Lötyögős szerda

Igen, így szeretek munkába indulni. Kora reggel kilépek az ajtón, bezárom, majd nekiindulok az erdőnek. Miközben az ösvényt rovom, mélyeket szippantok az erdőszagból, hallgatom a madarak csivitelését. Aztán persze az erdő túloldaláról a busz bevisz a városba, Újpesten megkapom az adekvát kénhidrogén szagot, a buszban meg egy hajléktalan szolgáltatja az odort… tehát azért a város még itt van. De az első tíz perc élménye még sokáig tartja bennem a lelket.

A Díjbeszedőnél jött a nap meglepetése: fél kilencre értem oda és teljesen üres volt a váróhelyiség. Ahogy beléptem, az ügyintézők összevesztek rajta, hogy melyik ablakhoz menjek. Ennek megfelelően viszonylag hamar (fél óra) végeztem a vizes átjelentkezésekkel.

Mivel ma délután végre-valahára semmilyen mesterember nem jött, egy kicsit megpörgettem a munkát. Néha dolgozni is kell. Aztán este nyolc körül értem haza, vacsora helyett irány a gyerekszoba, várt a bútorszerelés. Hát… amire azt mondtam, hogy olyan egyszerű, mint az ék, az bizony egy kifejezetten nehezen összerakható íróasztalnak bizonyult. Fél tizenkettőig berheltem, de még nem jutottam az első végére. A hozzáadott doksi szart sem ér, ahhoz meg túl sok apró alkatrészből áll, hogy könnyen ki tudjam találni, mit, mikor, hová kell beszerelni.
Holnap folytatjuk. Szintén mester nélküli nap lesz. Kezd oldódni bennem a feszültség.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *