Bringázgatás közben el szokott ide-oda kalandozni az agyam. Ez a mostani írás is ilyemiből táplálkozik.
18 éves koromtól 18 éven keresztül cigiztem. Nem volt egy nagy ötlet, de utólag már nem tudok mit kezdeni vele. 30 fölött néhányszor már átfutott az agyamon, hogy ha leszokni nem is, de azért mérsékelni már nem lenne hülyeség. De valahogy mindig oda futott ki a gondolatmenet, hogy nem, nem akarok olyan életet élni, amikor csak mondjuk napi három cigi van engedélyezve, én pedig már délután háromkor remegve várom, mikor lesz öt óra, amikor rágyújthatok a napi utolsó szálra.
Ez bizony tényleg vacak élet lett volna. Szerencsére nem így alakult.
Egy júniusi vasárnap, este negyed tizenegykor kirobbant belőlem, valami elemi erővel, hogy de nagy marha vagyok. Valahogy addig fortyongott odabent a mélyben a gondolat, de a racionalizálás elnyomta. Addig. Aztán egyszer csak kitört, mint óriási büfi az iskolai ünnepség csendjében. Nem mondom, hogy egyszerű nyaram volt, hiányzott a nikotin is, de főleg a rágyújtás otthonos, megszokott mozdulata, a ‘házban vagyok’ érzés, a ‘most ne zavarjatok, bagózok’. Viszont annyira meggyűlöltem a cigit, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy újra rágyújtok.
Így.
Így szabadul meg az ember a káros szokásaitól. Amíg kivülről jön a rosszallás, neadjisten tiltás, addig az ember dafke. Ellenáll. Keresi a kerülőutat. Megmagyarázza magának. Racionalizál. Aztán amikor a külső kényszerből belső megvilágosodás lesz, hirtelen az ember megérti mindazt, amit a környezete már évek óta próbál sulykolni neki, és tökönrúgásként hasít belé, hogy de nagy marha vagyok, hát miért csinálom? Innentől már nem az van, hogy külső kényszer a napi max 3 szál, hanem belülről nem akarok rágyújtani, egy szálra sem.
Vegyük észre, hogy kívülről nem történt semmi új, nem jött semmilyen külső impulzus. Csak éppen az összes eddigi hirtelen összeállt.
Ez egy jól végződött történet, legalábbis számomra. Nagyjából ugyanez történt később a szivarral, az alkohollal, a mozgásszegény életmóddal és a túlevéssel.
Hogyan jön ez ide? Az utóbbi években társaságban rendszeresen előjön az egészséges életmód, mint téma. Nem én erőltetem, tudom, hogy nincs értelme, de mindig akad valaki, akinek újdonság, hogy így nézünk ki Nejjel és belekérdez. El szoktam mondani 3-5 mondatban a történetet, de már a felénél látom, hogy az illető szeme opálosodik és elveszítette az érdeklődését. Pedig nem bonyolult.
– Először egy app segítségével elkezdtük mérni, mennyit ettünk és mennyit lehetne.
– Ez alapján összeraktunk egy étrendet, amellyel belefértünk a keretbe.
– Mivel ez egy életre szóló változás, igyekeztünk úgy összeállítani az étkezést, hogy ne legyen benne szenvedés.
– Ha a fogyás mellett az egészség is cél, akkor el kell kezdeni rendszeresen mozogni.
– Bele kell vágni, csinálni kell.
Ez egy tipikus külső érvrendszer, egy külső tanács. Ami ugyanúgy lepereg az emberekről, mint az, hogy a dohányzás káros. Még akkor is lepereg, ha ott van az illető előtt a példa, két ember, akiknél ez már bejött. Szeretne persze ő is sportos lenni, de a recept, legyen bármilyen egyszerű is, már nem töri át a kognitív védelmi rendszerét. Nemhogy nem érti, meg se hallja. És nem lehet mit kezdeni vele, amíg bentről át nem tör a hirtelen megértés, vagy amíg meg nem kapja az első tragikus leletét, addig nem fog történni semmi.
Recent Comments