Mondhatnád – jogosan – mit rugózok annyit ezen a témán? Macska. Majd megszokja a környezetét.

De ez nem csak egy macska. Ez egy parabola. Egy szimbólum. Picúr: Magyarország.

Most leültél, ugye? Elmagyarázom.

Előző gazdájánál ez a macsek el volt zárva a külvilágtól. Biztonságban volt. Nem igazán tudta, hogy létezik másik macska, hogy a galambot meg lehet fogni, hogy a molylepke finom desszert, hogy a fáról farral előre hátrálunk le. Nem volt igazán szabad. Míg mi eleinte nem, majd később már három évenként utazhattunk csak nyugatra, Picúr se sokszor hagyta el a szobáját. Cserébe kényelmet kapott. Nem kellett halálra dolgoznia magát a kajáért. Nem kellett megharcolnia érte másik macskával, se kóborral, se kollégával. Langyos nyugiban élt.
Most viszont megtörtént a rendszerváltás, kikerült a vad természetbe. Mely – kapitalizmusként – a túlélést favorizálja. Igaz, megadja a szabadságot is neki… de a szabadsággal jönnek a veszélyek is. Tanulnia kell. Mit ehet, mit nem. Eleinte a kinti szeánszok után rendszeresen összehányta a nappalit. Ma már nem annyira. Fogalmam sincs, mennyi stresszbe került, de megtanulta azt is, hogy nem kerülünk autó/motor alá. Megvolt az első katasztrófába rohanása is – és nem sok kellett ahhoz, hogy tényleg odavesszen. Nem rajta múlott. De tanult belőle: azóta magától gyakorolja a famászást, az egyik kedvenc helye a szomszéd cseresznyefája. És vannak váratlan megoldásai is. Például nem mer átmászni a kerítésen: pedig a fizikai ereje meglenne hozzá. De ez valami mentális gát nála. Viszont megtalálta az egyetlen lyukat, ahol a lefolyás miatt ki van vágva a kerítés alja – ott jár ki. Workaround. Magyar út.
De a legfontosabb: most már ő a harcosabb kijáró. Kajla, a születése óta vad kapitalista macska, már lassan többet van a lakásban, mint Picúr. Igaz, ha kimegy, akkor sokkal tovább marad kint. De már Picúr is kint tölti néha az éjszakát.

Bárcsak az országról is elmondhatnám már ugyanezt.