Kütyümánia

Pezseg most az élet és persze a családi rendszergazda sürög-forog a közepében. Nejem fokozatosan veszi birtokba a kölcsöntelefont (thx BB), mindennap egy-egy ‘aha’ élménnyel gazdagabban. Ma például rájött, hogy úgy is fel lehet venni, ha kinyitja.
Fiam meg teljesen begubózott a mobiljába. (DNS teszt nélkül is ezerszázalékosan biztos vagyok az apjában; emlékszem, milyen voltam, amikor kiharcoltam életem első komoly zsebszámológépét. Bizományiban vettem, használati utasítás nélkül. Téli szünet volt, napokig csak ültem az asztalnál és identifikáltam, hogy mit jelenthetnek a gombok. Ez egy komoly mérnöki számológép volt, én pedig 15 éves – de a statisztikai funkciókon kívül mindent megfejtettem – még a polár/normál koordináta átszámítást is.)
Elkalandoztam. Ott jártam, hogy a gyerek telefonja csak infrán képes kommunikálni, tehát izibe Irdá-t kellett varázsolnom a kölykök gépébe. Ma ezt is letudtam és öröm volt nézni, hogy a srác milyen energikusan söpört félre a gép elől, miután leteszteltem, hogy megy a kapcsolat. Reszkess internet, már alkotja a hétvégi két(!) szolgálatának fényképes beszámolóját. Szóban meg is beszéltük a teendőket, Nej – aki melletünk varrta a tigrisjelmezt – csak pislogott gyanúsan kettőnkre: miféle tolvajnyelvet használunk mi társaságban?

ps:
Ma ijedten kiabált át a szobájukból:
– Apa, valaki beleírt a blogomba! Most mit csináljak?
– Hogy hívják?
– Valami Varánusz.
– Neki lehet. Ne félj tőle, jó ember, nem harap.

Orvvizsga

Tegnap bejelentkeztem vizsgára. Ahogy kell, felmentem a vizsgáztató cég weblapjára, jelentkeztem, beírtam egy köteg adatot, végül elküldtem a jelentkezést. Szinte azonnal megjött az automata visszajelzés. Minden úgy ment, ahogy eddig szokott. (Eltekintve, hogy előtte megnéztem ezt az ingyen megbukás dolgot; végigkattogtattam vagy nyolc űrlapon, amikor megállt a tudomány, mert jelszót kért és semmelyiket sem fogadta el. Otthagytam. Blöff.)
Ma megkaptam a humanoid választ is. A hölgy azt kérte, hogy ugyan küldjem már el faxon is a jelentkezést, persze hivatalosan, cégesen. Írtam egy oldalt – harmadikra sikerült is kulturáltra venni a figurát -, nyomtam rá pöcsétet, majd elfaxoltam. De azért nem bírtam megállni, hogy emailben ne morogjak valamit a túlzott bürökratizmusról. Meglepő választ kaptam: a leányzó elpanaszolta, hogy nemrég úgy jártak, hogy bejelentkeztek náluk hárman és csak a vizsga közepén telefonáltak a cégüktől, hogy ezeknek az embereknek tkp. nem is jár vizsga. Azok meg bent lógó nyelvvel nyomták a csekbokszokat.
Azért ilyenkor tudok üres tekintettel nézni ki a fejemből; hol a fenébe élünk mi?