Megroppant a fenevad gerince. Ma éreztem először úgy, hogy elérhető közelségbe került a valamelyest civilizált élet. Tiszta ruha. Étel, ami nem szeletelt szalámi és kifli. Sampon. Fogmosás. Borotválkozás. Körömvágás. Tea. Meg ehhez hasonló luxus dolgok.

A burkoló szokás szerint nyolcra jött, de már számítottunk rá. Ma nem terveztem sehová sem elmászkálni, hiszen mára maradt a legdurvább szoba kifestése. Nejjel ugyanis mi nyúltuk le a legnagyobb emeleti szobát, mondván, hogy ketten vagyunk, meg az lesz a dolgozó szobánk is. Jó nagy szoba, rengeteg csővel, radiátorral, ablakkal és ki-betüremkedésekkel. Ráadásul eredetileg citromsárga, azaz a jó öreg fehér festéktől is el kell köszönnöm. (Végeredményként barackvirág színt kevertem ki – így most kellemes pasztelszínű szobánk van. De a lényeg nem a szín – hanem az, hogy ez a tér is bekapcsolódott a játékba, a lenti felfordulás egy része már ide is felhordható.)

Nos, festettem. Mint a robot. Csak a bepapírozás egy óra volt. A képen nehogy azt képzeld, hogy a gép lencséje lett foltos – inkább az orcám az.

Pihenésképpen ki-kiültem a teraszra, sörrel a kezemben. Még mindig nem tudtam megszokni: csend, erdő, madárcsicsergés. Helyesen mondta tegnap valaki, hogy ez az a hely, ahová mások már kirándulni járnak. (Sajnos a morál is hasonló: időnkét előfordulnak földutat nyüstölő vad motorosok, néha meg óbégató csoportok.)

A család maradék része elment bevásárló körútra. Végülis csak hosszú ünnep jön. Ha tudtok, most vegyetek Pick részvényt, iszonyú mennyiségben fogyasztjuk ezeket a szeletelt szalámikat. De a goldfischli bizniszbe is beszállhattok.

Reggel még veszekedtem egy sort a vízgázos emberrel. Nem tudtam meggyőzni, hogy a vezeték összeolvasztása az ő hibája lett volna. Azt állította, hogy nem vette észre. Négy vezeték ott lengett a cső mellett, az ötödik külső kábelcsatornában ment tőle tíz centire. Hallottam már csőlátásról… de azért ekkoráról még nem. Mindenesetre közölte, hogy nem az ő dolga megjavítani.
Szerencsére a villanyszerelő csapat ennél rugalmasabb volt. Ugyan ráérő idejük nem akadt, de amikor elsírtam nekik, hogy se telefon, se net, csak kiszaladtak. Visszakötözgetni ők sem tudták a kábeleket, de még a szakadás előtt szétválasztották a telefon és riasztó jeleket (valahogy egy vezetékre voltak ráküldve) – így most már telefon, net van, riasztó nincs. De ennek a rendberakása már a riasztószerelő dolga lesz.
Ez a szerelés döntő momentuma volt a napnak. Lett internet, megoldódott egy zűrös, mindenki által lepasszolt probléma. Ráadásul a burkoló is szteroidokat ehetett reggelire, mert hihetetlen tempóban haladt. Ugyan közbejött egy kis munkahelyi probléma – jövő hétre is szabira akartam jönni, de nem engedtek – mindamellett estére már megláttuk az alagút végét. Fél nyolcra végeztem a festéssel, utána felcipeltük Barnával a böszme nagy szekrényeket a gyerekszobákba. (Huh. Nem akarok róla beszélni.) Végül a ruhászsákok is felmentek – így rengeteg hely szabadult fel lent. Holnap legózhatom össze az IKEA bútorokat.

ps: Újabb fényképek kerültek fel az albumba (Immáron 3 oldal az anyag.). Érdemes csemegézni, most már bátrabban kattogtattam a környezet felé is.