Ezerrel

Jó is, meg nem is, hogy ennyire pörög körülöttem minden. Jó, mert jó dolgok történnek, rossz, mert nem tudom kiélvezni ez egyes változásokat, rögtön jön a következő. Most például az amerikai utat sem tudtam még feldolgozni – sem mentálisan, sem digitálisan – de már itt a következő nagy esemény, a költözés.
De azért vannak apró interferenciák. Ma pl. pakolás közben kezembeakadt az a kézirat, melyet 2002-ben kezdtünk el Marcival. Neki volt egy gyűjteménye a kultúrsokk jellegű amerikai élményekről, nekem meg ceruzám, mellyel illusztráltam az írásait. Aztán behalt az ötlet, de az a huszonegynéhány sztori, mely elkészült, most is üt. Különösen, hogy nagy részét személyesen is megtapasztaltam azóta.
Aztán kezembe akadt egy másik könyv is. Ez 1972-ben íródott. Vitray Tamás három hónapra kikerült Amerikába, ösztöndíjjal. Az ottani kalandjairól írt egy élménybeszámolót. Sajnos erősen érződik rajta a korszellem, meg a légkör… de jó olvasni az ismerős helyekről, különösen úgy, hogy előkerülnek újdonságok is. Pl. eddig nem tudtam, hogy Washingtonban, a park alatt, zárt metró van, kifejezetten a nagyfejűeknek. Hiába, ezek az Alapító Atyák nagyon tudtak…

Jó hír

Jó hírem van barátaimnak, rokonaimnak és üzletfeleimnek: legalább kettőnek sikerült ma megmenteni az életét. Ugyanis több olyan könyv is előkerült ma pakolás közben, melyekről meg voltam győződve, hogy az a gonosz XY, illetve sunyidög ZX kérte kölcsön és felejtette el visszaadni.
Örvendezzünk.