Day: September 8, 2008

Hírünk a nagyvilágban

Előszeretettel szoktam Amerikából vásárolni. Eleve most egész olcsó a dollár, na meg a választék sem rossz. Persze én sem ma jöttem le a falvédőről, átvételre a munkahelyi címemet szoktam megadni: egyrészt napközben inkább ott vagyok, másrészről talán egy hivatalosnak tűnő küldeménynek nagyobb a respektje. Nem is volt semmi baj, az Amazonról megjött szépen minden.
Aztán porszem került a fogaskerekek közé.
Xbox játékot szerettem volna venni.
Mivel nekem külföldön vásárolt konzolom van, így a játéknak is amerikai régiókóddal kell bírnia. Ilyet viszont az Amazon nem szállít Európába.
Nyilván léteznek egyéb megoldások, hiszen annyira kicsi már a világ.

  • Szinte mindig van ismerősöm, aki átugrik a tengerentúlra. Megkérhetném bármelyiket, hogy vegyen egyet. de… ez az én hülyeségem… nem szívesen terhelek senkit sem vásárlásokkal. Amikor külföldön van az ember, akkor minden perc számít: még ide is el akarok menni, még ezt is meg akarom nézni… ilyenkor snassz arra kérni valakit, hogy rohangásszon már egy kicsit nekem akármiért is. Mindenesetre a módszer persze működik, de félreraktam szigorúan csak végső esetre.
  • Akkoriban éppen szervízben volt a konzol. (Vízhűtést kapott a drága.) A szervíz egyben játékboltként is üzemelt, így megkérdeztem, hoznának-e be nekem Xbox játékot Amerikából. Ritka pozitív hozzáállást tapasztaltam: egyfelől mondták, hogy igen, hoznak, magyar ár + 3e pénz… másfelől ajánlottak egy kanadai oldalt, ahonnan rengeteg gyári, régiókód nélküli játékot lehet rendelni – és ráadásul szállítanak is Magyarországra.

Nosza, otthon rá is kerestem, és egyből volt öröm, boldogság. Volt játék. Megrendeltem. Abban a percben pittyent is a telefon, hogy leemelték az összeget a kártyámról. Majd – még mindig abban percben – jött is a visszaigazoló email, illetve pár perc múlva az értesítés, hogy a csomagot behajózták.
– Ezek nem gatyáznak – gondoltam, és már örültem, hogy legkésőbb két hét múlva kezemben lesz a doboz.
Aztán eltelt három hét. Írtam egy udvarias levelet, miszerint lennének kedvesek megnézni azt a hajót, merre járhat. Azt írták, hogy 30 napig nem néznek semmit, ha addigra sem jön semmi, írjak újra.
Telt-múlt az idő. Elő kellett készítenem a nyaralást, majd jött maga a nyaralás, végül ki kellett pihennem a nyaralást. Teljesen ki is ment a fejemből a csomag.
Aztán egyszer elkezdtem feldolgozni az inboxomat, és a kezembe akadt a visszaigazolás. Jé… ezzel vajon mi lehet?
Írtam nekik megint, hogy kérem, eltelt két hónap, csomag meg sehol. Abban a percben jött is egy visszaigazolás, miszerint vásároltam még egy játékot. Majd öt perc múlva egy másik, hogy behajózták. Kelet-európai vagyok, nyilván az első dolgom az volt, hogy ránézzek a bankszámlámra: de nem nyúltak hozzá.
Egyfelől örültem, de azért szkeptikus is voltam: nem biztos, hogy jó ötlet ugyanolyan csomagot ugyanolyan útvonalon küldeni. Elég sokszor el kell ezt játszania a cégnek ahhoz, hogy minden magyar postásnak legyen otthon egy játéka és végül én is hozzájuthassak az enyémhez.
De azért reménykedtem. Nem is hiába.
Ma szóltak a recepcióról, hogy csomagom jött. Leszaladtam, feltéptem a papírt: és igen, az én játékocskám volt.

Hogyan érkezett meg, dacára az előjeleknek?

Elmesélem.

A külső csomagoláson semmi ismerős nem volt.

  • Feladó: egy ismeretlen német cég
  • Tartalom: business stuff
  • Érték: 20$.
  • Posta: DHL.

Látod, nem? Egyértelmű, hogy a kanadai cég a hibás. Hogyan lehet olyan cégnevet választani, hogy Video Games Plus? Ahelyett, hogy valami semleges nevük lett volna, mondjuk PineappleInYourAss vagy valami hasonló. De ezek azt írják a csomagra, hogy Video Games Plus. VIDEO GAMES! PLUS!! Hát persze, hogy feltámad a derék magyar postásban a pavlovi reflex.

A második csomag már máshogyan jött. A kanadai cégnek lehet egy német havercége, elküldték nekik postán. Aztán azok beálcázták, majd elküldték DHL-lel, azaz a Magyar Királyi Posta teljes mellőzésével.

Hírünk a nagyvilágban.

Vandál included

Ó, szent paraméterkönyv! Hát ilyen tényleg nincs.
Ugye megváltoztak a BKV járatai, megváltoztak a járatidők is. Minden megállóba új menetrendet raktak ki, így a mi kertvárosi megállónkba is.
Egy ilyen menetrend cseréje a következőképpen néz ki:

  1. Kicsavarjuk a csavart.
  2. Szétkapjuk a fém keretet.
  3. Levesszük az üveglapot.
  4. Kivesszük a régi A4-es lapot.
  5. Berakjuk az újat.
  6. Visszarakjuk az üveglapot.
  7. Összeszereljük a keretet.
  8. Becsavarjuk a csavart.

Gondolom ezt így, ahogy van, betanították Jenőnek. Csakhogy a betanító elkövetett egy súlyos hibát. Az ötödik lépés után kihagyott egy tevékenységet: a berakott papírlapról levesszük azt a sárga ragasztós cetlit, amellyel megjelöltük, melyik megállóba megy a menetrend.
Így Jenő szépen berakta a papírt, ha igényes ember volt, lehet vissza is nézett, jól helyezte-e be… majd ment tovább.
Kurvára nem zavarta, hogy az 5*6 centis sárga stick-it pont eltakarja a teljes délelőtti menetrendet.