Távoli hétvége






Habár egyre gyérül azoknak a helyeknek a száma, ahol nincs internet hozzáférés, de a hétvégén ellenálltam annak a lehetőségnek, hogy az egri családi fészekből blogoljak. Jól esett úgy tenni, mintha ide még nem ért volna el az internet.
Az eredeti látogatás célja az lett volna, hogy összevont sándorjózsefezésbe fúljon a hétvége. Sajnálatosan, ennek lőttek, apám a múlt héten váratlanul kórházba került, epegyulladás, epekő, vesekő, miazistenkaszakő. Kis magyar groteszk, ahogy lekezelték. Hétvégén került be, nagyon erős rohamokkal. Infúzió, fájdalomcsillapítás és ígéret, hogy csütörtökön ledugnak a hasába egy csövet, mely a végén lévő fogókarokkal képes arra, hogy kikapja az epekövet. (Az epegyulladás volt ugyanis a veszélyesebb.) Aztán csütörtökön kiderült, hogy elromlott a gép, az egri kórháznak meg nincs másik. Így most mindenkit, aki erre várt, felmetéltek. Mondanom sem kell, mind fájdalomban, mint felgyógyulásban ég és föld a két módszer. (Gyorsan kihasználom, hogy még nincs kampánycsend és világgá kiáltom: baszódjon meg mindenki, aki azt mondja, nagyon jó ez az egészségügy így – és nincs szükség semmi privatizációra.)
Természetesen meglátogattuk az öreget. Kellemes, csendes szombat délután volt, amikor kilencen becsődültünk a kórtermébe. Ez még akkor is sok ember, ha anyámat nem számítom. Vele viszont határozottan tömeg.
Szó se róla, a kedves mama egyfajta elszabadult ágyú.
A sarokban pl. feküdt egy roma beteg. Amikor megkérdeztük apámat, hogy nem baj, hogy ilyen sokan jöttünk, csak legyintett, hogy a roma sráchoz sokkal többen szoktak. Erre anyám nekiállt hangosan cigányvicceket mesélni a társaságnak.
Valahogy ilyesmi algoritmus alapján működik egy átlagos ember:

  1. Tézis: Ott fekszik egy roma beteg.
  2. Tézis: Itt fekszik egy szeretett beteg, aki magába van roskadva. Fel kellene vidítani valami vidámsággal.
  3. Szintézis: Meséljünk cigányvicceket!
  4. Visszacsatolás: Basszus, ez nem a legjobb alkalom. Search alternatív megoldás.

Nos, Anyám életéből ez az utolsó opció nemes egyszerűséggel kimaradt. Nemcsak ezen a szombati délutánon, hanem az utóbbi hatvanegynéhány évben. Fogalmazzunk úgy, hogy nem a tapintatáért szeretjük az öreglányt.

Szomorú módon nemcsak ennyi egészségügyi vonatkozása volt a hétvégének, a vasárnap hajnalt újfent forró vízzel teli fürdőkádban töltöttem. Tiszta szerencse, hogy négy független szakorvos szerint is makkegészséges vagyok – mekkora szopás lenne, ha még beteg is lennék.

Tesó meglepte magát egy videókamerával. Mivel remek fényviszonyok uralkodtak szombat délután, kimentünk egy cseppet májerkodni a közeli dombra. (Nekünk könnyű, a ház kapujában kezdődik a Bükk.)
Innen valók az illusztrációk. Aki esetleg kíváncsi a többi képre is, itt megtalálhatja mind a tizennégyet.

Mi maradt még? Ja. Végre valaki nálam is jobban utálja a fóti Cora környéki körforgalom dzsungelt. Ez a GPS-em. Amikor visszafelé lekanyarodtunk az M3-asról egy röpke bevásárlásra, szegény progi még ki sem tudta mondani, hogy “újratervezés”, már rögtön egy másik körforgalomban voltunk. És ezt megcsináltuk egymás után vagy ötször. Teljesen szét lett zilálva a gépcsaj.

Megjegyzés:
Van abban valami felemelő, ha az embert új élmények érik. Írás közben ugyanis gyorsan tüsszentenem kellett. Az akcióhoz előkaptam a zsebemből egy papírzsepit. A jól végzett munka örömével töröltem meg a számat és az orromat – teljesen elfelejtve, hogy ez az a papírzsepi volt, melybe az automata váltó nívópálcikáját töröltem a megérkezés utáni ellenőrzésnél.
Semmi bajom vele, ha más is meg akarja kóstolni, milyen a váltóolaj íze/szaga. De ha megelégszel az én véleményemmel, akkor közlöm, hogy kibaszott hányinger. Te ne próbáld ki.

3 thoughts on “Távoli hétvége

  1. A váltóolajos tanácsot köszi, hangosan röhögtem rajta. :)

    Olvasom már pár hónapja a naplódat (Zokszigéntől keveredtem ide anno), emlékszem, hogy régebben is írtál a gyomorbajodról. Nem lehet, hogy ennek lelki oka van esetleg, pl. stressz? Pszichiáternél is voltál már vele?

  2. Nem, már a hangok is megmondták, hogy normális vagyok.;)

    Elég sok koncepciót végiggondoltam már, hogy mi lehet a gyomorproblémák mögött, de egyikben sem szerepelt túl sokáig a pszichés tényező. A stresszt megtanultam kezelni, a pszichológiában meg valamikor elmélyültem annyira, hogy megállapíthassam, ilyen téren nincs komoly bajom. (Eltekintve a szakmailag kötelező paranoiától.:)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *