Metabolizmus

– Kövérek vagyunk. Miért?
– Mert rosszul táplálkozunk.
– Miért táplálkozunk rosszul?
– Mert nem tudjuk, miből mennyit kellene ennünk.
– Miért nem tudjuk?
– Mert ahhoz is pilótavizsga kellene, hogy legalább értelmezni tudjuk az alapszintű metabolikus folyamatokat.

Link a teljes képhez.

Fura, mi? Van valami, amit a szervezetünk magától üzemeltet, igyekszik a lehetőségekhez képest optimálisan működtetni, miközben az agyunk elfüstöl és képtelen megérteni, mi is történik. Na, ez az ősember az agyban.

Zsibbad? Nem zsibbad.

Ez most nagyon szigorúan kajakos téma lesz, akit nem érint, az ugorjon.

Szóval, mindannyian tudjuk, a méret a lényeg. De gondoltad volna, hogy milyen sokat számít 3 milliméter?
Én sem. Pedig…

Az a bizonyos kajak – majdnem azt írtam, hogy új kajak, de bakker, immár 3 éves – elsőre nem igazán jött be. 25 perc után deréktől lefelé teljesen elzsibbadtam, nem éreztem semmit. Halálos volt. Kipróbáltam ezt-azt, nem segített semmi. Aztán egy kajakfabrikálással is foglalkozó cimbora gyártott egy új ülést, a háttámlát meg lecseréltem. Na, ezek sokat segítettek. Ekkor már csak egy óra után zsibbadt el a lábam. Pontosabban görcsölt. Fejvakarás. Szétkaptam az egészet, kicsivel előrébb raktam mind az ülést, mind a lábtámaszt. Sokkal jobb lett. Ekkor már csak kétóránként nyírt ki, értve ez alatt, hogy a bal lábam begörcsölt, a jobb lábam elzsibbadt, a derekam pedig úgy fájt, mintha fűrészelnék. De ha két óránként kiszálltam tíz percre, az egész elmúlt, indulhatott minden előlről.

Megjegyzem, itt jelentkezik az egyik legnagyobb különbség a személyreszabott egyedi gyártású kajakok és a tömegesen gyártott kajakok között. Az enyém személyreszabottan készült egy pacák számára, aki később eladta a kajakot valakinek, akitől még később megvettem. Egyszerűen – a lehetőségeken belül – nem tudtam jól beállítani. Le kellett cserélnem az ülést, a háttámlát, majd még később, új lyukakat fúrva az anyagba, mindent átpakolni máshová. Ez az én fogalmaim szerint kókányolás. De mivel nem tömeggyártásról van szó, nincs más lehetőség. Ezzel szemben Nej, akinek bejött a kajakom formája, viselkedése és megrendelte az ezen kajak tervei alapján tömeggyártott Kape Mistral kajakot, már messze nem szívott ennyit. Hiszen az már egy tömeggyártott kajak volt, állítható üléssel, lábtámasszal. Pillanatok alatt be tudtunk nála lőni mindent úgy, hogy neki kényelmes legyen. (Viszont az is tény, hogy a tömeggyártott kajak nem hozza azt az anyagminőséget, melyet az egyedi kajak tud.)

Nos, ez van. Ez egy ilyen kajak. Így kell túrát szervezni. Így csináltuk meg a Szentendrei-sziget körbeevezését is, működött a módszer.

Na most, van valami, amiről az emberek nem szívesen beszélnek. Bizonyos problémák a lábujjak körmeinek környékén. Különösen a nagylábujjaknál. Pár éve én is küzdök ilyesmikkel (elpirul), heroikusan, de eredménytelenül. Kipróbáltam mindent, kenőcsök a győgyszertárból, tabletták a körzeti dokitól, semmi. Pontosabban megfigyeltem, hogy van egy periodicitás: ősszel elkezd gyógyulni a körmöm, elkezd jönni alulról a tiszta anyag, aztán indul a tavasz és az egész megint elromlik. Őszig.
Tavaly ősszel világosodtam meg. (Istenem, néha nagyon lassú vagyok.) A neoprén cipő! Melyet kajakozáshoz használok. Abban van a rák. Hiszen ősszel abbahagyom, beindul a gyógyulás, tavasszal kezdődik újra a szezon, ismét armageddon. Mert a neoprén nagyon jó cucc akkor, ha hideg a víz, hiszen a beszívott vizet nem engedi el, a szervezet felmelegíti és nem fázik. Ennek persze az az átka, hogy a neoprén mindig vizes. Mindig. Egy ötnapos balatonkerülésnél soha nincs ideje megszáradni, reggel vizesen veszem fel, este vízesen teszem le. Csak hát, annyira hozzámnőtt, hogy nem is foglalkoztam vele. Egész nap vízben van a lábam? Nincs cukorból. Azzal sem foglalkoztam, hogy igazából nincs is rá szükségem, hiszen ősztől tavaszig nem is hideg annyira a víz. Megszoktam. Hozzámnőtt.
És hátbatámadott.

Jó. Kidobjuk. De mi legyen helyette? Nem untatlak a részletekkel, végül arra jutottam, hogy a legjobb a legegyszerűbb, ez pedig a mezítláb.

Ez egy annyira civilizációs betegség. Hogy mindig cipőben gondolkozunk. Ilyen alkalomra ilyen cipő, olyan alkalomra olyan cipő. Meg se fordul a fejünkben, hogy és akkor mi van, ha mezítláb? Pedig gyerekkorban, amikor le voltunk adva a vidéki rokonokhoz, simán toltuk hetekig mezítláb. Ha be akartunk menni a konyhába, legfeljebb leverettük slaggal a csirkeszart a lábunkról, oszt annyi.
De valahogy mégis bejátszik a civilizációs elvárás. Az RSD-n van a taksonyi hídnál egy étterem. Nem strandkocsma, annál egy picit igényesebb, bár tényleg csak egy kicsit. Annyira viszont mindenképpen, hogy amikor először mentem mezítláb és nem vittem magammal szandált, már nem mertem bemenni. A következő alkalommal, amikor már volt nálam szandál, simán bementem. Én, aki úgy tekintek magamra, hogy bátran leszarom az elvárásokat. És mégis.

Június végén ki is próbáltam, leeveztünk Nejjel Szigetcsépre. Erős szelünk volt, az RSD-n szokatlan 50-60 centis hullámokkal, két óra alatt értünk le, valamivel hosszabb idő alatt értünk fel.
A mezítláb teljesen jól működött.

Mit teljesen jól? Elképesztően jól!

Semmi. Érted? Nem görcsölt a bal lábam. Nem zsibbadt a jobb lábam. Nem fájdult meg a derekam. Ugyanúgy eveztem a kajakban, mint a Kodiakban. Amelyben akár 8-10 órát is evezek kiszállás nélkül, kényelmesen. Még most sem hiszem el.

Mi történt? A cipő kidobásával a lábtámasz és a deréktámasz közötti távolság megnőtt 3 milliméterrel.
Három fucking milliméter. És minden a helyére került.

Aztán egy héttel később csináltunk egy erősebb tesztet. (Itt már mást is teszteltünk, de ezt majd később írom meg.) A lényeg, hogy egy lendülettel lementünk Szigetszentmártonig az egykori Papa Joe kocsmába (fogalmam sincs, az új tulaj mire nevezte át), majd ugyanúgy egy lendülettel hazajöttünk. Összesen 40,5 kilométer. 3-4 óra egyfolytában kajakban ülés. Semmi. Érted? Se lábfájdalmak, se derékelnyírások.
Most – 3 év után – mondhatom el, hogy végképp enyém lett a kajak. Eddig is kedveltem, de most már… az én kis drágaságom. Szigorúan rám lett faragva, teljesen hozzám illeszkedett. Ezt már nem szabad és nem is érdemes eladnom. Az enyém lett, hozzámnőtt.

Vissza az írásba. Csak hogy értsd. Máskor, a szokásos kétórás edzéseim után örültem, ha a megszokott hasmánt technikámmal ki tudtam gurulni a stégre, majd üldögéltem, amíg helyrejött annyira a lábam, hogy fel tudtam állni. Most négy óra evezés után kiléptem, pontosabban kiültem a stégre. Gyakorlatilag végig száraz lábbal.
Csá görcs, csá zsibbadás, csá derékfájás.
Szép napok jönnek.

Olvasgatok

DC Rainmaker-nek kinyílt a bicska a zsebében, ami nagy szó. Ha ugyanis nekem nyílik ki, akkor legfeljebb magamat szúrom meg, nagy ügy. DCR viszont megkerülhetetlen tényező a sportkütyük tesztelése, elbírálása terén, azaz ha ő berág, akkor az be van rágva.
Legszívesebben a teljes bevezetést és összefoglalót idemásolnám, annyira egyetértek vele… csak hát annyit nem illik.

Na jó, ennyit még lehet:

Garmin’s biggest competitor is themselves. Or more specifically, their lack of focus on solving bugs that ultimately drive consumers to their competitors. In effect, my bet is the vast majority of time a person chooses a non-Garmin product over a Garmin one is not because Garmin lost the features or price battle. It’s because that person has been bit one too many times by buggy Garmin products.

Itt van az egész cikk: Garmin’s Biggest Competitor Is Their Own Software Instability.

Sportóra, de már én is unom

Igazából újat már nem tudok írni az órámról. Vacak. De véletlenül ránéztem a Gears menüpontra és elröhögtem magamat.

A kép mögötti történet az, hogy idén tavasszal az órám gyakorlatilag folyamatosan gyilkolja a futásaimat, rendszeresen 2-300 méterrel kevesebbet mér, az időmérése meg persze jó, aztán ezekből azt kalkulálja ki, hogy már megint szar vagyok, gyakorlatilag az összes edzettségi/fitnessz mutatómat levitte a béka segge alá, engem pedig folyamatosan cseszegtet, hogy rosszul csinálom, béna vagyok.
Hétvégén fent volt a sógornőm, ennek örömére Nejjel kimentek futni egyet, pont ott és pont annyit, amennyit én is szoktam. Mindkettőjüknek Polar órája van. Mindkettőjüknél tökéletes a mérés, a track rásimul az ösvényekre, öröm nézni. Nálam… még véletlenül sem megy a nyom az ösvényeken, jó, ha az óra egyáltalán az erdőt eltalálja.

Aztán elkezdett vacakolni a szinkronnal is, végül kínomban szétbombáztam a kapcsolatot, levettem a mobilról az órát, újratelepítettem a Garmin Connect applikációt és újra felvettem az órát.
Sajnálom, de amikor nevet kellett adnom neki, valahogy nem jutott eszembe más.

Megkövetem a sportórámat

Igen, ilyen is van.
Amikor ökörségekkel találkozom, felhúzom magamat, aztán nekiállok billentyűket verni és már pusztán az, hogy cirkalmas kifejezésekkel hülyét csinálok az órámból, megadja az elégtételt és lenyugszom.

Szerencsére van valami háttérben futó processz az agyamban és pár nap múlva bejelez, hogy Öreg, nem voltál teljesen korrekt.

Ilyenek következnek most, persze nyakonöntve technikai infókkal is.

Fura, nem? Az angolban sem az adat szónak, sem az információ szónak nincs többesszáma. Nálunk simán. Mi kevésbé vagyunk finnyásak.

1. Grand Canyon
Kezdjük azzal a track-kel, amikor mentünk lefelé a Grand Canyonba. A Relive videó alapján gúnyolódtam az órával, miszerint nézzétek már, mekkora hülye, leszaladt a szakadékba, utána meg felszaladt a szemben lévő falon.

Mea culpa. Mea maxima culpa.

Egyszerűen annyi történt, hogy a perem egyik pontján felszálltunk a buszra, leállítottam az órán a mérést, aztán leszálltunk a buszról a South Kaibab trail beszállópontján, én pedig visszaindítottam az órát. Az meg jobb híján összekötötte a két pontot egy egyenessel. Azzal, hogy a két pont között volt egy szakadék, melyet a busz lazán megkerült, azzal már nem foglalkozott. Azzal nekem kellett volna, csak az indulat köde mögött a finomabb lapértékelés valahogy elmaradt.

2. Azok a borzasztó mérések a napi futótávon.
A helyzet az, hogy ezekre nem igazán találok mentséget, szóval ezek tényleg szarok. De azért árnyalható a kép.

Kezdjük ott, hogy mi is a GPS? Oké, Global Positioning System. Csak hát a világ mára jóval bonyolultabb lett.
Tudni kell, hogy az eredeti, a GPS nevű gps, az amerikai technológia. Globális, azaz igyekszik az egész világot lefedni, de alapvetően amerikai.
Katonapolitikai szempontból ez nem feltétlenül megbízható. Egy esetleges konfliktus esetén az amcsik simán letilthatják a rendszer használatát más birodalmak számára. Éppen ezért ezek a más birodalmak nekiálltak kifejleszteni a saját globális GPS rendszereiket.

  • GLOONASS
    Ez az oroszok GPS rendszere. Globális, naná, de elsősorban Oroszországra koncentrál, emellett pedig Észak-Európára. (Nagyon beragadt az a finn fiaskó, mi?)
  • GALILEO
    Ez pedig az EU saját GPS rendszere. Még nincs teljesen készen, hiányzik néhány műhold az égről, de már használható.

Elméletileg – hangsúlyozom, elméletileg – bármelyik használható bárhol. Gyakorlatilag viszont… szóval nagyon nem mindegy, hogy az adott eszköz az adott pillanatban hány olyan műholdat lát, amelyekkel képes kommunikálni.

Sportórák esetében ezzel a beálítással túl sokat nem szoktunk foglalkozni. A legtöbbször ugyanis nincs vele mit foglalkozni. Az óra ismeri az eredeti GPS-t, azaz az amerikait, aztán ennyi.
Csakhogy a Fenix5 elméletileg egy szuper óra. Ez annyiból igaz is, hogy Garminék az égegyadtavilágon mindent belepakoltak. Igen, ez már helyből tudta a GPS mellett a GLOONASS-t is. Én pedig, amikor egyáltalán megértettem, mi is ez a beállítás, nyilván bepöttyintettem, hogy akkor nálam minden sporttevékenységnél legyen egyszerre GPS+GLOONASS. Mert az több műhold, nyilván pontosabb mérés.
Ja. A kurva oroszok.
Utólag belegondolva, azóta bolondult meg az órám. Azóta kezdett el itt az erdőben is hülyeségeket mérni. Utána mért elképesztő marhaságokat a Grand Canyonban.

Ami azért nem kicsit meglepő, mert ott aztán tényleg elemében kellett volna lennie az amcsi GPS-nek. Ugyanis elsődlegesen mindenhol azt használja – ki sem lehet kapcsolni – a GLOONASS csak másodlagos. Maradjunk annyiban, hogy az a sok meredek szikla, biztos az nem tett jót neki. (Csak akkor a többiek miért tudtak jól mérni?)

Nemrég vettem észre, hogy egy firmware frissítéssel megjelent az óra menüjében a GALILEO is. Tehát az európai. Szépen átpötyögtem minden sporttevékenységnél, hogy innentől inkább a GPS+GALILEO kombinációt szeretném használni. Ez nem volt túl régen, de azóta olyan pontos track-eket látok, hogy örömömben könnyezik a szemem. Futásnál például nem tudom megmondani, hány kört futottam, mert pontosan fedik egymást a vonalak. Kerékpárnál még azt is látom, mikor kerültem ki egy huplit a járdán.

A magam részéről még nem nyugodtam meg teljesen, túl szép lenne, ha minden hibát erre a beállításra lehetne kenni. De pusztán az a tény, hogy az óra képes bravúrosan pontos mérésekre is, már felcsillantja a reményt.

[Update]
Nos, ennyit a reményről.

Itt látható az a track, amely optimistává tett. Senki nem mondaná meg első ránézésre, hogy két kör volt.

Itt pedig a ma – azaz szerda – reggeli track. Megint vacak. Eleve száz méterrel hosszabb, meg vannak benne hajmeresztő cirkalmazások.