Azaz: jóindulat – semmi más.
Ennyi számít első körben, amikor megítélek valakit. Okos vagy ostoba… jókedvű vagy szomorkás… minden csak utána jön.
Viszont furcsa, hogy általában pont az ostobák szoktak rosszindulatúak is lenni.
Azok a szürke hétköznapok
Azaz: jóindulat – semmi más.
Ennyi számít első körben, amikor megítélek valakit. Okos vagy ostoba… jókedvű vagy szomorkás… minden csak utána jön.
Viszont furcsa, hogy általában pont az ostobák szoktak rosszindulatúak is lenni.
Pedig hétfő reggel van, fáradt, zsibbadt hétfő reggel. Nem sok jóra számít ilyenkor az ember.
Aztán ahogy mennék ki az udvarról, a koszos napfény megcsillan valamin a kapu mellett. Valamin, ami eddig nem volt ott. Közelebb hajoltam. Valaki beékelt egy párcentis rézcső darabot a kapufélfa és a fal közé – így most masszívan áll a félfa, újra kilincsre zárható a kapu. Nem egy nagy dolog – de ebből a házból bőven nem néztem ki ennyit.
Aztán a buszmegálló felé sétálva figyeltem fel egy párosra: a lány a kutyáját sétáltatta, a fiú pedig nylonzacskóba gyüjtögette mindazt, ami a kutyából kipotyogott.
Remélem, sokáig tart még a szerelem.
Szóval jól indult a nap. Persze nem tartott sokáig, a Határ-útnál már egy lepusztult hapi verte a lepusztult nőjét, mert az nem adta oda neki az összes pénzét, a fullra tömött metrószerelvényre simán felszállt egy nő, kezében papírtálcán egy szaftos pizzaszelet, másik kezével csemetéjét vonszolta, aztán már a vonaton csörgött a telefon, hogy nagy gáz van, a szombati sp2 felrakása óta egy csomó mailbox nem működik… szóval beindult a normális élet.
De legalább volt egy sokat ígérő próbálkozása.
Recent Comments