Day: October 24, 2006

Az élet megy tovább… de még milyen sebességgel

Nem semmi nap áll mögöttem. Hajnalban nagyon későn feküdtem, nagyon korán keltem. Mint mindig, amikor élet lengi be ezt a kedves várost. Aztán reggel elvittem a kocsit a szerelőhöz, veszekedtem. Utána kerestem egy automatát, vettem ki pénzt és egyből le is perkáltam az Express irodában. Lakáshirdetésre. Hátha. Utána egy lendületes sprinttel még éppen beértem a türelmi zónán belül a munkahelyemre – mely sprint meglehetősen felesleges volt, hiszen egész nap nem találkoztam főnökkel. Ettől dolgoznom még kellett, persze. Délután elmentem a kocsiért, természetesen megint veszekedtünk. Pontosabban kifejtettük egymásnak, ki mit ért a garancia kifejezés alatt. A vége 50% lett. Ami persze baromi sok, tekintve, hogy körülbelül 10 méter megtétele után a kocsi szórta ugyanazt a hibát, amellyel odavittem. Visszamentem, megint veszekedtem egyet. A szerelő kijött, mentünk egy jó nagy kört, a kocsi úgy ment, mint a kisangyal. Hiba szál sem. A szerelő kiszállt, elnézést kértem, hazamentem. Felkaptam a nagylányt, elmentünk bevásárolni a jövő hétre. Mondanom sem kell, a kocsi ment kb. 20 métert, majd újra megnyekkent. A Tesco-nál már két kézzel rángattam a sebváltót, hogy be tudjam tenni rükvercbe. Valahogy hazavergődtünk. Rögtön hívtam a szerelőt, hogy holnap reggel megyek.
Szerintem veszekedni fogunk.
És most már itt van az este, az előszoba fullra be van terítve szatyrokkal, de nincs kedvem elpakolni, viszont valamilyen véletlen folytán – magam sem tudom hogyan – de elfogyott egy üveg olaszrizlingem… szóval zajlik az élet.

Erdő és alkohol

Először elkezdtem válaszolni Varánusz hozzászólására, de aztán olyan hosszú lett a szöveg – és olyan gondolatok is belekerültek, hogy végül úgy döntöttem, jobb lesz ez rövid írásként.

Nos, vezetem már lassan két éve ezt a blogot, nem lehetne azt mondani, hogy szűkszavúan. Írtam már rengeteg mindenről – de arról még nem, hogy személy szerint miben is hiszek. Semmiképpen sem a térítő vallásokban, nem tudok elfogadni se harcos öregurat, se harcos szakállas alakokat. Köpcös, bölcs mosollyal lebegő alakot már sokkal inkább, de még annál is közelebb áll hozzám a Természet, mint isteni szubsztancia. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Pánt kergetem az erdőben, hanem azt, hogy egyszerre hiszek ember feletti és ember alatti szellemi rétegekben, melyek élőlényeken keresztül jelennek meg. Hiszek abban, hogy a világ sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy mi itt elképzeljük – beleértve ebbe a születésünk előtti és utáni életet is. És természetes, hogy ez mind a természet része – a mi dolgunk pedig, hogy beleilleszkedjünk, harmóniát találjunk vele. (És amennyiben lehetőségünk van rá, hasznos gondolati struktúrákat hozzunk létre.)
Talán ebből a megközelítésből érthető, hogy miért érzem úgy magam az erdőben, mint más ember a templomban. Nekem a sudár fák megannyi míves oszlopok. Szeretek szó nélkül sétálni közöttük. És hasonlóan, mint a templomban a hívők, én sem szeretem a hangos szót. Ugyanígy elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki magnóval állítson be, melyből ordít a zene – és ugyanilyen nonszensznek tartom azt is, ha valaki kocsmának nézi az erdőt.

Szóval, a rövid válaszom: nem. Nem vonom vissza. Természetesen, ha az ebédidő egy menedékháznál ér, ebéd után szívbaj nélkül megiszok egy sört. A túra végén, a szálláson szintúgy. De ennek szvsz semmi köze az erdei szeszeléshez.