My way

Eredetileg azt a címet akartam adni ennek az írásnak, hogy “Szétvág ez a büdös gebe!” – de ez már nem annyira igaz: szépen alakul az ülőgumóm.
Kedden úgy döntöttem, hogy zsebrevágom a fényképezőgépet és én leszek a száguldó riporter: fényképes útleírást közlök a napi otthon-munkahely távról.

Indulás
Az első képen a tigris ugrásra készen.
A másodikon az utcánk kora reggeli napsütésben.
A Wekerle telep széle
Egyszerűen imádom ezt a környéket. Annyira magával ragadók a házak, a fák, a szellős utcák, az ügyesen kialakított terek.. Ekkor még tudtak lakótelepet tervezni. (Régi mániám – csak ott szabad lakni, ahol a fák magasabbak, mint a házak. Beton lakótelepre csak óriásfenyőt lehetne telepíteni.)
Ezt a házat is tervezem lerajzolni.
Határ út – M5 bevezető sarok
Sajnálatosan itt ér véget a béke és kezdődik Budapest.
Büdös kamionok, buszok, villamosok, dugók…
A fényképen igyekeztem inkább az Illatos erdőre koncentrálni.
Illatos… ugyan már…
Senkiföldje
A Wekerle telep és a József Attila lakótelep között érdekes terepen visz a kerékpárút. Nem, nem beszélek félre – ez kerékpárút: az ösvény mindkét oldalán ki van táblázva.
A fénykép szerepelhetne a kezdő főpolgármesterek tankönyvében ‘Hogyan gyarapítsuk olcsón, gyorsan a város kerékpárút hálózatát?’ címmel.
Epreserdő utca
A gyorsasági szakasz. Itt már sértettem meg sebességkorlátozást.
Büszkén. Ugyanis 40-es tábla van érvényben, nekem viszont 51 káemhá a rekordom ezen a szakaszon.
Jó hosszú egyenes… csak arra kell vigyázni, hogy időben kell nyitni a fékezőernyőket.
Ecseri út – Üllői út sarok
Ez az egyik lámpa, amelyik megvédi a belvárost a reggel rázúduló forgalomtól.
Ebből kifolyólag a lámpánál van minden reggel hatalmas tumultus – a lakótelepiek nagy örömére.
Népliget 1
A rendőrök magas lóról igazoltatják az autósokat.
Népliget 2
Innentől kezdem élvezni az utat.
A reggeli napsütés, a harmattól nedves levegő, a madárcsicsergés, a mókusok(!) – és reggel még hajléktalanok sem alszanak a padokon.
Kőbányai út – körút
Vissza a valóságba.
Betondzsungel, füstölgő Ifák, szétnézés nélkül kanyarodó kamionok… túlélőtúra indul.
Körút – Ciprus utca
Lazább napokon itt már vége a túrának – a Ciprus utcában (t)anyázik a Dataplex.
Sportcsarnok
Az agyatlan mélabéla gyalogosok gyülekezőhelye. Nem az a bajom velük, hogy rámásznak a kerékpárútra… hanem az, hogy eközben úgy gyalogolnak, hogy mindenfelé bámulnak, csak maguk elé nem. Ha csengetek, akkor meg ordibálnak.
Az előző bicajra egy gyerekdudát szereltem, na, annak volt hangja. Sajnos erre nem fér fel, pedig azóta találtam háromcsövű kürtöt is.
Mogyoródi út
A káröröm helye. Reggel egészen a Róna utcáig ér a sor vége. Imádok mellettük elhúzni.
Róna utca – Mogyoródi utca sarok
Innentől váli keménnyé az út. Vége a kerékpárútnak és az autóút is beszűkül. A szokásos taktika: hagyom elmenni a lámpa forgalmát, majd a következő lámpaeresztésig igyekszem eltekerni a Nagy Lajos király útjáig.
Mint a második ábrán látható, kedden összejött a pole position.
Mogyoródi utca – Vezér utca sarok
Itt fordulok északra – és itt van vége az eszetlen hajtásnak.
Bár veszély azért akad még: a Vezér út szervízútján csorogtam bele ebbe a murvacsapdába – egyből tengelyig.
A murva anyját.
Mediterrán lakópark
Azt hiszem, Paszkálnak hívják. Mindenesetre közröhej: összedobnak egy – itt meglehetősen sivár – lakótelepet, befestik narancssárgára, téglapirosra, pasztellsárgára – és máris mediterrán park lesz belőle.
Volt szerencsém látni néhány eredetit: fantáziadúsak, nem egyenkockák, park, szökőkút – élhető, szerethető környezet(!) -, ezek a jellegzetességeik, nem csak a színek.
Híd a Rákos-patak felett
Na, ez a kihívás, nem az ágybaszarás. Szűk, derékszögű kanyar, enyhe lejtéssel. Imádom.
Reanal
Csak tudnám, hogy miről jut eszembe mindig ezen a környéken, hogy fáj a seggem.
Mediterrán pueblo
Rákos-patak, szervízút
Kellemes, nyugis környék. Játszótér, park – és roppant sajnálatosan a Reanal vegyigyár. Kár érte.
Herminamező, lakótelep
Az egyik legnyomasztóbb épületkombináció Pesten.
Amikor elhaladok a házak mellett, rendszerint idegesen pislogok felfele: várom, hogy mikor kezdenek el belőlük lőni.
Híd az M3 felett
A második képen már látszik az újpesti erőmű kéménye. Elég lehangoló tudni, hogy a végcél még jócskán mögötte van.
Hétköznapi groteszk
Ez egy teljesen lepusztult köz az M3 és a Rákosrendező sinei között. Az út minősége… hát, hagy maga után kívánnivalót. Ennek ellenére valami szellemi kihívásokkal küszködő kirakott erre az ötven méterre négy fekvőrendőrt. Mintha valaki merne ezen a vacak úton gyorsan menni…
Rákosrendező
Félelmetes. Vasföld: vasút, vashíd, roncstelepek, ameddig a szem ellát. Tessék észrevenni azt a vassínt, melyet a lépcső jobb oldalára hegesztettek, megkönnyítendő a kerékpárosok dolgát.
Köszönjük.
Látkép a hídról
Megdöbbentően sivár. Ilyen helyekről álmodozhattak az olasz neorealista rendezők.
És mégis, van hangulata. Elnéztem fentről a roncstelepek életét – és annak, aki szeret a vassal foglalkozni, ez maga lehet a paradicsom: a tömérdek roncs mind-mind érdekes nyersanyag; itt tényleg bármiből lehet bármit csinálni.
Kreatív embernek mi kell még?
Angyalföld
Nem hazudtolja meg magát: akármelyik irányból közelítem meg, mindenfelől a proletárok fegyverével, az utcakővel fogad.
Tatai utca
Egy teljesen eklektikus út. Középkorú lakótelep, vasutasházak, elvétve néhány családi ház, közvetlenül mellette hatalmas köztisztasági kukakonténer telep, néhány öreg bérház (a fényképen), végül egy modern lakótelep.

Ha jobban belegondolok, a szine alapján ez is lehetne mediterrán lakóház.

Füsti park
Akit a mozdony füstje megcsapott… itt kiélvezheti magát.
Igen, szoktunk ide járni. Miért kérdezted?
Újpesti sorompó 1
Újpesti sorompó 2
Valahol hallottam, hogy Budapest közlekedésének az a legnagyobb baja, hogy a belvárosban vannak a fő pályaudvarai és a rendezők is eléggé bent vannak – a vasúthálózat teljesen szétszabdalja várost.
Lehet. És a vasúttal nem csak ez a baj: a pálya – a MÁV-hoz hasonlóan – lepusztult, elhanyagolt. Kosz, szemét, mocsok és parlagfű.
Chinoin
Egy újabb gyöngyszem. Fermentáció diszkrét illata az egyik oldalon, a másikon családi házak. A második képen jól látható a gyár mögötti lakótelep. Kemény élet lehet.
Mediterrán üzemcsarnok
Hehe.
Hársfák alatt
Hazafelé jövet délután a fermentáló műszak már letette a lantot, az etil-merkaptán részleg meg még elfelejtett beindulni – így valahogy bele lehetett szagolni a természetbe is.
Hársfák!

Unterdemlinden, ecsém, Unterdemlinden!

Rózsa utca
Ha bennem csak annyi gonoszság lenne, mint stílusérzék az utca névadójában, akkor ez a bejegyzés nem született volna meg.

Futottak még: Páskomliget út, Nyírpalota út.

Óriás plakát
Egész biztos vagyok benne, hogy ezt Mancika elgépelte.
A helyes szöveg: Most a lakást cserélem le éppész nélkül!
Újpest életkép
Szűk utcák, hatalmas forgalom, kátyú kátyú hátán. Errefelé lakik Minden Kátyúk Ősanyja is. Családostól.
Csak kacagni tudtam, amikor januárban egy meglepődött illetékes bejelentette, hogy tulajdonképpen a hónapban technikailag volt egy olyan nap Budapesten, amikor nem volt egy kátyú sem az utakon.
Valószínűleg áramszünet lehetett és nem érték el a nyilvántartást.
A kátyúk után még jön egy kis macskaköves szakasz. Ebben az a jó, hogy a versenybicajnak körülbelül annyira puha a rugózása, mint egy fürdőkádnak.
Mildenberger utca
Ez egy lepusztult lakótelep egyik épülete. Az ütött-kopottságon még átsüt az egykori méltóság. Az elkerített udvar már elvadult ugyan, de mutatja, hogy valamikor még volt. Szép lehetett.
Megérkezés
Vow. A gyár.
Mediterrán.
Naná.
Salgótarjáni út – körút sarok
Tessék alaposan megnézni a képet. Négy lámpa is jelez az áthaladó gyalogosoknak/kerékpárosoknak. Ebből három piros, egy zöld. Természetesen a kerékpárúttal pont szemben lévő lámpa zöld. Amikor az ember hasít harminccal, csak annyira néz fel, hogy van-e zöld lámpa. A franc se nézi meg az összeset.
Nekem is egy dudával harsányan kurvaanyázó trolisofőr hívta fel rá a figyelmemet.
Meseváros
Szokás szerinti esti hazaérkezés. És az öröm, amikor meglátom ezeket a mézeskalács házikókat. Megérkeztem.

Végül egy kis sztorizás. Még az egyetemi időszakban történt, hogy véletlenül fültanúja lettem két leányzó párbeszédének. Az egyik azt mondta, hogy kezd hízni, mozognia kell. Felvetette, hogy pingpongozni fog. A másik erre kapásból rávágta, hogy ő még embert olyan jól nem látott játszani, mint JoeP, aztán mégis nézze meg, milyen kövér.
Hasonló jeleket tapasztalok mostanában is. Az emberek mozgásba vetett hite látszik összedőlni, amikor biciklizés közben elhúz melletük harmincöttel egy piros tűzgolyó – amelyiken egy, khmm…, mondjuk úgy, hogy korpulens alak tekeri a pedált. Amikor lámpánál beérnek, akkor látom a női szemekben a kételkedést: biztos, hogy kellően aktív ez a mozgás ahhoz, hogy leadják kilóikat?
Ilyenkor kajánul vigyorgok. Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *