Month: October 2024

86

Most egy kicsit fészbukos lesz a blog, leginkább a rokonoknak, haveroknak szól, de ilyen is kell néha.

Hétvégén tartottuk apám születésnapját. Önmagában a 86 év is elismerésre méltó, de ami történt, az igencsak szokatlan. Öcsémék meglepetéstúrát szerveztek, végül felmásztunk Bélapátfalváról a bélkői kőbányához. Olyan 430 méter szint 8 kilométernyi távon, utána meg vissza. Apám meglepődött, eleinte látszott rajta, hogy nyugtalanítja a kihívás, de aztán különösebb gond nélkül végiggyalogolta a túrát. Ilyenkor reménykedik az ember az örökölt génekben.



A lenti képről meg egyből az alatta lévő kép jutott eszembe. A kettő között 33 évnyi különbség van, nyilván látszik is, de ettől még határozottan felismerhetők a szereplők, ott rejtőzik bennük az azonosság.


Annál jobb, minél rosszabb

Annál jobb itt,
Minél rosszabb,
Annál jobb itt,
Minél rosszabb,
Hallottátok? Azt mondta, hogy
Annál jobb itt,
Minél rosszabb.
– Kontroll Csoport koncert –

Nem, nem arról akarok írni, amire a dal utal, lehetne persze arról is, igazán aktuális, 43 évvel később újra, de… hagyjuk.
Egyszerűen csak beugrott a dallam, amikor kitaláltam a címet.

Más értelemben vett tipikus dologról van szó. Készülök valahová, például egy túrára, egy nyaralásra, tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy tartósan máshol fogok tartózkodni, mint ahol élek. Aztán valami lassan elkezd romlani. Nem látványosan, nem nagyon, de érezni, hogy van benne potenciál, azaz lehet, hogy simán megúszom, de lehet komoly baj is belőle. Az idő természetesen korlátozott, a teendők vastag, sötét felhőkként tornyosulnak, jó lenne tudni, hogy most akkor mi is van?

Ekkor mondom azt, hogy nem érdekel, legyen akár rosszabb is a helyzet, csak derüljön már ki időben, mi van. Azaz romoljon el annyira, hogy már szervizbe tudjam vinni, ahol ránéznek, biccentenek és kijavítják. Amíg nem látszik, hogy rossz, nem fognak tudni vele mit csinálni.

Legutóbb a horvát nyaralás előtt jártam így. A bringán elkezdett vacakolni a fék, nem először csinálja, tudom, hogy ebből hamarosan gond lesz, _de még nincs_, a szervizben csak vállvonogatást kapnék. Másfelől meg kilazult az alsó fogsorom. Ekkor még csak ideiglenesen volt beragasztva, alapvetően nem mozgott, jól állt, de a rágás milyenségéből már lehetett érezni, hogy hamarosan megindul. Itt sem bántam volna, ha kivehetővé lazul, de az még pár nap. Azaz pont a nyaralás idején fog megtörténni, mint ahogy a bringán a fékhatás elvesztése is. Hát, vártam. A bicaj alattomosan lapított, meg kellett kockáztatnom, hogy kiviszem így. Indulás előtt kerestem a szigeten szervizt, nem találtam, pusztán csak egy kölcsönző volt, talán ott tudnak majd mondani szervizt. (A sors fura játéka, hogy a bringám végül kibírta, ellenben a csapatban egy másik kerékpár szervizre szorult és igen, a kölcsönzőben tudtak mondani szerelőt.) A fogam indulás előtt két nappal végül megmozdult, ezzel már lehet fogdokihoz menni, pontosabban lehetett volna, ha nem lett volna két hétig szabin, hát, így jártam, akkor majd óvatosan kell ennem, sok folyadék (sör), kevés szilárd, valami majd csak lesz. (Végül kibírta, de éppen csak.)

Jelen esetben szerencsém volt, megúsztam némi extra idegeskedéssel, de sokáig tudnék mesélni olyan esetekről, amikor nem. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma már sokkal jobban kiakaszt a bizonytalanság, mint az egyértelműen rossz állapot. Azt – általában – meg lehet javítani. A bizonytalanságban meg… csak várni lehet, A/B/C/D terveket kidolgozni és reménykedni.

Versmondó lány

Szép gyári nap
Brigádverseny volt a kultúrban
Szép Sáriban
Én a haszonkulcsom bent hagytam
Haszon feküdtünk a kultúr padlaján
Fájt nekünk a váll-alat/t/
Párttitkárunk értette a Népszavát
És szánkba adta a demokráciát

Szép gyári nap
Holnap én leszek a másnapos
A sok dumából
Nekem csak a sör a világos
Túlórában fényes jövônk építem
Arccal a vasút felé
Visszanézni én már régen nem merek
A széles nyomtáv – elvakít

Szép gyári nap
Végre kedvem támadt dolgozni
És a brigádnak
Gyorsan leszaladtam bort hozni

Neoprimitív, 1980!!!!! –

Alpesi völgyek, olasz lankák 02: Lienz – Bruneck

Lienz után a hidegfront elhúzott melegebb éghajlatra, nagyon kellemes időben tekertünk fel Bruneckig, gyakorlatilag végig a Drauradwegen. Felfelé. Erről a szakaszról tudni kell, hogy az osztrákok második legforgalmasabb kerékpárútja. Lefelé. Pontosan így is volt. Brutál erős balatonparti dezsavünk volt, végeláthatatlan tömegben jöttek szembe a bringások. Ennek ellenére így is nagy élmény volt, a táj szépsége feledtette a tömeg okozta kellemetlenségeket.

Túl sokáig voltam távol

Elmentem egy hétre bringázni a Dunántúli Középhegységbe, írás ebből sem lesz (videó majd, most csak trekk és relive van), de nem is ez a lényeg, hanem amint hazajöttem és kommunikációképes lettem (cirka egy nap… az ember nem mindennap teker le másfél óra alvás és egy vadul átbulizott éjszaka után 135 kilométert), Nej elővezette, hogy hatalmas reformelképzelései vannak az étkezésben, úgy, mint felejtsük el a tartósítószeres kenyeret, lesz helyette finom kovászos, a kolbászt is lecseréljük boldog diszóból készültre, a tejet boldog tehénből fejtre és a tojást boldog csirke fogja tojni. Én meg csak néztem és realizáltam, hogy túl sokáig voltam távol, Nej más ember befolyása alá került.
Persze alapvetően egyetértettem vele. Már régen meg kellett volna lépnünk, hogy jobban odafigyelünk arra, mit eszünk. A gond ott volt, hogy egyikünknek sem volt sem ideje, sem energiája ezzel foglalkozni, utánajárni, hogy mi az egészséges és legfőképpen hol lehet ezeket beszerezni. Érthető, hogy összességében örültem annak, hogy Nej magára vállalta ezt az egészet. Csak attól tartok, mikor kell majd a kedvenc sókeverékemről is lemondanom, mert nem elég boldog benne a nátrium-glutamát.