Dokumentumtár

Új sorozatot indítok a blogon.

Az egésznek az apropója a tegnapi nagytakarítás. Igaz, hogy erre a hétvégére eredetileg vagy kajakozást vagy kerti molyolást terveztem, de az időjárás keresztülhúzta mindkét elképzelésemet. Szerencsére hatalmas kupacban várnak rám benti munkák is, így belevágtam az iratokat tartalmazó dobozok rendberakásába. (Az előző lakásból tizensok doboz papírt – mindenféle iratokat – költöztettünk át. Ezek a dobozok megbontatlanul álltak a könyvespolcon, megakadályozva magának a polcnak a használatbavételét is.)

Régen vigyorogtam ennyit. Újból megtaláltam az összes naplómat, az ötödik általános iskolás olvasónaplóimat, a rajzfüzeteimet, a korai publikációim mesterpéldányait… és eszméletlen hivatalos iratokat a múltból. Este jött az ötlet, hogy ezeket a kordokumentumokat meg kellene osztani másokkal is, ne csak nekem érjen fülig a szám.

Rögtön erősen kezdek. Az alábbi hivatalos levelet apósom kapta 1978-ban, a munkahelyén. Ez tulajdonképpen egy írásbeli dicséret. Hogy miért? Tessék elolvasni.

ps.
Bár a lehetőség csábító, de mindegyik dokumentum abszolút eredeti. Semmi photoshop.

Olvasgatok

Vitray Tamás 1971-ben ösztöndíjjal tanulmányozta kint Amerikában az ottani televíziózást. (Írt is róla egy könyvet, Amerikai Anziksz címmel.) Mostanában érkezett vissza egy tanítványa, hasonló ösztöndíjból.
Az alábbi cikk a kettőjük beszélgetéséből készült.

– Elbutultunk?
– Felszínesek lettünk. Abszurd hasonlat: ha holnaptól eltűnne a szépirodalom a könyvtárakból, és csak a bestseller meg a ponyva maradna, egy idő után általánosan csökkenne az emberek szellemi színvonala. Nézze meg ezt a számomra tökéletesen megmagyarázhatatlan műsort, amelyben vacsorát főznek! Erről szól! És úgy megverte nézettségben az olimpiát, hogy csak na.
– Nyilván szórakoztat.
– El nem tudom képzelni, mit lehet ezen szórakozni.
– Nézik.
– Ez már eredmény, ugyebár?
– Rendben. De a vacsoracsaták előtt vagy után, odakint láttam bátor politikai riportereket, egyikük például az angol belügyminiszternek tizenötödször is feltette ugyanazt a kérdést, mert kerülgette a választ.
– Ne feledje, hogy sokkal nagyobb a verseny a riporterek között, így a szelekció is szigorúbb! Az én időmben a “tévés dolgozó” kiválasztásánál az volt az elsődleges szempont, hogy az illető politikailag lojális-e.
– A közszolgálati televízióban ez ma is így van, csak négyévente más számít annak, nem?
– Mondjuk úgy, a politikai lojalitás ma is érvényesül. Annak ellenére, hogy a médium önmagát tárgyilagosnak és elfogulatlannak nevezi. A legtöbb, amit egy magyar televízió megtehet, hogy minimális szintre korlátozza a politikát. A kereskedelmiek például ezt választják. Ezzel azonban önmagukat fokozzák le, és így lesz a híradóban az ürgeöntés fontosabb, mint a grúziai helyzet.