Fura cím, különösen tőlem. Rögtön közlöm is, hogy nem azt akarom sugallni, hogy egyáltalán ne igyunk bort. A cím arra vonatkozott, hogy ne igyuk meg még azt az utolsó pohár bort lefekvés előtt, hiába érezzük úgy, hogy ez még jól esne. Hiszen az előtte lévő 1-2 pohár is jól esett, akkor ez miért ne esne jól? Aztán az ember legyint egyet, egyszer élünk, akkor legalább éljünk jól, megissza azt az utolsó pohár bort és tényleg jól esett, szóval minden rendben.
Aztán jön az éjszaka és kiderül, hogy annak az utolsó pohár bornak ára volt. Jönnek a borzalmas álmok.
Példa a közelmúltból. Azt álmodtam, hogy egy öreg várban sétálgatunk Nejjel, közvetlenül a várfal szélén, amikor váratlanul orkánerejű szél támad, felkap egy ponyvát, a kötél Nej lábára tekeredik és vitorlaként rántja le a mélybe, éppen el tudom még kapni a kezét, de a szél nem gyengül és érzem, hogy nem tudom sokáig tartani, ott lebeg előttem a levegőben ember és ponyva, mindketten a mélység fölött, támasztom a lábam a mellvédnek, de rohamosan fogy az erőm. Nyilván csatakosan ébredtem meg, levegőért kapkodva. Mert hiába hamis élmény az álom, de a stressz valódi, hiszen az álmodás során a történet az agynak teljesen valóságos. Néztem a plafont. Behunytam a szememet és újból benne voltam az álomban, ugyanott, ahol kiléptem. Ebből így nem lesz alvás. Aztán erővel kényszerítettem magamat, hogy megváltoztassam a történteket. Az álom tulajdonképpen mese, egy mesében miért ne lehetnék százszor erősebb, mint amilyen a valóságban vagyok? Így rákényszerítettem a történetet arra, hogy egy pillanatra álljon el a szél és vissza tudjam rántani a várba az egész hóbelevancot valami szélvédett helyre. Ez után tudtam csak visszaaludni.
Az álmok meglehetősen intim dolgok, az emberek nem szivesen beszélnek róluk. Én is csak azért írtam meg, mert ha belegondolunk, ez a történet általánosítható, akár az egész életre is. Nem igazán szeretnék számokkal dobálozni, de úgy sejtem, az emberek közel 100%-a úgy él, hogy nem gondolkozik évekre, évtizedekre előre. Azzal még általában tisztában vannak, hogy meg fognak öregedni, aztán valamikor meg is halnak, de az egész nem érdekli őket, majd akkor foglalkoznak vele, ha odaértek. Ugyanúgy, ahogy én is megittam azt a pohár bort, mert ott akkor jól esett és nem érdekelt, mi lesz később. Pedig tudhattam volna, hogy ára van, nálam mindig jön valami rémálom, ha nem alszom jól. És persze, hogy éjszaka rohadt dühös voltam magamra, hogy a pillanatnyi örömért bevállaltam a későbbi kellemetlenségeket, hát hogy lehetek ennyire ökör, de aztán persze a következő alkalommal megint megcsinálom, mert a pillanat öröme a pillanatban erősebb, mint a távoli jövőbéli következmény.
Nagyjából ugyanezzel magyarázható az is, miért élnek az emberek felelőtlenül. És itt most nem a carpe diem kisarkításról beszélek, csak úgy általában. Rendszeresen mozogni mindig csak holnap kezdünk el, a cigit/wape-t mindig legyőzzük valami racionalizálással, igen, a kaja lehetne egészségesebb, de ki képes otthagyni az asztalon azt a szép nagy rántott szeletet, kedvesem töltsél már még egy pohár bort, ja most szétcsapatás van, akkor inkább jégert kérek. Meghalni meg úgyis meghalunk valamikor, ráérünk majd akkor foglalkozni vele. Mit mondasz, az se mindegy, hogy addig hogyan élünk? Hogy ez is fájni fog, az is fájni fog, meg mozgáskorlátozottság? Ne bolondozzál már, nem akarok én futóversenyeket nyerni öregkoromban.
Pedig lehetne. Csak előre kellene gondolkodni. És amikor eljön az a bizonyos öregkor, sokkal kellemesebb lesz az élet, ha nyugtázzuk, hogy ügyesen spóroltunk az egészségünkkel. És nem azon dühöngünk utólag, hogy de nagy marhák voltunk, hogy pillanatokért, mely pillanatoknak már az emléke is elmúlt, odaadtuk a jövőnket.
Csak hát akkor már késő.
2026. June 11. Thursday at 08:23
Nagyon jó írás, és alapvetően egyetértek vele.
Annyit tennék ehhez hozzá, hogy a másik végletbe sem szabad esni. Nekem az egészségem gyerekkoromban törékeny volt, vigyáznom kellett, mit eszek, mit iszok, mivel játszok, mit csinálok. Belém nevelték (meg hát voltam elég intelligens ahhoz, hogy egy idő után magamtól is értsem), hogy oda kell figyelni a mindenre is. Felnőttkoromra szerencsére egy részét el lehetett engedni, de sok korlát még mindig megvan.
De az ember nem erre van kitalálva. Ez működik egy darabig, működget, aztán jönnek a külső ingerek. Mert látod, hogy a többi gyerek mondjuk ehet málnát, amitől te el vagy tiltva, vagy az emberek bicikliznek, rollereznek- amik neked mind nem szabad. Ha elég sokáig élsz így, egy idő után valami megkeseredik benned egy picit.
Szerintem az igaz út középen van: tudni kell, mikor kell egy kicsit elengedni, mikor fér bele az a pohár bor, az a jéger, az a rántott szelet és mikor kell azt mondani, hogy hopp, ez most már sok a jóból.
És ez nagyon nehéz, mert nagyon komoly önuralom kell hozzá, és nagyon tisztában kell lenni azzal, hogy mit miért csinál az ember, és milyen döntésének milyen következménye van.
Én pl tudom, hogy a szervezetem érzékenyebben reagál az alkoholra, mint másoké, és 2-sörtől én már spicces leszek, 3-4-től pedig nagyon komolyan berúgok (mondjuk olyankor inkább csak bealszok). Ezért én rászoktam arra, hogy nagy többségében társasági ivó vagyok, ritkán iszom egyedül bármit. Viszont tudom, hogy amikor mégis iszok, az nem csak attól lesz jó élmény, mert carpe diem, hanem azért, mert jó emberekkel, jó társaságban egy jó élményt fűszerezek meg.
Ezt lehet alkalmazni a “problémás” ételektől kezdve a cigi/vape-n át mindnere. Hogy olyasmihez kötöd, ami amúgy nem egy mindennap megtörténő dolog, vagy egy nagyon komoly teljesítmény.
A kulcs: önmérséklet és tudatosság. Az emberi test nem aszkéta életmódra van berendezkedve, nem lehet és nem is szabad mindent a full egészséges életmód érdekében feláldozni. Van amikor be kell dobni a gyeplőt a lovak közé egy kicsit, de közben picit ébernek kell maradni, hogy ez ne egy állandósult vad vágta legyen, hanem csak gőzkieresztés és tényleg csak az. A szervezet rugalmas, és egy bizonyos fokig ki tudja rúgni magát ha esetleg nem vasszigorú életmódot élsz. A fontos az, hogy még bőven ez alatt a pont alatt maradjunk.
2026. June 11. Thursday at 10:00
Pontosan így van. Ha figyeltél a részletekre, nem azt írtam, hogy ne igyunk bort, hanem azt, hogy azt a bizonyos utolsó pohár bort, ahol már érezzük, hogy billeg, azt lehet, hogy már nem kellene meginni. Az egészséges életmód sem azt jelenti, hogy nem rúgunk ki a hámból, hanem azt, hogy figyelünk és amikor kezd sok lenni a kirúgás, akkor abbahagyjuk.