Félre

Igen érdekes délután volt. Kezdődött azzal, hogy munkahelyen volt egy kis pánik, mely ott tartotta az embert. Aztán idehaza azzal fogadott Nej, hogy 1-es prioritású hibabejelentése van, nem működik az Internet. Tényleg nem működött. Csak miután alaposan kiforgattam a nemrég vásárolt Linksys routert, akkor nyugodtam meg, hogy a szolgáltató a hibás. Persze a telefonjuk egyfolytában foglalt volt. Külön szép, hogy az elhúzódó munkanap miatt úgy döntöttem, ma este nem tanulok, inkább csak úgy cirkálok az Interneten. (I don’t surf on the Internet – I cruise.) Ennek ugye lőttek.
Sebaj, még reggel rögzítettem egy hosszabb felvételt a fényképezőgépemmel, legfeljebb azt felmásolom, elmolyolgatok vele. Gondoltam én. A kamerában meg tudtam tekinteni, felcsalogatni a számítógépre viszont semmilyen módon nem tudtam: se USB kábellel, se kártyaolvasóval, se Vosonic fényképtárral. Kénytelen voltam törölni és újraformázni a kártyát.

Végignéztem az utóbbi pár óra történésein – és lemondóan elővettem egy régi könyvet. Végülis… fotelben olvasgatni sem rossz.
Az legalább mindig működik.

Kétkanállal

Talán annyira nem ismert dolog, mindenesetre az Exchange blogok mással sincsenek tele az utóbbi két hétben, mint hogy az USÁ-ban megváltoztatják a DST váltás időpontját. (DST: Daylight Saving Time, azaz amikor előrébb állítjuk az órákat.)
Eddig április elsején történt a váltás, most egy kicsit előrébb hozzák: március 11 lesz belőle.
Mit is ír erről a cikk:

Az időeltolódás miatt világszerte megbénulhat az elektronikus kereskedelem, és felborulhat a légi közlekedés rendje, de apróbb tévedések is adódhatnak szép számmal: a telefonszolgáltatók például csúcsidejű díjakat számlázhatnak kedvezményes időben folytatott beszélgetésekért, rossz adatokat közölhetnek a menetrendek, és általában fennakadások lehetnek minden számítógéppel végzett tevékenységben, amely az Egyesült Államokkal kapcsolatos – figyelmeztetnek szakértők.

Találd ki, hol leszek március 11-én? Úgy van. Az Amerikai Egyesült Államok területén. Egész pontosan New Yorkban. Terv szerint 10-én kirándulunk Washingtonba vonattal, 12-én pedig repülünk tovább Seattle-be, az MVP Summit-ra.

Tudunk élni, mondhatom…

ps. Aztán lehet, hogy mégis ez lesz a biztonságosabb, nem Pesten dekkolni az idióták forradalmában.

[Update]
Nos, ővele már biztosan találkozni fogok – ugyanis szekciókra leszünk osztva, és mi, az Exchange szekcióban családiasan elleszünk, lágyan simogatva egymás kobakját.