Mondják, hogy a kritikát el kell tudnunk elviselni. Ez úgy hangzik, mintha egy képesség lenne, melyet fejleszteni lehet.
Így is van, de a helyzet nem ennyire egyszerű. Az első képesség, melyet fejleszteni kell hozzá, az az, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól a kritikát és a basztatást. Ez már csak azért is nehéz, mert kritikából alig van, míg az utóbbiból rengeteg, lásd a facebookot, vagy bármilyen, kommentelési lehetőséget biztosító webhelyet. A második képesség, melyet tényleg erősen fejlesztenünk kell, az az ignorálás. Eleve nem normális, hogy az ember egy nyilvános durva támadás után elnyomja az egóját, nem hagyja, hogy az reagáljon rá. Az, hogy ne menjünk le értéktelen emberek szintjére, az tudatos gondolkodás eredménye, az egó felhorgadása meg ösztönös. Fejlesztenünk kell az előbbit, hogy uralkodni tudjunk az utóbbin.
2024. November 28. Thursday at 20:54
Fordítds meg…
Hogy legyen a helyzet egyszerű?
Első: ne tudd megkülönböztetni a kritikát a basztatástól, check.
Második: normális, hogy az ember egy nyilvános durva támadás után elnyomja az egóját… (ruszkik/ceaucescu haza vs orosz megváltók), check.
Fejlődési igény: 0.0
2024. November 28. Thursday at 21:13
Egyfelől nem igazán értem, hová akarsz kilyukadni, másfelől meg úgy gondolom, hogy az egyfajta érvelési hiba, ha az állításomat eltúlzod a végtelenbe, majd abba kötsz bele. Egy szóval nem mondtam, hogy ignorálnod kell azt, ha valaki gépfegyverrel tör az életedre. Az írás lényegi része az volt, hogy mielőtt beleállsz egy konfliktusba, mérlegeld, hogy le akarsz-e menni arra szintre, ahol az zajlik… vagy inkább legyintesz és hagyod a fenébe. Így, idős fejjel azt szoktam mondani, hogy az élet már túl rövid ahhoz, hogy hülyékkel való vitatkozásra pazaroljam. Inkább rájuk hagyom.
(Magunk között szólva a ‘Fejlődési igény: 0.0’ következtetésed eléggé neccessé tette, hogy egyáltalán válaszoljak-e a hozzászólásodra.)