Könyvből kerékpározni?

Tipikus értelmiségi tempó. De van, amikor működik.

Nagyítás

Célozgattam már itt a blogon, hogy nagy az öröm, megvan az új kajak – de nagy a szomorúság is: nem azt csinálja, amit szeretnénk. Szerencsére a hét elején kaptam egy linket. Remek oldal, innen is hatalmas bigup a készítőjének.
Könyv a kerékpárhoz.
Aprólékos animációval, fontos szövegekkel próbálja megértetni, elmagyarázni mi hogyan is van. Különösen az ilyen beszólások érnek aranyat, hogy
– A legkönyebben úgy érhetjük le, hogy mindig egyenes derékkal üljünk, ha a horizontra koncentrálunk, vagy
– A derékból evezést úgy gyakorolhatjuk be a legkönyebben, ha nem azt képzeljük, hogy az evezőt toljuk előre-hátra, hanem azt, hogy az evezőt rögzítjük, majd áthúzzuik magunkat alatta.

No, lényeg a lényeg: adddig erőltettük, amíg összejött.

Fiammal ugrottunk le ma délelőtt a Soroksári Dunára. Döbbenet volt. Olyan szélvihar fogadott, hogy ihaj. Fehér tarajos hullámok voltak a Kis Dunán… azért ilyet sem mindennap lehet látni. Vakartam is a fejem… azért jó lett volna az alapokat simább vízben próbálgatni. De nekiindultunk.
Felszenvedtük magunkat a Gubacsi híd feletti elágazáshoz, ott legalább nincs minden folyamméternél egy-egy horgász. Elkezdtük egyenként gyakorolni a helyes tartást, a helyes technikát. Katasztrofális volt. Körbe-körbe mentünk. De senkit nem érdekelt, a lényeg a derékból evezés begyakorlása volt.
Utána még mentem néhány tiszteletkört, gyakorolni a kormányzást. És itt bukott ki a döntő hiba. Az Ocean Duo – amin evezni tanultam – az egy kicsit széles, nem is kicsit rövid kajak. Ezt én főleg az ún. íves csapás technikával tartottam egyenesben. (Lásd videó.) De a kajak geometriája miatt ezek a csapások nagyon szélesek és meglehetősen rövidek voltak.
Amikor átültünk a mostaniba, ott ugye az ív sokkal enyhébb és sokkal hosszabb. Itt követtem el azt a hibát, hogy nem néztem eleinte hátra, vajon a hosszabb íven is jó irányban áll-e mögöttem az evezőtoll. Nos, nem állt. Egy kicsit kifordult – így minél erősebben akartam jobbra kanyarodni, annál erősebben toltam a kajakot balra. És vice-versa. Azaz amikor épp nem egyenesen mentünk, garantált volt a kifordulás.
Nyilván nem csak ez volt az egyedüli hibánk, de ez volt a döntő.

Nagyítás

Az elágazásból felfelé vettük az irányt. Megkértem Barnát, hogy úgy evezzen, mintha lassított felvételen lenne. És láss csodát, egészen a zsilipig csak egyszer fordultunk keresztbe.

Nagyítás

Lefelé még nagyobb volt a sikerélmény, simán visszajöttünk a csónakházig, keresztbefordulás nélkül. (Jót vigyorogtam: pont ott, az elágazásban, ahol tanulni akartunk, ott volt a legnagyobb rejtett áramlás. De átjöttünk azon is, gond nélkül.)
Egy dolog maradt már csak hátra: méretre szabni a kajakot. Nekem tízpercenként zsibbadt a lábam, a rosszul beállított lábtámasz miatt. Utána mentünk még egy kört lefelé is. A lábtámasz remek lett, de a víz… apám, arrafelé volt ám minden. A szél teljesen viharossá erősödött, a sodrás hol az egyik part felé nyomott, hol a másik felé. Visszafelé, áramlattal szemben, nem is tudtunk rendesen jönni. Barna belazított, a víz bekeményített: én meg pislogtam, mint hal a szatyorban. A kajak megindult balra és ha két csapásból nem fordítottam vissza, akkor már keresztbe is álltunk. A víz nem viccelt.

Ha ez az utolsó kétszáz méter szenvedés nem lett volna, akkor itthon hangos rikoltás mellett bontottam volna pezsgőt. Így még várunk. De meglesz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *