel fogjuk áthurcolni a cuccokat. Szerencsére nem nagyon van olyan nehéz bármink, melyet ketten ne tudnánk megsétáltatni.)

Tehát ez volt a terv. Ehhez képest, amikor negyed tizenegykor már csak párszáz méterre voltam a megvásárolandó ingatlantól, csörgött a telefon, hogy az ügyvédbojtár még csak most indul Vácról, meg egyébként sincs képben, ráadásul beszélt az eladóval és az sem tud semmiről semmit. Megnyugtattam, hogy itt van nálam az orvosság, amelytől az eladó lenyugszik, ő pedig jobb, ha összekapja magát, mert minden perc számít – és a találkozó ugye tízre volt megbeszélve. Hát, talán egy órára tud odaérni. Remek.

Az eladónak odaadtam a hitelszerződést, komótosan áttanulmányozta. Majd visszaadta, hogy ez neki nem elég, mert az adásvételi szerződésben hiteligérvényt írtunk.
– Igen, tudom. De a hitelszerződés erősebb, mint az igérvény.
– Sajnálom, itt az van, hogy igérvény – kötötte meg magát.
Telefon a bankba.
– Jó napot kívánok. Kellene a szerződés mellé egy hiteligérvény is.
– Izé… minek? A hiteligérvény arra az időszakra szól, amíg a szerződést még nem kötötte meg, de mi már pozitívan bíráltuk el a hitelkérelmét. Önnek viszont már van egy szerződése.
– Meg egy nehezen kezelhető eladóm. Meg lehetne oldani mégis ezt az igérvényt?
– Meg, persze.
– Köszönöm. Majd beugrom érte.
Ez is megvan. De azért nem hagyott nyugodni a dolog.
– Ne haragudjon, de miért fontos magának annyira az igérvény? Hiszen itt van maga a szerződés.
– Azért, mert a szerződésben egy szó sincs rólam. Abban csak az áll, hogy maga megkapja a hitelt. Arról semmi sincs, hogy nekem fogják átutalni.
Rosszat sejtettem. Telefon a bankba.
– Ne haragudjon, a hiteligérvényben benne lesz, hogy kinek utalják a pénzt?
– Dehogyis lesz. Ez úgy működik, hogy az Ön hitelszerződése hivatkozik az adásvételi szerződésre, és a kettő együttesen adja meg az összes információt.
– Aha, értem. De azért meg lehetne oldani, hogy belevegyék abba az igérvénybe az eladó bankszámlaszámát?
– Tulajdonképpen igen.
– Nagyon köszönöm.
Huh.
– Meglesz – nyugtattam meg az eladót.
Abban a pillanatban csöngött a telefon.
– Sajnos mégsem tudjuk ráírni – közölte az ügyintéző – Mivel nem közvetlenül utalunk, hanem egy köztes számlára, ahonnan Önök utalják tovább.
Ekkor már úgy éreztem, mintha Vidia fúrófejnek használnák a fejem.
– Kedves, meg lehetne oldani, hogy akkor ezt írják a papírra? Az eladónak gyk mindegy, hogy milyen szövegkörnyezetben, csak legyen ott a neve és bankszámlaszáma a papíron.
– Ezt talán meg tudjuk oldani.
– Köszönöm.
Huh. Megint.
De nem sokáig.
– És akkor itt van még a nullás papírok ügye – folytatta az eladó – Sajnos a három naggyal még nem boldogultam… márpedig ez utalási feltétel.
Riadtam olvastam át a banki szerződést. Nem volt fizetési feltétel.
– Nem is ott, hanem az adásvételi szerződésben – helyesbített az eladó.
Bakker. Tényleg ott volt. Hogy csak akkor utaljuk a pénzt, ha megvannak a nullás papírok. Ez az ügyvédünk keménykedése volt, szvsz jogosan. Csakhogy most ez akadályozza az akciót: nincs nullás papír, nincs utalás. Nincs utalás, nincs kulcsátadás. Nincs kulcsátadás, nincs szombati költözés – gyakorlatilag a pontosan kidolgozott menetrend darabokra hull.
– Akkor kezdjünk bele – javasoltam – Én belemegyek abba, hogy most olvassuk le a mérőket és vegyük fel a jegyzőkönyvet. Magának viszont az óraállásokkal nagyon hamar meg kellene szerezni a nullás papírokat.
– Rendben.
Így is lett. Felvettük a jegyzőkönyveket, majd soványmalacvágtában elindultam a bankba. Persze korábban próbáltam többször is elérni a bojtárt, de nem igazán sikerült. Végül a Kökin csíptem el.
– Elnézést, közbejött egy kis kavarás… mégsem kellene annyira sietni.
– De már majdnem ott vagyok! – sikította.
– Sajnálom – sajnáltam – Próbáltam többször is elérni, üzenetet is hagytam. Az eladónak extra igényei vannak, futnom kell még egy kört.
– Akkor mikorra legyek ott?
– Mondjuk fél kettőre.
– Akkor viszont nem fogjuk elérni a Földhivatalt.
– Nézze, én még nem látok ennyit előre. Legyen kedves, érjen ide fél kettőre, én is itt leszek, aztán meglátjuk.
Bedöngettem a bankba. Az ügyintéző megpróbált mosolyogni. Bravúrral sikerült is neki. Viszonoztam. Szintén bravúrral.
Negyed kettőre értem vissza. A ház körül néma csend, csak egy barna kabátos hölgy lófrált fel-alá a földúton. Olyan bojtár kinézete volt.
Felhívtam. Felvette. Integettem. Visszaintegetett.
Elmondtam, mi volt a kavarás oka – nem hitte el. Először azt, hogy az eladó ezt kérte – aztán meg azt, hogy a bank ilyen simán kiadott egy papírt, mely nem szabványos. Pedig. Bigup az IEB-nek.
Végül mindenki aláírt mindent, futhattunk a Földhivatalba. Illetve elindultunk repülőrajttal, de hamar lefékeztünk. Esélytelen. Kettő óra volt, legalább másfél óra tömegközlekedéssel a Budafoki út, semmi értelme.
– Most akkor mi lesz? – kérdezte a hölgy.
– Sok mindent nem tehetünk. Az eladó ma és holnap költözik, nullás papírral leghamarabb szerdán fog foglalkozni, azaz legkorábban csütörtökön tudom beadni a papírokat, ergo lőttek a pénteki kulcsátadásnak. És egy csomó mindennek. Elnézést, hogy potyára rángattam Önt is ide-oda.
– Semmi gond. Akkor maradjunk abban, hogy holnap mi beadunk mindent, napközben pedig keressük egymást. Délutánra biztosan meglesz minden.
– Köszönöm.
Még egy kicsit trécseltünk a buszon, majd volt munkahelyemnél hirtelen ötlettel leugrottam. Hiszen nekem lóg a levegőben egy telefonvonal áthelyezés is, miért ne nézhetnék be?
Ritka szerencsés döntés volt. Egyfelől az ügyfélszolgálaton roppant kedvesen és hatékonyan elrendeztük az adminisztrációt, a szerelő pedig akkor jön, amikor nekünk jó, nem kell két hetet várnunk – sőt, az ADSL is jön át egyből. Köszi, Era.
Aztán szerencsém volt, mert összefutottam az anno legközelebbi volt kollégámmal, jól elbeszélgettünk. Furcsa volt visszahelyezkedni abba a miliőbe – hiszen ma már jelentősen máshogy gondolkodom – gyakorlatilag, mint outsourcing cég alkalmazottja, ma már ellenkező oldalakon küzdünk. Sajnos a küzdés nem csak üres szóvirág.
Ekkor már látszott, hogy ma nem lesz időm könyvespolcot szerelni, meg az idegrendszerem is szét volt zilálva, így nyugodtra ettem magam. Nótafa, currys-ananászos csirke, Amstel Bock. Éppen a csirkét csócsáltam, amikor csörgött a telefon. Az eladó volt. Hogy az egyik nullás papírt már elintézte, de az Elmü-nél nagy pofonba szaladt. Ugyanabba, mint én nemrég. Mára már nem kapott sorszámot. De nagyon fogadkozott, hogy holnap odamegy kora reggel és estére megszerzi a nullás papírokat.
Új remény hasadt.
Ha az ügyvéd elrendez mindent, az eladó meg beszerzi az igazolásokat kedd estig, akkor be tudom adni a papírokat szerda reggel, azaz pénteken megkaphatja az eladó a zsét. Jöhet az adásvételi nyilatkozat és a szombati költözés. A legszebb persze, hogy ha mégsem érkezik meg a pénz pénteken, akkor az csak az utolsó pillanatban derül ki – azaz nekem addig fent kell tartanom minden foglalásomat, mintha tényleg költöznénk.
Hazaértem – és éreztem, hogy az idegszálaim már megint rossz irányba szőrösödnek. Nem szeretem, amikor ennyira kiélezetten mennek a dolgok és nem rajtam múlik a teljesítés.

Volt egy szabad félórám. Amilyen idegbeteg napom volt, a szedálás akut formáját választottam: rövid idő alatt bedobtam négy unimukkot. Mire Nej hazaérkezett, már abszolút higgadtan ültem a fotelben, idióta mosollyal az orcámon.

De a teljes lenyugvást az este hozta. Színházjegyünk volt mára. (Mikor máskor: amikor pakolni, dobozolni kellene?) Megnéztük a Finito-t – és amilyen debil, idióta darab, teljesen kikapcsolt. Nagyokat vigyorogtam, urambocsá, röhögtem, miközben persze vívómesterként regisztráltam a tévémédiának bevitt döféseket. Tetszett.

Ezerrel

Jó is, meg nem is, hogy ennyire pörög körülöttem minden. Jó, mert jó dolgok történnek, rossz, mert nem tudom kiélvezni ez egyes változásokat, rögtön jön a következő. Most például az amerikai utat sem tudtam még feldolgozni – sem mentálisan, sem digitálisan – de már itt a következő nagy esemény, a költözés.
De azért vannak apró interferenciák. Ma pl. pakolás közben kezembeakadt az a kézirat, melyet 2002-ben kezdtünk el Marcival. Neki volt egy gyűjteménye a kultúrsokk jellegű amerikai élményekről, nekem meg ceruzám, mellyel illusztráltam az írásait. Aztán behalt az ötlet, de az a huszonegynéhány sztori, mely elkészült, most is üt. Különösen, hogy nagy részét személyesen is megtapasztaltam azóta.
Aztán kezembe akadt egy másik könyv is. Ez 1972-ben íródott. Vitray Tamás három hónapra kikerült Amerikába, ösztöndíjjal. Az ottani kalandjairól írt egy élménybeszámolót. Sajnos erősen érződik rajta a korszellem, meg a légkör… de jó olvasni az ismerős helyekről, különösen úgy, hogy előkerülnek újdonságok is. Pl. eddig nem tudtam, hogy Washingtonban, a park alatt, zárt metró van, kifejezetten a nagyfejűeknek. Hiába, ezek az Alapító Atyák nagyon tudtak…

Jó hír

Jó hírem van barátaimnak, rokonaimnak és üzletfeleimnek: legalább kettőnek sikerült ma megmenteni az életét. Ugyanis több olyan könyv is előkerült ma pakolás közben, melyekről meg voltam győződve, hogy az a gonosz XY, illetve sunyidög ZX kérte kölcsön és felejtette el visszaadni.
Örvendezzünk.

A Gutenberg-galaxis vége




Nálam legalábbis.

Péntek délután meglepetésparty volt a cégnél. Most az egyszer tényleg sikerült a meglepetés: délben az összes ajtó hermetikusan bezáródott, majd a főnök közölte, hogy innen addig senki ki nem megy, ameddig az összes szemét, felgyűlt ‘senkinemtudjakié’ anyagot át nem nézzük és ki nem dobjuk a felesleget. Jó három és fél órán keresztül szekrényekből pakoltam, válogattam, majd dobozoltam.

A meglepetés erejét fokozta, hogy nekem egész hétvégére ez volt betervezve otthon. Csináltuk is, keményen. És megint rá kellett döbbennem, mennyire csalóka anyag is a könyv. Felrakva a könyvespolcra úgy látszik, hogy alig van valamennyi. Aztán hozol huszonegynéhány dobozt, hogy majd ebben minden elfér. Aztán első nap megpakolsz tizenvalahányat, miközben a könyvespolcról alig jött le pár könyv.
Aztán persze eszembejutott, hogy ideköltözéskor 28 Compaq Deskpro dobozban utaztak a könyvek. És már akkor is káromkodtam, hogy ez az egész simán elférne 2-3 cédén.
Igaz, akkor még csak komolytalankodtam ezekkel a digitális könyvekkel – de most határozottan meginogtam. Hihetetlen mennyiségű ám ez az anyag – és a legtöbbje ballaszt. Amióta itt lakunk, már csináltam két nagy selejtezést. Elsőre kidobtam az olvashatatlan, vacak könyveket. Meglepően sok volt belőlük. Másodikra kidobtam azokat a könyveket, amelyek valamikor jók voltak, de ma már semmi esélyét nem látom, hogy valaha is el fogok olvasni közülük akár egyet is.
És még mindig baromi sok van. Azt hiszem, hozzá fogok nyúlni az eddig sérthetetlen ikonokhoz is. Csak még azt nem tudom, hogy antikvárium (baromi kellemetlen tapasztalataim vannak velük) vagy Vatera (rengeteg könyv, rengeteg adminisztráció, szervezés).
De az már látszik, hogy alapvetően megváltozott az olvasási szokásom: megszaporodtak az albumok, a díszes kiadású könyvek, melyeket élvezet kézbe venni és nézegetni – míg a tartalmukért olvasott könyveim pedig átmentek digitálisba. Amit lehetett, beszereztem elektronikusan és PDÁ-n vagy TabletPC-n olvasgatom. Meg persze az Internet, mint egy nagy olvasnivaló krumpli.

No, mindegy, megyek vissza tetriszelni a könyvekkel: mivel kevés a doboz, úgy kell pakolászni, hogy minél jobban kitöltsék a teret. Most látszik csak, hogy milyen régen nem voltak ezek kézben: ha befogom az orromat és a számat, majd megpróbálom kifújni a levegőt – akkor a fülemen jön ki a por.

ps: Elkezdtem fényképpel feltölteni a ‘Költözés’ című albumot. Itt lehet majd elgyönyörködni a káosz nagy pillanataiban. Jelenleg egy képre hívnám fel a figyelmet: tessék észrevenni a legnagyobb kotuban is működő, diszkréten kialakított XBox munkahelyet.