XBox rovat

GT azt mondta odakint, hogy ők két játékot vettek egy évvel ezelőtt és a család azóta sem unta meg azokat.
Nálunk az egyik játékot, bizonyos Eragon nevezetűt, 2 nap alatt végignyomták. Fekete-fehérben, homályos pacnikkal a képen – a 18 éves, kizárólag PAL-t ismerő tévén.
Ma este már az Amazont böngészték új játékért.

Itt valami elszabadult.

Hanyas vagy?

Jó kérdés, ki milyen munkát szeret? Még jobb kérdés, ha úgy fogalmazok, ki milyen előremutató tevékenységet szeret? Gondolom, nem kell magyaráznom a különbséget: a ‘munka’ szóban van valami ránkkényszerítés, valami neménakartamhanemaztmondták jelleg – az előremutató tevékenység viszont ennél szélesebb körű. Persze ez csak szőrszálhasogatás, hiszen optimális esetben a kettő mögött ugyanaz van – én például nemcsak az IT tornamutatványokat tartom munkának, hanem a tanulást, rajzolást, írást, környezetszépítgetést, sportolást – sőt az általam kedvelt játékokat (civx, bridzs) is.

Szóval milyent?
Mivel ez az én blogom, megengedhetem magamnak, hogy négy kategóriába csoportosítsam a munkát:

  • Tervezés
  • Megvalósítás
  • Problémamegoldás
  • Futószalag

A negyedik egy kicsit kakukktojás, hiszen ez lehet módosító kategória is – azaz mind a tervezés, mind a megvalósítás lehet pl. futószalag jellegű. De azért gondolom, érthető, mit akarok mondani.
Nos, ez a választék. Ki melyiket szereti?
Gondolom a futószalag munkát nyugodtan kihagyhatjuk.

Sajnos a wordpress nem engedi, hogy több sort hagyjak a szövegben, így most csak ez az egy sor jelzi, hogy itt hosszú szünetet tartottam. Amíg mindenki végigondolja, hogy neki melyik jön be.

Oké, eddig vártam. Közlöm a saját preferenciámat: all of them. (GT után szabadon.)
Gondolom, nem volt nehéz neked sem.

Jó, azt elismerem, hogy nem mindegyiket szeretem egyformán – de pontosan tudom, hogy mindegyikre szükség van a szellemi frissesség, a motiváltság megőrzéséhez. Habár a magam részéről a tervezést kedvelem a legjobban, de ha csak terveket gyártanék és nem vennék részt a megvalósításban, a hibakeresésben, akkor előbb-utóbb vacakabb tervező válna belőlem. És ez igaz a többi tevékenység szempontjából is.

Pedig… tök jó, amikor a szürkén gomolygó ködből elkezd körvonalazódni a koncepció. Illetve jobb esetben koncepciók. Aztán összevetni őket, előnyöket/hátrányokat elemezni, majd koncepciót finomítani. De jó is ez. Valahogy mindig jobban vonzott a 0.0->0.1 lépcső, mint a 0.1->0.5 lépcső…
De nem célszerű darabot kirángatni az egészből. Már, ha lehetősége van az embernek az egész alkotási folyamatban résztvennie.

Kiegészítés

Ja, és persze az Adóhivatal nyilván ezt a pillanatot használta ki, hogy betámadjon egy faszsággal. Az a bizonyos 0701 nyomtatvány, melyről már korábban sem tudtam, mi a francért kell kitöltenem, majd teleírtam nullákkal, szóval ez a papír nem tetszett nekik. Azt nem írták meg, hogy mi bajuk van vele -> menjek be. Kinyomtatni nem tudok semmit, mert azon a vinyón volt, mely időközben elszállt.
Menjek be. Amikor 3 hete arra nincs egy félórám, hogy elszaladjak fodrászhoz, pedig már borzasztó kényelmetlen a hajam. A gyerek majd egy hónapot várt arra, hogy újratelepítsem a winampot a gépén. (Ne becsüld le az élményt, valami olyan vonatos stream-et kellett volna megnéznie, melyet csak a winamp tud lejátszani. Majd megette a fene ebben a hónapban.)
Ráadásul nyolc napon belül menjek be. Írták 9-én, amikor én már New Yorkban voltam. És csak 18-án jöttem haza. A legszebb az lesz, ha egy nullás bevallás miatt dugnak seggbe, pusztán azért, mert túlléptem a határidőt.
Eh, nem igaz, hogy nem tudnak lenyugodni már… ennyit basztatni az embert egy teljesen legális nulla miatt.

Nem akarok állni, ha futnak a percek

Szerencsére nem is hagynak. Akkora lemaradásaim vannak, hogy az valami hihetetlen. Utoljára egyetemistaként éreztem magam néha annyira szétcsúszva, mint most másfél-két hónapja, folyamatosan. Persze, próbálom magam utolérni, immár hetek óta pár órát alszom csak naponta… de még így sem állok sehol.
Cserébe viszont érdekes élményeim vannak – és már csak ezért sem lehet egy szavam sem. Másnak ehhez füvet kell szívnia, hajnalkamagot szopogatnia, biztosítási kötvényt olvasgatnia – nekem viszont helyből adott az élmény.

Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy tíz körömmel kaparom a hifit – ugyanis úgy vélekedtem, hogy ha nem állítom el valahogy a zenét, akkor vége a világnak. Ebben az elképzelésben az sem zavart, hogy semmilyen zene sem szólt. Mindehhez persze le kellett másznom az emeleteságyról, áthámoznom magam a finoman szólva is katasztrofális állapotban lévő lakáson. Mindezt alvás közben.
Valószínűleg arról lehetett egyébként szó, hogy egy hónapja ugyanazt a négy lemezt hallgatom meg naponta – és a zene annyira a fejemben van már, hogy akkor is hallom, ha éppen nem szól.

Hétfő reggel 7.10-kor ébredtem meg, magamtól. Néztem lefelé az ágy széléről – és halvány fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok. Nem arról, hogy melyik lakás melyik szobájában – még azt sem érzékeltem, hogy a talajtól jó két méterre vagyok, emeleteságyban. Csak néztem azokat a bűvös nagy zöld számokat a sarokban (07:11) és próbáltam kitalálni, mit jelentenek. Sőt, azt is megpróbáltam kilogikázni, hogy jó-e ez nekem. Persze ehhez tudnom kellett volna, mit kell csinálnom, ha a számok megváltoznak. Ehhez viszont azt kellett volna tudnom, hol vagyok. És kicsoda.
Majdnem fél nyolc lett, mire sikerült bebootolnom. Utána már tudtam, hogy az óra mindjárt csörögni fog, nekem pedig dolgozni kell mennem.

Ma pedig vérbe aláztam az ébresztőórát. Nyolckor ébredtem meg – hét helyett -, magamtól. Gondoltam én. Aztán egyszercsak rákezdett a gépezet. Megvizsgáltam, mi történt és azt állapítottam meg, hogy a vekker egy órán keresztül folyamatosan ébresztett – sikertelenül. Azt azért tudni kell, hogy ez egy gusztustalan ronda óra, pusztán csak azért vettük meg pont ezt, mert ennek volt a legpenetránsabb, legerőszakosabb hangja. Lassan nyolc éve használjuk, eddig mindig percen belül nyomtam le, pedig a szoba túlsó sarkába van telepítve. De egyszerűen kibírhatatlan a hangja.
Majd a metrón a Gyöngyösi utcánál tudtam leülni – és a két metróállomás arra pont elég volt, hogy a végállomáson már egy metróőr ébresztgessen. És ez sem tartott sokáig, mert a buszon ugyanezzel a lendülettel aludtam tovább. Délután egy kollégámmal mentünk ügyfélhez, lazán bealudtam mellette az anyósülésen.
Az úttörő ahol tud, alszik.

Viszont besűrűsödtek az események, jövő héten – ha minden jól megy – költözünk. Aztán régi lakás átadása, új lakás berendezése, iszonyú időrabló veszekedések a szolgáltatókkal… lesz mit habzsolni az életből. És még egy csomó dologról nem is írtam, mert még én se hiszem el, hogy azok is meglesznek.