De nagyon máshogyan.

Eleve április eleje van. Nem igazán lecsószezon. A lottóötöst sem vitték el mostanában, azaz nem lehet annyi pénzem, hogy primőr zöldségekből csináljak lecsót.

Nos?

Az történt, hogy a múlt héten vettem a boltban 60 deka ecetes almapaprikát. Vacak volt. A közelben lévő másik bolt mellett van egy vecsési savanyúságos, ott is vettem fél kiló ecetes almapaprikát. Még rosszabb volt.
Ott álltam 1,1 kiló meglehetősen béna ecetes almapaprikával. Mit csináljak vele?
Lecsót.

Oké, sejtettem, hogy nem ez lesz életem legfinomabb lecsója. Valószínűleg savanyú lesz. Ugye, maga a paprika, aztán meg a leve. Talán a paradicsom édessége képes lenne ellensúlyozni… ha lenne áprilisban paradicsom. Maximum konzervben van, de az meg olyan… ízetlen. Megoldjuk. Kicsit vastagabban fűszerezek, meg kap egy apró adag sztíviát. Ezek a paprikák ráadásul nincsenek is rendesen megérve, nyersebbek, harsabbak. Sebaj, majd tovább sütöm.

Természetesen kapott mindent, amit kell: vöröshagyma, parasztkolbász, sonka, filézett csirkemell. Fűszerként pedig brutál adag bazsalikomot, borsot, csípős gulyáskrémet, haragospistát. (Ez utóbb az erőspista négyszer erősebb változata.)

Milyen lett a vége? Érdekes. Az almapaprika nem puhult meg tökéletesen, a lé viszont teljesen lefőtt. Valami olyasmi lett, mint egy furcsa pörkölt, melyet összekevertem a savanyúsággal. Ízre? Háát… nekem az almapaprika nem számít csípős ételnek. Egy darab, két darab nem is csíp. De itt volt belőle 1,1 kiló. És a fűszerek, lásd fentebb. Az a helyzet, hogy a bazsalikomot kár volt belerakni. Haragos Pista átgyalogolt rajta.

Szerencsére az almapaprika vacak ízén is. Szóval végül sikernek könyveltem el.