Tavasz van

Reggel a Rákos-patak mellett kerekeztem. A réten csak kerékpárút vág át, így nyilván a helyi gyalogosok is ezt használják.
Négy fűnyíróipari szakmunkás sétált valamivel előttem, beöltözve, elektromos kaszával – gondolom vonultak terepre. Egy közepesnél valamivel jobb esztétikai élményt nyújtó leány jött velük szembe: jó alak, átlagos arc, napszemüveg, szűk nadrág, top. Akkor találkoztak, amikor én kb. 10 méterre lehettem tőlük, így láthattam az egész előadást.
A csajszi elhaladt az első hapsi mellett, aki ezután megállt és alélt mosollyal a leány után fordult. Elhaladt a másik hapsi mellett, aki szintén megállt és szintén utánafordult. A harmadik, negyedik srác szintúgy. A csajszi arcán végig megvetéssel vegyes zárkózottság ült. Amint elhaladt az utolsó mellett is, négy lógó nyelvű hapit láttam, lépcsőzetesen behajolva – a leány arcára pedig abban a pillanatban kiült egy hatalmas elégedett vigyor, amint úgy érezte, hogy már nem látják.
A srácok nem füttyögtek, nem ziháltak, nem szóltak be semmit. A csajszi mégis biztos volt benne, hogy a hapik elfolytak a flaszteron – annak ellenére, hogy nem is fordult feléjük.
A hormonjai tudták.

Megmagyarázom

Mit is jelentenek bizonyos jelek, testbeszédek.

Vészjelzővel álldogáló autó:
– Pontosan tudom, hogy itt tilos megállni, de szarok rá. (Copyright by DM.)

Főútvonalról lekanyarodó, kerékpárutat keresztező autós meredten figyeli, hogy van-e éppen látható holdfogyatkozás:
– Barátom, egészen biztos lehetsz benne, hogy nem fogok fékezni; a vér látványát pedig nem bírom elviselni.