Month: June 2005

A Ses blogon találtam egy linket és csodálatos írásokba botlottam. Egy hapi (Perlaki Attila) ír azokról az élményeiről, melyeket mint a miskolci tömegközlekedés aktív formálója gyűjtött be. Pazar.
(Négy évig Kazincbarcikán szoptam a lombikot középiskolásként. Amikor csak volt egy kis időnk, téptünk be Miskolcra tengeni. Elképzelhető, hogy az írások okozta élményt nálam most a nosztalgia is erősíti – de elég erős anyag ez, megáll helyismeret nélkül is.)

Lefutott tegnap az eredményhirdetés, kiderült mely könyvek kerültek be a tizenkettőbe. Egri lévén örülök is az elsöprő sikernek, de azért meg kell említenem egy apróságot. Amikor nemrég meglátogattam a szüleimet és szó került erre a témára, apám megjegyezte, hogy nagyon meglepődne, ha nem az Egri Csillagok futna be; ugyanis az önkormányzat emberei sorra járják az iskolákat szavazólapokkkal.
Pestiek emlékezhetnek rá, nemrég a város is meg volt szórva Egert reklámozó óriásplakátokkal. Dolgozik a városmarketing – és még csak egy rossz szavam se lehet rájuk.

Nem is sikerült rosszul. Akadályverseny volt, állomásokkal. Mindenütt voltak feladatok, de pluszpontokat lehetett szerezni énekléssel, megjelenéssel és az állomásokra telepített rosszindulatú szeszek minél intenzívebb pusztításával.
Nos, se Pavarotti, se Domingo nem a mi csapatunkban indultak és biztos volt az erdőben rondább látvány is nálunk, de nem sok. (Volt egy lány a csapatban, próbáltuk is előre lökdösni vonuláskor, de üde látványa nem bírta ellensúlyozni a cirka 420 kilogramm férfierőt.) Ennek ellenére megnyertük a versenyt.
Ki lehet találni, melyik versenyszámban nőttünk a mezőny fölé.

Hazafelé komoly problémával küzdöttem: mit tegyek először, miután hazaérkezem? Igyak valamit az aldehid ellen? Vegyek be valami gyógyszert fejfájás ellen? Vagy rohanjak el vécére?
Végül átvágtam a gordiuszi csomót: bevettem sörrel egy algopirint a klotyin.

Ma volt nálunk az ISO mufti, hogy szánkbaadja azokat az igéket, melyeket jövő héten kell visszaböfögnünk az auditornak.
Nem sokkal később közöltem a főnökömmel, hogy az audit sikeressége egyetlen kulcsmomentumon fog múlni: azon, hogy elenged-e aznap szabadságra. (Szabi? Szó se lehet róla. De kimehetsz ügyfélhez…)
Bármit képes vagyok első olvasásra megtanulni, amiben felfedezem az értelemnek akár csak a szikráját is – de ha kikötnek egy hétre az asztal lábához, száraz kenyéren és vízen, akkor sem vagyok képes ebből a bullshitből akár két mondatot is megjegyezni.
Arról meg persze szó sem lehet, hogy elmondjam, ténylegesen hogyan is mennek nálunk a dolgok.

Emlékszem, amikor még a távfűtésben iparkodtam, 1993-ban volt egy bemutató a Távhőszolgáltatók Egyesületénél. Egy dán cég ismertette a fűtési költségelosztóját. Kiállt egy viking, elmondta amit akart, utána lehetett tőle kérdezni. Többek között elhangzott az is, hogy van-e ISO9000 minősítésük? A hapi elhúzta a száját, majd közölte, hogy az egész ISO egy faszság, csak visszafogja az innovációt, egy csomó pénzbe kerül és nem ér semmit.
Meglehetős néma csend fogadta a választ. (1993!)
Tíz évnek kellett eltelni, hogy nálunk is érzékelhető legyen, hogy ez az egész ISO vacakolás tényleg mennyire értelem nélküli, üres marketing lózung. Minden apró mikroerg kárbaveszett energia, amit erre fordítunk, szvsz.

Sírni tudtam volna a mai megbeszélésen, amikor a szakemberünk kezdett belebonyolódni abba, hogy hivatalosan hogyan is papírozzuk le a papírozást.