Kicsit furcsa napom volt. 11-re kellett belvárosi ügyfélhez mennem, egy hosszú beszélgetésre. Földrajzilag egész egyszerűen semmi értelme sem volt bemennem a munkahelyemre. Reggel békésen megteáztam, közben felkészültem a tárgyalás mind a négy témájából, elolvasgattam egy rakat levelet, tervet. Idáig rendben is volt minden. A megbeszélés fél kettő körül ért véget, ebéd – aztán földrajzilag megint nem volt értelme bemennem. Hazajöttem, rendeztem a papírokat, széljegyzeteltem. Ez is rendben volt.

Ami már kevésbé volt rendben, az az hogy messziről kiszúrtam egy kis Opel Corsát, mely szorosan a kerítésünk mellett parkolt, a hársfák alá bújva. Fel is tűnt, hogy de közel parkol ez a kerítésünkhöz… de végülis nem tilos. Leültem az étkezőben, irkáltam. Olyan fél hat körül kérdezte meg a lányom, hogy direkt tartom a bringámat a fenyőfa alá belökve? Bakker, már amikor kérdezte, tudtam. Az az autó nem véletlenül parkolt a ház mellett. Az volt a jelzőautó. Skeráztam is ki a kisházhoz, ajtó tárva-nyitva, a kerékpároknak hűlt helyük. Egyedül az enyém volt meg, besuppasztva egy tuja alá. Ha 5 perccel később érek haza, akkor ezt is megfújták volna – így viszont eldobták és elmenekültek a többivel.

Kezdjük azzal, hogy ez anyagilag is elég szar. Igaz, szerencse a szerencsétlenségben, hogy a két gyerekbringa már egyébként is csereérett volt és Nej bringája sem volt mai gyerek. Új árban a három bringa olyan százezret ért, mostani értéken talán ötvenezret. De ez persze nem menti meg attól a tolvajokat, hogy azt kívánjam nekik, a pénzt költsék mesterlövészekre, akik az üzekedő kanmajmokat vadásszák le anyjuk ravataláról.

Sokkal idegesítőbb, hogy akkor most mi van? Mi lesz? Eleve amikor a faházat építettem, tudtam, hogy ez csak jelzés szintű. Hiszen egy centi vastag a fal, egy erősebb ember simán kettétépi. De akkoris, bakker, az udvaron belül van. A tolvajok csak nem annyira pofátlanok, hogy bejönnek az udvarra és ott szöszmötölnek, amíg ki nem szabadítják a cuccokat.
Nem, a francokat nem. Iszonyú pofátlanok.
Ráadásul ez az egész egy hajszálon múlott. Barnáéknak már vége a sulinak, a srác hétfőtől a szerdai vizsgájára készült itthon, utána pedig hawai – szünet. Csak éppen csütörtökön gyerekvasutas szolgálata volt, ahová hajnali ötkor már elment. Akármennyire is figyelhették a tolvajok a házat, ezt biztosan nem vehették észre. Márpedig, ha Barna nincs szoliban, akkor csak feltűnik neki a sürgölődés az udvaron. Hogy annak mi lett volna a vége… jobb nem is belegondolni. Lányomnak pedig ma volt az utolsó napja isiben, ő is simán itthon lehetett volna. Mégis bepróbálkoztak.

Nagyobb gond az, hogyan fogunk a továbbiakban ilyen környezetben élni. A szembeszomszéd már korábban szólt, hogy bátrak vagyunk, amiért kint hagyjuk a teraszbútort a teraszon. Én meg néztem hülyén: bakker, azért teraszbútor! Nehogymár minden nap, amikor elmegyek itthonról, behordjak mindent a teraszról. Egyébként is, a világ legolcsóbb bútordarabjai, már félig elrohadva. Mint a mellékelt ábra mutatja, neki volt igaza. Ha a kisházból kilopják a tízezer forintot érő bringákat, annyi erővel vihetik a tízezer forintot érő teraszbútort is. És annyi erővel vihetik az utánfutót is, hiszen csak százegynéhány kiló, két ember simán átdobja az egyméteres kerítésen. Sőt, ennyi erővel a kerti tűzhely sem lesz biztonságban. Még sőtebb, ha napközben ennyire átjáróház az udvar, akkor sem a fáim, sem a gyümölcseim nincsenek biztonságban. Meg semmi, ami mozgatható, szétszedhető, kivágható, leszerelhető. Oké, a ház biztonságos: minden szinten riasztóhegyek, full felszerelés, biztonsági céghez bekötve. Akkor mi legyen: minden nap bepakolom a teraszbútort a nappaliba, a kisházból berámolom a kerti szerszámokat, a fűnyírót, a bringákat, behúzom a nappaliba az utánfutót, behordom a cserepes növényeket? Vagy esetleg taposóaknákat telepítek a gyep alá, betanítva a családtagokat és a macskákat? Szerencsére azt már tudom, hogy a kilincsbe tilos áramot vezetni.

Gondoltam a rendőrségre is, de aztán gyorsan elvetettem az ötletet. A mi rendőrségünket nem olyan fából faragták. Nehogymár ilyen pitiáner dolgokkal foglalkozzanak, mint magánszemélyektől lopkodás. Tudom, megtapasztaltam. Amikor felnyomták a kocsimat a hátsó hangszórókért, majdnem engem jelentettek fel rágalmazásért… mert megemlítettem, hogy a házunk körül lebzselő galeri egyik tagja pár nappal korábban vételi ajánlatot tett a hangszórókra. Úgy kezdte, hogy fater, ezek túl jó hangszórók ebbe a roncsba, ő jó pénzért megvenné. A rendőr nemhogy feljegyezte volna, hanem egyből leordított, hogy láttam a lopást vagy sem? Mert egyébként rágalmazás. Persze, az se kizárt, hogy zsebben volt.
Na, mindegy, a Veszprémben ellopott bringám miatt is kár volt őket zaklatni. Most sem fogom. Biztos lesz megint fontosabb dolguk is.

Igen, sejtem már, mire gondolsz folyamatosan, miközben olvasol. Kutya. Egy vérnősző barom, mely őrjöngve harap le minden benyúló végtagot.
Ezzel több bajom is van. Amikor még tényleg gondolkoztunk kutyában, már akkor sem terveztük úgy, hogy a kutyáé az egész udvar. Ugyanis akkor nekünk nem marad. Van egy kellemesen tágas elkerített sarok, tipikusan kutyának kialakítva. Nos ha én ott tartok egy sátánkutyáját, attól ezek a pofátlan tolvajok simán felszedik a maradék udvaron a gyeptéglákat. Emellett ha elengedem a blökit, akkor lőttek a macskák etetésének is. Jelenleg ugyanis egy pár házzal arrébb lakó leányzó járkál át ennivalót borogatni a macskáknak, ha nem vagyunk itthon. Ha el lesz engedve egy vérengző kutya, akkor egyszerűen nem fog tudni bejönni, ergo vagy megszabadulunk a macskáktól vagy lemondunk a nyaralásról. Azaz kutya végülis nem.

Marad még az, hogy építek egy két méter magas szögesdrótos betonkerítést, vagy a sufni helyett egy tégla melléképületet, vasajtóval, 5 hevederzárral. Egyik sem csábító megoldás.

Most egyelőre bent lakik a bringa a nappaliban. Elfér, mert egyedül van. de hogy mi lesz, ha ismét mindenkinek lesz kerékpárja… fogalmam sincs.