Day: February 7, 2007

A pech

Na, itt vagyok. És akkor azt a hibát, melyet én találtam – veszteségelhatárolás – még nem is említi a cikk.
De most már mindegy, a kocka el van vetve… beküldtem elektronikusan. Szerencsére a végeredményt a hiba nem érinti, jelentősége is akkor lesz, ha a vállalkozásom bevétele átlépi az egymillió forintos küszöböt.
Muhaha.

Frusztra

Kevés frusztrálóbb, idegesítőbb dolog van a világon, mint egy alulméretezett hivatali Call Center.
Eleve nem azért keresed őket, mert éppen ráérsz, unalmadban nem tudsz jobbat kitalálni.
Dolgod lenne velük, sőt, a legtöbbször az ő érdekükben történik a hívás, szeretnéd, ha az éppen folyó ügyletetek simán menne le. Ehhez információra lenne szükséged, neadjisten információt kellene megadnod – de nem megy, mert a Call Center bedugul. Makacsul… napokon, heteken keresztül.
Csak ülsz és hallgatod, ahogy egy kellemes orgánum folyamatosan duruzsolja a füledbe, hogy “Jelenleg egyik ügyintézőnk sem elérhető. A becsült várakozási idő több, mint tíz perc. Kérjük szíves megértését!”.

Gondolhatnád, hogy azért ez ritka eset, hiszen a cégnek, a hivatalnak is az az érdeke, hogy normálisan menjenek a dolgok. Nos, lehet… de hogy ezért pénzt is adjanak ki?

Decemberben szoptam rengeteget az Adóhivatallal. Volt ugye ez az Ügyfélkapus regisztrálós szivatás, ahhez kellett volna kérdeznem tőlük valamit. Kifogtam egy olyan hetet, amikor ügyfélnél voltam, vezetékes telefon nem volt, a mobiltelefonos szám mögött meg nem ült senki. Aztán később vadásztam vezetékes telefont, de akkor meg ügyintéző nem akadt. Két napon keresztül folyamatosan az ment, hogy végignyomkodtam a menüt, vártam a kezelőre, majd öt perc után bontott a vonal. Harmadik nap sikerült végre kezelőhöz – és információhoz jutnom. Utólag belegondolva még akkor is hamarabb értem volna célt, ha kígyómászásban közelítem meg a Haller utcai épületet, az információt pedig betűnként hozza ki a hivatalszolga.

Ma változatosság kedvéért az ELMÜ-vel szoptam hasonlót. Weblap, ügyfélszolgálati irodák… címek vannak, telefonszámok nem. Csak egy központi. A mai délelőttöm jórészt azzal telt, hogy próbáltam elérni őket – de folyamatosan a fenti szöveget kaptam. Aztán bedühödtem, gondoltam kivárom azt a több, mint tíz percet, végülis egyszer élünk, hagy gyarapodjon a T-mittudoménmahogyhívják. Hát, gyarapodni biztos gyarapodtak… több, mint egy órán keresztül mondta az orgánum a szövegét az asztalra rakott telefonból, de ügyintéző, az nem vette fel. Utána ráálltam arra, hogy negyedóránként rájuk csörrentem, de mindig ugyanazt a választ kaptam. Kénytelen vagyok napközben bemenni hozzájuk, sorbaállni – egy olyan információért, melyet telefonon is megkaphattam volna.

A végére már csak egy kérdésem maradt: ebben a városban miért csak a tévé épületét lehet bűntetlenül felgyújtani?

Nem az én kéthetem

Nem kicsit vagyok frusztrált, dühös. Ha 32 órából állna a nap, az is meglehetősen szűk lenne mostanság számomra. Erre a tegnapi nap elment spyware kergetéssel, a mai meg… Eleve azt terveztem, hogy nekiugrok az Outlooknak és beírom azt a töméntelen időpontot a naptárba, meg azt a rengeteg feladatot a taszkok közé, mert kizárt, hogy az elkövetkező két hónapban minden flottul menjen, csak így fejből. (Pedig már most is alig van szabad időpont a naptáramban.)
Gép indít, Outlook katt, a harmadik levél letöltésekor jött is a bocsánatkérő üzenettel szeliditett ‘énelmentemteúgymaracc’ ablak. Meg hogy akarom-e elküldeni Redmondba. A jóédessel együtt, igen.
Hagy ne részletezzem, mi mindent próbáltam varázsolni, hogy életre leheljem a programot – sikertelenül. Elindult, lejött két levél, majd mentegetődző ablak. A lényeg, hogy végül meglett a bűnös: bad sector a vinyón. Négy, azaz négy szektor, de az pont a pst-m alatt. Másfél év levelezése volt benne, az utóbbi két hónap archiválatlanul. Veszett fejsze nyele, nekieresztettem a chkdsk /r /f parancsot, másfél órát molyolt, de azt mondta, kizárta a bad sectort. És tényleg, most már el tudtam másolni a pst-t. Persze az Outlook megint belefagyott, de itt még nem is vártam mást. Jött a következő lépés, scanpst. Sokszor húzott már ki a szarból ez a progi, most is nagyon bíztam benne. Lefutott, talált is hibákat, ki is javította. Remek. De az Outlookot nem hatotta meg, hogy ez most már teljesen jó pst, megint kivágott, mint macskát szarni.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Szép apránként gyűlt bennem az indulat, most akkumulálódott annyira, hogy azt mondjam, vinyócsere után új telepítés. Nem kritikus hibák, de egyre többen jönnek elő – és pont azt az örömet veszik el, amelyet az ember egy új gépnél kellene érezzen. (Na, új gép… a munkahelyen is most kaptam új notebookot, jobban fagyaszt, mint a hűtőgép. Itt a Kerio nyaka körül szorul a hurok.)
Szóval most ott állok, hogy van egy legyalulás előtt álló, két hónapja kivéreztetett asztali gépem, melyre mégiscsak vissza kell cuccolnom – amíg a TabletPC nem rendeződik valahogy. Mivel négyes Outlook szinkronizációt használok (otthoni gép – PDA – benti gép – mobiltelcsi), így minden ilyen költözés reménytelenül szétzilálja a bejegyzéseket. Pont a legjobbkor.
Kész szerencse, hogy a régi gépemen lévő Outlook2003 megette a pst-t, így legalább nem érzem magamat teljesen elveszettnek. De akkor is borzasztó, hogy ha körbenézek a könyvespolcra gombostűzött cetliken, látom, hogy mi mindent kellett volna már letudnom a mai napig… itt már nem átcsaptak a fejem fölött a hullámok, itt már hetek óta mélytengeri búvárként hasítom a vizet.