Ma megleptem magam szülinapra. Egy elektromos orr- és fülszőrtrimmelő készülékkel.
Húsz évvel ezelőtt azt hiszem ez a cucc az első tizenhétezer-hatszázhuszonötbe se jutott volna be a szülinapi ajándék tippversenyen.

Ezzel szemben jópofa dolog visszaemlékezni, hogyan képzeltem el anno a jövőt.
Olyan középiskolába jártam, ahol heti két alkalommal üzembe jártunk, a maradék négy napon meg rendesen suliba. Üzemben természetesen beöltöztünk: saválló bakkancs, indigókék melósgatya zubbonnyal, kockás flanelling, sapka.
Azt hiszem, itt kezdett nyiladozni bennem az ambíció: a gyárban ugyanis a mérnököknek engedélyezve volt a fenti kombinációban a farmernadrág. Elképzeltem magam, ahogy farmerban/zubbonyban virítok a sok trottyos között, a csajok olvadtan néznek rám és a hátam mögött késhegyre menő viták törnek ki, hogy éppen kivel járok… ez az igazi élet, ecsém. És mentem is az egyetemre.

Most végignézek magamon: Scholl szandál, cérnazokni, drapp len nadrág, bő len ing… farmer nem is tudom, mikor volt rajtam utoljára. Nem hiányzik. A gombok nyomogatásához meg nem kell zubbony. Maximum kényszer.