Hogyan rendezzük be RSS olvasónkat?

Először is utazzunk el egy hétre valahová. Ha hazaértünk, nyissuk meg az RSS olvasót. Jó eséllyel több száz új írás fog ránkvigyorogni a képernyőről.
A legfontosabb: don’t panic. A második legfontosabb: figyeljük magunkat. Kövessük nyomon, hogyan dolgozzuk fel ezt a masszát.
Egész biztosan lesznek olyan blogok, melyeket előreveszünk. És egész biztosan lesz egy olyan választóvonal, amikor azt mondjuk, mostantól már jöhetnek sorban az egyébként ABC sorrendbe rendezett feedek. Itt álljunk meg egy pillanatra és az eddig átnézett feedeket pakoljuk át egy külön folderbe, ők lesznek a kedvencek. Adjunk nekik egy órás frissítést.
Haladjunk tovább, immáron betűrendes sorrendben. Észre fogjuk venni magunkon, hogy lesznek feed-ek, melyeket átugrunk. Jó kis feedek ezek, csak most éppen rengeteg mindent kellene elolvasnunk és ezek nem olyan fontosak. Amikor a sor végére értünk, mazsolázzuk ki a kihagyott feedeket és azok is kerüljenek át egy folderbe, mondjuk a ‘ha éppen ráérek’ nevűbe. Ide nyugodtan állíthatunk 24 órás frissítést.
Az eredeti folderben marad a köztes derékhad. Erre állíthatunk ízlés szerinti frissítést, szerintem a 4 óra nagyjából jó.
Természetesen nem illeszthetők ebbe a felosztásba az ún news feed-ek. Ezeket nem azért olvassuk, mert szeretjük olvasni, hanem azért, hogy legyen valami halvány képünk a körülöttünk zajló eseményekről. A news folderen a frissítési frekvencia egyéni habitus kérdése: aki szereti egyből tudni a frankót, állítson 10 perces frissítést, aki ragaszkodik a papíralapú szokásaihoz, az állítson 24 órásat.
Nem beszéltem még a szakmai feedekről. Ezek természetesen megint külön folderben vannak. Elméletileg ezekre ugyanúgy lehetne alkalmazni a fenti négyes csoportosítást, de egyrészt annyian azért nincsenek, másrészt meg a túl sok folder már nem segíti az áttekinthetőséget. Itt jönnek be a képbe a zácslócskák. Az RSS olvasómban különböző színű flag-eket rakhatok ez egyes bejegyzésekhez és ez a szakmai cikkeknél nagyon praktikus. Nyilván mindenki ki tud dolgozni megfelelőt magának… nálam a következő jött be:

  • lila: mindenképpen elolvasandó, amint lesz rá időm,
  • zöld: hoppá, erről eszembe jutott valami, amiről cikket lehetne írni,
  • sárga: archiválandó, mert olyan infók vannak benne, melyekre bármikor szükségem lehet,
  • kék: todo, azaz az írással kapcsolatban valamit majd csinálnom kell. (Pl. biztonsági frissítés, webcast értesítés).

Gyakorlatilag nagyon ritka, hogy egy szakmai cikket elsőre teljes odafigyeléssel olvasnék végig. Inkább átfutom, aztán ha úgy látom, hogy érdemes az alaposabb áttanulmányozásra, akkor megkapja a lila flag-et. Átolvasás után az írás kaphat sárga flag-et (learchiváljuk), kaphat zöld flag-et (ekkor a megírandó cikk vázlatát megjegyzés formájában rögzíteni is tudom a bejegyzés mellé) – illetve az esetek nagy részében olvasás után egyszerűen törlöm a flag-et.

No, ennyi. Természetesen ehhez megfelelő RSS olvasó is kell, a webfelületűek helyből elhasalnak pl. a flag/annotáció kihíváson. (Nálam az Omea Reader jött be, mindezt tudja, ingyenes is – igaz, tetű lassú és van néhány kellemetlen tulajdonsága. De egyelőre marad, már nagyon hozzászoktam.)

Hogyan látja mindezt egy szociálpszichológus?

Fülöp Márta, aki egyébként a versengés pszichológiáját is kutatja, “torokátvágós” csatáról beszél, így jellemzi a két politikai vezető küzdelmét.
– Mindkét fél nagyon kemény ellenfél, keményen támad és védekezik. A versengésben alkalmazott eszközök már rég túllépték a fair verseny szabályait. Ezt mutatja a kutatások során kapott eredmény, mely szerint az összehasonlított országok között a magyarok látnak leginkább “kikészítendő” ellenséget és nem legyőzendő ellenfelet a riválisukban. A két vezető csatája nagymértékben kiéleződött, nagy tétekben játszanak, és nem adják föl. Küzdelmük immár pusztító, teljesen destruktív párharccá vált. Bárki bármit is lép, a másik fél azt eleve rossznak tartja, a saját torzító lencséjén keresztül ítéli meg – mondja Fülöp Márta, aki szerint ez a típusú küzdelem a többség számára inkább már ijesztő.

Mindezt felerősítette az ’56-os forradalom évfordulója is. A forradalom hősies küzdelme sokakat vonzhat, sokan szeretnének hősök lenni, de a mai magyar társadalom demokratikus berendezkedése következtében nem igazán lehet az “elnyomó” ellen küzdeni a “szabadságért”. A hős szerepét felvevő és azzal azonosuló tömeg, a szerep nevében pusztító csoport eszközeinek megítélése a mai magyar társadalomban nem lehet ugyanaz, mint 1956-ban, itt nem a demokrácia érdekében, hanem annak ellenében történtek a dolgok – mondja Fülöp Márta.
link