Day: April 10, 2005

Változások

Rengeteg időt töltöttem el ezen a hétvégén azzal, hogy drasztikusan átszabtam a blogot. Aztán majdnem annyit azzal, hogy visszaalakítottam. Szándékomban áll megírni a legnagyobb szívásokat – de nem most. Kicsit kába vagyok: nemrég zavartan sündörögtem ki a spájzból; hálistennek még időben észrevettem, hogy nem a WC.
Egyelőre két apróságra hívom fel a figyelmet a jobb oldalon:
Blogroll – végre van és jó. Kicsit kacifántos ugyan, de használható.
My opml – ugyanez fapadosan.

Gyerekvasutas magyaráz

Így néz ki, amikor hazajön szolgálatból és már az előszobában elkapja a család, hogy ‘mesélj, mi volt?’
Még fehér ing, de már mackófelső: ‘Hát nem érted anya, hogy bibe!’
Ez egyébként is erős hétvége volt. Megtanulta használni a Flickr-t, így most már teljesen szülői felügyelet nélkül blogol. Szkennel, felrak, megír, publikál. Önjáró.
Ennek örömére ledolgozta az elmaradását: sajtó alá rendezte mind a múltkori szövegét, mind a tegnapi szolgálat naplóját.

Volt olyan óra, amikor elég hülyén éreztem magam a lakásban: lányom a periódusos rendszert rajzolta Visio-ban a laptopján, fiam a képek linkjeit pakolta a blogjába, nejem a konyhában gépelt valami érthetetlen dolgot Wordben a laptopján – egyedül én hajigáltam kitartóan a dartsot a gyerekszobában.

Borzasztó MAPI

Kezd feljönni az Exchange Team blog. A múltkori E12 írásukkal eléggé elkeserítettek, de a nemrég elkövetett SMTP queue cikk után megint kijöttek egy – számomra legalábbis – hiánypótló írással: megpróbálták tisztázni, hogy mi is történik akkor kliensoldalon, amikor mi népiesen csak annyit mondunk, hogy már megint baszakodik a MAPI.
A valóság semmivel sem finomabb, mint ez a megfogalmazás. Istenbizony, átszaladtam a gardróbhoz a Microsoft Krómozott Fürdőgatyámért.
A nem túl távoli terveimben szerepelt, hogy egy kicsit elmélyülök Exchange szkriptelésben, sinkekben, CDO-ban – nos, a cikk után elbizonytalanodtam: Jó ez nekem? Nem elég rojtos enélkül is a szám?
De persze ezek nem lényeges kérdések. Ha kell, akkor kell. Viszont már sejtem, mire számítsak.