Direkt nem írtam, hogy káosz. Ma minden elkerült minket. Sajnos a vízszerelő is, ezért utólag legszívesebben seggébe dugnám a letört kezét.
De kezdjük a kellemesebb dolgokkal. Például ez volt az első nap, amikor az új lakásból mentem dolgozni. Jogos lehet a kérdés, mi a kellemes a munkába menésben? Nos, ha végigcsináltad volna ezt a 12 napot velünk, könnyen belátnád, hogy ennél még egy kemény munkahelyi nap is jóval idegnyugtatóbb. Ráadásul a korai napsütés a kedvencem, különösen a helyi, madárcsicsergéssel dúsított verzió.
Persze minden nem lehet tökéletes. Próbáltam valami emberformát faragni magamból, de ruhából csak két tiszta váltásom van, a szakállvágó elektromos kézikészülék valamelyik dobozban, fésű meg sehol. Szerencsére tükör sem, így legalább nem zavar.
Aztán odabent kultúrált környezetben egy csésze japán zöld tea… és már sokkal jobban éreztem magam. Azt hiszem, ma még a legellenszenvesebb ügyfeleinkkel is tudtam volna úgy kedvesen csevegni, hogy komolyan is gondolom. De nem próbálták ki.
Aztán délben ebéd. Meleg ebéd. Hasonlóan azokhoz, akik hosszú időre el vannak zárva a rendes étkezéstől, én is óvatosan kezdtem: leves, aranygaluska. Nem mertem fejest ugrani a komolyabb ételek közé.
Ha már ebéd, a nap beszólása mindenképpen Janié. Ültünk, vártuk a többieket, amikor az ételkiadó kikiabált az egyik kollégának:
– Kész a máj!
– Most gondold el ugyanezt a szituációt az orvosi rendelőben – jegyezte meg Jani.
Napközben folyamatosan hívogattam Nejt, hogyan állnak a vizesek – de állandóan azt a választ kaptam, hogy még meg sem jöttek. Végül délután üzentek, hogy ma nem is jönnek. A szép az, hogy holnap már a villanyszerelőké a terep – és addigra a vizesnek már be kellene kötnie mindent és levonulnia a terepről. Nej pedig jövő héten már dolgozik, hasonlóan hozzám. Most az a verzió maradt, hogy a vizes reggel jön és délelőtt dolgozik, a villanyászok meg délután. Emellett egyszer csak be fog futni a szállító egy komplett hatszemélyes étkező garnitúrával. Nem irigylem Nejt.
Délután úgy terveztem, hogy hazaérkezés után tea mellett kiülünk a teraszra, elbeszélgetünk a napunkról – ehelyett egyből a kezembe lett nyomva egy csavarhúzó, hogy még viszonylag világosban szereljek világítást a jobbik fürdőszobába. De nem hagytam magam, szerelés után csak kiültünk. A nap egyik legjobb momentuma volt, még akkor is, ha fiatalok éppen ezt az időszakot szemelték ki, hogy szocializálódjanak. (Öt-tíz egyén beáll a melletünk lévő rét közepére egy csutvasz kocsi körül, majd benyomnak valami zenét, mely csak basszusból áll.)
Este még egy kis meló, összerakni egy dupla PAX szekrényt, átrendezni a komplett lenti szintet, hogy beférjen az étkező… szóra sem érdemesek. Legalábbis a holnapi cécóhoz képest.