Megkövetem a sportórámat

Igen, ilyen is van.
Amikor ökörségekkel találkozom, felhúzom magamat, aztán nekiállok billentyűket verni és már pusztán az, hogy cirkalmas kifejezésekkel hülyét csinálok az órámból, megadja az elégtételt és lenyugszom.

Szerencsére van valami háttérben futó processz az agyamban és pár nap múlva bejelez, hogy Öreg, nem voltál teljesen korrekt.

Ilyenek következnek most, persze nyakonöntve technikai infókkal is.

Fura, nem? Az angolban sem az adat szónak, sem az információ szónak nincs többesszáma. Nálunk simán. Mi kevésbé vagyunk finnyásak.

1. Grand Canyon
Kezdjük azzal a track-kel, amikor mentünk lefelé a Grand Canyonba. A Relive videó alapján gúnyolódtam az órával, miszerint nézzétek már, mekkora hülye, leszaladt a szakadékba, utána meg felszaladt a szemben lévő falon.

Mea culpa. Mea maxima culpa.

Egyszerűen annyi történt, hogy a perem egyik pontján felszálltunk a buszra, leállítottam az órán a mérést, aztán leszálltunk a buszról a South Kaibab trail beszállópontján, én pedig visszaindítottam az órát. Az meg jobb híján összekötötte a két pontot egy egyenessel. Azzal, hogy a két pont között volt egy szakadék, melyet a busz lazán megkerült, azzal már nem foglalkozott. Azzal nekem kellett volna, csak az indulat köde mögött a finomabb lapértékelés valahogy elmaradt.

2. Azok a borzasztó mérések a napi futótávon.
A helyzet az, hogy ezekre nem igazán találok mentséget, szóval ezek tényleg szarok. De azért árnyalható a kép.

Kezdjük ott, hogy mi is a GPS? Oké, Global Positioning System. Csak hát a világ mára jóval bonyolultabb lett.
Tudni kell, hogy az eredeti, a GPS nevű gps, az amerikai technológia. Globális, azaz igyekszik az egész világot lefedni, de alapvetően amerikai.
Katonapolitikai szempontból ez nem feltétlenül megbízható. Egy esetleges konfliktus esetén az amcsik simán letilthatják a rendszer használatát más birodalmak számára. Éppen ezért ezek a más birodalmak nekiálltak kifejleszteni a saját globális GPS rendszereiket.

  • GLOONASS
    Ez az oroszok GPS rendszere. Globális, naná, de elsősorban Oroszországra koncentrál, emellett pedig Észak-Európára. (Nagyon beragadt az a finn fiaskó, mi?)
  • GALILEO
    Ez pedig az EU saját GPS rendszere. Még nincs teljesen készen, hiányzik néhány műhold az égről, de már használható.

Elméletileg – hangsúlyozom, elméletileg – bármelyik használható bárhol. Gyakorlatilag viszont… szóval nagyon nem mindegy, hogy az adott eszköz az adott pillanatban hány olyan műholdat lát, amelyekkel képes kommunikálni.

Sportórák esetében ezzel a beálítással túl sokat nem szoktunk foglalkozni. A legtöbbször ugyanis nincs vele mit foglalkozni. Az óra ismeri az eredeti GPS-t, azaz az amerikait, aztán ennyi.
Csakhogy a Fenix5 elméletileg egy szuper óra. Ez annyiból igaz is, hogy Garminék az égegyadtavilágon mindent belepakoltak. Igen, ez már helyből tudta a GPS mellett a GLOONASS-t is. Én pedig, amikor egyáltalán megértettem, mi is ez a beállítás, nyilván bepöttyintettem, hogy akkor nálam minden sporttevékenységnél legyen egyszerre GPS+GLOONASS. Mert az több műhold, nyilván pontosabb mérés.
Ja. A kurva oroszok.
Utólag belegondolva, azóta bolondult meg az órám. Azóta kezdett el itt az erdőben is hülyeségeket mérni. Utána mért elképesztő marhaságokat a Grand Canyonban.

Ami azért nem kicsit meglepő, mert ott aztán tényleg elemében kellett volna lennie az amcsi GPS-nek. Ugyanis elsődlegesen mindenhol azt használja – ki sem lehet kapcsolni – a GLOONASS csak másodlagos. Maradjunk annyiban, hogy az a sok meredek szikla, biztos az nem tett jót neki. (Csak akkor a többiek miért tudtak jól mérni?)

Nemrég vettem észre, hogy egy firmware frissítéssel megjelent az óra menüjében a GALILEO is. Tehát az európai. Szépen átpötyögtem minden sporttevékenységnél, hogy innentől inkább a GPS+GALILEO kombinációt szeretném használni. Ez nem volt túl régen, de azóta olyan pontos track-eket látok, hogy örömömben könnyezik a szemem. Futásnál például nem tudom megmondani, hány kört futottam, mert pontosan fedik egymást a vonalak. Kerékpárnál még azt is látom, mikor kerültem ki egy huplit a járdán.

A magam részéről még nem nyugodtam meg teljesen, túl szép lenne, ha minden hibát erre a beállításra lehetne kenni. De pusztán az a tény, hogy az óra képes bravúrosan pontos mérésekre is, már felcsillantja a reményt.

[Update]
Nos, ennyit a reményről.

Itt látható az a track, amely optimistává tett. Senki nem mondaná meg első ránézésre, hogy két kör volt.

Itt pedig a ma – azaz szerda – reggeli track. Megint vacak. Eleve száz méterrel hosszabb, meg vannak benne hajmeresztő cirkalmazások.

A sportórám és a lehetőségeim

Ez is egy régi-régi visszatérő téma. Megunhatatlan. Legalábbis számomra. Remélem van legalább egy olvasó, aki hasonlóképpen gondolkodik.

Arról van szó, hogy Amerikában nagyon berágtam. A Grand Canyon túra életem legjobb túrája. Az volt tíz évvel ezelőtt és az volt idén is. Régebben nyilván nem volt semmilyen GPS eszközöm, idén viszont garmadával. Trekkeltem a Fenix5 sportórával, trekkeltem a túragps-szel és trekkeltem mobilon a Locus-szal. Az utóbbi kettő jól is sikerült. A sportóra viszont gyalázatosan leszerepelt. Csak éppen a Relive kizárólag ebből volt hajlandó animációt készíteni, a többiből nem. Hiába töltöttem fel mindet a Garmin Connect-re, úgy érezte, hogy egyszer már megcsinálta, többször nem fogja.
Amikor azt mondtam, hogy gyalázatosan leszerepelt, nem vicceltem. Ahogy korábban is írtam: 16 kilométer helyett 26 kilométert mért (összevissza ugrálva a sziklákon), 1300 méter szint helyett 130-at. Egyszerűen elfogadhatatlan.

Na jó, ne csak a levegőbe beszéljek, megmutatom.
South Kaibab trail
Vedd észre, hogy még csak a peremen sétáltunk, de az óra úgy érezte, hogy leszaladtunk a sziklafalon a mélybe, majd a szemközti sziklafalon visszaszaladtunk. Csak úgy, bemelegítésképpen. Aztán az utolsó szakaszon sem győztem fel-alá rohangászni a sziklafalakon. Mármint szerinte.
Bright Angel trail
Itt meg, mint valami hülyegyerek rohangásztam a völgy helyett a völgy falain. Szerencsére(?) az óra legnagyobb ökörségei nem érzékelhetők, a Relive gyalázatos megjelenítése miatt az utolsó, 900 méter szintkülönbségű túraútvonalból semmi nem látszik.

Ehhez vedd hozzá, hogy időnként még itt, az erdőben, egy pimfli futásnál is mekkora homályokat mért.

Majd az egyik kettlebell gyakorlat során végképp elveszítette a kapcsolatot a pulzusmérő övvel. Kipróbáltam mindent, még éjfélkor a kecskeáldozatot is, de semmi. Végignyomtam a gyakorlatot csuklón méréssel, a szokásos 200 kalória helyett 60-at mért. Érted? Ha nincs rajtam az öv – márpedig kajaktúrán, bringatúrán, gyalogtúrán nem hordom – akkor 66%-os hibával működik. Ennél az is jobb lenne, ha egy véletlenszámgenerátor saccolná meg a végső értéket.
Na, ekkor lett annyira tele a tököm, hogy azt mondtam: csere.
Igen, kinyomoztam, hogy két év a garancia, elméletileg vissza is tudnám adni, de immár annyira meggyűlöltem, hogy egy vadonatújra cseréltet sem tudnék, nemhogy szeretni, de elfogadni sem. (Arról nem is beszélve, hogy mennyi nehézségbe ütközne a hibák dokumentálása. Ugyanis nem mindig ennyire szar. Csak akkor, ha fontos lenne a pontos mérés.)

Oké. Nézzük, mit tud jelenleg a konkurencia a Garmin Fenix5 órával nagyjából azonos kategóriájú sportórák területén.

A Fenix5 jelenleg olyan 160e forint. (Már ha lehet kapni, mert mára már csak Fenix5 Plus van, 230e körül.) Ebben a ligában játszik a Suunto legújabb csodaórája, a Suunto 9 Baro (200e), illetve a Polar legújabb csúcskategóriájú órája, a Vantage V (160e).

Első ránézésre mindkettő nagyon jó. A Suunto bizonyos beállítások mellett képes 120 órán keresztül mérni. Ez valami elképesztő érték. A Polar nekem pedig mindig is a szívem csücske: egyszerűen látom, hogy Nej mennyire imádja az M430-as óráját, mennyire elégedett vele. A Vantage sorozat pedig gyakorlatilag a 430-as (pontosabban a V800-as) alapjaira épült új csúcsóra.

Nézzük meg mindkettőt alaposabban.

Suunto 9 Baro

Rögtön az elején a hidegzuhany. Ha a klasszikus 1 másodpercenkénti mérést használom, akkor az üzemidő 20 óra. A Fenix5 üzemideje, hasonló beállítással 25 óra. Hmm. Viszont… a Suunto tud egy bravúros trükköt. Képes GPS nélkül is pozíciót mérni. Azannya. Azt írja az internet, hogy a mindenféle szenzorokból (barométer, mozgásérzékelő) ki tudja számolni, hol vagyok, nem kell hozzá GPS. (Pontosabban induláskor nyilván kell.) Mondjuk így már érthető a durván magas üzemidő. Ha csak percenként mérek a GPS-sel, akkor sokkal tovább tart a szufla. (A tesztek szerint egyébként elég jó a pontosság. Ha nem csinálok gyors. éles kanyarokat, akkor oké.) De azért vegyük észre, ez nem mérés, ez saccolás.
Aztán jött a feketeleves.
– Az óra ugyan méri 7/24-ben az egészségügyi adatokat, de semmilyen módon nem szinkronizálja át. Sehová. Az órán meg tudom nézni, máshol nem. És az órán is csak egy ideig. Kapásból kizáró tényező, azaz stopper.
– Alváselemzés gyakorlatilag nincs. Stopper.
– A csuklón mérés nem túl pontos.
– Habár össze lehet lőni mobiltelefonnal, be is lehet állítani a mobilos értesítések megjelenítését, de az időt nem szinkronizálja. Csak. Ha időzónát váltottál, akkor kézzel kell utánahúznod az órát.
– Jelenleg két szinkronizáló alkalmazás is létezik. Egy új, mely még a fasorban sincs. Gyakorlatilag használhatatlan. Egyszer majd jó lesz. Meg van egy régi, amely _már_ nincs a fasorban. Nem túl biztató perspektíva.
– Csak Bluetooth van, ANT+ nincs. A BT pedig jelenleg még tré. (Ahány gyártó, annyi szabvány, nincs semmi átjárhatóság.)

Akit részletesebben is érdekel a dolog, itt van DC Rainmaker elemzése.

Polar Vantage V

Itt rögtön egy bonyolítás. A Vantage-ből van V jelű és M jelű is. Az utóbbi kevesebbet tud (pl. nem számol regenerálódási időt), és kisebb az üzemideje is, ellenben feleannyiba kerül. Azaz csak 80-90e forint. Nem tűnik rossz kompromisszumnak. (1 másodperces mintavétellel az M jelű mér 30 órát, a V jelű 40-et. Csak szólok, hogy a Fenix5 25 órát tud. Azaz a Polar órák nagy hátrányát, az alacsony üzemidőt mindkét óra kiküszöböli.)

A gond nem itt van. Nézzük részletesebben.

– Az m430-as hátán hat érzékelő van, a többi óránál megszokott három helyett. Ráadásul a Polar belenyúl a mérésbe is, az izzadással, elmozdulásokkal korrigál. Emiatt olyan szenzációsan jó még csuklón is az m430. Nej abszolút nem is használ övet. A Vantage esetében már nem ilyen jó a helyzet. Négy nagy és kilenc kicsi érzékelője van és pluszban még egy, nem működő. A Polar azt állítja, hogy a 13 érzékelő is bőven elég, azért nem üzemelték be a tizennegyediket.

Háát…

A valóság az, hogy a Polar rohadt sokat számol. Rohadt sokat nyúl bele a mérésekbe és rohadt sokat ír át bennük. Az, hogy ezt a GPS mérésekkel is megteszik, még valahol érthető. Aki vacakolt már ilyenekkel, láthatta, hogy a GPS mérések eléggé esetlegesek, nem árt, ha a mozgás folyamatosságából fakadóan korrigálják a mérést, kerekítik a trekket. Csak éppen a Polar trekkje túlságosan is kerek.
Ami viszont már tényleg durva, az az, hogy a pulzusmérésbe is belenyúlnak.

Oké, nem adom az ártatlan szűzlányt. Csuklón történő mérés (OHR, azaz Optical Heartbeat Rate, azaz optikai pulzusmérés) esetén muszáj belenyúlni, mert a csukló az a testrészünk, ahol a legnehezebb, majdhogynem lehetetlen optikai módon valós pulzust mérni. Elég kellemetlen, hogy úgy alakult a civilizációnk, hogy ott hordjuk az óránkat.

Szóval belenyúl a Polar is. Nem kicsit. Nagyon. Oké, ez valamennyire nem gond. Az már igen, hogy még így is borzalmasan vacak a mérés.

Mint amikor mi az egyetemi években levonultunk a mérőcsoporttal a Sport étterembe kocsmába géptan jegyzőkönyvet írni a laborgyakorlatról és addig alakítgattuk a ténylegesen mért értékeket, amíg azok az elvárt diagramokat adták ki.
Nos, a Polar ugyanezt csinálja, csak kábé tíz sör után.

– Ez sem kezel ANT+ eszközöket.
– Nincs smartphone notification. Ezt… ezt már hogyan? Helyből egy stopper.

Hjaj. Nos, azt kell tudni, hogy a Polar igencsak kutyafuttában dobta piacra a szériát és egy csomó dolog nem került bele helyből. Aztán a későbbi frissítésekben tették bele. Ilyen a Phone Notification is, mely a v3.0 verzióban jött ki idén februárban. De jelenleg már van.

– Viszont óriási piros pont, hogy mér úszás közben is pulzust. (Nem ANT+, nem Bluetooth, egyedi rádióhullámok.) Rögtön mellé egy fekete, ugyanis a H10-es mellpántja képes eltárolni úszás közben is a pulzus értékeket (mint a Garmin HRM-SWIM, vagy HRM-TRI), az óra viszont szarik rá, nem képes kiolvasni.

Összességében ennél az óránál is csak azt tudom mondani, olvasd el DC Rainmaker tesztjeit:
Polar Vantage V
Polar Vantage M

Külön felhívnám a figyelmedet az M óra összefoglalójára, ahol DCR kiemeli, hogy a Polar pozíciófogásából valójában semmi nem jött be: nem az övé lett a legpontosabb óra (sőt) és nem az övé a leghasználhatóbb (azaz profiknak leginkább bejövő) teljesítményelemzés sem. Na most nekem viszont pont ez a kettő számít. Számítana.
De még tanulságosabb a hozzászólások átnyálazása. Az írás olvasásakor nem csak nekem tűnt úgy, hogy DCR kolléga némileg elfogult. Három órát tesztelt párhuzamosan, egy Garmin órát mellpánttal, egy gagyi órát és a Vantage M órát csuklón. A mellpántos óra nyilván leverte a mezőnyt, de értelemszerűen kellett valami, ami a valóságos értéket méri. A gagyi óra annyira gagyi volt, hogy legtöbbször be sem tudta fejezni a mérést. A Polar viszont – szerintem – egészen jókat mért, legalábbis abból kiindulva, hogy a Fenix5 órám mekkora homályokat mért volna csuklón ebben a tesztben. Nem éreztem úgy, hogy a Polar megérdemelte volna ezt a kemény ledorongolást.
Nem írom le a teljes vitát, csak a lényeget. DCR azt állította, hogy a véleményét nem csak erre a pár mérésre alapozta. Két hónapig hordta az órát, rengeteg más órával is összehasonlította, igaz, nem tesztkörnyezetben. Ebből jött ki az, hogy a Polar sokszor mért hülyeséget.
A konklúzió pedig… hosszú. De nekifutok.
A csuklón történő optikai pulzusmérés majdhogynem lutri. Minden embernek másféle csuklója van. Ha a tiéd jó, akkor jó eredményeket kapsz. Ha nem jó, akkor ha meggebedsz sem lesz jó a mérés. DCR elismerte, hogy az övé kifejezetten jó. (Valamelyik óragyártó cégnél bemérték.) Nem is kell messzebb menni, neki a Fenix5 kiváló értékeket mért. Az, amelyik nálam 66%-os hibával működik. Tehát ha ehhez képest mér nála a Vantage M rosszul, akkor nálam kifejezetten katasztrofális lenne az eredmény. Nem szabad beleesnem abba a hibába, hogy nekem bőven jó lenne az a pontosság, melyet _nála_ mér a Polar csuklón. Nálam nem fog.
A vitázók többsége ugyanebbe a hibába esett bele. Volt, akinek bevált az óra, volt akinek nem. Nyilván megint az adott ember csuklója döntött.
Egy dolog viszont egyértelműen lejött az eszmecseréből: a Vantage sorozat pontossága meg sem közelíti az M430-as óra pontosságát. Nagyon sokan váltottak egyikről a másikra és a legtöbben határozottan ezt tapasztalták. Azaz a Polárnak sikerült öt évnyi munkával a hat érzékelős, nagyon jó mérésből elfogadhatatlan mérést produkálnia. Tizenhárom érzékelővel. Akárhogy is nézem, ez azért bravúros mérnöki teljesítmény.
Ja, és a kettő közül a Vantage M mér pontosabban. A Vantage V még rosszabb.

Nos, akkor végülis hogyan állunk?

A Suunto egyetlen nagy előnye a 120 óra üzemidő. Csakhogy ez relatív. Ha ugyanúgy másodpercenként mérek a GPS-szel, akkor a Fenix5 már tovább bírja öt órával. (Suunto 20 óra, Fenix5 25 óra.) Ráadásul a Fenix5 esetében is tudom csökkenteni a mérési frekvenciát, igaz ez nem tud GPS nélkül saccolni. (Habár mintha az UltraTac mód a beépített giroszkóppal valami ilyesmit csinálna. Mondjuk a tapasztalatok alapján nem túl hatékonyan.)
Viszont kell-e ekkora mérési idő?
Nálam a legnagyobb igénybevétel a Balaton körbeevezése. (Illetve összel lesz egy monstre bringatúránk, de még nem járunk ott.) Az evezés 5 nap, naponként 10 órányi mérés. Ez azt jelenti, hogy elég egyszer feltöltenem nagyjából féltávon az órát, ami kábé egy fél powerbank. Nekem meg van négy. Még ha bekalkulálom a mobiltelefont is (ugyanúgy 2,5 nap üzemidő), akkor is tisztán van két hét üzemidőm, külső áram nélkül. És akkor nem beszéltem még a Vantage szériáról, melynél a gyengébb 30 órát, az erősebb 40 órát tud mérni, másodpercenkénti frekvenciával. (Igaz, ezeknél nem lehet frekvenciát állítani.)

A másik véglet Nej Polar M430-as órája, mely olyan 5-6 órát tud mérni, azaz egy egész napos túrán neki már ebédszünetben töltenie kell powerbank-ről.

A lényeg: a Suunto előnye egyedül olyan ultramaraton sportolóknál jön elő, akik egy lendülettel többet sportolnak, mint 25/30/40 óra.

Én nem ilyen vagyok.

Aki ismeri, azt gondolom nem lepi meg: Pócza Lacinak ilyen órája van.

Azt, hogy a Vantage miért nem jó, azt már kifejtettem. Azt is, hogy a csuklóm miatt valószínűleg életem végéig mellpánt általi pulzusmérésre itéltettem. Legalábbis ha nem fejlődik valami forradalmit a technológia. (Mondjuk kitalálják, hogy az egyik vállamra tegyek egy kecskebékát, amelyik pont olyan üttemben csetteg, ahogy a szívem ver, a másik vállamra meg tegyek egy akusztikus érzékelőt, melyet pontosan belövök a kecskebéka hangjára.)

Illetve, hogy teljes legyen a kép. Vannak karra csatolható pántok (Optical HR Armband). Ezek egy egészséges kompromisszumot jelentenek. Nem érzékenyek a nedvességre (mint a mellpántok), nem kínozzák a női sportolókat (mint a mellpántok) és tökéletes pontossággal mérnek (nem úgy, mint a csuklón optikailag mérő órák).
A helyzet ugyanis egy kicsit bonyolultabb annál, mint amit eddig vázoltam. DCR Fenix5 tesztjéből kiderül, hogy a az óra futáskor gyakorlatilag tökéletes pulzust mér, kerékpározásnál viszont tragikusat. A problémát a rázkódás okozza: ekkor fals fényt kapnak az optikai érzékelők és elmennek a málnásba csemegézni. Ugyanez a probléma a kajakozással és a súlyzózással is. Azaz lehet, hogy annyira nem is katasztrófa a csuklóm, csak éppen futásnál HRM-RUN övet használok (mert igyekszem tökéletesíteni a stílusomat), minden másnál meg… a fals fények miatt az OHR szar, tehát kénytelen vagyok övet használni.
A súlyzózás, a kerékpáros edzés nem gond, felveszem a mellpántot. Ellenben kajaktúrára, bringatúrára lehet, hogy megoldás lenne egy karpánt. Mármint, ha érdekelne ennyire a dolog.

Még egy érv. Ugyan rossz pontnak vettem, hogy egyik óra sem ismeri az ANT+ protokolt, de a Bluetooth Smart akár még jó is lehet. Jelenleg az a helyzet, hogy a Fenix5 elméletileg tud ANT+-t is, meg Bluetooth Smart-ot is.

Sensors: Added Bluetooth Smart sensor support (HR, Power, Speed, Cadence, Footpod)

At present, the Fenix 5 supports the following sensor types:

Bluetooth Smart Cycling Speed-only, Cadence-only, and Speed/Cadence Combo Sensors
Bluetooth Smart Cycling Power Meters
DCR teszt

Ezen felbuzdulva rendeltem az Amazonról egy akciós Power/Cadence/Speed szenzorcsomagot (Bluetooth Smart) a bringámra. (ANT+ változatban kétszer annyiba került volna.) Habár előtte próbáltam kinyomozni, hogy működnek-e ezek az órámmal, de nem találtam semmi infót, eltekintve DCR irásától. (Ahol a fényképen konkrétan szerepel is az enyém.) Megvettem. Megjött. Azóta is ott vigyorog a csomag a polcomon. Az óra nem látja egyiket sem. Mert az egyik így okos, a másig meg úgy smart.

Nos, ebben jelenthetett volna változást bármelyik is a fenti két óra közül. Mert lehet, hogy ezek már ugyanazt a Bluetooth-t beszélik. Lehet. De nem rizikóztam meg.

Időközben kiderült, hogy az órám és az övem azért nem látták egymást, mert az övben lemerült az elem. Ez jó ideig eszembe sem jutott. Valahogy úgy gondoltam, hogy az övben lévő gombelem élettartamig jó. Nem. Ez egy HRM-RUN öv, rengeteg adatot mér, emiatt le is merül. Valószínűleg ezért is vacakolt már egy ideje. Elemcsere után kapcsolódik, mint a kisangyal.

Szóval ültem és nézegettem az órámat. Nem szeretem, sőt, utálom, de úgy néz ki, megmaradunk egymásnak. Egy akármilyen cseréből biztosan nem jövök ki jól anyagilag és az új óra sem lesz jobb.

Oké. Barátkozzunk. Elvittem futni.
Erre mért egy akkora nagy homályt, hogy szemem-szám kettéállt.

És ebben nem az a tragédia, hogy mért egy borzasztó nagy baromságot, hanem az, hogy az óra ezt a mérést valódinak fogadja el. Berakja a sorba, folyamatokat épít rá, állapotváltozásokhoz használja, edzettséget számol belőle. Egy ilyen barom mérés legalább egy hónapra elront minden más mérést.

Akkor meg minek?

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

Végre sikerült meggyőznöm Nejt, hogy süssön pogácsát. Imádom a pogácsát. A sajtosat, a krumplisat, a tepertőset, a hagymásat, a kerek pogácsát, a lyukas pogácsát, eh… szóval mindegyiket. Egy baj van vele: egy darab pogácsa energiatartalma 300 kcal. Nekem meg a napi limitem 1800. Kiszámolhatod.

Szóval reggel hétkor, amikor már markánsan világosodott, felpattantam a bringámra és megnéztem, hogy ityeg a fityeg Visegrádon. Jelentem, kielégítően. Utána hazatekertem. 136 kilométer, 6,5 óra, 3000 kilókalória. Mármint pluszban, az 1800 mellé.

Jelentem, felkészültem. Jöhetnek a pogácsák. Meg a sörök.

PS.
Ezt most csak az arányok kedvéért. Nej tényleg megsütötte a pogácsákat. Két tepsit. Habár igyekezett (normál liszt helyett pl szénhidrátcsökkentett lisztet használt), de az eredmény így is sokkoló lett: 100g pogácsa 430 kilókalóriára jött ki. 300 helyett. Aztán ne hidd azt, hogy egy délután 5-700g pogácsa az olyan sok. Meg nyilván hozzá a borok. Lényeg a lényeg, hiába volt 4800 kilókalóriám a napra (minusz 750 RMR), simán túltoltam 2000 kilókalóriával. 2000! Gondold el! Életem során, amikor valaki, akár anyám, akár a feleségem pogácsát sütött, ettem, két pofára. Most először mértem. És elszörnyedtem. Ehhez még egy 3000 kilókalóriás sportteljesítmény is kevés. És az egy dolog, hogy ezen én szörnyülködök… de az emberek jelentős része ezzel még tisztában sincs. Mint ahogy én sem voltam egy évvel korábban.

Vicces. Ja, nem.

Ugyanazon a futópályán. Ugyanazon a napon. (Egy óra eltéréssel.) Ugyanolyan tiszta, napos időben.

Nej trackje (3 kör, Polar M430 órával.)

Az én trackem (2 kör, azzal az ordas szar Garmin Fenix5 órával.)

Ezen a két ábrán látható minden, de tényleg minden. Hiába zsúfoltak bele Garminék a rohadt drága, csúcskategóriás Fenix5-be fitnesszprofesszori tudást, ezernyi számított mutatót, indexet, ha a mérés úgy szar, ahogy van. Ahogy mondani szokták, szarból csak szarvárat lehet építeni. Ezen a konkrét futáson például az óra – és persze a felhőben tanyázó fitnesszalgoritmus is – szétlelkendezte az agyát (és persze be is könyvelte), miszerint minden idők legjobb értékeit futottam. Pedig csak a mérés lett szar. A futás átlagos volt.

Teljes kiőrlésű kenyér

Egészségesebb, mint a fehér? Igen.
Ezt eszem a fehér helyett? Nem.

A lényeg, mint mindig, most is a részletekben van.

Első körben vizsgáljuk meg, miért egészségesebb?
Van ez az izé, a glikémiás index, rövidítve GI. Azt mutatja meg, hogy az ételben lévő szénhidrátok mennyire gyorsan szívódnak fel a vérbe. Olyasmi jellegű a cucc, mint az oktánszám: kijelentették, hogy a leggyorsabban a glükóz (sima cukor) szívódik fel, tehát legyen az 100, a többiek pedig aránylanak.
A fehér kenyér GI száma 70-75 között van. (Ahány táblázat, annyi érték, de ez a zóna.)
A teljes kiőrlésű kenyéré 51-58 között. (Szintén van mindenféle érték.)
Látható, hogy annyira azért nem drasztikus a különbség, mint várnánk. Akkor miért annyira nagy favorit? Azért, mert van közben egy kategóriaugrás.
Ez itt egy a sok táblázat közül. (Ezek is szórnak.)

  • GI magas: 70-100
  • GI közepes: 56-69
  • GI alacsony: 0-55

Látható, hogy a fehér kenyér éppen átcsúszott a magas kategóriába, a teljes kiőrlésű pedig a közepes kategóriában maradt.

Nos, a legtöbb egészségi tanácsadó oldal ezzel már nem foglalkozik. (Igen, tele vagyunk önjelölt egészségi tanácsadókkal. Mondom én, aki… hagyjuk.) A lényeg, hogy a két kenyér között kategóriakülönbség van, tehát az egyik jó, a másik rossz.

Egy csomó rossz példát tudnék sorolni az ilyen balul elsült kategorizálásra. Elég lesz csak egyet elmesélnem. Amikor még aktív bridzsversenyző voltam, az egyik vidékbajnokságon csapatban az utolsó elődöntős meccsünket nagyon elszúrtuk. Sokat estünk vissza. Pont annyit, hogy ha egy hellyel is, de lecsúsztunk a C csoportba. Utána persze rommá vertük a C csoportot, de az a pillanatnyi egy hely különbség pont egy kategóriát jelentett, amikor befagyasztották a kategóriahatárokat.

Mindenesetre megtanultam, hogy amikor kategóriákról beszélünk, érdemes alaposabban is megnézni, hogy a szereplők pontosan hol helyezkednek el? Hiszen akik a határra esnek, azoknak jogos lehet az igénye egy finomabb értékelésre.

Egyfelől.

Másfelől vannak azért bajok a teljes kiőrlésű kenyérrel is. Egyrészt az íze. Akárhogyan is tekergetjük, messze nem olyan finom, mint egy jól kovászolt fehér kenyéré. De ez a kisebb baj. Ha jobban megnézzük, a tk kenyérnek valamivel magasabb az energiaértéke is. De még ez sem az igazi baj.
A legnagyobb probléma a sűrűsége. Egy szelet tk kenyér súlya olyan másfélszerese a fehér kenyérének.
Gondolj bele. Naív Ember elolvassa az egészségügyi szakértő írását, bólint és áttér a tk kenyérre. Csakhogy mostantól egy szelet kenyérrel másfélszer annyi szénhidrátot fogyaszt el. Igaz, lassabban szívódik fel, de akkor is, abszolút értékben jóval többet evett.
De az sem szerencsés, ha – mindezzel tisztában léve – innentől kevesebb, azaz kisebb térfogatú, szemre is kevesebb kenyeret eszünk. A gyomrunk súlyra is és térfogatra is érzékeny (meg szubjektíve is), egyszerűen éhesebbnek érezzük magunkat egy kisebb szelet kenyér után.

Akkor mi a megoldás?

Egyszerű. Meg kell nézni, mitől jobb a tk kenyér?

Attól, hogy amikor megőrlik a búzaszemeket, akkor nem válogatják szét. Benne hagyják a szemek héjából, magjából keletkezett őrleményt is. Mi is ez? Rost. Számunkra emészthetetlen valami. Mégis ez csinálja a csodát. Egyszerűen amikor jelen van a gyomorban, az olyan a gyomorsavaknak, mint egy kihívás a kocsma elé. Azt mondod, nem tudlak megemészteni? Na, akkor ezt figyeld! Persze, nem sikerül, de addig a gyomor nem foglalkozik a szénhidrátokkal. Illetve foglalkozik, de sokkal mérsékeltebben.

A rostoknak mindemellett van még egy pozitív hatásuk: növelik a széklet mennyiségét, ezzel gyakorlatilag olajozzák a bélműködést. Szóval a rostok jók, érdemes figyelni rájuk.

Innentől tényleg adja magát a megoldás. Egyél finom, kovászolt fehér kenyeret. Egészségedre. De egyél hozzá egy csomó rostot is. Nem, ne azt a korpát, ami nem annyira finom. Rengeteg alternatívád van: paradicsom, paprika, retek, újhagyma, kígyóuborka, szárzeller… és akkor a savanyúságokról (cékla!) még nem is beszéltem. Ezek egyrészt finomak, másrészt súlyt is, térfogatot is jelentenek (kalóriát nem igazán, hiszen főleg rostok) és sokkal több rostot adnak, mint a tk lisztben lévő korpa. A végeredmény az lesz, hogy habár a kenyérnek magas volt a GI értéke, de amit megettél, annak összességében jóval kisebb lesz a GI értéke, mintha önmagában csak tk kenyeret ettél volna. És még jobban jól is laktál.
Ennyi.

PS.
És akkor említsük meg a nagy kedvencemet, a durumlisztet és az abból készült cuccokat. Ez nagyjából egyesíti a kétféle kenyér/tészta előnyeit: egyrészt alacsonyabb a GI értéke, mint a fehér lisztből készülteké, másrészt sokkal finomabb is a teljes kiőrlésű lisztből készülteknél.

A motivációgyilkos

Igen, szoktam mondogatni, hogy fontos, nagyon fontos az, hogy pontosan lásd, mi folyik körülötted, ne passzív elszenvedője legyél az életednek, hanem határozottan alakítsd. Ha kell, mérjél, ha kell, szabályozzál, vedd át az irányítást. Már persze amennyire lehet.

De időként jönnek olyan öv alatti ütések, amelyekkel nehéz mit kezdeni.

Mára jó időt mondott a levelibéka, kedvem is volt mozogni, elmentem bringázni egy nagyot. 81 kilométer. 1500 kalória. Ez azért elég jó. Jó annyira, hogy ma semmilyen formában ne foglalkozzam az étkezéssel. Ma a házban vagyok: nem ér a nevem.

Hát, a lónak a farát, sógorasszony.

A Rizmájernél éppen akkor hozták ki a friss pogácsát, amikor 66 kilométer után beléptem egy sörre. Persze, hogy vettem kettőt. Itthon a fiamat találtam a konyhában: a hétvégére hazajött és úgy döntött, meglep minket valami ínyencséggel. Ennek örömére ittunk valami háromcentest egy szilva üdítőitalból. Erősebb sportok után nálam kötelező egy proteincsoki. Aztán amíg várakoztunk az ebédre, elkortyoltam kér deci fehérbort.

Természetesen mindent beírtam a MyFitnessPal alkalmazásba. Tudod, mi jött ki? A 3,5 óra bringázás olyan 1500 kalória volt, az RMR levonása után 1350. A két pogácsa, az egy sör, a 3 cent pálesz, a proteincsoki, a két deci bor pedig 1200. Azaz ilyen hülye apróságokra elszórakoztam a fárasztó, izzadságos melóval összevakart energiahiányomat.

Ilyenkor azért eszembe jut, hogy jó-e ez? Jobb-e tudni, hogy mi mennyi és hogy mikor mennyire sértettük meg az egyensúlyt? Vagy nem lenne-e jobb időnként tudatlanul élni, egyszerűen csak lebegni a zabálós, zsíros, boros nirvánában és élvezni mindazt, ami élvezetet okoz?

Nehéz ügy. Akár Hamlet is foglalkozhatott volna vele. Egy szelet szalonnával a kezében.

Rég volt már sportóra

Haladunk. A múltkor sikerült rendbetennem a misztikusan lebutult gépemet, most pedig rendeztem a sportóra viszonyát a mobiltelefonnal.

Ez is úgy indult, ahogy szokott: új Android érkezett a telcsire. A 9-es.

Megjegyzem, rögtön az elején felbosszantott. A Google megint kirakta a nyitólapra azt a ronda keresőcsíkot, de most nem is lehet eltávolítani. Akárhányszor előveszem a telcsit, rögtön azt az ocsmányságot látom és elküldöm a Google-t a kurva anyjába. Hogy ez miért jó nekik, nem tudom.

Na mindegy, felment a Pie. És egyből meg is halt a szinkron a sportórámmal. Minden más alkalmazás kibírta, a Garmin nem. Miért is nem lepődtem meg? Az óra azt mutatta, hogy kapcsolódva van, a Garmin Connect a mobilon meg azt, hogy nem. Innentől elkövettem minden vudu varázslatot: újraindítottam mind a két eszközt, ki-bekapcsolgattam a bluetooth-t, töröltem az órát az applikációból, újratelepítettem az app-ot, leszedtem egy direkt a Garmin órák számra készült, kapcsolódási hibákat javító alkalmazást (miért nem lepődtem meg, hogy ilyen is van), semmi nem segített. Az USB kábellel csatlakozott ugyan a számítógéphez, de az meg kontakthibás, hol működött, hol nem.
Pár nap kinlódás után feladtam. Írtam a Garmin supportnak.

Ez is vicces volt. Jelezték, hogy a levelekre 3-4 nap múlva válaszolnak, ha gyorsabb segítség kell, akkor ott van a chat. Megnéztem. Ki volt kapcsolva.

Három nap múlva jött is a válasz. Azt kérdezték, hogy próbáltam-e már kikapcsolni majd bekapcsolni? Meg ilyesmik. Írtam is egy maró stílusú levelet, tele szarkazmussal, de elküldés előtt még eszembe jutott valami. Nejnek pont ugyanilyen Android One telefonja van, időközben ő is megkapta a 9-es verziót, nézzük már meg, hogy egyáltalán bluetooth szinten látja-e az órámat? (Mert az enyém még úgy sem.)
Na, itt jött a döbbenet. Látta.
Azaz a telefonnal van baj. Konkrétan az enyémmel. Mit csinálhatott vele az upgrade? Amit Nej telefonjával nem?

Nem húzom az időt, végül meglett a bűnös. A Bluetooth menüpont alatt van egy olyan, hogy ‘Previously connected devices’. Ide ragadt be az óra, méghozzá valószínűleg rossz beállításokkal. Olyanokkal, amelyekkel nem tudott konnektálni, de az elmentett profil megakadályozta az applikációt, hogy újra felvegye az órát.

Azaz nincs itt semmi látnivaló, tessék mindenkinek továbbhaladni. A Garmin szokás szerint szart gyártott szoftver helyett. Mert valamitől csak tönkrement az óra korábbi bluetooth profilja, aztán amikor eltávolítottam az órát az alkalmazásból, csak nem törölte ki a régi bluetooth profilt. Aztán pedig csak annyit közölt, hogy ‘Pairing failed’. Azt, hogy miért, azt nem.

Viszont oszlik a ház felett a fekete felhő. Csak hát nem ilyesmikkel akarom elcseszni azt a kevés szabadidőmet, ami van.

Az Őrültek Órája

“A városom, ha itt az óra, bolondok háza lesz,
Eltűnik az értelem, az idegek harca ez.
Mindenütt zűrzavar, nyugalmat nem találsz,
Az őrültek órája, menekülj, amerre látsz.

A vezetékek elszakadnak, sziréna hangja szól,
A komputerek fejüket vesztik, a téboly elsodor.
Mindenütt zűrzavar, nyugalmat nem találsz,
Az őrültek órája, menekülj, amerre látsz.”
– Omega: Őrültek Órája –

Egyszerűen nem értem.

Tegnap, azaz pénteken:
– A Garmin óra az eddig száznál is többször végigtolt kettlebell gyakorlatsorra 180 kalória helyett csak 150-et adott.
– A Strava csak órákig tartó gombnyomogatás és újraindítások után volt hajlandó szinkronizálni a Garminnal.
– A MyFitnesspal nem engedett új ételt kiválasztani, csak azokat, amelyeket az utóbbi pár napban ettem. Emiatt nem is tudtam eldönteni, hogy este még megehetem-e a sajtos csirkemell maradékát. (Megettem.)

Ma, azaz szombaton:
– A szokásos reggeli 3,5 kilométer futásra és 2 kilométer sétára az óra csak 400 kalóriát adott, de ami még durvább, ennyinél meg is állt. Csütörtökön is, kedden is pontosan ugyanezt csináltam, nagyjából ugyanannyi idő alatt, estére mindkét nap összejött 600 kalória. Ma beragadt 400-on.
– A Strava szinkron megszűnt. A Strava státusz felületén látszik, hogy délelőtt fél tíztől nagyon erős a forgalom a Garmin felől, de valamiért tőlem nem veszi át az adatokat. Másoktól (Polar óra) viszont igen. Gyakorlatilag egész délután resetelgettem, szinkronizáltam, nyomoztam. Végül le kellett bontanom a kapcsolatot, majd újraépíteni, aztán valami apró mozgással inicializálni, persze ilyenkor a reggeli aktivitás elveszik. Mindegy, átraktam kézzel. Viszont megjavult a szinkron.
– A Myfitnesspal immár a gyors kalóriát (amikor részletezés nélkül írok be egy számot) sem engedi. Érdekes apróság, hogy csak Chrome-ból. Firefoxból működik minden.

Tudom, hogy ma már teljesen elfogadott dolog használható szoftver helyett használhatatlan szemetet gyártani. De hogy egyszerre ennyi, eddig többé-kevésbé jól működő rendszer makacsolja meg magát, ennyi minden álljon keresztbe, mind ugyanarról a területről, az valami észbontó. Mintha valami fekete, elektromágneses felhő telepedett volna a házam fölé és összezavarna minden elektronikus kommunikációt.

Sziszifusz

Azt írtam nemrég, hogy naponta körbe kellene bringáznom a Földet, ha tartani akarnám a tempót a konyhával. Azt hiszed, vicceltem?

Ezt a kört toltam le ma délelőtt. 70 kilométer, durván három óra alatt. 1500 kalória. Überbrutál, nem?

Nem.

Itt van az ebédem.

Vedd észre, hogy semmi rendkívüli sincs benne. Négy – kisebb – gombóc töltöttkáposzta, egy evőkanál tejföllel. A dödöle az gyk. krumplipüré némi pörccel, a 15 dkg az két evőkanál. A sajt pedig már egy hete hánykolódik a hűtőben, rákotortam. Mind a 6,5 dkg mennyiséget.

És mégis. 20 perc alatt lenulláztam a három órányi erőfeszítésemet.

Nem könnyű.

Álom, még mindig

Igazából ez az előző íráshoz kapcsolódik, csak nem akartam elrontani annak a ritmusát.

Az a helyzet, hogy amióta befogadtam ezt a kígyót a keblemre, azaz amióta monitorozom magamat ezzel a sportórával, sorra derülnek ki a disznóságok. Ilyen disznóság például az, hogy mit is csinál a bor az emberrel.

Röviden: rosszat.

Egyéni szociális probléma, de én nagyon szeretem a bort. A bódulatot, amit okoz, azt egyáltalán nem. Nem hiányzik. Nagyon jól meglennék nélküle. De a jó bor íze, az valami csodálatos. Az első kortyok, aztán ahogy felfedezed az ízek mélységét, összetettségét… szószerint lenyugtatják az ember idegrendszerét.

Gondoltam én.

A valóság az, hogy a sportóra már az első pohár után riadót fúj. És ezt kénytelen vagyok komolyan venni, mivel úgy egyébként sehogyan sem közöltem az órával, hogy bort iszom. Mégis egyből észreveszi. Megugrik a pulzus variabilitása, bármit is jelentsen ez.

Oké, tudom mit jelent. Arról van szó, hogy az átlagpulzus ugyan nem változik jelentősen, de a pillanatnyi pulzus nagyon gyorsan, nagy amplitudókkal ugrál a nem túl magas érték körül.
Ezt nevezik stressznek.

Azaz már egy pohár bor is – melyet úgy érzékelek, hogy lenyugtat, ellazít – valójában meglöki a szervezet stressz-szintjét. Felfelé.
Ha úgy gondolom – és ha úgy gondoltad – hogy elalvás előtt egy pohár bor megkönnyíti az elalvást, nos, mindketten tévedtünk. Igen, gyorsabban elalszol, ez tény. De sokkal vacakabbul fogsz aludni. Az a szemét óra ezt is méri. Látszik.

Az igazi ital, amely tényleg lenyugtat és amely tényleg elálmosít és tényleg mély, nyugodt alvásod lesz tőle, az a citromfű tea. Az órával ezt is kimértem.

Csak hát az íze… össze sem mérhető a boréval.

Nincs jól berendezve ez a világ.

Új bringa jól(?) teper

TLDR: Tesztelem az új bringát. Meglepődtem.

Nos, túl vagyok néhány tesztkörön.

Hááát…

Inkább leírom. Nekem is jól fog jönni egy összefoglalás.

Ami rögtön, az első pillanatban feltűnt, az az, hogy nagyon szoros a kormánycsapágy. A régi bringánál megszoktam, hogy nagy sebesség mellett is könnyű vele cikázni, abszolút uralom a gépet. Nos, ezzel nem. Nehézkesen fordul, nem tudom jól adagolni a kormánymozdulatokat.

Felírtam a cetlire: a kormány szorosságán enyhíteni. (Az első 200 kilométer után minden bringát vissza szoktak vinni finomhangolásra. Ennyi kell, hogy beálljanak az alkatrészek.)

Aztán az első, enyhe próbakörön a váltó sem tetszett. Tudom, még nem állt be, de valahogy egy 105-östől nem ezt vártam. Az alsó három sebesség (azaz átvitelben a három legerősebb) visszafelé irányban akadozik. Elég kellemetlen, mert ekkor megy az ember a leggyorsabban, nem mindig ér rá a váltásra figyelni.
Ez is ment a cetlire.

Az ülés bizony kemény. Nem csak úgy általában, hanem még nekem is. Ahogy egy gitárosnak egy idő után eldurvul, megvastagodik a bőre az ujjain, a sok-sok évnyi országútizás során úgy vastagodott meg az én bőröm is… hát ott. De ez az ülés valami embertelen. Az első két napot még végigtoltam rajta, de éreztem, hogy hosszabb távon ez nem lesz jó. Nyilván lehet kapni egy fokkal puhább, de azért pengeszerű ülést. Nyilván. Csak nem erre a bringára. Valami eszetlen módon a nyeregszár végén nem billenthető a nyereg. Azaz nem rakható rá akármilyen ülés (hiszen ezeknél nem foglalkoznak a dőlésszöggel, azt majd úgyis a rögzítésnél állítják be), csak az eredeti Decathlonos. Az a brutál kemény. Az ugyanis gyárilag meg van döntve egy kicsit.
Na most, amit tudni kell, hogy nincs két egyforma segg. Az egyik legkényesebb beállítás egy országútin a kényelmes üléspozíció. Jelenleg két választási lehetőség adódik: elfogadni az állíthatatlan Decathlon változatot, vagy nyergestől, nyeregszárastól cserélni az egészet.
Nekem valahol mázlim volt, mert az állíthatatlan változat pont megfelelt. Kényelmesen ültem rajta. Eltekintve az acélkemény üléstől. Melyet nem lehet cserélni.
A vége az lett, hogy vettem egy szivacsbetétes alsónadrágot. Szokni kell, hogy olyan, mintha állandóan be lennék szarva, de menni fog.

Más bajom nincs.

Utólagos megjegyzés: bakker, a szoros kormány nem bug, hanem feature. Az történt, hogy álló helyzetben elkezdtem nagyon lassan fordítani. Könnyen fordult. Nagyon könnyen. Már kezdtem örülni, hogy megjavult, amikor 30 foknál egy jól érezhető kattanással megállt. Azaz gyárilag bele van tervezve, hogy egy bizonyos szögnél enyhén rögzüljön. Kicsivel kell csak több erő és kikattan. Majd 60 foknál ugyanez. Meg 90-nél is. Nyilván 0 fokban is. És mindkét irányban.
Azaz nem lehet enyhíteni rajta. Meg kell szokni. Így tervezték. Hogy miért, azt ne kérdezd. Úgy saccolom, a stabilabb tartás, a kevesebb szitálás miatt, de ez csak tipp.

PS. Mert a tesztek azért mennek közben. Ez nem is rossz! A legfontosabb momentum az, hogy ez a rögzítés mereven egyenesben tartja a kormányt. Ami egyenes sprintnél elképesztően jó. Egyre többet fogok le a koskormány aljára, melyet régebben – pont a szitálás miatt – nem csináltam.

Szombaton – nem a mostanin, egy régebbin – gondoltam, jól meghajtom. Nézzük, mennyivel gyorsabb. Hiszen ezért vettem.

Van egy kábé 25 kilométeres tesztköröm, nagyjából egy óra. Nyáron egy csomószor megtettem. Lássuk, mennyire megyek az új géppel.
Semennyire.
Valami olyan béna kört mentem, hogy nem hittem a szememnek. Ráadásul hullafáradtan estem be a lakásba.
Mi van itt?

Hogy értsd, mesélek. 2017 nyarán értem el ezen a körön a 25 km/h-s átlagot. Nagyon boldog voltam. Őszre már 25,7, azaz közeledtem a 26 felé.

Ha keveselnéd. (Mert ezek azért nem világraszóló értékek, tisztában vagyok vele.) Egyrészt tisztán városban megyek, van négy vasúti sorompó, egy csomó forgalmas, lámpás kereszteződés, néhány nem lámpás, de azért elég zűrös, ráadásul a sprint szakaszokon buszok is járnak, melyek a reggeli forgalomban nehezen előzhetők. Másrészt nem használok semmilyen SPD pedált. Ismerem az összes mellette szóló érvet, viszont Pesten már többször is az mentett meg, hogy mindenestől bevetődtem az árokba. És ha lehet választani, akkor inkább élni akarok, mint gyors lenni.

Aztán jött fél év kihagyás, télen nem sprintelünk. 2018-ban azt terveztem, hogy abban az évben meglesz a 26. Ehhez képest tavasszal, amikor először elővettem a bringát, odatettem egy 25-ös átlagot. Fél év pihenés után. Igaz, tíz kilóval könnyebben. A 26 már májusban meglett. Nyáron pedig kétszer a 28 is.

Valami ilyesmit vártam az új bringától is. Különösen, hogy tényleg kifáradtam.
Tudod, mennyi lett? 25,6. Annyi, mint tavasszal, amikor szezon előtt, tíz kilóval nehezebben mentem egyet. Most meg szezon vége van, amikor leginkább formában vagyok.

Nem értettem. Jó, magyarázkodni persze lehet. Eső után volt, a csúszós úton nem mertem annyira tolni, különösen nem egy szokatlan bringával, különösen nem a szorulós kormányával. Közepes szél is fújt. Volt egy nagyon saras rész, ahol le kellett szállnom és tolnom. De ettől még a sprinteken repült a gép, a többin meg úgy éreztem, nem megyek lassan.

Ellenpróba. Még itt van a régi. Következő nap az időjárás kegyes volt, pontosan ugyanúgy volt vacak, mint az előző teszten. Azaz megint eső után mentem, megint erős szélben. Csak a régi bringával. Melyet már pusztán a gondolatommal is képes vagyok irányítani. Ráadásul ugyanakkor indultam, így a forgalom is ugyanakkora volt és ugyanúgy nem kaptam egy helyen sem sorompót. (Nem mintha sokat szoktam volna álldogálni előttük.)
Mit saccolsz?
10 másodperccel mentem rosszabb időt. Egy órányi edzésen a 10 másodperc az semmi.

Ráadásul a bringa is megjavult. Simán le tudtam váltani a legerősebb fokozatba. Nem csak úgy, véletlenül, hanem akárhányszor csak akartam. Ha ezt tudta volna korábban, nem cseréltem volna le.
Nej azzal magyarázta, hogy a régi bringa megijedt. Napok óta ott áll mellette egy új, csilivili, erőtől duzzadó kerékpár. Félt, hogy ki lesz dobva. És összeszedte magát.
Az én magyarázatom prózaibb. Utoljára augusztusban sprintelgettem, 30 fokos melegben. Most meg 15 fok van. A fémnek meg hőtágulása. Valószínűleg nem kell sok neki, de az a pár tizedmilliméter is számíthat. Nyáron nem veszi be. Hidegben meg igen.

De ez még nem magyarázza az időeredményeket. Különösen azt nem, hogy a régi bringával sokkal kevesebb erőfeszítéssel, alacsonyabb pulzussal értem el ugyanazt a – meglehetősen vacak – eredményt.

Következő nap újabb teszt. Az időjárás megint kegyes volt, most nem esett az eső, de egyébként minden körülmény pontosan ugyanolyan volt. Az új bringával mentem és igyekeztem ésszel hajtani. 27 km/h lett az átlag. Ami egészen elfogadható eredmény. És messze a legkevesebb erőfeszítéssel.

Mi következik ebből?

  • A vizes út igenis számít. Különösen a reggeli forgalomban.
  • Az erősebb áttétel nem feltétlenül és legfőképpen nem automatikusan jelent jobb köridőt, még ugyanannál az embernél sem.

Ez utóbbit érdemes jobban is kifejteni. Mint írtam, nyáron kétszer is megvolt a 28-as átlag és éreztem, hogy ha meggebedek, sem tudok jobbat menni. Egyszerűen nem bírom gyorsabban forgatni a lábamat, magasabb áttételem meg már nem volt. Azaz kinőttem a bringát. Ez tény.
A magasabb áttételt viszont meg kell tanulni kezelni. Az, hogy mindenhol eggyel magasabb fokozatban megyek, az egy naív elképzelés és nem működik. Az, hogy a sprint szakaszokban mindenhol a legerősebb fokozatban megyek, mert az a leggyorsabb, megint marhaság. Az első tesztből is látszott, hogy semennyi időt nem nyertem vele, viszont hullafáradtan estem haza.

Gondolj bele. Van két kerékpáros. Mindketten 5 kilométeres távot mennek. Az egyik sík terepen, a másik dimbes-domboson. A kezdő és végső szint mindkettőnél ugyanaz. A sík terepen, egyenletes tempóval tekerő fog hamarabb beérni, mert a lejtőkön nem lehet behozni az emelkedők időveszteségét, nem lehet kipihenni az emelkedők plusz erőfeszítéseit.
Az én esetemben meg csak emelkedők vannak, lejtők nem. Hiszen egy sprintszakaszon a magas fokozat emelkedőnek felel meg, az alacsonyabb fokozat később meg nem ad plusz lendületet. Emiatt lehetett az, hogy mind a két bringával, más-más stratégiával, de ugyanaz az idő jött ki. Csak éppen az egyiknél sokkal jobban elfáradtam.

Akkor most mi van?

Semmi. Minden oké.

Az előző bringában már nem volt fejlődési lehetőség. Az újban meg van. Sokat kell bringáznom és előbb-utóbb az erősebb fokozatok sem fognak annyira fárasztani.

Illetve itt van egy plusz lehetőség, ami a másik bringánál nem volt meg. Én döntöm el, hogy egy edzés kardió lesz, vagy HIIT, azaz jó magyarosan intervallum. Ha alacsonyabb áttétellel tolom végig, akkor kevesebb erőfeszítéssel, meglehetősen gyorsan teljesítem a távot. Ha magasabb áttétellel, erős sprintekkel tekerek, a sprintek között pihenő tempóban, akkor összességében jobban ki fogok fáradni, az időm sem lesz túl jó, de ember, ez ekkor már egy intervallum edzés, mely sokkal praktikusabb – legalábbis nekem – mint egy kardió. A lényeg, hogy variálhatok és én döntök.

Még egy utolsó gondolat. Valamikor nagyon régen füstölögtem itt a bringás powermeterekkel kapcsolatban. Hogy pokoli drágák. Meg nem is igazán értem, mire jók. (Azon kívül, hogy jó lett volna bringázásnál is vo2max-ot mérni. De ezt már kinőttem. Leszarom a Garmin mutatóit.) Illetve akkor írtam egy PowerTap nevű cuccról, mely tizedannyiba kerül és valami hétpecsétes üzleti titok jellegű algoritmussal pulzusból számol energiát. Azt is megemlítettem, hogy a profik számára ez inkább röhejes, de amatőröknek jó. Szóval irkáltam ilyesmikről, de nem igazán értettem úgy en-bloc az egészet.
Most, a saját tesztjeimen értettem meg.

Képzeld el, hogy kerékpárversenyző vagy. Nagyon fontos, hogy eltaláld az optimumot az áttételek és az erőnléted viszonyában. Túl nagy áttétellel eleinte jobban mész, de ha kifáradsz, akkor visszaesel. Alacsony áttétellel valamivel jobb időd lesz, de nincs annál bosszantóbb, mint úgy beesni a célba, hogy azt érzed, maradt még benned. A powermeter viszont folyamatosan mutatja, hogy mi mennyi energiába került, te pedig nagyjából tisztában vagy vele, hogy mennyi energia van benned. Azaz pontosan be tudod osztani úgy az erődet, hogy a célban fogyjon el.
Azért így nézve már megéri azt a többszázezer forintot. Nem nekem. Egy versenyzőnek.
Egyben magyarázza azt is, hogy miért röhögik ki a profik a PowerTap cuccot. Az ugyanis a pillanatnyi értékek tekintetében a valóság közelében sincs. Értelmezhetetlen hülyeségeket mutat. Amire egyedül használható, az az, hogy az edzés végén, amikor integrál, akkor egészen jól eltalálja, mennyi energiába került a konkrét edzés. Egy amatőrnek ez bőven elég. (Nekem is jó lenne, hogy kikisérletezzem a jó stratégiákat az új bringával. Bár erre lehet, hogy elég lesz a Strava saccolása is.) De egy versenyzőnek mindez értéktelen. Neki ott, prompt kell az adat.

Nos, akkor a hosszú írás végére a verdikt: megérte-e lecserélni a bringát? Naná, hogy. A régivel nem tudtam variálni semmit, a maximumon mentem. Az újnál viszont variációk komoly sora nyílt meg. Olyan területen keresgélhetem az optimumot, amelyről eddig semmit sem tudtam. Jó lesz.

PS1.
Pedig olyan remek, optimista befejezése lett az írásnak. Csakhogy azóta tovább teszteltem.
Nos, a helyzet az, hogy nem az erőnlét lesz a plafon, amely megállít. Hanem a térdem.
Van egy másik edzőköröm, egy 52 kilométeres kör. Itt már lehet nyomni, a kör nagy része városon kívül van. Az első felében nagyon jól ment, szép volt a részeredmény is. Fáradtnak sem éreztem magamat.
Aztán Üllőnél megfájdult a térdem. Már csak ahhoz is, hogy hazaérjek, elég durván vissza kellett vennem az áttételből.
A francba.
Úgy toltam be a lakásba a bringát, hogy semmi fáradtságot nem éreztem. Mitől is lett volna? Üllőtől már csak utaztam.

Ha az erőnléten kellett volna fejlesztenem, az még ment volna. De a porc, az nem nő vissza.

A jó hír, hogy most örülök csak annak, hogy ezt a bicajt vettem meg. Mert ezen az áron bőven megérte egy egyszerű vérfrissítés is. De gondold el, hogy veszek félmilláért egy szuper bringát és annál derül ki, hogy nem tudom kihasználni a térdem miatt.
Instant kardbadőlés.

PS2.
Eh, tudom, némileg álságos ez az egész. Vannak egykori évfolyamtársaim, akik már nem élnek: elvitte őket a szívük, vagy a rák. Vannak súlyosan beteg évfolyamtársaim is. Én meg – aki aztán mindenhogy élt, de semmiképpen sem egészségesen – 54,5 évesen itt siránkozok azon, hogy nem tudok továbbfejlődni a 28 km/h átlagról.
Csak hát olyan szép álom volt… és úgy nézett ki, működik is. Hogy rám nem érvényesek a szabályok. Hogy én képes vagyok szembepisilni a széllel.

Na mindegy, örüljünk annak, ami van. Az se kevés.

PS3.
Azóta megvolt a bejáratás és a szervízben az utóállítás. Tökéletes lett. Imádom. Alig várom, hogy legyen időm egy-egy nagyobb tekerésre. Ha úgy tekintek rá, hogy frissítettem _a hobbi_ országúti bringámat egy sokkal jobbra, akkor ezen az áron kimagaslóan jó vétel volt. Versenyezni meg nem akarok, bőven elég az is, hogy jó tempóban mehetek nagy köröket. Nem is értem magamat, miért hajszoltam annyira az időeredményeket.

Tesztkörök

Olasz bringám van

Bizony. Ez a szépség:

Nápolyban vettem magamnak. Abból az apropóból, hogy itthon hamarosan, terveim szerint december elején tényleg veszek egy olasz bringát.

Hogy mégis miért nem azt vettem meg? Ez egy hosszú történet. Elmesélem.

Nagyon régóta, olyan tíz éve van egy Decathlonban vásárolt B’twin Triban 3-as országúti bringám. Jó áron vettem, nem volt egy nagy durranás, de arra, hogy edzőköröket toljak, bőven elég volt.

A szerelőm, akihez elvittem beállíttatni, döbbenten nézett rá.
– Te, ez egy kurva jó bringa!
– És?
– A Decathlonból? Ezek valami nagyon jó anyagot szívhattak.

Kábé fél éve kezdett el hülyéskedni. Nem nagyon, de bosszantóan. Egyszerűen nem veszi be a legerősebb fokozatot. Volt szervízben, beállították, két hétig bevette, utána megint nem. Sajnos az ilyesmi már valami kopásra utal, öreg a bringa, nemigen lehet mit kezdeni vele. Ráadásul ki is nőttem, azaz amikor még működött a legerősebb áttétel, már akkor is gyenge volt. Nem igazán tudtam vele sprintelni.

Nézzünk új bringát.

Ahogy Péter haverom fogalmazott, lassan már a kenyeret is a Decathlonban vesszük, így értelemszerűen ott néztem szét először. És rögtön találtam is egy gyönyörű jószágot. Triban 540. Tök feketében. Szép volt, könnyű volt. Nagyon tetszett.

Viszont most már nem akartam hübelebalázs módra beleugrani akármibe is. Lehet, hogy nehezen hiszed el, de én úgy outiztam évtizedekig, hogy gyakorlatilag semmit nem tudtam a bringáimról. Nemhogy az alkatrészek paramétereit nem ismertem, de még a nevüket sem.
Szégyen.
Mivel éppen ráértem (el ne hidd), így rátettem két napot. Végülis egy nagyon drága eszközről van szó, a döntés hosszú időre fog szólni, minden tanulással töltött óra visszahozza az árát.
Megtanultam. Tényleg.

Le is mondtam a Triban bringáról. Kívülről szép, belülről férges. Azaz ránézésre Shimano 105-ös szettel van szerelve, valójában a szett vegyes, fele 105, fele Tiagra. Konkrétan a kazetta Tiagra, abból is az egyik legvacakabb, a 12-28-as.Legalábbis az angol bringás újságok szerint. Magyar adatot nem találtam, a Decathlon szokás szerint nem írt ki semmi használható infót.

Sok ilyen kiemelt megjegyzés lesz. Szeretném, ha azok az olvasók is értenék, hogy miről beszélek, akik nincsenek annyira képben bringa vonalon. Szóval, kerékpáron az erőátvitel úgy néz ki, hogy elől van 1-2-3 lánckerék, hátul pedig sok-sok lánckerék, egy egységbe összedolgozva. Ezt az egységet kazettának nevezik. Nagyon fontos paraméter az áttétel, azaz az első és a hátsó lánckerék kerületeinek az aránya. Ha az első kerék kerülete négyszerese a hátsóénak, akkor egy egységnyi erő elől négy egységnyi erőt fog jelenteni a hajtott keréknél. (Erről szól a nyomaték.) A gyakorlatban a kerületet nem centiméterben adjuk meg, hanem a fogak számával. Például a régi Triban 3 bringámon az első lánckerekek fogszáma 30-39-50, a hátsó kazettáé pedig 12-13-14-15-17-19-21-23-25. Azaz elől 3 fokozat, hátul 9, összesen 27, különböző áttétellel bíró sebesség. (Pontosabban nyomaték.) Aki akarja, ki is számolgathatja, de felesleges, mert hamarosan berakom azt a táblázatot, melyet a döntéselőkészítéshez gyártottam.

Nos, miután kellően kiműveltem magamat, megtanultam a Shimano váltók minőségi sorrendjét, azt, hogy melyik miben jobb a másiktól, melyik szett mit tartalmaz, aztán megtanultam ugyanezt a Campagnolo szettekről is. Ekkor már elkezdhettem körülnézni.

Szett. Az ember hajlamos mondjuk egy Shimano Sora cuccra úgy nézni, hogy az egy váltó. Óriási tévedés. A Shimano komplett szetteket fejleszt (a Campagnolo/Sram is), azaz gyakorlatilag egyben adnak mindent, amiket a vázra rakva összeáll egy bringa. Persze ez nem kötelező. A kompatibilitási szabályokat betartva simán keverhetőek a szettek elemei. A Kross túrabringánkon például néhány elem az Altus, néhány elem a Deore szettből származik. Ez a kerékpár gyártójának a felelőssége. A helyzetet cifrázza, hogy sokan építenek be akár saját fejlesztésű, akár más által fejlesztett, de valamelyik nagy gyártó termékeivel kompatibilis elemeket.
Még nincs vége. A szetteknek van verziószáma. Rénézésre ez már soknak tűnhet, pedig nagyon fontos. Tiagrából például még előfordul 4600-as szett, ami tré. Ellenben a 4700-as már jó. A 105-ös szettből most fut ki a sikeres 5800-as, jövőre jön (illetve néhol már van) 7000-es verziójú, melyről tapasztalatok még nincsenek, de a technikai adatok alapján nagy ugrás lesz.

Na még.

Konkrétan a 2019-es Wilier GTR Team már 7000-es 105-ös szettel jön ki, a B’twin pedig – elhagyva a rosszul hangzó B’twin nevet, immár csak Triban RC520-nak nevezve a bringát – szóval ez a jószág már szintén 7000-es 105-ös szettel jelenik meg. Ezért szórják ki nyomott áron az 5800-as 105-ös szetteket. Aminek nagyon örülünk.

Alapozzunk tovább.

Mivel elsősorban a Shimano szettek érdekeltek, így ezeknek a viszonyáról írnék. (Megértem a Campagnolo fanatikusokat is, de nekem úgy tűnik, hogy a cég – a nevükre, a múltukra való tekintettel – erősen túlárazza a termékeiket.) Tehát, van az alsó, azaz hétköznapi kategória. Itt találhatók erősen közönséges szettek, közepesek és jók. Ebben a kategóriában jelenleg a legjobb a Tiagra 4700-as szett. A következő a félprofi kategória. Itt található a 105-ös szett, az 5800-as verzióval, illetve megjelent a 7000-es verzió. Végül a legfelső kategória, ahol mindenféle Ultegra, illetve Dura Ace szettek vannak, melyek között erős keveredés van, nem is mennék bele. Ez a profi versenyzők kategóriája, engem nem érint.

Alakulunk.

És akkor nézzük a konkrétumokat. A túrabringáink Kross márkájúak és tökéletesen meg vagyunk velük elégedve. Nej szószerint szerelmes a kerékpárjába. Logikus lépés volt, hogy nézzük meg, mit tud a Kross az országúti mezőnyben. (Logikus, mert ekkor homogén a flotta, homogén a szervizelése is.) Szétnéztem a bolt weblapján, és találtam is egy egészen jó képességű versenyzőt. Árban oké, Tiagra 4700-as szett, szintén oké, alu váz, karbon villa, a kerék saját fejlesztés, egy kicsit nehéz, de még ez is oké.

Megint magyarázat. Hasonlóképpen, mint ahogy egy autónál is rengeteget jelent a könnyűfém felni – a mozgatott tömeg -, ugyanúgy bringánál is kiemelt szempont a könnyű kerék. Nos, a közepes kategóriájú outiknál ezen szoktak spórolni. Mert a gyártók tudják, hogy az emberek elsősorban a váltókat, a szetteket nézik, a kerekekkel alig foglalkoznak. Pedig… egy közepes szett egy nagyon jó kerékkel jobb bringát ad, mint egy egy fokkal jobb szett nehéz kerékkel. (Viszont a kerék utólag is könnyen cserélhető, ha összejött rá a pénz.)
Még valami. Marketing szempontból nagyon jól eladható, hogy a bringának mekkora része készült karbonból. Mert az ugye nagyon könnyű anyag. Nos, itt is vedd figyelembe, amit az előbb írtam. A kerék súlya nagyságrendekkel meghatározóbb, mint a váz súlya. Arról nem is beszélve, hogy ha fogysz három kilót, már ott vagy alu vázzal, mint fogyás nélkül egy karbonnal. Az árkülönbség viszont több százezer forint.
Ja, még valami. Ha a villa karbonból készül, az plusz extra. Mert ütést csillapít. De a váznál ez a hatás már kevésbé játszik. (Persze valamennyire játszik: merevség, szitálás.)

Elmentem az üzletbe. Nem bíztam semmit a véletlenre, a kártyámon felemeltem a limitet, a kocsira felraktam a bringaszállító vasat. Eldöntöttem: megveszem.
Nem sikerült.
Mint az üzletben közölték, ezek azért ilyen olcsók, mert kifutó termékek. Jövőre már a 2019-es verziót fogják rendelni, melyek várhatóan 30e forinttal drágábbak lesznek. Készleten pedig mindenféle méretben volt, de pont L-es méretben nem. Szívás. Nos, lehet előrendelni. Oké. Mi fog változni? Nem tudják. Na ne. De tényleg. Szerintük még a gyár sem tudja. Előrendelem? Naná. Ha adnak kedvezményt. Adtak.
Aztán belebonyolódtunk egy levelezésbe, végül addig erősködtem, amíg megkérdezték a lengyel gyárat a jövő évi specifikációról, boldogan megküldték, én pedig elszontyolodva olvastam. Gyakorlatilag semmi lényeges nem változott. Csak az ár.
Nyilván szétnéztem még az üzletben, de egyik bringa sem füttyentett oda, hogy hé, haver, én kellek neked.

Jó. Akkor várunk. Meddig? A fene tudja. Olyan jövő tavaszig.

Én viszont nem tudok ülni a seggemen. Megnéztem, hogy azok a cimboráim, akik szintén outiznak, milyen gépeket használnak.
Olaszokat. Mindenki.
Hmm…
Jó, nézzük, mi a helyzet olaszbringa fronton.

Meglepően jó. Egyáltalán nem szabadultak el annyira az árak, mint amennyire gondoltam. Mint amiért figyelembe sem vettem eddig az olasz bringákat. Sőt. Az egyszerűbbek simán belecsúsztak a zónámba.
Teljesen belelkesültem. Lehet, hogy végül olasz bringám lesz? Azannya!

Nézz meg például egy Wilier Montegrappát. Nagy név, híres gyártó. Tiagra 4700-as szett, saját gyártású kerék. Alu váz, karbon villa. És mindez 270e forintért. Azaz olcsóbban, mint a Kross Vento 4. Ember, sokkal jobb műszaki tartalom, dögös olasz dizájn, olcsóbban. A Kross megszégyenülten távozott a balfenéken.

Különösen, miután kinyomoztam, hogy a kazettájuk valójában nem is Tiagra, hanem Deore.

Vérszemet kaptam. Ha már vacsiúj bringát veszek, miért ne vehetnék egyszer egy igazán jó, kompromisszumok nélküli bringát? Sokat segített, hogy december elejére összejött egy tanfolyamnyi ember az IQJB-nél, azaz meg tudom finanszírozni az árkülönbözetet.

Emberek, jöjjetek tanfolyamra. Hagy legyen a Józsibának karbon kerékpárja.

Nos, ez. Ezt találtam. Egy minden szempontból kompromisszummentes kerékpárt. Maga a tökély. Legalábbis az én szintemen. Full karbon váz. (UD, mint Nej kajakja.) Shimano 105 szett. 7000-es!! Azaz egy kicsit már Ultegra. Shimano RS100-as kerékkel. 500e pénz. Hibátlan.

Hátradőltem. Oké. Megvan. Ez lesz az. Csak ki kell várnom.

Közben, már csak szórakozásból is, nézelődtem egy kicsit. A másik haver Bottecchia kerékpárral nyomul. Nézzük, az mit tud. Szintén neves gyártó, szintén legendás bringák. Csak éppen… ezek már jócskán drágábbak. Itt ezt a példányt túrtam ki. Mint látható, azért ez nem annyira mellbevágó, mint a Wilier GTR Team. Oké, a váltó Campagnolo, de abból csak a közepesnek számító Veloce. Szettről pedig valójában nem beszélhetünk, mert a gyártó szinte minden elemet egyedi gyártóktól szerzett be. (Ami persze nem feltétlenül baj.) A bringa full karbon és az ára is jó, de… valami nem tetszett rajta. Aztán a később összerakott táblázat ki is mutatta, mi nem stimmel. Szóval ezt elengedtem.

Vártam. Nem izgultam. Miért is izgultam volna? Megvan a kompromisszummentes bringa, hamarosan a fedezet is meglesz rá. Az élet szép.

Nos, ezek után jogos lehet a kérdés, hogy végül miért nem ezt vettem meg?

Mint mondtam, hosszú történet. Folytatom.

Nos, úgy kezdődött, hogy megint elmentem a Decathlonba. Második túrabakancsért.

Eh, megint magyarázat. Van egy túrabakancsom, mely baromira jó cucc. Mindent tud, kényelmes, imádom. Pont ezért kímélem is. Tényleg csak akkor használom, ha szükség van a képességeire. Viszont nekem a téli cipőm is túrabakancs, persze nyilván egy sokkal szerényebb képességű. Miért? Nézz rá a térképre. Attól függően, hogy melyik útvonalon szeretnék bemenni a városba, keresztül kell vágnom egy echte, igazi erdőn a buszmegállóhoz. Ami jó, mert az erdő mindig jó, másfelől viszont ide nem elég egy divatcipő. Na, erre kell egy gyengébb minőségű túrabaki, melyből a régi tavasszal szétment. Kellett egy új.
PS. Abszolút off-topic, de talán érdekelhet. A linkelt bakancs nem jött be, visszaadtam és vettem helyette egy másikat. Ezért szeretem a Decathlont, mert mindezt simán megcsinálhattam.

Bedobtam a cipőt a kosárba, és csak úgy rutinszerűen elsétáltam a bringákhoz. Megkerestem a Triban 540-est. Megsimogattam. Első lánckerekek. Lánc. Kazetta. Végighúztam rajta a kezemet… 1… 2… 3… és… hé!! A kazettában 11 lánckerék volt! Mint akibe villám csapott, úgy álltam ott, ledermedve.
Emberek, itt valami nagy átverés van!

Otthon az első dolgom volt, hogy nekiálltam nyomozni. Mert ez nem kicsit büdös.

Oké, magyarázat. Írtam az elején, hogy a Triban 540 kívülről gyönyörű, belülről férges. Egyéb információ híján ezt arra alapoztam, amit az angol kerékpáros magazinok tesztjeiben olvastam. Miket írtak? Hát hogy hiába irkálták rá a bringára, hogy 105, de ez valójában kevert szettes, a kazettája például Tiagra, abból is legvacakabb, a 12-28-as. Ami nem csak azért zavart, mert Tiagra, hanem azért is, mert áttételben pontosan azt tudta, amit az én kinőtt Triban 3-as bringám. Azaz semmi előrelépést nem jelentett.

De. Ez a példány itt, a sarki boltban, biztosan nem Tiagrás kazettával jött ki. Hiszen abból csak tíz lánckerekes kazetta létezik. 11 lánckerékhez minimum 105-ös kazetta kell. És ez mindent megváltoztat. Brutálisan.

Megint belinkelem a Decathlon adatlapját. A technikai információknál nyisd le a “még több információ” bővítést. És rögtön megtalálsz mindent. (Esküszöm, amikor ebbe az egészbe belevágtam, ezek az információk még nem voltak meg.) És abból pontosan látni fogod, hogy a bringa full 105-ös szettel jött ki (szemben a kevert angol változattal), a kereke Mavic Aksium, mely kifejezetten tisztességes kerék, a váz ugyan alumínium, de karbon villával és úgy általában is, elképesztően jó a bringa felszereltsége. És az ára? Bakker, kifutó termékké nyilvánították, azaz levitték az árát 220e forintra. Igaz, csak egy példány maradt belőle, de az pont L-es méretben.

Péntek reggel 8.55-kor már a bolt bejárata előtt várakoztam. Az előkészítéshez képest megvásárolni már csak egy pillanat volt.

És akkor vonjunk mérleget. A B’twin bringáknak nagyon rossz a megitélésük a szcénában. Senki nem fog elismerően cöccenteni, ha meglát rajta. Leszarom. Nekem egyébként is ez a preferenciám: nem érdekel a közitélet, nekem az számít, hogy tartós és műszakilag megfelelő cuccot vegyek. Ezért van koreai autóm, magyar kajakom és B’twin bringám. Legalább nem lopják el.

Emlegettem többször is egy táblázatot. Fogalmam sincs, hogyan lehet egy táblázatot beágyazni a Google Docs-ból, ezért csak egy linket teszek rá. Ha figyelemmel követted az eddigieket és tényleg érdekelnek a számok, feltétlenül kattints rá.

De a lusták kedvéért be is rakok egy képet. (Rákattintva nagyobb lesz.)

Nyilván össze lehet hasonlítani az egyes bringákat, de én most kifejezetten a Triban 540 és a Wilier GTR Team oszlopait ajánlom a figyelmedbe. Hiszen az egyik volt az álombringa, a másik meg a megvásárolt.
Mi látható?
Hát, az, hogy míg a Wilier 34-50-es első lánckerekekkel bír, addig a Triban 540 36-52-vel. Azaz a Wilier a meglévő bringámhoz képest közepes előrelépést jelentett volna, a Triban 540 viszont igencsak nagyot ugrott. Ezt egyébként a valóság is visszaigazolta, a tesztek során mondhatni lubickoltam az erős fokozatokban. Alul pedig nagyjából ugyanazt tudják, azaz hegymászásnál nincs különbség.
Oké, nyilván vannak más különbségek. A Wilier full karbon, a Tribannak csak a villája az. De erről a pár – vázban jelentkező – kilóról már írtam. Fájóbb különbség, hogy a Wilier már a 7000-es 105-ös szettel jön, a Triban viszont még csak az 5800-as szettet használja. Nyilván az olasz dizájn is más kategória, mint a francia. Ráadásul sokkal jobban bízok a Wilier összeszerelési pontosságában, mint a B’twin-ében. Ezzel viszont szemben áll az, hogy a Decathlon ügyfélközpontúsága példamutató. Ha meg tudod indokolni, szó nélkül cserélnek, vagy vesznek vissza termékeket. És a végén persze az ár. Full 105-ös szetttel egyáltalán nem szoktak alu vázas bringákat felszerelni, azaz a Triban árát nem is tudom mihez viszonyítani. Talán a Wilier Montegrappa szedhető elő, mely vázban ugyanazt tudja, de csak Tiagra 4700 szettel. És még így is 50e forinttal drágábban.

Szóval a józan számítások jelen esetben legyőzték a vágyakat. És vettem kiemelkedően jó áron egy pont nekem való, félprofi bringát. Ezt.

Az írás címét pedig módosítanám: olasz bringám _is_ van.
Igaz, az csak egy szuvenír Nápolyból.

PS1.
Ha esetleg szeretnéd még jobban átbogarászni a táblázatot, mellékelek némi magyarázatot. Vörös alapon fehér betűkkel az egyes bringák legerősebb, illetve leggyengébb áttételeit jelöltem. A legerősebb a sprintekhez kell, a leggyengébb a hegymászáshoz. A Triban 3 esetében meg kell jegyezzem, hogy ezt a legerősebb fokozatot már nem vette be. A sötétebb narancssárga az erős utazó áttételt jelenti, a világosabb a lébecoló áttételt. A Kross Trans Alp esetén a fentiek teljes terhelésnél értendők, azaz sátor, hálózsák, táskák, meg ilyenek. Sárga alapon piros betűkkel a kerülendő keresztváltásokat jelöltem.

Keresztváltás. A kerékpár kifejezetten nem szereti, ha a lánc keresztben fut. Azaz például elől a jobb oldali lánckeréken fut, hátul meg a bal oldaliakon. Vagy fordítva. Ilyenkor ugyanis az erővektornak megjelenik egy oldalirányú ága, mely igyekszik eldeformálni a kereket és egy idő után el is deformálja.
A helyzet az, hogy ezekre nincs is szükség. A táblázatból remekül kiolvasható, hogy amikor már keresztbe váltanék, akkor tulajdonképpen az igényelt áttétel elérhető egy másik kombinációval is, mely már nem számít keresztnek.

Mivel vagyok még adós? Hát például azzal, hogy miért húztam le a Bottecchia bringát. Ha megnézed a táblázatot, magad is láthatod. Ez egy hegyi bringa. Olyanoknak rakták össze, akik sokat tekernek az Alpokban. Nézd meg: a legerősebb áttétele 4. Ennél még az én béna Triban 3-as bringám is erősebb volt. (4.17) Az, amelyiket kinőttem. Ezzel a Bottecchia bringával nem fogsz sík terepen sprintelni. Ellenben a legalsó fokozata imponáló: 0,97. Ebben a zónában csak a Kross Trans Alp túrabringa az ellenfele, de azt meg kifejezetten hegyi túrázásra tervezték. Az összes többi nem tud ennyit. Viszont Magyarországon nincs is rá szükség. Én elég sokat bringáztam országútival – ne felejtsd el, hat évig éltünk a Bakonyban – 1,3-as áttétel alá még soha nem kellett mennem. Azaz nálunk a 0,97-es érték teljesen felesleges.

PS2.
Dacára az időjárásnak, vadul tesztelem a bringát. Meg közben kontrollként a régit is. De ezekről úgyis lesz majd egy részletesebb írás.

A Garmin mongyonle

Megint megcsinálta. Azaz nem véletlen, hanem általános hiba.

Futottam egyet. A szokásos körömet az erdei futópályán. Az utolsó 200 métert elfelejtette mérni az óra. Az időt, azt nem. Emiatt rosszul mérte a vo2max értéket, a rossz érték miatt meg lerontotta a teljesítménymutatómat. Az enyémet. Nem a magáét. Emiatt a rossz érték miatt pedig unproduktívra szinezte az edzettségi állapotomat. Hiszen romlanak az értékeim.
A hülye.
Valószínűleg a következő futásnál – feltéve, hogy akkor nem hibázik – a nyakamba fog dobálni egy csomó medált, hogy milyen rövid idő alatt mennyit fejlődtem.
A marhája.

Azt még nem említettem, hogy az utóbbi időben mennyire kiröhögtette magát. Szerinte az az öt nap, amikor a viharral küszködtem a Balatonban, az relaxáció volt. A Training Status mutatót (TS) levitte a béka segge alá. (Nem, nem a kajakos társamról van szó.) Gyakorlatilag ugyanezt csinálta a bringás hétre is. Óh, 6 nap alatt 450 kilométert tekertél? Mekkora lazát pihentél, haver.

Írtam korábban, hogy amennyit csalódtam ebben a szarban, gyakorlatilag csak ezt az egy értéket (TS) figyelem. Mert az én koromban már nem akarom túlterhelni magamat.
Nos, mostantól ezt sem.

Egyszerűen nem értem, hogyan engedheti meg magának a Garmin, hogy egy ilyen vacak, pontatlan, emiatt használhatatlan eszközt bocsájt ki a piacra?
De amit meg végképp nem értek, az az, hogy hogyan engedheti meg magának a Garmin, hogy ilyen vacak, pontatlan értékek alapján ilyen határozottan nyilatkozzon a viselője egészségi állapotáról? Nem érzik a felelősségüket? Mert szép dolog az a sok, tudományosan kikisérletezett FirstBeat mutató, de ha megbízhatatlan adatokra támaszkodnak, akkor semmire sem jók. Márpedig ha valaki nem megy utána, nem ellenőrizget, akkor teljesen hamis képe lesz magáról.
Rosszabbul jár, mint ha nem is lenne semmilyen eszköze.

RFM

Már írtam néhányszor, hogy nem túlságosan kedvelem a BMI értéket, mert nálam erősen félremér. Jelenleg olyan 3-4 kiló felesleg van rajtam, a BMI szerint (28) viszont erősen el vagyok hízva. A magyarázat egyszerű, a BMI nem veszi figyelembe a testzsír százalékos arányát, illetve az izmok mennyiségét.
Úgy látszik, nem csak nekem nem tetszett ez az érték.
Kedvenc dietetikus blogomon jelent meg egy írás az RFM értékről.
Elolvastam, megmértem (25,7%), elgondolkodtam. Látható, hogy a problémámat ez a képlet sem oldja meg, eszerint is el vagyok hízva. Ez is logikus, hiszen attól, hogy kivették a testsúlyt a képletből és az alakot tették a helyére, még nem kezelték le azt, ha valakinek zömök a testalkata.
De ahogy a cikkben is említik, az RFM már kevesebbet hibázik.

PS1.
Egyébként nem egy soha nem hallott, forradalmian új dologról van szó. Az értelmesebb fitnessz oldalak már régóta pedzegetik, hogy ne a súlyunkat méregessük, ha követni akarjuk a változásokat, hanem a derekunk körvonalát. Az RFM csak formulázta, számszerűsítette az eredményt.

PS2.
Miután megírtam, két nappal rá vettem észre, hogy a cikk linkje kikerült az Index nyitólapjára is, így ez az írás feleslegessé vált. Hja, így jár az, aki nem akar megszakítani egy sorozatot.
De megírt posztot nem dobunk ki.