Ez az ember magában beszél,
Belebeszél saját magába.
Üres lelkén átfúj a szél.

Balkán Tourist – Ez az ember

A buszon utaztam, reggel. Budapest, külváros. Az első ajtón felszállt egy ember. Már a megállóban feltűnt, ugyanis szélesen gesztikulált. Miután felsétált, ugyanolyan széles gesztikulációval köszönte meg a sofőrnek, hogy felengedte. Látszott rajta, hogy tulajdonképpen már régóta beszélget a sofőrrel, dacára annak, hogy még csak most találkoztak valójában. Aztán elfordult és folytatta a beszélgetést valaki mással. Nem beszélt hangosan, de annál jobban gesztikulált. Habár elég sokan voltunk a buszon, de az emberek óvatosan elhúzódtak a környékéről.
A hapi nem tűnt ugyan veszélyesnek… de olyan kényelmetlen volt ez az egész. Látni, hogy tulajdonképpen nem is itt ácsorog, hanem valahol máshol, valaki mással beszélget. Nyilván… benne volt a kényelmetlen érzésben, hogy az emberek tartanak az elmerokkantaktól. Mégis, milyen dolog már, hogy ez az alak soha nincs ott agyilag, ahol a teste van, olyan emberekkel vitatkozik hevesen, akik csak a fantáziája szerint vannak jelen.
De jó, hogy mi nem vagyunk ilyenek.

Mi csak fejben blogbejegyzéseket írunk. Mindenhol.