A fene sem gondolta volna, hogy ez a nemrég hallott Leningrád feldolgozás ilyen hamar aktuális lesz.

1.
Nej tegnap kapott egy levelet az Adóhivataltól, miszerint fizessen be 22e forint késedelmi pótlékot. Én már eljutottam odáig, hogy ekkora összeg el sem éri az ingerküszöbömet, mondtam, fizessük be aztán forduljanak fel. De Nej erősködött, hogy olvassam már át alaposabban a levelet. És igaza volt. Ugyanis az Adóhivatal szerint Nejnek 720e forint elmaradása van tavalyról, az után vágták hozzá a késedelmi kamatot. Azért ez már kivágta a biztosítékot.
Estére sikerült kideríteni a tényállást. Durván egy évvel ezelőtt kaptunk mindketten az Apehtől egy-egy levelet, miszerint fizessünk be 720-720e forint illetéket a házvásárlás miatt. Én udvariasan visszaírtam, hogy el tetszettek rontani, de semmi gond, nem haragszom. Viszont legyenek kedvesek újraszámolni az összeget, ugyanis a vásárlás előtt két héttel el is adtunk egy ingatlant, márpedig ebben az esetben csak a különbözet illetékköteles. Természetesen mellékeltem fénymásolatokat is az adásvételi szerződésekből, majd ajánlva feladtam. Valószínűleg meg is kapták, mert a Posta nem hozta vissza.
Eltelt egy év, nem történt semmi. Augusztusra sikerült összetakarékoskodnunk a normális mértékű illetéket, így szeptemberben megpróbáltam felvenni a kapcsolatot az ügyintézővel, letisztázni, hogy miarépa. Nyilván a közvetlen számon nem vette fel senki, a központi szám meg állandóan foglalt volt.
Eltelt egy hét. Végül megvontam a vállam: legfeljebb írok még egy levelet – habár az eddigiek alapján valószínűleg ez a fajta kommunikáció sem működik. A levelet megírtam, de már egy hete hordozom magammal, mert feladni, azt nem volt időm.
És ekkor esett be a tegnapi levél. Azaz az ügyintéző úgy tett, mintha nem kapott volna semmilyen levelet, egyszerűen csak kiszámlázta Nejnek, hogy egy éve nem fizeti az illetéket. Nyilván ezerrel nekünk van igazunk… de tapasztalatom szerint, ha már késedelmi pótlékig jutott az ügylet, onnan nyerni már nem lehet. Persze nem hagyom magam… de a tökömnek sem hiányzik a háborúskodás egy ilyen f@szfej kuplerájjal hivatallal.
(Megjegyzem, ebben a pillanatban kaptam meg én is elektronikusan az értesítést a késedelmi pótlékomról. Most mondja valaki, hogy nem haladunk: ők már több csatornán is el tudnak érni engemet…. csak én vagyok annyira élhetetlen, hogy képtelen vagyok őket elérni.)

2.
Az orebicsi nyaralásnál írtam, hogy végre elromlott Barna fényképezőgépe. Be is vittem a szervízbe, a CCD hibát a gyártó elismerte, a folyamat automatikus: vagy szó nélkül javítják, vagy becserélik valamilyen másik modellre. Leadtam a gépet, kaptam egy szervízjegyet. Itthon gondosan elraktam, mert az ilyesmi fontos papír.
Eltelt egy hónap, gondoltam, rákérdezek. Elkezdtem keresni a papírt – és elfelejtettem, hová raktam el. Őrület. Ha csak úgy ledobom az íróasztalomra vagy berakom az elintézendő dolgok dobozába, akkor tutira meglenne. Nyilván a helyére is visszarakhattam volna. (Tíz évre visszamenőleg megvan minden értékesebb számla, csak be kellett volna rakni a fényképezőgép számlája mellé a szervízpapírt. Mondjuk, a döbbenet az, hogy a számla sincs a helyén, szóval valószínűleg együtt tartózkodnak valahol máshol.) De így, hogy elraktam biztos helyre… egyszerűen nem találom. Tegnap este 3 órán keresztül gyakorlatilag az egész irodámat kifordítottam a sarkából, dosszié nem maradt kiborítatlan… és semmi.
Most meg stresszelhetek, hogy ha kedden – mert korábban nem lesz rá időm – visszamegyek a szervízbe és igazolom magam, akkor vajon egyből rúgnak ki páros lábbal, vagy előtte legalább úgy csinálnak, mintha foglalkoznának velem… és csak utána hajtanak el.
Mindenesetre rohadt bosszantó lenne ilyen hülyén elbukni egy 75e forint értékű fényképezőgépet.

3.
Ez mondjuk inkább mókás. Tegnap bedobták, hogy ma jönnek vízórát leolvasni, írjam ki az értéket. Sürgős ajánlatírásból kifolyólag ma itthon dolgoztam, de tudom, hogy meg sem próbálnak becsöngetni. Ha nincs kiírva az ajtóra az érték, továbbmennek. Viszont egész nap szakadt az eső, nem sok értelmét láttam kirajzszögezni a cetlit a kapura. Sebaj, gondoltam, van telefonszám, felhívom, bediktálom.
Fel is vette egy hölgy a telefont, kezdtem volna mondani az adatot, amikor rákérdezett a fizetőazonosítómra.
– Ööö – válaszoltam roppant frappánsan – az minek?
– Mert teljesen leállt a számítógépes rendszerünk, és név alapján nem tudom Önt beazonosítani. Arra kérném, csak akkor mondjon bármit, ha pontosan tudja a fizetőazonosítóját, a vízóra számát és az értéket.
– Hát, a saját azonosítómat nem tudom.
– Akkor hívjon fel minket hétfőn, addigra talán megjavul a rendszerünk.
Nem kicsit néztem hülyén a letett telefonra. Ilyen még van? Egy Díjbeszedő Vállalat komplett számítógépes infrastruktúrája csak úgy leül? Semmi redundancia, semmi high availability? Amikor a mai technológiákkal akár már itthon is tudnék geo clustert csinálni?

Kitérő:
Elnézést, ez most nagyon bennem van. Szerda óta gyk. kutyaalvásokkal dolgozok egy ajánlaton, ahol még a clustereket is megclusterezzük. Exchange CCR Windows 2008 alapokon, aktív-aktív vegyes cluster (SQL 2008 vs. egyéb) node and file share majority-vel, a két file share witness egy ESX clusteren futó virtuális szerverre kombinálva – és persze a legutolsó szutyok szerver is ugyanúgy ESX clusteren lesz, a háttérben tükrözött SAN területekkel.
Egyébként roppant érdekes tudatállapot: munka mellett ugyanis végtelenítve Leningrádot hallgatok, és az orosz szövegek eszméletlen dolgokat hoznak elő a múltból. Egyre jobban emlékszem a nyelvre. Miközben persze angolul megy az ajánlat. Nem hülyéskedek, rendesen keveregnek fejemben a szavak.

Szóval, így. Azért úgy elgondolkodtam, milyen unalmas lehet innen nyugatabbra élni. Minden működik. Semmi izgalom. Semmi ráébresztés arra, milyen sebezhető is a környezet, amelyben egyébként megbízunk, mert élnünk kell benne.