Vigyél el,
Az a jó, ha meg se kérdezel

A halálosan tömött, enyhén büdös és fülledt buszon álldogálltam hazafelé utaztamban. Az előttem ülő középkorú nő meredten figyelte az újságját, próbálta elolvasni a magazin egészoldalas cikkét. Nem volt könnyű dolga, a busz zsúfolásig tömve volt, a város éppen a péntek délutáni dugulásban szenvedett, a busz hol megállt, hol meglódult. A következő megálló valami iszonyú messzi, elérhetetlen célpontnak tűnt.
Beleolvastam, mi köti le annyira a nő figyelmét, hogy szinte betűről betűre, kínos aprólékossággal olvassa a cikket. ‘Tibet felett lefényképezték minden idők legfélelmetesebb szörnyetegét, egy hatalmas sárkányt’ kiáltotta világgá a cikk címsora. Lopva ránéztem a nő arcára. “Vigyél el” – sugározta reménytelenül a jó ötvenes családanya arca – “mindegy hová, Tibetbe vagy a mesébe, csak vigyél innen el.”