Day: September 20, 2008

Macskaképek

Nagyítás

Közvetlenül ágyneműcsere előtt. Kihasználják az alvógépek, hogy reggel nem lett beágyazva.

Nagyítás

De túl sokáig nem maradtak egyedül.

Nagyítás

Így néz ki, amikor a fényképész az egyik kezével a macskát lógatja, a másikkal meg fényképez.

Jön a farkas

Nehéz téma ez.

Rögtön azzal kezdem, hogy ez az írás nem a farkasról szól: az egy ordas, büdös, elfogadhatatlan állat a jelenlegi példázatban.
Az írás a riogatókról szól. Ha itt ólálkodik a farkas, mennyire hasznos, ha erre állandóan figyelmeztetjük az embereket? És legfőképpen: fel lehet-e használni a riogatást saját céljainkra? Akár csak egy picit is?

Magunk között szólva, én riogatáspárti vagyok. Ha itt ólálkodik az akol mellett a farkas, akkor annak folyamatosan tudatában kell lennünk. Azt fogja egyből elragadni, aki figyelmetlen.

De vékony a határ. A farkas ugye rögtön – már az első riasztásnál – azzal fogja kezdeni, hogy ‘birkáim, a riogató csak saját pozíciójának megerősítése miatt riogat!’… és ezt fogja kiabálni minden további riasztásnál is. Ez viszont éppen elég a birkák elbizonytalanításához. Gyanakodva fognak figyelni. Pont ezért nagy a riogató felelőssége: egyszer, csak egyszer kapják rajta, hogy _tényleg csak a pozícióját erősíti_ – máris a farkasnak lesz igaza. És abban a pillanatban vége az akolnak, a birkák a továbbiakban leszarják a figyelmeztetéseket, a farkas pedig szép lassan fel fogja falni mindegyiket.

Ezek után tessék értelmezni ezt az összeállítást. Időpont: az őszödi beszéd kitudódása következtében kitört zavargások második évfordulója. Napra pontosan.

Apu hod med be

Mindegyik macska markáns egyéniség. Például hogyan jönnek be az udvarról, ha be van zárva a teraszajtó?

Picúr két lábra áll és nekiáll kaparni az üveget. Ez messziről hallatszik, de nyilván nem mindig ér rá valaki beengedni. Aztán amikor megtörténik, a macska vár pár másodpercet az ajtóban, majd méltóságteljesen bevonul. Arcán visszafogott sértődöttség: – Bakker, mi tartott ennyi ideig?

Kajla türelmesen vár valamelyik közeli növény alatt. Aztán amikor meglátja, hogy valaki ajtó vagy ablak közelében van, odaszalad, felugrik, nyávog egyet. Ez nem nagyon hallatszik idebent, de aki közelben van, az meghallja.
Beengedéskor örömében felugrik az illető combjáig, odadörgölőzik. Majd elszalad kaját keresni. Tíz perc múlva ismét az ajtónál van, menne kifelé.

Gizi ezzel szemben nemes egyszerűséggel nem megy ki, így beengedni sem kell. Miután élete első pár hónapját a vadon viszontagságai között töltötte, úgy döntött, nem packázza el a Paradicsomot. Egész nap alszik a pokrócok közé bújva, illetve a műegeret hajkurássza a nappaliban.

Karikatúra vegyes

1.
Marabu blogol. Hurrá.
Nemcsak remek rajzokat rak ki, hanem megjegyzéseket is tesz melléjük. Mint például ez:

Milyen fura: nem is olyan régen még szín nélkül jelentek meg a karikatúráim a lapokban. Azokban az években, amikor kezdtem átállni színesre, rá kellett jönnöm: a szín felpuhítja a poént. A fekete-fehér viccek ütősebbek.

Pontosan. Valamikor én is szineztem mindent, amikor csak lehetett. Aztán pár éve megrendeltem a New Yorker összes karikatúráját bemutató albumot – és azóta maximum szürkét használok a fekete-fehéren kívül. Ebben a világban mutatják legjobb formájukat a rajzok.
(Megjegyzem, nyilván ez alól is van kivétel. A török karikatúraiskolák remekül ki tudják használni a színeket, úgy, hogy nem puhul fel tőlük a rajz. Lásd például Ogüz Gürel vagy Askin Ayranciouglu rajzait.)

2.
Egy írás. Scott Adams magyarázkodik arról, hogyan fordulhatott elő az, hogy szószerint megrajzolta – és eladta – még egyszer ugyanazt a rajzot. De nem is ez a lényeg, hanem a szerző provokatív beszólása:

Creativity is highly correlated to poor memory.

Magyarul: a kreativitás nagymértékben összefügg a gyenge memóriával.
Ezen azért érdemes elgondolkodni. Én meg is tettem, majd jó tíz perc után kiböktem a végeredményt: Hülye vagy, Scottie.

3.
Végül ínyenceknek egy nagy adag grafika. Alex Toth illusztrációi, a szerző kommentjeivel. Kellemes hétvégi nézelődnivaló.