Category: Egészség

Egy összefoglaló arról, hogy miért is morogtam az előző írásban.

03:26: Sándorjózsefezés (és valahány név a naptárban), szóval kerti parti Egerben. Fogyott rendesen a sör. Estefelé már hűvös volt, de nem azért mentem el korán aludni, hanem a reflux rúgta be az ajtót.
03:27: Habár hétfőn egész nap esett, de elmentem futni. Szeretek esőben futni, az erdőben eleve nem annyira vizes a levegő. Ezzel az aktivitással indul a diagram.
03:28: Betaknyosodtam. Dulván.
03:29-04:04: Tombolt a nátha. Úgy, mintha nem lett volna holnap. Ennyi nap után csillapodni szokott, de most nem. Vödörszámra jött a fejemből a trutymó. Apró bringázások még belefértek, komolyabb nem.
04:05: Annyira jó volt az idő, hogy megkockáztattam egy erősebb bringakört. Ekkor írtam azt az előző írást.
04:06: Elkezdett sajogni a torkom. Ekkor még nem gondoltam semmi rosszra. Az őszi betegség óta érzékeny a torkom a hidegre, tegnap is szemig felhúzott csősállal bringáztam, valószínűleg kevés volt. Ebből nem szokott probléma lenni, még csak nem is fáj, csak sajog, két-három nap alatt elmúlik.
04:07: Estére már durván fájt a torkom. Ez nem sajgás volt. Az időzítés nem is lehetett volna tökéletesebb: Nagypéntek. Kedd délelőttig nem lesz elérhető semmilyen orvos. A betegség eldurvulását valószínűleg nem a túl korai, erős bringázás okozta, hanem az, hogy régen mostam már ki a csősálat, simán benne lehetett valami korábbi baci.
04:08-09: Húsvét szombat, vasárnap. Lőttem a torkomra mindennel, ami kéznél volt: Dorithricin, Strepsils, Mebucain, Tantum Verde spray, napi 2* Aszpirin, napi 2* Lizin-C, Biotech multivitamin, esténként 2 szem Cataflan Dolo, napi 2* gargarizálás Chlorhexameddel, gargarizálás sós vízzel, hajnalonként gargarizálás vízzel torokszárazság ellen és rengeteg gyömbéres-mézes tea. Ritka pocsék volt a kedvem. Megnéztem, a Jáhn Ferenc kórházban hétfőn lesz ügyelet. Strapás, nehéz bejutni, de ők egyszer már rendberakták a torkomat.
04:10: Annyi nap után hétfőn éreztem először, hogy mintha javult volna az állapotom. Úgy döntöttem, nem megyek ügyeletre, a körzeti doki kedd délután már rendel.
04:11: Felhívtam a dokinőt, Nej belefényképezett a torkomba, elküldtük. Baktérium. Kaptam antibiotikumot.
04:12-15: Szedtem a gyógyszert. Sport, az semmi. Szépen látszik is, az alsó diagram lehasalt a lap aljáig. Miközben a felkészülési tervem alapján már 100+ kilométeres, 600+ szintes köröket kellett volna mennem. A torkom határozottan javult, visszatértünk a sajgáshoz.
04:16: Reggel az utolsó antibiotikum. Habár még nem voltam rendben, de mentem egy 50 kilométeres tesztkört a bringával. Muszáj volt. Utána kerti sütögetés, borozgatással.
04:17: A borozgatás nem volt a legjobb ötlet, újra bejelzett a torkom. Maga a bringázás nokedli volt, mégis erős izomlázam lett. Mi lesz ebből?
04:18: Elmentem bringával vásárolgatni a városba.
04:19: Újabb 50 kilométeres tesztkör. Egy kicsit már jobb.
04:20: JoeP is back in the game. Megint volt erőm futni és nem is lett rossz az eredmény. 24 nap kihagyás után kezdődhet újra a hosszú menetelés.

A szorulás tisztítja a náthás orrt.

Ami még nem lenne baj, csakhogy ezek egyáltalán nem beszélgetnek egymással.

Arról van szó, hogy a komolyabb sportórákban már több algoritmus is dolgozik párhuzamosan. Az enyémben például van egy folyamatos 7/24 egészségmonitorozás: pulzus, fizikai stressz (ez a pulzus szórásnégyzetéből számolódik), feltöltöttség, oxigénfelvétel, alvásminőség, légzésszám, mozgásmennyiség, mozgásintenzitás, súly és valami HRV, amit még nem sikerült megfejtenem.

Heart rate variability (HRV) is a statistical measure of the specific changes in time between successive heartbeats. Garmin’s HRV status measurement is taken while you sleep, and it provides a 7-day average of your HRV in comparison to your personal HRV baseline.

Ez az algoritmus az orvos. Mér egy csomó dolgot, ezekből statisztikákat készít, majd javaslatokat tesz.

A másik algoritmus az edző. Őt csak a sportteljesítmény érdekli. A csúcsteljesítmény kihozása: még jobban, még magasabbra. Ő elsősorban a rögzített sportaktivitások adataiból él: idő, távolság, szint, energia, pulzuszónák, vo2max, légzésszám, lépésszám, edzésmennyiség, edzésintenzitás. Abszolút nem foglalkozik a dokival. Ha a 7/24 értékekből látszik, hogy a páciens éppen beteg, az edző továbbra is üvölt, hogy ne lazsálj, irány futni. Ha hullára sportoltad magad, akkor az edző halványan megdicsér (vagy még azt se), a doki viszont kapásból lecsesz, hogy a halálodon vagy, mit csinálsz? De az edző már másnap megint hajtani akar, mert zuhan a 7 napos mozgóátlag, hát mi lesz így a csúcsformával? Napokon keresztül meghalsz a terepen, miközben az edző szerint ezek csak karbantartó edzések, semmi fejlődés, a doki meg már rég beadta volna a felmondását, ha lehetne.

Ezt az egészet tegnap gondoltam végig futás közben. Erős hétvége volt, most tartottuk Egerben a nagycsaládos sándorjózsefezést, söröztünk is, persze, de engem nem az vitt padlóra, hanem a rengeteg kaja. Elszoktam már tőle. Aztán vasárnap, immár itthon emésztést segítő gyógysörök. A doki egymás után vágta be a karókat az ellenőrző könyvembe.
Hétfő reggel nagyon laposan nézegettem kifelé a teraszajtón. Semmi kedvem nem volt. Esett az eső, fújt a szél. – Just do it! – förmedt rám az edző. Szerinte az edzettségem peak állapotban van, ami egy nagyon ritkán előforduló állapot, gyakorlatilag a tökéletes csúcsforma. A doki felvágta az ereit.
Jó. Kimentem.
Nagyon jót futottam. Lenyomtam a nagyobb kört, méghozzá az idei legjobb idővel, az adatok szerint különösebb erőlködés nélkül.. Az edző mondjuk nem dicsért meg, nem szokott, de legalább le sem cseszett.
A doki persze megállás nélkül sikítozott. Estére pedig benáthásodtam. Ezt az írást is egy papírzsepikupac alól ki-kinyúlva követem el. Mézestea, strepsils, nasivin. A tréningstátusz értékem felugrott produktívra, a napi fizikai stressz viszont egész nap folyamatosan az egekben, köszönhetően a betegségnek.

Azért megnyugtató, hogy ilyen jó segítségeim vannak. Mindkettőnek igaza lett.
Csak éppen nem ártana, ha néha beszélgetnének is egymással.

A 2022-es Év Dolgozója: az immunrendszer.

Miközben végigkinlódtam az őszt, megbeszéltem magammal, hogy amint kimászok ebből a torokrákból, megírom, mi is volt ez. Mostanra mondhatom el, hogy igen, valószínűleg kimásztam belőle.
Durva.
Tehát, ott járunk, hogy szeptember második felében hazaérkeztem a balatonfelvidéki bringatúrából, alapvetően jó hangulatban, vidáman. 2-3 napig rendezgettem a digitális anyagokat, illetve megírtam a kapcsolódó blogbejegyzéseket is. A család éppen komplett eltűnt, egyedül maradtam, de különösebben nem zavart, főztem magamra, szolídan kortyolgattam is bort az írás mellé, jól elvoltam egyedül.

A többi már utólagos rekonstrukció.

A hazaérkezés után két nappal – valószínűleg a boltban – összeszedtem egy brutálerős baktériumfertőzést. Az utolsó pillanatban (csütörtökön) még sikerült magamnak antibiotikumot feliratnom. Háromnapos kúra volt, semmit nem ért. Közben olyan erős torokfájdalmaim voltak, hogy egyrészt képtelen voltam enni, másrészt kétpofára faltam a fájdalomcsillapítókat, ezek vasárnap hajnalra ki is nyírták a gyomromat. Hétfőn SzTK, egyből kórház. Gégegyulladás, durva gégevizenyő.
A kórházban három dolgot kaptam. Egyrészt infúziót, másrész egy kéthetes antibiotikum kezelést, harmadrészt egy hasonlóan brutálerős vírust, mely felülfertőzte a baktériumot. Emiatt volt az, hogy amikor hazakerültem, ha nehézkesen is, de már nyelőképes állapotban, akkor volt még egy elfogadható napom, utána viszont belobbant minden újra. Hiába rohangáltam mindenféle orvoshoz, csak a vállukat vonogatták. A vírusra nincs gyógyszer, meg kell várni, amíg az immunrendszer legyőzi. Az az immunrendszer, amely nálam romokban hevert. A hasonlóan romokban heverő gyomorral és bélflórával együtt. A vírus azt csinált, amit akart. Fogínygyulladás, bronchitis, foggyulladás, torokgyulladás, mikor éppen mi. A bronchitis miatt hat hét köhögés, az első két hétben csak köhögéscsillapítóval tudtam aludni. A szabadba is csak úgy tudtam kimenni, ha sálat tekertem a szám elé. Ellenkező esetben egyből begyulladt a torkom. Sport? Ne röhögtess.

Ennek az időszaknak lett vége december elejére. Az immunrendszerem valahogy felszívta magát, leküzdötte a vírust.
Ekkor kaptam be egy ocsmány náthát. Újabb egy hét szenvedés, utána – gyógyulás helyett – visszajött a korábban már legyőzöttnek hitt vírus.

Végül december 21-én lettem először tünetmentes. Rögtön meg is kínáltam magam egy emberes bringázással, kiváncsi voltam, tudok-e még tartósan 11%-os emelkedőn felfelé tekerni. Én magam is meglepődtem, hogy igen. Ráadásul a sport után nem is gyulladt be újra a torkom.

Szóval így. Azóta lábadozás, kaja, borozgatás, szolíd hízás. Aztán persze jön új év, új célkitűzések, végülis valahogy el kell takarítani a romokat.