Az igazi

Elgondolkodtam a tegnapi darab egyik mellékszálán.

Valahogy megérzi az ember, ha olyan emberrel találkozik, akivel pontosan összeillik. Egy élet során talán 4-5 ilyen találkozás lehet. Szerencsés esetben a felek azonos életkorban és azonos érdeklődésben leledzenek. Még szerencsésebb esetben össze is házasodnak.
És – ha az ember képes megragadni a szerencséjét – akkor a későbbi találkozásokat egyszerű bólintással ugyan tudomásul veszi, de már nem rúgja fel a meglévő kapcsolatát – még akkor sem, ha az új kapcsolat, időeltolódás miatt, talán előnyösebb is lehetne.

Évfordultunk

Október hatodika nekünk nem csak tragikus ünnep, hanem kellemes is. Anno 1990-ben ezen a napon esküdtünk örök hűséget egymásnak Nejjel. (Furcsa véletlen, hogy a tanuinkból vértanuk lettek: valami ostoba indokból nekiálltak versenyt inni. Az eredmény döntetlen lett. Súlyos döntetlen.)

Sokáig gondolkodtam, mivel lepjem meg Nejt. Jó ideig ez a program vezetett:

Több ezer éves hagyományt elevenít fel a nemzetközi kortárszenei élet egyik legismertebb együttese, a Klangforum Wien, amikor Platón nyomán valódi zenés Lakomára invitálja a kortárs zene rajongóit. Az egyedülálló, majd’ nyolcórás produkció keretében az 1985-ben alapított szólista-együttes keresztmetszetet ad a 20. századi zene rendkívül gazdag történetéből. Ám az est fő attrakciója, hogy a Mahlertől Iannis Xenakison át Morton Feldmanig nyúló zenetörténeti ív valódi gasztronómiai támaszt kap: egy gondosan összeállított, a művekhez kötődő, különleges vacsora hat fogása és a hozzá tartozó jófajta borok lesznek a nagyszabású koncert kísérői.

Egyedül a nyolc óra zavart. Aztán rákerestem az interneten és találtam egy német oldalt, ahol röviden összefoglalták a szabályokat. A legfontosabb: horkolni tilos. No, innentől adtam fel. Nyolc órán keresztül evés, ivás, zenehallgatás, mindez egy matracon – és még ne is horkolhassak… ez sajnos nem megy.

Eleinte próbálkoztam valami jópofa jazz koncerttel, de mindig volt valami zavaró tényező. Így maradt végül is egy egyszemélyes színdarab: Mácsai Pál csinált úgy, mintha Örkény István lett volna és sztorizgatott az életéből. Marha jó volt. Most mindenesetre túrhatom át az Örkény köteteket mert a sztorik több, mint fele ismeretlen volt számomra.

A színház után dukált egy vacsora is egy kellemes helyen. Ismerve Nejt, csak valami halétel jöhetett szóba. Kész szerencse, hogy ott volt pár sarokra a Mare Croatium étterem, ahol egy rövid időre megint Horvátországba utaztunk.

Jó volt. Szolíd, kellemes este.
És végre Nej is ráér esténként, így beindíthatom újra a színházbajárós szervezkedéseimet.