Category: Egészség

A futással kapcsolatban van egy hosszabb távú célom. Ennek része, hogy még idén el szeretnék jutni a három erdei körig (3*2,1 km) 7:00 körüli átlagidővel. Nem állok rosszul, de van még mit dolgoznom rajta.

Kint voltam szombaton. Nem egyedül, kifejezetten sokan futottak még rajtam kivül. Volt egy hapsi, aki velem szemben futott, szintén nem keveset, azaz sokszor találkoztunk. A végefelé az egyik ilyen alkalommal odaszóltam neki valami vicceset, felnevetett, visszaszólt valami hasonlót, aztán nagyjából ennyi időt is töltöttünk hallótávolságon belül, futottunk tovább. Ekkor én már igencsak gatya voltam. Nagyjából egy kilométer volt még hátra, de nagyon nem éreztem már a kellő erőt. Viszont ez a közjáték, melyben mindketten felnevettünk, feldobta a kedvemet és újult erővel futottam tovább. Végül meg is lett a két kör, 6:59-es idővel. Ha így haladok, meglesz év végére a kitűzött cél.
Csak a hapsit kellene mindig kirendelnem, hogy a végén adja meg a megfelelő lökést.

PS1.
Ilyen az, amikor az ember megír valamit, aztán elfelejti kirakni élesbe. A fenti írást kábé egy hónapja raktam össze, nos, azóta történtek dolgok. Bedurrant a sérült lábam, van, amikor járni sem tudok rendesen, van, amikor meg elfutkározok, de lassan. Aztán befigyelt az alsóbb régióban egy baktériumfertőzés, gyakorlatilag ugrott a decemberem, egész hónapban brutál antibiotikum kúra lesz, persze ilyenkor buktam a sportot is. Ennyit a célokról. (Aztán kiderült, hogy a doki bökte el, nincs se baktérium, se antibiotikum. Így csak két hetet buktam.)

PS2.
Tegnap megint kimentem futni, nem is volt rossz. És megint jött egy motivátor: egy leányzó futott velem szemben, babakocsit tolva. Nem lehetett kihagyni, mondtam valami vicceset, mondott valami vicceset, motiváció megugrott.

Elég hülyén működik.

Amikor kimegyek futni, általában van egy minimális és egy maximális tervem. (Ezt frankón eltanultam Uljanovtól.) Azt, hogy a kettő közül melyik a preferált, már az első párszáz méteren eldöntöm. Ha a hosszabb mellett döntöttem, akkor folyamatosan figyelem magam. Lábam bírja? Kapok rendesen levegőt? Mennyire akar visszajönni a reggeli? Aztán a legtöbbször találok valamit és az elágazási pont környékén megelégszek a rövidebb távval. Ezzel szemben, ha a rövidebb mellett döntöttem az elején, akkor nem foglalkozok semmivel, csak úgy futok. Aztán amikor közeledek a vége felé, hirtelen felbukkan a kisördög: ha már idáig eljutottam, miért ne futnám rendesen végig? A legtöbbször ilyenkor megvonom a vállamat és lefutom a teljes távot.

Az érdekes az egészben az, hogy fizikailag nem jelentős a különbség, 1-1,5 kilométer, azaz 7-10 perc. Egyáltalán nem belehalós mutatvány. Mégis, az első esetben azt érzem, hogy képtelen lennék tovább futni, a második esetben meg oda sem figyelek és megtörténik. Különbség kizárólag fejben van. Ott romlik el minden.

Bringázgatás közben el szokott ide-oda kalandozni az agyam. Ez a mostani írás is ilyemiből táplálkozik.

18 éves koromtól 18 éven keresztül cigiztem. Nem volt egy nagy ötlet, de utólag már nem tudok mit kezdeni vele. 30 fölött néhányszor már átfutott az agyamon, hogy ha leszokni nem is, de azért mérsékelni már nem lenne hülyeség. De valahogy mindig oda futott ki a gondolatmenet, hogy nem, nem akarok olyan életet élni, amikor csak mondjuk napi három cigi van engedélyezve, én pedig már délután háromkor remegve várom, mikor lesz öt óra, amikor rágyújthatok a napi utolsó szálra.

Ez bizony tényleg vacak élet lett volna. Szerencsére nem így alakult.

Egy júniusi vasárnap, este negyed tizenegykor kirobbant belőlem, valami elemi erővel, hogy de nagy marha vagyok. Valahogy addig fortyongott odabent a mélyben a gondolat, de a racionalizálás elnyomta. Addig. Aztán egyszer csak kitört, mint óriási büfi az iskolai ünnepség csendjében. Nem mondom, hogy egyszerű nyaram volt, hiányzott a nikotin is, de főleg a rágyújtás otthonos, megszokott mozdulata, a ‘házban vagyok’ érzés, a ‘most ne zavarjatok, bagózok’. Viszont annyira meggyűlöltem a cigit, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy újra rágyújtok.

Így.

Így szabadul meg az ember a káros szokásaitól. Amíg kivülről jön a rosszallás, neadjisten tiltás, addig az ember dafke. Ellenáll. Keresi a kerülőutat. Megmagyarázza magának. Racionalizál. Aztán amikor a külső kényszerből belső megvilágosodás lesz, hirtelen az ember megérti mindazt, amit a környezete már évek óta próbál sulykolni neki, és tökönrúgásként hasít belé, hogy de nagy marha vagyok, hát miért csinálom? Innentől már nem az van, hogy külső kényszer a napi max 3 szál, hanem belülről nem akarok rágyújtani, egy szálra sem.
Vegyük észre, hogy kívülről nem történt semmi új, nem jött semmilyen külső impulzus. Csak éppen az összes eddigi hirtelen összeállt.

Ez egy jól végződött történet, legalábbis számomra. Nagyjából ugyanez történt később a szivarral, az alkohollal, a mozgásszegény életmóddal és a túlevéssel.

– Egy sorstárs története –

Hogyan jön ez ide? Az utóbbi években társaságban rendszeresen előjön az egészséges életmód, mint téma. Nem én erőltetem, tudom, hogy nincs értelme, de mindig akad valaki, akinek újdonság, hogy így nézünk ki Nejjel és belekérdez. El szoktam mondani 3-5 mondatban a történetet, de már a felénél látom, hogy az illető szeme opálosodik és elveszítette az érdeklődését. Pedig nem bonyolult.
– Először egy app segítségével elkezdtük mérni, mennyit ettünk és mennyit lehetne.
– Ez alapján összeraktunk egy étrendet, amellyel belefértünk a keretbe.
– Mivel ez egy életre szóló változás, igyekeztünk úgy összeállítani az étkezést, hogy ne legyen benne szenvedés.
– Ha a fogyás mellett az egészség is cél, akkor el kell kezdeni rendszeresen mozogni.
– Bele kell vágni, csinálni kell.

Ez egy tipikus külső érvrendszer, egy külső tanács. Ami ugyanúgy lepereg az emberekről, mint az, hogy a dohányzás káros. Még akkor is lepereg, ha ott van az illető előtt a példa, két ember, akiknél ez már bejött. Szeretne persze ő is sportos lenni, de a recept, legyen bármilyen egyszerű is, már nem töri át a kognitív védelmi rendszerét. Nemhogy nem érti, meg se hallja. És nem lehet mit kezdeni vele, amíg bentről át nem tör a hirtelen megértés, vagy amíg meg nem kapja az első tragikus leletét, addig nem fog történni semmi.

Egy baktérium randalírozik a számban, így a következő négy napom így néz ki.

06:00 Normaflore
07:00 Klion (reggeli után)
08:00 Dalacin
11:00 Normaflore
13:00 Dalacin
14:00 Klion (ebéd után)
16:00 Normaflore
17:00 Pantoprazol
18:00 Dalacin
21:00 Normaflore
23:00 Dalacin

Az egyetlen jó hír, hogy a négy gyógyszerből kettő kifejezetten erős hashajtó hatással bír, azaz ehetek bátran, úgyis gyorsan kijön.

[PS]
Bocsi, ez még a túra előtt volt, csak a nagy kapkodásban elfelejtettem kirakni.