Elég

Haragban a világgal,
Elő a régi imákkal,
És a picsába a picsákkal.

Karabély

Valami olyan szinten veszítettem el tegnap a fejemet, amilyenre már rég volt példa.

Idestova 3 hete szenvedek az itthoni számítógépekkel. Pontosabban, már több, mint egy éve. De ez az utóbbi 3 hét volt az intenzív fázis. Hétköznap hajnali egy-kettő között álltam fel az asztaltól, hétvégéken reggeltől estig bütyköltem. Úgy döntöttem, hogy vége a szenvelgésnek, erős kézzel megragadom a gépeket, újratelepítem mindegyiket. Tabula Rasa. Így shiftelődik is a hardver, meg én is megszabadulok az évek óta görgetett szánalomhegyektől.
Ja.

Írni írtam már ezekről az akciókról. Most jön az újabb adag.

Először is a dévédéíró szoftver. Plastik Józsi egyik postja emleget ilyeneket. Én a cdburnerxp-t fogtam be. Azt kell mondjam, nem egyértelmű a tapsvihar, a munkahelyi gépemen ugyanazt játssza, mint amiről suexID is irkált. De a többi gépen rendben működik. Kicsi, gyors, és tud image konverziót is. Működik 64 bites Vistán is.

Ennyit a jó dolgokról, jöjjenek a hőbörgések.

Az első csak egy ostoba szájtátás: Meg tudja valaki magyarázni, hogy az Ultimate Vistában lévő Media Center miért nem tudja lejátszani ugyanazokat a videókat, melyeket a WMP11 simán lejátszik ugyanazon gépen? Avi, mpg… egyre megy: codec problémára panaszkodik.

Aztán egy újabb b+: A 64 bites virtual szerverben lévő guest image nem tud bootolni cédéröl. Először azt hittem, a cédéíró szoftver a hibás, de aztán gyanús lett a dolog, kipróbáltam régi telepítőket is. Más gépek simán bootoltak, maga a host gép is simán vette a lapot mindegyik telepítő cédéről… a guest gép mindegyikre közölte, hogy ez nem boot cédé. (Figyelem: megpróbálta és nem sikerült. A virtuális bios-t át tudtam állítani.) Mondjuk nem dőltem a kardomba, gyártottam róluk iso fájlt, bemeppeltem cédé drive-nak és onnantól ment a telepítés. Csak éppen bosszantó.

Aztán jött a pénteki káromkodás. Napközben elfelejtettem megcsinálni egy 3 perces munkát odabent. Főnök felhív, hogy fontos és azonnal. Oké, a tabletről megy a belépés, secperc összekattogtatom.
Aha.
Ez egy olyan ügyfél, akihez két különböző klienssel is be tudok lépni: cisco illetve checkpoint. A bőség zavara. Mindkettő fent van, mindkettő működik. (Egy héttel ezelőtt ráztam gatyába a bandát, addig eléggé vacakoltak. Mondjuk ez is megér egy misét: akkor az Eset32 smartsecurity volt a bűnös. Kikapcsoltam a packetfilter részt, rögtön megjavult minden.) Most úgy döntöttem, megpróbálom ugyanezt kikapcsolás nélkül, van ezen szabályszerkesztő, sőt, házirend alapú szabályozás is, valamelyiket csak sikerül befaragnom. Öreg motoros vagyok személyes tűzfal területen. Megnéztem a szabályokat, ott is volt benne a tiltás a checkpoint szolgáltatásra. Rákattintottam a szabályra… abban a pillanatban lefagyott az Eset. De nagyon. Ki kellett nyomni a gép szemét, mert shutdownra sem állt le. Újraindítás után ismét nézném a szabályt… de már nem mutatta. Csak éppen blokkolt, mint állat. Olyan szinten, hogy a két checkpoint service sem indult el. Checkpoint újratelepítés, nem segített. A VPN termináló cím, majd a teljes hálózat trusted zónába helyezése szintúgy. Jó. Telepítsük újra az Eset-et. Add/remove programs, remove. Befagyott, mint atom. Újból kinyomtam a gép szemét. Érdekes látvány fogadott: az add/remove táblában már nem volt ott az Eset, a myuninst sem látta, az Autoruns-ban nem találtam nyomát… de a szolgáltatások még futottak. Töröltem a programkönyvtárat, újraindítottam a gépet. Na, ekkor tűnt el a gépről az Eset, és abban a pillanatban be is indult mindkét VPN kliens. (Mondjuk a szolgáltatások között még szerepel két ESET service, de nem futnak.) Az érdekesség az, hogy ugyanezt eljátszotta a régi desktop gépemen, még XP alatt. Akkor az volt, hogy az Eset egyszerűen leirtotta a hálózatot a gépről: látszólag mindkét hálókártya jól működött, de ha kértem egy ‘ipconfig -all’-t, üres képernyőt kaptam. Hálózat persze nem volt. Ha a nic paraméterén akartam állítani, akár csak egy IP címet is, egyből lefagyott a gép. Ugyanúgy lefagyott, ha uninstallálni akartam az Eset-et. Ott végül egy Acrobat Reader mentett meg: ez a roppant makacs és undorítóan gusztustalan program ugyanis eltávolításakor azért még legyárt egy restore point-ot. És mivel az Eset-et közvetlenül ezután raktam fel, így vissza tudtam lépni a telepítés elé. (Ez az eset egyébként akkor történt, amikor a macska felragadt a fára – és a gépemen akartam állatmentőt keresni. Nem javított az idegállapotomon.)
Nos, a magam részéről ezzel az Eset-tel be is fejeztem. A gyerekek gépén még fent van – mert oda kell – de ott, ahol VPN kliens is van, nálam már nem kerül fel.

De ez mind eltörpül a tegnapi nap mellett.
Napirend szerint Dóra gépe jött volna. Átraktam bele a megcsúsztatott vasakat, kapott plusz fél giga DDR1 RAM-ot, egy vacsiúj dévédéírót, egy második vincsesztert (200 GB), meg egy új videókareszt. Semmi extra. Összeraktam, felvittem, bekapcsoltam… semmi. Szokás szerint. Átkozódva szétszedtem, kikaptam az új RAM-ot, beindítottam, működött. Visszaraktam az új RAM-ot, beindítottam… működött. A Kontakthiba Istene volt nálam látogatóban.
Maga a telepítés olajozottan ment, nemhiába. A rutin.
Este hatra készen voltam mindennel. – Ja, a nyomtató – csaptam a fejemre. Fel kell venni a lenti hálózati nyomtatót. Sitty-sutty, tesztlap nyomtatás. Nem jött ki.
Innentől indult útjára a gyönyör. Figyelted? Rendberaktam az utolsó gépet is, mindenhol szűz telepítés, minden működik, mint egy svájci óra. És akkor nem jön ki egy tesztoldal.
– No – morogtam – nofene.
Akkor töröljük. Nem lehetett. Se a kliens gépen, se a lenti Vista64-en, ahol a queue volt. A job státusza ‘printing’… azaz már nem lehetett hozzáférni. WTF? Újraindítottam a szervert – és amikor állt fel, akkor küldte ki a tesztlapot.
Hát, így elég körülményes lesz nyomtatni… minden job után szerverújraindítás.
Le merném fogadni, most arra gondolsz, így jár az, aki perverz: aki Vista64 alatt megosztott nyomtatóra XP32-ből akar nyomtatni. Nos, a helyzet az, hogy ez a rendszer működött. Amikor felraktam a Vistát, az első dolgom volt a tabletről tesztelni a nyomtatót. Gyönyörűen ment. A fiam 32 bites Vistájáról is.
Ellenteszt. Nyomtatás a tabletről. Ugyanez, megfűszerezve egy applikáció elszállással. A szokásos ‘Nézd már, ez váratlanul elszállt! Bocs, haver, vigyáztam’-ablakkal. A szerkesztett állomány nyilván elveszik ilyenkor – habár a Word össze tudja kaparni, de mondjuk a Notepad már nem – viszont a Vista várakozási sorában ugyanúgy megjelenik a job, ‘printing’ státusszal. Mely természetesen nem megy ki a nyomtatóra.
Hajnali egyig küzdöttem a problémával. Nem akarok mindent leírni, nem is emlékszem mindenre. De azt bizton állíthatom, hogy a Windows print szerverénél ocsmányabb dolgot régóta nem láttam. Nem is csodálkozom rajta, hogy már a kis cégek is inkább vesznek egy pici nyomtatószerver dobozt (beágyazott majdnemkimondtamanevét operációs rendszerrel) és azon keresztül nyomtatnak.
Tragédia.
Hogy kliens oldalon képtelen vagyok törölni egy drivert. Hogy képtelenség menedzselni a várakozási sorban a job-okat, hiába nyomom a cancel-t meg a del gombot, mint hülye a csengőt.
Minden hardver eszközt el lehet érni a device managerből, de a nyomtatót, azt nem. A ‘Print & Fax’ ablak File/Server menüpontjából törölhetek ugyan drivert, de az a nagy driver poolból nem törli. Mondjuk, Vista alatt is érdekes kaland, nyitni kell egy üres MMC konzolt, felvenni a Print Manager snapin-t, és abból már tudok drivert törölni. Kliensnél igen bonyolult csűrdöngölőt kell eljárni: fel kell telepíteni a hálózati nyomtatót, ekkor megkapja a driver poolból a rossz drivert. Majd törölni a nyomtatót, újraindítani a gépet. Ekkor érdekes módon a Print ablak File/Server ablakában a driver fül alatt ott marad a rossz driver. Ekkor kell nyomni egy ‘Replace’-t, majd megadni a jó driver telepítőmédiáját. Mondjuk, az is szép, hogy a nyomtató gyártója (HP) sem tud egy nyomorult uninstall-t adni a driverhez, akár a Start Menüben, akár az add/remove programs ablakban.
Ja, mi az, hogy rossz driver, jó driver? Hát, a nyomtatóhoz (lj1020) van Vista32, Xp32 driver is. A Vista driver leírásában szerepel, hogy jó XP-hez is. Olyan időket élünk, hogy soha nem lehetsz biztos abban, hogy az újabb driver a jobb. Emiatt nyilván nekiálltam cserélgetni. Pikantéria: a Vista nyomtatójához lehet többféle drivert is telepíteni, hogy a kliensnek ne kelljen driverrel vacakolnia, letölti oszt jól van. Igenám, de ilyen lehetőségek vannak: Itanium 64 bit, egyéb 64 bit, 32 bit. Azaz ha egy nyomtatóhoz külön van Vista32 driver és XP32 driver, akkor véged. Csak egyet tudsz felrakni – viszont mindegyik 32 bites kliensed azt akarja majd leszedni.
Természetesen hajnali egyre nem sikerült kigubancolnom a szálakat. Még odáig sem tudtam eljutni, hogy a szerveren a queue-ba ragadt job-ot kiküldjem a nyomtatóra. A Print Spooler szolgáltatás újraindítása egyszerűen törölte az összes job-ot.
Pedig itt is tabula rasa-val kezdtem. Leszedtem mindenhonnan mindent. A Vistáknál ez ment is, az XP-knél – lsd fentebb – nem.

Most a lokális nyomtatás idelent működik, és Barna gépén, a Vista32-ből szintén. XP alól nem, pedig sikeresen hazavágtam Nej notebookját is. (Az a szegény szerencsétlen belehalt a nyomtató telepítésébe. Mármint a notebook.) Azaz ha most bárki nyomtatni akar, akkor felteszi a cuccot a nas-ra, majd vagy lentről, vagy Barna gépéről nyomtat. Kicsit dühös vagyok, mert a nas-on van ugyan print server is, csak éppen a nyomtató olyan, hogy nem köthető rá. Ez az, amikor az ember nem lát előre.

Azért volt értelme mára halasztani az írást. Tegnap ugyanis szószerint elkapott a légiós betegség. Ez a feszített 3 hét annyira lefárasztott, hogy idegileg nem bírtam elviselni ezt a nyomtatós balhét. Legalább annyira kikattantam, mint a lengyelek a 93. percben megadott tizenegyesnél. Tömérdek munka – és most összedőlt. A tabletet valószínűleg telepíthetem újra. A többi rendezett gépet is szanaszét fúrtam-faragtam. Közben úgy ordítoztam, káromkodtam, hogy egy kocsisló pirulva somfordált volna ki az udvarról. Rúgdostam a székeket, asztalokat. Kitört belőlem a feszültség… még jó, hogy semmit nem vágtam ki az ablakon. Közel álltam hozzá, sokszor.
Ma tízkor keltem, egy felessel kezdtem és a reggelihez bontottam egy sört. Nem szoktam, de le kellett simítanom a felborzolódott idegszálaimat. Reggeli után ledőltem a kanapén, benyomtam több órányi Hétköznapi Csalódások anyagot, majd délután egyig bóbiskoltam. Ekkor szólt Nej, hogy ebéd. Ebéd után karikatúraalbumot olvasgattam, majd visszaszundikáltam a kanapén. Imhol este van, most már eléggé nyugodt vagyok. Csak a tegnapi sok idegeskedéstől akar széthasadni a fejem.
Majd holnap kikerékpározom magamból.

Persze egy elemző elme nem állhat meg ennyinél. Mi történhetett? Mi változott? Mitől romlott el minden XP alatt… és csak XP alatt? Nos, egy dolog: felraktam a Vistákra az Sp1-et.
Csak azért nem írom, hogy ‘no comment’, mert az már önmagában is komment.

This entry was posted in IT.

36 thoughts on “Elég

  1. cd/dvdiro — imgburntol jobbat nemtalalsz. na jo. nem tud audiot irni. de az mp3 jatszo okossagok koraban minek az ?

    eset — az a nod gyartoja nem ? ritka nagy hulladek az egesz, a hype tartja eletben.
    ami a service kilovest illeti, ilyentajt az ebrd commanderben levo hogyishivjak driver/service piszkalo ize sokat szokik segiteni.

    hm. XP32 -rol Vista64-re nyomtatni ? nemmindegy mi a ‘szerver’ ? ugytudom ezesetben csak a protokoll szerinti biteket kell atvinni, aztan majd a nyomtatoval kozvetlen beszelgeto masina elintezi. legalabbis normal esetben sztem ez az eljaras. mi lehet a plus, ami miatt nemmegy ? amugy miert tilos kimondani a nevet a dobozban levo osnek ? mert teszi a dolgat jol ?

    mostanaban idonkent szivok en is a fedoraval, de az legalabb deklaraltan kiserleti szoft; es kozel sem ennyit…

  2. “Meg tudja valaki magyarázni, hogy az Ultimate Vistában lévő Media Center miért nem tudja lejátszani ugyanazokat a videókat, melyeket a WMP11 simán lejátszik ugyanazon gépen? Avi, mpg…”

    Mert a 64 bites Vistában a WMP 32 bites, a Media Center pedig 64, amihez nem nagyon vannak még codec-ek. (64 bites WMP-vel ugyanúgy nincs DivX, stb.) Ezt próbáld ki: http://ffdshow.faireal.net/mirror/ffdshow/ffdshow64-rev2546.exe

    “Eset32 smartsecurity volt a bűnös. Kikapcsoltam a packetfilter részt, rögtön megjavult minden.”

    Még mindig szeretjük az anti-minden programokat :-D

    “Mondjuk, Vista alatt is érdekes kaland, nyitni kell egy üres MMC konzolt, felvenni a Print Manager snapin-t, és abból már tudok drivert törölni.”

    Control Panel – Printers – jobbkatt egy üres helyre – run as admin – server properties – drivers fül.

    Kétlem egyébként, hogy az SP1-től dőlt volna össze minden – már ha erre akartál célozni a végén, de örülök, hogy végre félrerúgtál mindent és volt egy normális (fél)hétvégéd. :-)

  3. Kis pontosítás az előbbihez: van 64 bites WMP is, de alapból, ha jól emlékszem a 32 bites fut, ha fájlra kattintva indítod.

    “ritka nagy hulladek az egesz, a hype tartja eletben.”

    Ezzel vitatkoznék, a sok szar között még mindig a legillatosabb, de persze nem akarok senkit meggyőzni.

  4. amugy miert tilos kimondani a nevet a dobozban levo osnek ? mert teszi a dolgat jol ?
    Ez poénkodás akart lenni. Dehogyis tilos kimondani, ha gondolod, ideírhatom néhányszor. :-))

  5. Kétlem egyébként, hogy az SP1-től dőlt volna össze minden

    Én annyira nem. Ezt az egyet változtattam meg a print szerverként működő Vista64-en – és egyből behalt az összes XP kliensről a nyomtatás. Nem mondom, hogy a HP nem gyanús, simán el tudom képzelni, hogy az XP driverben volt valami, ami a Vista SP1-gyel nem boldogul… de a változás az SP1 volt.

  6. Mert a 64 bites Vistában a WMP 32 bites, a Media Center pedig 64

    Nem mondod? A WMP-t a windowsupdate-ről szedtem le. Nem vette volna észre, hogy 64 bites rendszerről kérem?

  7. Control Panel – Printers – jobbkatt egy üres helyre – run as admin – server properties – drivers fül.

    Nincs most előttem, de ez szerintem ugyanaz, mint a File/server properties menüpont. Az pedig nem távolítja el a drivert a poolból, hanem csak az éppen aktuális nyomtatóktól veszi el.

  8. Ööö izé, Vistához hogy szedtél le Windows Update-ről WMP-t? Abban alapból 11-es van, és 64 biten alapból az ikon és a megnyitás/lejátszás is a 32 bitest (Program Files (x86)) indítja.

    A printer ablakban, amiről szó van, nekem simán törli a drivert, utána az mmc-ben sincs ott. Azt próbáltad, hogy remove printer driver & driver package?

    “Ezt az egyet változtattam meg a print szerverként működő Vista64-en – és egyből behalt az összes XP kliensről a nyomtatás.”

    Nálunk ugyanez fordult elő, csak fordítva, 32 bites XP a szerver és 64 bites Vistáról nyomtattam rá. Annyi volt a gond, hogy kellett szerezni 64 bites printerdrivert a LaserJet-hez, de onnantól ment rendesen. A nyomtatás amúgy tényleg gáz Windows-ban, ezt el kell ismerni.

  9. Az Esethez kapcsolódva, azt én is túlzásnak érzem, hogy hulladék, mert a hype-ot az a bizonyos labor tartja fenn, amelyik negyedévente hozzá vág egy 100%-os minősítést, tehát akkora hulladék nem lehet. Jó, én csak NOD-ot használtam, azzal soha semmi bajom nem volt.

    Viszont nem értem, miért szenvedsz ilyen Smart Security szarokkal. Router mögött van a géped, nem jársz *olyan* helyekre, nem töltesz le *olyan* programokat, nem kattintasz ész nélkül a Yesre, egyszerűen nincs ilyesmire szükséged, csak a géped erőforrásait pazarlod. A gyerekek gépére kell, mert ők kattinthatnak ész nélkül, de a te gépedre szerintem bőven elég volna az, ami alapból van rajta.

    Írtam “magamnál”, hogy január óta nem használok semmilyen biztonsági szoftvert az XP SP2 tűzfalán kívül. Ezt nyilvános helyen be is jelentettem, hülyének is néztek, aztán jött az a duma, hogy már biztos agyon van fertőzve a gép, csak nem tudok róla, ezért márciusban vagy áprilisban csináltam nyilvános tesztet, végigkergettem rajta a Kasperskyt meg asszem a Pandát. Természetesen tiszta volt a gép, most is az. Nincs szükség ezekre a szarokra, én vagyok az antivírus. :)

  10. hokuszpk: Ha a különböző codecgyártók vennék a fáradtságot és ahelyett, hogy véresre vakarják a seggüket, a 843-adik tweakelt verzió helyett készítenének egy darab 64 bitest is. Röhej, hogy 2008 derekán nem létezik 64 bites DivX és Flash Player – mondjuk ugyanez igaz az MS Office-ra is. Fogadok, hogy a wmv/wma/mp3/DVD video formátumokat lejátssza a 64 bites MC is. ;-)

  11. payskin: “Ezt nyilvános helyen be is jelentettem, hülyének is néztek, aztán jött az a duma, hogy már biztos agyon van fertőzve a gép, csak nem tudok róla”

    :-D Én ugyanezeket kapom és csak röhögök a sok hülyén. Én konkrétan Vista RC1 óta (2006 szeptember) nem használok semmi ilyesmit, Windows firewall meg Defender, azt csók (bár már a régi laptopon XP-vel sem). Van amúgy az ESET-nek is online scanner-e, ha valaki ki akarja próbálni a hulladékot is. :-) http://www.eset.com/onlinescan/

  12. Hali,

    A nyomtatós dologhoz:
    A kliensen vedd fel a nyomtatót helyi nyomtatónak (saját driver) és a portnál mond, hogy új local port és add hozzá a nyomtató unc nevét. Így helyi meghajtód lesz és nem fog működni a fos point&print, magyarán te döntöd el a drivert és nem a szever.

    üdv,
    Zoli

  13. A printer ablakban, amiről szó van, nekem simán törli a drivert
    Most reggel megnéztem, igen, ugyanazok a lehetőségek. Csak éppen az egyikben tab formájú a menü, a másikban MMC konzolos. Ja, meg az utóbbiban távoli gépre is rá lehet csatlakozni.

  14. Ööö izé, Vistához hogy szedtél le Windows Update-ről WMP-t?
    Elbizonytalanítottál. Az a helyzet, hogy mindegyik gépet úgy telepítettem, hogy mindent felraktam rájuk a windowsupdate-ből, még az opcionális cuccokat is. Gondolom, ezért nem tűnhetett fel, hogy a 64 bitesnél nem volt külön WMP11.
    De ettől a kérdés még ugyanaz: 32 bites komponens gyárilag egy 64 bites OS-be?

    (Oké, a szálból látom az okot is. Csak fura, hogy senki nem gyártott codec-et. Annyira nehéz? Az MS nem tudta volna megoldani házon belül? Hiszen a képformátumokra már mindenki magának gyárt viewert.)

  15. Nagyon sokáig úgy voltam én is, hogy nem kell koton, tudok én magamra vigyázni a neten. Aztán kiderült, hogy mégsem. Fertőzött weboldalra jóindulatúan is odakeveredhetsz.
    (Ahogy itt egy spammer exploit támadott meg egy jószándékú oldalt, úgy más is megteheti.
    http://plastik.hu/2008/06/12/kizaras-a-google-indexebol/)

    Ettől függetlenül most kényszerűségből én is a Windows Firewall/Defender párost használom… de legalább spyware ellen még keresek valami megoldást.

  16. payskin, moonman :
    akkor most vessetek meg, ha XP-t bootolok ( sajna jonehanyszor kell meg itthon is ) , SP1 van, es se update, se defender se virusirto se tuzfal meg semmi. nemhasznalom tul intenziven, de azert idonkent netezek vele meg egy-ket aprosagot kiprobalok ugye, mert nemnezhetek tulhulyen, amikor user kerdez.
    nincs semmilyen kartevom. akar rootkitrevealerrel nezem, akar f-secure blacklightos anyamkinjaval. sztem is jotipp, hogy JOEP is elhagyhatja ezeket a geplassito mindennek keresztbetevo izeket batran. Csak azt kell megoldani, hogy mas ne ferjen hozza a masinahoz. menni fog.

  17. A Defender nem klasszikus értelemben vett spyware-irtó – hacsak nem engedélyezed az ütemezett full scan-t, ami szerintem tökfölösleges – hanem rendszerállapot-figyelő. Akkor sikít, ha valami fontos dolog konfigurációja elváltozik, ezt pedig főként user vagy spyware okozza. :-)

    Én is furcsának tartom, hogy alapból 32 bites cuccok indulnak a Vista X64-ben, ebből látszik, hogy sehol nincs még a 64 bites világ, csak erőlködünk itt, amíg sérvet nem kapunk…

  18. defendert lanykoraban hajoltudom antispyware-nak hivtak, amugymeg szinte az osszes jobbfajta spyware ellenes cucc ami nincs integralva valami virusvedelemmel, ugyanugy mukodik mint a defender. sikit ha valtoztatasi szandekot eszlel.

  19. Nem is véletlenül nevezték át. :-) Lényegében amúgy ugyanarról van szó, csak a Defender kicsit átfogóbban integrálódik a rendszerbe, gondolom ezért is az új név.

  20. CD/DVD író: Én a plastik blogon már említett Infrarecorderre esküszök. Kicsi, egyszerű, és eleddig megbízhatóan ment mindenütt ahol próbáltam.

  21. Nem mondom, hogy a HP nem gyanús

    Átgondoltam. Visszavonom. A helyi gépen futó drivernek annyi a dolga, hogy összecsomagolja RAW formában a print job-ot, aztán bedobja a szerver várakozási sorába. És ez rendesen meg is történik, bizonyíték rá, hogy a szerver újraindítása után ki is jön az anyag. A probléma szvsz a szerver queue kezelésénél lesz. De hogy miért különbözteti meg a Vista illetve XP felől érkező jobokat, az rejtély.

  22. “A helyi gépen futó drivernek annyi a dolga, hogy összecsomagolja RAW formában a print job-ot, aztán bedobja a szerver várakozási sorába”

    orulok, hogy egyetertunk :D)

  23. “Hát milyen indián vagy te? :-))))”

    en vagyok az egyik torzsi varazslo.
    a nagy MANITOU kegyelmebol ram nem hatnak az eccerubb trukkok :D)

  24. “Arra, de én valami olyasmiben gondolkodom, mely képes időzítetten szkennelni, neadjisten, irtani is.

    amikor utoljara lattam, a defender tudott olyat.

  25. orulok, hogy egyetertunk :D)
    Az egyetértés megvolt korábban is, a hp driver ott lett felmentve, hogy _jól_ csomagolja be a cuccot, hiszen a szerver újraindítása után rendben kijön az oldal.

  26. A printer driverek a %WINDIR%\system32\spool\drivers mappaban tarolja, innen lehet irtogatni, ha a konzollapokon mar nem latszik.

    Amit nem ertek en se, hogy a queue miert nem nyomtatodik ki azonnal, csak egy server restart utan. En mindenkepp utjat allnam a tovabbi szopasoknak, vannak altalanos USB/LPT-s printszerverek, meg kellene probalkozni eggyel. Mondjuk nekem a Canon S200x-emmel sosem volt baj semmilyen Windowsos printszerver eseten, pedig en probaltam AD-t is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *