Bámész

Miért van annyira mélyen az emberekben a bámészkodási vágy? Ismert, hogy már az is hatalmas dugókat tud okozni egy autósztrádán, ha egy koccanás autóit félreállítják: mindenki lelassít, hogy alaposan meg tudja nézni, mi történt. Miért voltak akkora sikerei régen a nyilvános kivégzéseknek? A borzongás utáni vágy? Biztos ebből is volt benne valamennyi, de én sokkal inkább arra saccolok, hogy az embereket az érdekesség vonzotta, pontosabban a szemtanúság egy érdekességben. Az embert állandóan foglalkoztatja a saját értéke, méghozzá mindkét oldalról: egyfelől ő maga miképpen vélekedik magáról, másfelől a külvilág mennyire tartja őt értékesnek. Márpedig ha valaki – bármennyire is bamba – szemtanúja volt egy társadalmilag meglehetősen érdekes eseménynek, akkor a külvilág értékesebbnek fogja tartani. Az ő fejében lesznek azok a képek, melyek a legtöbb emberében nincsenek.

Kíváncsi vagyok, mennyire fog devalválódni ez az általános emberi tulajdonság a digitális fényképezőgépek robbanásszerű terjedésével.

2 thoughts on “Bámész

  1. Szerintem ebben csak nagyon áttételesen van igazad, sokkal célszerűbb személyes biokémia oldaláról nézni: az ember minden idegszála a valaha megélt maximum elérésére, vagy meghaladására törekszik. Például Omega: mitől lehet az, hogy még mindig ki akarnak állni a színpadra, és azt is nyilatkozzák, hogy addig fel fognak lépni, míg valamelyikük meg nem hal. Ilyen az ember, mindig nagyobb, jobb, izgalmasabb, érdekesebb, valamilyenebb kell neki, de legalábbis ugyanolyan.

  2. Nem egészen ugyanarról van szó. Ha látsz egyszer egy átlagos karambolt, utána nem azért fogsz lelassítani egy másik esetnél, hogy hátha legalább annyira borzasztó lesz ez is, vagy még borzasztóbb… egyszerűen csak látni szeretnéd, mi történt, hogy utána elmondhasd.

    Omega… úgy tudom, Elefánt helyett elég régóta dublőr játszik hátul. Szerintem ez már aggkori szenilitás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *