Tegnapelőtt olyat tettem, melyet már régóta meg kellett volna: elhívtam egy Wekerle-telepre szakosodott ingatlankereskedőt, hogy becsülje fel a lakás értékét. Lassan egy éve próbáljuk elnyomni és röhej, de még mindig nem vagyok biztos benne, hogy az ár miatt nincs vevő vagy az ingatlanpiac esett vissza az országos hiszti miatt.
A hölgy eljött, körbejárta a lakást és mondott egy összeget. Tól-ig összeg volt, az alsó határa pont egy millával az alatt, ahol jelenleg hirdetjük – pedig már most is eléggé lementünk az árral az eredeti elképzeléshez képest.
– Miért ilyen nyomott ez az ár? – kérdeztem – Hiszen a lakás jó, az épület és a környék szintén.
– Nem tudom – ismerte be – Volt már ügyfelem ebből a házból és az érdeklődök mindannyian elijedtek, amikor idejöttünk. Tudom, a ház nem romos, rendben van. A környék a Wekerle, az is rendben van… és az Önök lakása is jó. De mégis. Van a háznak valami kisugárzása, mely elijeszti az embereket.
Mondhatni remek. Pedig valószínűleg igaza van, hiszen a legjellemzőbb forgatókönyv úgy néz ki, hogy a hírdetésre érdeklődővel időt egyeztetünk, megadom a címet, hallani, hogy ugat a kutya, tehát van idegen a környéken – aztán mégsem csenget be az illető. De mit kezdjek egy ilyen megfoghatatlan érvvel?
És a legfurcsább, hogy ha elmegyünk, már most tudom, hogy hiányozni fog a környék.
Csak egy apró ecsetvonás a közelmúltból.
A buszmegállóból sétáltam haza, amikor megláttam a házunktól nem messze egy idősebb nőt, amint a járdaszegélyen üldögélt.
– Fiatalember, jöjjön már ide – intett felém.
– Tessék, itt vagyok.
– Maga szerint milyen színű az a ház? – mutatott a szemben lévő házra.
Na most én szoktam festegetni, kifejezetten büszke vagyok a színérzékemre – de erre a házra hirtelen nem tudtam mit mondani. Olyan telt sötét narancssárga volt, mely tulajdonképpen már átmenetet képezett a medvebarnába.
– Talán narancssárga? – kockáztattam meg.
– Lehet, bizony lehet – bólogatott – Magának hogy tetszik?
– Vad egy kicsit, de ha valamivel tovább nézem, akkor egész jó. Miért?
– Tudja, az az én házam. Nemrég festettem ki és most nem tudom, jól döntöttem-e, hogy ezt a színt választottam.
– Persze, hogy jól. Meg fogja szeretni.
– Lehet, lehet – bólogatott ismét.
Ezzel továbbmentem. Vigyorogva. Szeretem a bátor embereket.
Recent Comments