Month: April 2019

Nem, nem a Macbeth következik, hanem egy kis kertészkedés.

Tavaly került látómezőmbe a fent nevezett növény. Valójában fogalmam sincs, miért nem hallottam addig róla, hiszen igazán figyelemre méltó. Amikor kiderült, hogy kertépítő vállalkozó is vagyok, akkor vettem vagy 24 tő varjúhájat: 12 tövet a Herbstfreude (azaz Autumn Joy) és 12 tövet a Firecracker tipusúból. Az előbbi egy 50-60 centi magasra megnövő, szines virágú példány, az utóbbi pedig inkább kövirózsa jellegű, tarackos talajborító. És ha már lúd, legyen kövér: az őszi mámorból hetet beleültettem a terasz melletti kávába.

Azért volt ez bátor dolog, mert innen már sok növény kihalt, ráadásul most reseteltem a terepet, azaz teljes talajcserét hajtottam végre, majd ültetés után murvával mulcsoltam. Ha nem jön be a növény, akkor jó nagy szopás lett volna újrakezdeni.

Na szóval, varjúháj. Jogos lehet a kérdés, hogy mit akarok ebből az írásból kihozni?

Rehabilitáljuk a varjúhájat!

Mindenhol azt olvastam, hogy kifejezetten igénytelen növény. Nemhogy bírja, de kedveli a szárazságot, imádja a napsütést, a vacak talajt. Sőt, ha durván bánsz vele, néha még meg is korbácsolod, akkor különlegesen szép színekben fog pompázni.
Ideális növény. Nekünk való.

Egy apróság a családunkról. Nej felügyelete alatt már száradt el kaktusz.

Ahogy említettem, hét tő őszi mámort beültettem a kávába, ötöt a kerítésen kívül (majd később még ötöt a másik oldalra), 12 Firecrackert pedig szintén ide. Igénytelen, de jó vízelvezetésű talaj, ez kell neki. Meg is szórtam egy kis sóderrel. (Meleg kell? Kapsz.) A kerítés mellettiekkel kifejezetten durván bántam. Hiszen azt írták, ezt szereti.
Szerinted mi történt?
A 12 tő Firecracker, a legigénytelenebb, legmazochistább varjúháj… mind kipusztult. De a kintre ültetett őszi mámor is csak vegetál, olyan 10-20 centis magassággal.
Ellenben amit a kávávba ültettem, tiszta, tápanyagban gazdag virágföldbe, kifejezetten vízben gazdag talajba (a káva földjén folyik keresztül az egyik ereszcsatorna vize), na az úgy száguld, mintha dróton húznák. Egy hónapja bújt elő a földből az új adag növény, már most nagyobb, mint tavaly májusban, amikor ültettem. Pezsgő, élettel teli, kicsattan az egészségtől.

Na, szóval ennyit a varjúháj gyötréséről.
Lehet, hogy bírja, de egész biztosan nem élvezi.

Amikor evés közben félrenyelsz, majd később kifújod az orrod és kolbászdarabkákat találsz a papírzsebkendőben.
Soha ne mondd, hogy mindent megtapasztaltál már.

Jó ez az öngyújtó.

Egy amerikai benzinkútnál vettem, a szivarkákhoz ideális. Csak éppen… egy kicsit kényelmetlen. Rágyújtáskor valahogy mindig Hemingway jut eszembe. Amikor magam felé fordítom a puska csövét és meghúzom a ravaszt.

Nézegettem a statisztikákat.

Ez már önmagában hiba. Ugyanis amikor az ember ír, akkor azt kell írnia, amiket éppen említésre méltónak gondol. A statisztika – tehát az, hogy milyen írásokat olvasnak leginkább az olvasók – már torzít. Ránézek és azt mondom, hogy ja, ti ezeket szeretitek? Oké, akkor innentől ilyeneket írok. Csakhogy ettől a ponttól már nem én vagyok, aki ír, hanem valaki, aki kiszolgálja az igényeket.

Az amerikai írások még számomra is meglepően komoly statisztikai értékeket mutattak. Majdhogynem megduplázódott a látogatottság, annak ellenére, hogy semmilyen médiakampányt nem folytattam. Annak ellenére, hogy – tapasztalataim szerint – sokan nem kedvelik a hosszú útleírásokat. Vov.

Igen, mert manapság az emberek a rövid, de frappáns írásokat kedvelik. Melyek nem túl megterhelők, ügyesen kifejtenek egy gondolatot, de csak egyet, nem többet és még a stílus is jó, plusz pont, ha lehet rajta röhögni. Ennyi fér bele napközben két unalmas munkafolyamat közé, vagy otthon délután egy párperces szünetbe. Én meg rendszeresen szembe megyek ezzel és borzalmasan sokat írok. Pedig a statisztika szerint a népszerű bejegyzések rendszerint mind rövidek.

Ha belegondolsz, ez a Facebook sikerének is a titka. Két kattintás és mindenki tudja, milyen egzotikus helyen vagy. Esetleg írsz mellé egy mondatot. Három kattintás és mindenki tudja, mit eszel. Dőlnek a lájkok. A hétköznapi életben bőven elég ennyi interakció. Kevés embernek van ideje/energiája/kedve hosszabb fejtegetéseket olvasni.

De azért itt is – mármint a meglepően népszerű amerikai írásoknál is – voltak kijózanító elemek. Hogy ne bízzam el magamat túlságosan.

Péntek este került ki a Page környéki csavargással kapcsolatos írás. Nem volt se jobb, se rosszabb a korábbiaknál. Mégis, a korábbi olvasottsághoz képest már csak 75%-os értéket tudott elérni. Mert péntek este volt. Nekem ez azt jelenti, hogy elsősorban nem azért jönnek ide olvasni az emberek, mert annyira érdeklik őket az írások, hanem azért, mert úgy általában valahogy el kell tölteni az időt és ezek az írások erre már elég jók. De ha van más, akkor az nyer.

Jelzem, ez teljesen rendben van. Éljétek az életeteket, bulizzatok, csavarogjatok, ezeket a dolgokat senki nem fogja megtenni helyettetek.

Ami miatt egyáltalán ez a bejegyzés megszületett, az az, hogy magamban helyretegyem a dolgokat. Nekem ezek az írások fontosak, talán a családtagoknak is, de nem árt tudatosítani, hogy mindenki más csak best effort alapon olvas. Azaz ha éppen nincs jobb dolga, akkor ezt választja.

Tulajdonképpen ez sem rossz.