Day: September 14, 2008

Vasárnap

Eredetileg úgy volt, hogy ezen a hétvégén is kajakozunk. Habár mi már kezdünk ráérezni az új kajakra, de a csajok még nem igazán. Egy csalingázás a Velencei-tavon biztosan jól esett volna.
Erre pár napra bedugta orrát a ködös, borongós november. Figyelem már régóta a srácot, mindig ezt csinálja. Elmúlik az augusztus, jön a szeptember. Vénasszonyok nyara. Kánikula már nincs, de elviselhető meleg még akad. A tavaknak lenne durván egy hónapjuk, hogy szép lassan lehűljenek. Ez lenne az én hónapom, szeretem a 17-20 fokos vizet, utálom a hőséget és a tömeget. De nem, szeptember első felében mindig bejön pár novemberi nap, rögtön fürödhetetlenné hűtve a tavakat. Utána már hiába jön a vénasszonyok nyara, ahhoz már kevés a napsütés, hogy visszamelegítse a vízeket. A merülőforralót meg nem tudom hová bedugni.

De ha már ilyen vacak lett az idő, legalább kihasználtam a hétvégét: a kertben molyoltam.

Nagyítás

Rögtön itt van az a korábban emlegetett bepolcozott faház. Nem, nem vagyok hülye, az ott tényleg 50 méter tetőléc. Hát tehetek én róla, hogy 4 méteres szálakban adták, nekem meg 2,30-as darabok kellettek, áthidalni a levegőt? Most van egy csomó 1,70-es lécem. Sebaj, lesz még itt spájz polcozás is…

Nagyítás

Imhol a jövendő birodalom. Mármint nem a miénk, hanem a kutyáé és a kerékpároké.

Nagyítás

A kerékpároké valahogy így fog kinézni. Nyilván kell hozzá rendesen képzelőerő, de ez előbb-utóbb tényleg kerékpártároló lesz. Külön felhívom a figyelmet a lakatosmunkára… ugyan nem egy Karmann Ghia, de a célra tökéletes.

Nagyítás

Rég volt már macskafénykép. Nos, itt van a legújabb jövevény. Nevet még nem tudok mondani, mert még nem találtunk neki. Én a Houston-t preferálom (Houston, we have a problem), de játszik még a Gombóc és a Vadmacs is. Túlzottan nem félek attól, hogy kiapadna a kreatív energia a családban. Különben is ráérünk: egyelőre teljesen jó a Kismacska.

Nagyítás

Na, ez az. Esti tápolás, a hideg miatt a lakásban. Kis hülyék. Kis – állandóan éhes – hülyék.

Mi volt még ma? Nagy ijedtség. Vacsorára kekszes-gyümölcsös puding volt – melyről a kerti szöszmötölés miatt lemaradtam. Amikor később benéztem a hűtőbe, láttam, hogy egy adag már ki van szedve tányérra. – De rendesek! – gondoltam, és gyorsan be is lapátoltam. Utána esett rá a pillantásom a hűtőben magát illegető tepsire, melyben jócskán volt még adag. – Bakker, akkor én most valaki másét ettem meg! – csaptam a homlokomra. Márpedig a családból egyedül lányom szokott kaját visszarakni a hűtőbe. Az a lányom, aki most fertőző mandulagyulladással fekszik itthon.
Éreztem, ahogy fokozatosan gyengülök. A fertőző mandullagyulladás vírusai most csúszhatnak lefelé a nyelőcsövemen. Szerencsére lélekjelenlétem a helyén volt, feltaláltam magam: gyorsan utánaküldtem egy deci törkölypálinkát majd egy fél üveg bort. Az alkohol majd jól elpusztítja a bacikat még felszívódás előtt. Éppen az újabb decit akartam kitölteni – biztos, ami biztos – amikor lesétált Nej… és közölte, hogy azt a tányér pudingot tényleg nekem szedték ki, senki sem evett bele.
Jól megszivattam magam.

Elromlott a fizika

Még mindig nem hiszem el: meghülyült a buborék a vízben.

Nagyon hosszú kerti projektbe kezdtem bele: kezdve onnan, hogy bepolcozom a faházat, odáig fogunk eljutni, hogy tavasszal kiskutyánk lesz. Igen, ezek összefüggnek… de most nem fogom elmagyarázni.

Elmentem bótba, vettem ötven méter tetőlécet.
Leszabtam az első darabot, majd szóltam Nejnek, jöjjék segíteni. Elvégre ez lesz az első beszerelt léc, később ehhez fogom vízberakni az egész miskulanciát. Ennek szuper pontosnak kell lennie.
Egyesült erőkkel felszereltük. Hátraléptem. A léc olyan ferdén állt, mint pályabíróban a gerely.
Megráztam a fejemet, ráraktam a vízmértéket… a buborék tökéletesen középen volt. Akkor a házat raktam volna össze ennyire ferdén? Csak nem. De akkor mi van? Megfordítottam a vízmértéket – az eleje került hátra – és a buborék rögtön azt mutatta, amit láttam is: baromi ferde a léc. Na de hát… ugyanaz a lap van alul. Pár percig csak fordítgattam a vízmértéket, de az masszívan mutatta, hogy kifordult a világ, ó kárhozat. Lekapartam a koszt a műszer aljáról, belenéztem, hogy nincs-e valami dudor… de semmi. Ráadásul ez nem egy gagyi vízmérték, rendes vastag fém. Igaz, meglehetősen öreg már, de azért masszív.

Túl sokáig nem vakartam a fejem, elszaladtam a barkácsboltba, vettem egy másikat. Ez már rendesen mutatta is, hogy igen, a léc az ferde.

Most akkor van egy vízmértékem, mely nem euklidészi térben méri a valóságot. Ott, az Akadémián, nem érdekel ez valakit? Vagy lehet, hogy az az óriás részecskegyorsító kavart volna be?