Category: Világmegváltás

A test szövetségbe tömörült sejtek halmaza. A sejtek egymást segítve igyekeznek minél tovább fenntartani ezt a szövetséget. Az egészet pedig, legalábbis nagy vonalakban, az idegrendszer, az agy irányítja. Azt a módot, ahogy igyekszik fenntartani ezt a szövetséget, azt nevezzük léleknek. Amikor felborul a szövetség, azaz az ember meghal, a sejtek anyaga újrahasznosul, más szövetségekben. De a mód, ahogy az agy igyekezett lavírozni, megismerni a külvilágot, gyarapítani a tudását, a bölcsességét, igyekezett minél tovább egyben tartani a szövetséget, adni és cserébe kapni, azaz amit egyéniségnek érzékelt a többi szervezet, az végképp elveszett. Szép dolog a mikrokozmosz, csak éppen pillanatok alatt elfüstöl.
– Nyisd ki az ajtót!
– Kinyitottam.
– Nyikorog?
– Kurvára.
– Csukd be!
– Becsuktam.
– Nyikorog?
– Hajjaj. De most máképp.
– Oké. Vágd fel apróra és tüzeld el!
– Mondjuk, hogy megtettem.
– Jó. És akkor gondolkodj el, hová lett az ajtó speciális nyikorgása? Melyet csak az tudott?

Melyik változat felemelő és melyik lekicsinylő?

• Az ember olyan, mint egy katedrális.
• A katedrális olyan, mint az ember.

Játsszunk el egy gondolatkisérlettel. Beülünk az időgépbe és visszamegyünk az 1790-es Bécsbe és megkeressük az ekkor húsz éves Beethovent. Megkérdezzük tőle, hogy nem kezdett-e el mostanában fájni a gyomra, amire azt válaszolja, hogy de, nagyon, hasmenés, puffadás és ezerféle gyomorbaj gyötri. Közöljük vele, hogy ezt valószínűleg az olcsó borban lévő ólomszennyeződés okozza és ha nem hagyja abba ezen lőrék mértéktelen fogyasztását, akkor folyamatos hascsikarás mellett húsz év múlva teljesen meg fog süketülni, harminc év múlva pedig meghal.
Mi történhet?
Nem hallgat ránk és tovább vedeli a rossz bort. Ekkor nem változik semmi.
Meghallgatja a tanácsot és elveti a rossz bort. Jó borra már kevesebb pénze marad, azaz kevesebb bort fog inni, példás, józan életű bürger lesz belőle.
És soha nem írja meg a IX. szimfóniát.

Ez csak egy példa a tömérdek közül. Mindannyian tudnánk sorolni olyan művészeket, akik két végén égették a gyertyát, fiatalon haltak meg, de maradandót alkottak. Kivülállóként mit mondanánk? Elengednénk a Doors teljes életművét, ha cserébe Morrisonból joviális, öreg nagypapa lett volna? Vagy hogy hazai példát mondjak, hogyan éltük meg, hogy az erősen önpusztító életet élő, cserébe zsenális dalokat alkotó Pajor Tamás hirtelen megtért, hitgyülis lett és így megérte az idős kort, igaz, az ezután született dalai, hát, nem az igaziak. Sajnáljuk, amit vesztettünk? Vagy örüljünk, hogy egy ember rendberakta, meghosszabbította az életét?
Jófajta erkölcsi dilemma.

“I hurt myself today
To see if I still feel
I focus on the pain
The only thing that’s real”
– Johnny Cash: Hurt –

Életem legelső egzisztenciális válságát gyerekkoromban éltem át. A vécén.
Hát, igen, kinek mi jut.
Szorulásom volt és nagyon erőlködtem. Annyira, hogy egyszer csak csillagokat láttam körözni magam körül. Tátott szájjal néztem… aztán egyszer csak eltüntek. Kinyúltam, tapogattam a levegőt, de nem volt ott semmi.
Később megtudtam, hogy ilyesmi akkor fordul elő, ha az agy rövid időre nem kap elég oxigént.
Na, ekkor kaptam az egzisztenciális sokkot.
Ugyanis rájöttem, hogy egyáltalán nem lehetek biztos abban, hogy ténylegesen az van, amit érzékelek. Az érzékszerveim, az agyam bármikor becsaphatnak és be is csapnak.
És akkor azok az érzékszervek… A kutyák hallanak olyan hangokat, melyeket az emberek nem, a legyek látnak olyan szineket, melyeket az emberek nem. A költöző madaraknak vannak mágneses teret érzékelő érzékszerveik. Ezekből nem érzékelünk semmit.
És akkor az agy… Az agyam bármikor felülírhatja, mit érzékeltek az érzékszerveim, sőt, hamis inputot is képes generálni. Klinikai halálból visszatérők mondják, hogy nagy fényes kaput láttak, de valójában nincs nagy fényes kapu, csak az agy érzékeli így azt, ahogy kifogy a delej.
Virtuális valóság. Kábítószerek. Hallucinációk.
Akkor milyen is a körülöttünk lévő világ? Egyáltalán, beszélhetünk-e arról, hogy tudjuk, milyen a körülöttünk lévő világ? Ha csak a megbízhatatlan agyunkra és a nem túl acélos érzékszerveinkre tudunk hagyatkozni?

Ezért kezdtem el már kamaszkorban inni.

Kártyáztok a haveroddal. A pakli – benne a lapokkal – adott, a szabályok szintén.
Aztán egyszer csak rajzolsz magadnak egy újabb lapot, majd közlöd a partnereddel, hogy ez a kártya mindent visz. Csak. Mert.
Ez a szent eszme.
A haverod ezek után szintén rajzol magának egy kártyát és már kezdődik is a társadalom megosztása, a polgárháború, a vallásháború.

Vegyük észre, hogy szent eszmék valójában nem léteznek, pusztán csak azért találta ki és tartja fent ezeket a mindenkori hatalom, hogy legyen egy mindent vivő eszköze a társadalom manipulációjához. Innen nézve teljesen logikus, hogy aki akár csak megkérdőjelezi ezeket a szent eszméket, az pokolra való gazember, hiszen a szent eszmék annyira szentek, hogy eleve megkérdőjelezhetetlenek. Egyébként nem lennének szentek. Azaz nem működnének. Most sorolhatnám a példákat, kezdve a haza és a becsület nevében mészárszékre hajtott több tízmilliónyi hősi (? igen, ez is szent eszme) halottal, folytatva a vallási fanatizmussal, a nacionalizmus/sovinizmus vonallal, a rasszizmussal, az antiszemitizmussal, a focializmussal… és így tovább, és így tovább.

A szomorú az, hogy ez az egész működik. A társadalmi nyomás olyan erős, hogy senki nem meri kimondani, hogy a szent eszme valójában nem az. Nagyobb társaságban ki mernéd jelenteni, hogy a haza, a haza becsülete bullshit, magyarnak lenni pedig nem dicsőség dolga, hanem egyszerűen csak egy állapot és előfordulhat, hogy még csak büszke sem vagy rá? Egy csomó ember agyába annyira belerágta magát ez a ‘szent eszme’ féreg, hogy ölni képesek, ha te nem úgy gondolod. Tökéletes példái a sikeres manipulációnak.