CategoryKerékpár

Lakinger Béla zsebcirkáló

Elkészült. Pocakos szuperbicaja.

Ahogy már korábban is írtam, nagy variálásban voltam decemberben. Hogy lecseréljük-e a túrabringákat, vagy sem? Egyik oldalról ezek 2015-ös kerékpárok, és bár nem annyira öregek, mint az országút, de azért ma már modernebbek vannak. Kapcsolható teleszkóp, tárcsafék, két lánctányér elől, integrált hajtómű, Deora XT váltók… meg ilyenek. Ki is néztem az utódot, ezt itt. Vagy éppen ezt. Szépek is, jók is. Meg drágák is, de talán össze tudjuk spórolni rá a pénzt ebben az utazásszegény időkben.

Aztán megnéztem több órányi Cobranco videót. És elgondolkodtam. A pacák a közelmúltban esett át egy hasonló cserén és csinált az új bicóval többnapos, cuccos túrákat. Nem volt boldog. Kezdve azzal, hogy egy csomó mindent le kellett cserélnie. Mert a boltban a trekking bringákat úgy szerelik fel, hogy… trekkingezni lehessen velük. Igen, én is látom a látszólagos ellentmondást. Maga a trekking fogalom igencsak széleskörú: jelent egyszerű városi mászkálást, települések közötti mozgást, legnagyobbrészt burkolt úton, de szóba jöhet murvás út, földút is. Cucc nincs beleértve, maximum valami kosárka az elejére. Na és persze jelent egy/kéthetes bringatúrát is, mindenféle bringautakon (hegyi ösvényeken azért már nem), egy/kétheti felszereléssel. Ez mind trekking és az üzletekben nyilván csak az első verzióra készítik fel a bringát. Ha megnézed a korábban belinkelt kerékpárokat, azokon is egyből cserélni kell markolatot, külső gumikat, szerelni kell rájuk csomagtartót, komolyabb lámpát, sárvédőket. Cobrancónak emellett cserélnie kellett még egy-két dolgot, melyek az első túrákon eltörtek.
Például hátsó féktárcsát.
Nagyjából itt gondoltam újra az elképzelésemet.
Az van ugyanis, hogy ha a bringa rendesen fel van pakolva, akkor a hátsó tárcsaféket mindkét oldalról betakarja egy-egy nagy táska. Megfojtják. Nem kap levegőt. Ha megnézel egy tárcsát, láthatod, hogy összevissza van lyuggatva. Nem véletlenül. Azért, hogy keresztül-kasul járja a levegő. Hogy hűtse. A táskáktól viszont nem igazán jut be levegő. A bicaj meg – pont a táskáktól – cefet nehéz, túrázni meg az ember leginkább hegyekbe megy, szóval a tárcsafék úgy kap extrém terhelést, hogy nincs megfelelő hűtése. Aztán elpattan a tárcsa.
Bármennyire is furcsán hangzik, de ha sok cuccal túrázik az ember, akkor jobb neki a V fék.
Csakhogy. Ma már egy szint felett, akár akarod, akár nem, tárcsafékkel szerelik a bringát. Ha V féket akarsz, akkor alsóbb szegmensből kell választanod, az meg olyan is.

Ebből jött ki az a döntés, hogy maradunk a régi bringáknál. Ezek 6 évvel ezelőtt jó minőségűnek számítottak: V fék, agydinamó, hegyi áttételezés, Deore váltók, extra kényelem.

Persze az élet nem ennyire egyszerű. A legutóbbi nagyobb lélegzetű túránk után a bringa éppen hogy haza bírta vonszolni magát. Elszakadt a fékbowden, küllők törtek, felni repedt, öt helyen, sárvédőket kellett letörnöm, aztán volt vagy hat defektünk is, szóval megszenvedtünk vele. Látszott, hogy ez így nem maradhat.
A legnagyobb baj a túlterhelés volt. Böszme nagy táskáim vannak és mivel én vagyok az erősebb, én vittem a cucc nagy részét is. Időnként (négynapos ünnep) a felszerelésen kívül 8-10 sört és egy csomó kaját is. Na meg én sem vagyok apró ember. Ez az összes súly mind a hátsó kerékre nehezedett. Nyilván az kapta a defekteket, abban törtek a küllők, meg a felni.

A felni még Ausztriában cserélve lett. Most cseréltem a külső gumikat is. Schwalbe Maraton Mondial Evolution. Talán jó lesz. Aztán hosszú-hosszú kínszenvedések után sikerült beszereznem első táskákat és hozzájuk való első csomagtartót. Az összes létező helyre szereltem váztáskát. Azaz elosztottam a súlyt. A bringa terhelhetősége 140 kiló, ez nálam 40 kiló cuccot jelent, ez a súly most szét lett osztva 12-5-16 kiló arányban (elől-középen-hátul). Egy kicsit parázok, mert az a 12 kiló a kormányzott kerékre került, de hamarosan letesztelem.

Felmerülhet, hogy mi a szösz ez a 33 kilónyi cucc? Most, amikor egyre jobban terjed a bikepacking? Kipróbáltam. Egy kupacba hordtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy vinnem kell. Tehertaxi kellett volna hozzá.

Még ennyi táskába is csak úgy fértem el, hogy erősen nekiálltam szelektálni. Bikepacking. Ja. Egyébként értem én, le lehet redukálni drasztikusan is az igényeket, de én nem járok olyan helyeken, ahol erre lenne szükség. Aki egy sziklás/gyökeres túraösvényen kapaszkodik ki a Tar-kőre bicóval (nemröhög, saját szememmel láttam ilyet), annak fontos lehet a súly, meg a térfogat. Nekem nem. Én leginkább aszfaltozott úton, nálunk kevésbé korrupt országokban jó minőségű kerékpárúton, maximum murvás, esetleg földúton járok. Oda jó ez a szett is.

Jelzem, a meccs azért még nincs teljesen lejátszva és a tűzbe lehet két vasat is tartani. Meg ilyesmi okosságok. Amilyen hülye évnek néz ki 2021, itt bármi lehet. Például a lányom bikepacking felszerelést kért az országútijára, én meg nehogy már ne kérjem tőle kölcsön egy próbára.

Másfelől pedig ez most terheléstesztre lett összeállítva. Az volt a forgatókönyv, hogy két hétre megyek túrázni (hat váltás ruha), teljes technikai felszereltség (drón, mindenféle kamerák, tucatnyi akkumulátor, töltő, powerbank) és éppen Ausztriában vagyunk, szombaton. Azaz a boltok éppen zárnak és legközelebb csak hétfő reggel nyitnak ki. Tömérdek kaja és sör.
Azért a teszt eredményére kíváncsi vagyok.

Aztán cseréltem markolatot is.

Itt speciel balek voltam, de utólag már nem bánom annyira. A kéthetes német túra után a bal csuklómon alagút-szindróma alakult ki. Három hónapig jártam fizikoterápiára, valami gép ütögetett árammal és rángatta a hüvelykujjamat. Szerencsére elmúlt. Most, hogy elkezdtem felújítani a bicót, találtam egy úgynevezett ergonomikus markolatot, melynél írták, hogy megakadályozza az alagút-szindróma kialakulását. Hurrá, Ez kell nekem. Durván drága volt, de azt a négy hónapnyi kinlódást nem kívánom senkinek. Megvettem. Aztán nem sokkal később kiderült, hogy egyszerűen csak arról volt szó, hogy a régi markolat volt rosszul beállítva. (Mindig tanul az ember. Az országútinál ilyen problémám sosem volt.) Na mindegy, tanulópénz. Annyiból viszont nem bánom, hogy ez egy nagyon vagány markolat, szép is, kényelmes is, van szarva, azaz végre tudok fogásokat variálni, meg úgy egyáltalán, nagyon nem mindegy mit fog az ember heteken keresztül, mi van a szeme előtt.

Ki lett cserélve az összes sárvédő, mert az eredetiek bolhásak voltak. Elég volt rájuk nézni és már törtek is. (Az első csomagtartó miatt a bringámról lekerült az első sárvédő.) Nej bringáján le lett cserélve kompletten az első felni, agydinamóval együtt. Tavasszal még mind a két gép elmegy átzsírozásra, fékfelújításra… és kész. Várnak a nagy bringatúrák.

PS.
Ebből valamikor külön posztot akartam írni, de pont ide illik. Félelmetes, mi van jelenleg bringafelszerelés/bringaruházat terén. December közepétől mostanáig rengeteg cuccot rendeltem. Első körben magyar boltokban, mert végülis, támogassuk a hazai kereskedőket. Ritka kivételektől eltekintve ráfaragtam. Teljesen tipikus volt, hogy a webshopban azt írták, hogy a termék raktáron van, esetleg rendelni kell és 3-5 nap múlva lesz. Na, ilyesmiről szó sem volt. Feladtam a rendelést és 3-4 nap múlva jött a levél, miszerint bocs, leltárhiba, nincs raktáron, a gyártó meg félév múlva szállít csak, már ha egyáltalán. (A legjobb az volt, amikor ki is értesítettek, hogy megérkezett a termék, majd elbringáztam a 30 kilométerre lévő üzletbe, ahol közölték, hogy bocs, benézték, nem az én rendelésem érkezett meg. Ja, az enyém? Az leltárhiba, nem is lesz.) Az pedig külön pikáns, hogy egy kivételtől eltekintve ezek a termékek nem kerültek ki a webshopból, de még csak a ‘raktáron’ státuszuk sem változott. Ez már valami olyasmi csavar, melyet végképp nem tudok felfogni.

Aztán mindegyik rendelésnek az lett a vége, hogy elmentem a Rose kereskedéshez, ahol volt minden, raktárról. A 10€ szállítási költség meg mondhatni baráti.

[Update]
Nem gondoltam volna, de a publikálás előtt sikerült lezavarnom a tesztet is. 60 kilométer, vegyesen. Volt benne jó minőségű út, volt benne vacak, volt murvás is, volt gépészkedős, hágómászás ugyan nem, de azért akadtak szintek is. Az időjárás mintha ráérzett volna, mit akarok: másfél órán keresztül esett az eső, utána egy óra vastag, nyomasztó felhő és hideg, majd a végén félóra napsütés, igaz erős szembeszéllel. Ideális tesztkörülmények.
Amikor elkezdtem kitolni a lakásból a szörnyet, beparáztam rendesen. Nehéz volt és irányíthatatlan. Már csak az a művelet is, hogy átmenjek a másik oldalára, majdhogynem megoldhatatlan mutatvánnyá vált. Azért csak 53 kilogram, ebből 12 kiló a kormányzott keréken. Odakint viszont megszelidült. Túlzás lenne azt mondani, hogy észre sem vettem, de bírtam vele. Leginkább arra hasonlított, amikor a felboríthatatlan Kodiak kajakomból átülök a Narancssárgába. Érzem, hogy instabilabb, érzem, hogy folyamatosan koncentrálnom kell, de úgy egyébként megy. Vigyáznom kell a hirtelen kormánymozdulatokkal, lejtőn 40 km/h felett erősen szitál, de ennyi. A leszállás, felszállás, illetve a tologatás és letámasztás, na ezek már erősebb kihívások.
Majdhogynem, mint egy nagymotor.

Micsoda nap

Én általában úgy ébredek, hogy egy ideig még nem pattanok ki az ágyból, hanem végiggondolom, mi is fog történni aznap. Nem mindig megyek végig az egész napon, a legtöbbször elég a délelőtt is. Mi lesz a reggeli? Mi lesz a reggeli sport? Utána mik azok a sürgős melók, amelyeket még délelőtt le kell tudnom? Mi legyen az ebéd? Lesz délután meló? Ha nem, akkor milyen bort bontsak az ebédhez?
Szóval ilyesmik.
Péntek. Megébredtem. Lássuk, mi van ma? Meló gyakorlatilag semmi. Az összes labda a másik térfélen pattog. Megbeszélés nulla. Jó. Akkor ma előveszem a todo cetlimet, lehúzok róla néhány sort, egyébként meg tanulgatok. Előtte pedig bringa, rég voltam már Gombában.

Az ébredés utáni mosoly nem sokáig maradt az arcomon.

Kezdődött ezzel a vásárlással. Melynek csak estefelé lett valamilyen megoldása, viszont addig bebuktam egy mobiltelcsit.

Belegondoltál már, mennyi kritikus tevékenységet bíztunk mára a mobiltelefonunkra? Én eljutottam odáig, hogy félek. Mi lesz, ha nem lesz mobiltelcsim? Hogyan fogok részt venni a társadalmunkban?

De ha csak ez lett volna. Munkahelyi f@szságok. Nem akarok róla beszélni. Pedig ekkor már beöltöztem a bringás nyuszi kezeslábasba, tulajdonképpen percekre voltam attól, hogy induljak. Aztán jöttek a munkahelyi levelek, jött ez a webes vásárlás, persze egy csomó helyről most jeleztek, hogy lejárt a jelszavam és komolyan, valami elképesztő, néhány helyen micsoda méhecsketáncot kell lejteni, hogy megváltoztassam a jelszavamat, persze mindenhol idióta jelszóházirendekkel, mintha az én 15-20 karakter közötti jelszavaim úgy egyébként törhetőek lennének, aztán még ezeket a változtatásokat végighullámoztatni az összes gépen, melyekről dolgozom, na meg a mobiltelcsin. Közben a webes vásárlás.
Két káromkodás közben megjött az üzenet a Decathlontól, hogy megérkezett az az izé, melyet rendeltem. Máskor örülök az ilyesminek, most azért nem, át kellene venni, lehetőleg még péntek délelőtt, a franc sem akar ezüsthétvégén boltba menni, szóval végül visszaöltöztem utcai ruhába, majd a városi bicóval elmentem a Dekába. Illetve. Már a ház előtt, amikor vittem le a lépcsőn, a bringa kizúgott az útra. Én meg álltam ott, az üléssel a kezemben. Fogalmam sincs, hogyan, de a felső nyeregszár csavarja elpárolgott és a nyereg csak úgy van. Ettől persze még elmentem, de a todo cetlim frankón visszagyarapodott.

Ekkor már jócskán benne jártunk a délutánban és hol volt még az ebéd? Át is kellett variálnom. Bőven nem fog beleférni semmilyen lassú kaja sem.

Arról nem is beszélve, hogy ahogy hazaértem, megint üzenet a Facebookon, hogy próbálkozzak. Próbálkoztam. Olyan húszsor. Nem sikerült.

Közben kaptam egy levelet. Ránéztem. Elsötétült a tekintetem.

Na szóval, máshol sem folynak optimális mederben a dolgok. Finoman szólva.

Hosszú sztori lesz. A maratoni hosszúságú Duna bringatúránk során azért kiugrott néhány hiba. Finoman szólva. Felírtam a javításokat. A todo cetlimre.

Először arra gondoltunk Nejjel, hogy bringát cserélünk. Ezek öt-hat éves jószágok, egy csomó kellemetlen hibával. Megöregedtek. Meg ma már annyival, de annyival jobb gépek vannak. Meg mi lenne, ha kategóriát lépnénk? Anyagilag beleférne, hiszen amennyi pénzt megspórolunk egy bringás/sátras túrával a szálláson és útiköltségen, annyiból túránként összejönne egy kerékpár ára.
Ne menjünk most bele, mennyi időt csesztem el a témára. Alapos ember vagyok. Csak Cobranco videóból megnéztem vagy 20 órát. Rengeteg gyártó rengeteg táblázata, visszajelzések, vélemények.
Nem akarok mélyebben belemenni, egyszer úgyis megírom részletesebben is, a lényeg az, hogy benne ülünk a tutiban, ilyen nagycuccos túrákra ezek az öreg gépek sokkal alkalmasabbak, mint a mostani modern, akár kategóriákkal feljebb sorolt bringák. Hülye egy világ ez. Azaz ahelyett, hogy kidobnánk sokszázezer forintot új bicókra, tegyünk rá jóval kevesebbet, nézzük meg, mi kotyog, mi lötyög ezeken a gépeken (plö most a nyereg), újítsuk fel… és ennyi.
Ha már megvolt a döntés, szedjük össze, mit is kell cserélni, mit is kell bővíteni. Nyilván ezt most kell meglépni, az ilyen szutyok, ködös, esős decemberben, amikor az emberfia folyamatosan arról ábrándozik, hogy igen, nemsokára jön a nyár, vidám dalokat énekelve fogunk keresztülbringázni vadvirágos réteken, nyilván esőben, de ki nem szarja le.
Oké. A német túrán szanaszét repedt a felnim. Nyilván túlterheltem. Mit lehet ellene tenni? Szétszedni a cuccot. Ne minden hátul legyen, menjenek táskák előre is. Vannak is ilyen táskák. Megkerestem a német gyártót. Kiválasztottam a táskát. Azt mondta, vegyem meg a magyar forgalmazótól. Jó. A magyar “forgalmazónál” semmilyen táska sincs a gyártótól. Sajnos tipikus. Gugli. Nocsak. Másik cég, van is raktáron, pont a nekem kellő színben. Ár? Jó. Megrendeltem. Két nap múlva jött a levél, hogy a termék sajnos nincs raktáron, a gyártó pedig márciusig nem szállít belőle. Aha. Jó. Keresgéljünk. Végül találtam egy német bringabolt-hálózatot, van magyar nyelvű oldaluk is, szállítanak is ide. Sőt, van is a táskából. Gyors ellenőrzés, hogy nem szélhámosak-e, nos nem, vagy ha igen, akkor nagyon sokat dolgozhattak azon, hogy jó píárjuk legyen a neten. 100 euró feletti rendelés elment.
Kombináltam tovább. Aztán villámcsapás. Nevezhetsz lassú felfogásúnak, ebben az esetben simán elfogadom. Egyszerűen egyik pillanatról a másikra állt össze egy nagy problémakör megoldása.
Nevezzük ezt a problémakört Defektistennek. Régi törzsolvasók még emlékezhetnek rá, hogy 10-14 éve, ha nem írtam arról, hogy aznap is defektem volt, akkor már el volt cseszve a napjuk. Nos, mindenre megvan a magyarázat. Az akkori defektvadász Csepel Adrenalin bringám piszok gyenge gumikkal lett kiadva. Vadászta a defekteket. Én pedig ideges lettem. Mit csináltam? Megnéztem, melyik Magyarországon kapható guminak van a legmagasabb TPI (Thread Per Inch) értéke, és vettem belőle egy párat. Q drága volt, de azt hittem, ezzel megoldottam a problémát. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy ezek versenygumik voltak, azaz nagyjából egy bringaverseny alatt el is koptak. A defektállóságukat hozták nálam olyan 1-2 hétig, aztán kész. Én meg hülye fejjel újra ilyet vettem. És mindez ment addig, amíg el nem lopták a bicót, én pedig nem vettem egy normális márkát.
De ez a múlt. Az utóbbi években viszont hasonló történt a túrabringákkal. Évekig semmi. Aztán az utóbbi másfél évben hirtelen mindenki megtanult defektet szerelni. Csak a német túrán volt vagy 5-6 defektünk. Itt, a városban is volt olyan 4-5. És nem, nem esett le, csak itt, decemberben, este, a monitor előtt töprengve, hogy bakker, ennek valószínűleg az az oka, hogy öt év alatt elkopott a külső gumi. Lehet, hogy cserélni kellene.
A töprengést tett követte. Megint több tonna dokumentum, teszt, vélemény átolvasása. Meglett a tuti külső gumi. Van Magyarországon? Van. K drágán. 20e darabja. Keressünk tovább. Például itt van ez a német bolt, ahonnan nemrég rendeltem. Azannya. Van. Feleáron. Gyorsan meg is vettem. Megint 100 euró felett. A megjegyzésbe pedig beleírtam, hogy legyenek kedvesek kombinálják már össze a pár óra eltéréssel leadott két megrendelést, order number included. (Mert ekkor nem csak egy postaköltséggel úsztam volna meg, hanem 200 euró felett kedvezményt is adtak volna.)

Aztán ma, a nagy vérzivatarban kaptam egy levelet, valami Hanstól. Hogy öröm és hejehuja, örvendezzek, vígadjak, mert postára adták a megrendelésemet, pár nap és megkapom. Az _első_ megrendelésemet. Azaz le sem szarták, mit kértem a másodikban, elküldik külön, két postaköltséggel, kedvezmény nélkül.

Nem, nem egy nagy dolog. 16 euró, olyan 6e forint. De az illúzió. Hogy az ember úgy gondolta, hogy odakint, nyugaton, az emberek rendesek. Hogy a vevő az első. Hogy természetesen úgy variálnak, hogy a vevő járjon jól.
Hogy megbuktatják Orbán Viktort.

Nos nem. Miért is tennék?

A Moldva vidékén 07/06

Augusztusban volt egy egyhetes bringatúránk Dél-Csehországban. Gyakorlatilag beleugrottunk a sötétbe. A helyszínt korábbi csavargásokból ismertük (Krumlov, Budejovice, Lipnói-tó), de fogalmunk sem volt arról, milyen kerékpárosterep. Az elején akadtak meglepetések, sokkal szintesebb volt, mint gondoltam. Variáltuk is rendesen a túrákat. De végül minden megoldódott és összességében nagyon kellemes élmény lett belőle. A környék szép, a kerékpárutak meglepően jók és rengeteg van belőlük. Felkerült a bringástérképemre a táj.

Nyilván készült videóanyag is a túrákról. Meg kisfilm is. Imhol.

Eger nosztalgia

Videók jönnek.

Ahogy szoktam: az év első felében élményeket gyűjtünk, a másodikban pedig videókat vágok. Amilyen nyomorult év volt, a tervben 4-5 kajakos, egy bringás és kettő gyalogtúrázós videó szerepel. Persze másfelől – fenntartva, hogy tényleg nyomorult év volt – tulajdonképpen ez a váltás szándékosan történt. Hiszen arról irkálok már lassan egy éve, hogy elég volt a repkedésből: kisbusz, kajakok, kerékpárok… aktív kirándulások lesznek helyettük. Az év nyomorúsága inkább csak a túrák számában és a helyszínekben jelent meg. Mondom ezt akkor is, ha alapvetően semmi baj nem volt Dél-Csehországgal, vagy a Mazuri-tavakkal… de azért jó lett volna egy tengeri kajakozást, vagy a régóta tervezett toszkán bringatúrát is behúzni melléjük.

Na mindegy, videók születnek. A kajakos anyagok készen is vannak, de azok csak a januári filmfesztivál után kerülnek ki a blogra.

Most viszont egy olyan videó jön, mely nem szerepel a fenti felsorolásban. Kerékpár, de nem túra. Nosztalgiabringázás. A májusi tisza-tavi kajakozás előtt Egerben aludtunk és mivel volt nálunk kerékpár is, így két eső közti szünetben gyorsan mentem egy kört. Részben a belvárosban, de nagyobbrészt azon a környéken, ahol születtem, illetve ahol később felnőttem. 19 év. Ennél már több ideje lakok Pesten (nem elfeledkezve 4 év Kazincbarcikáról és 12 év Veszprémről), de az egri évek égtek belém a legmélyebben. A többi városról nem tudnék nosztalgiavideót készíteni. Azok csak városok, melyeket többé-kevésbé kedveltem, vannak emlékeim – az eltelt idő miatt inkább már csak kellemesek – de ezek a városok nem ivódtak bele olyan mélyen a gondolkodásomba, az érzelmeimbe, mint Eger.
Kábé két órám volt a bringázásra. Nem sok. De utólag azt mondom, nem is baj. Ha jobban ráértem volna, akkor valószínűleg sokkal komplexebb videót készítek, megállva minden sarkon és 4-5 percig beszélve arról, hogy mit is jelent nekem az a speciálisan kanyargó ösvény. Baromi unalmas lett volna, még nekem is. (Eleve nekem nincs is szükségem erre: én ránézek és tudom, hogy mit jelent. Mást meg biztosan nem érdekel ilyen mélységben a téma.)
Így viszont szerintem pont jó lett. Van benne Eger, mint város, van benne nosztalgia, mint Jocika. A videó a jelenkori Egert mutatja be, dumálni viszont a hatvanas-hetvenes évekről dumáltam, az egész pedig leginkább az aljas idő aljas elmúlásáról szól.

Bringával a Balcsira

Nem tudom, melyik a rosszabb. Az, hogy nem értenek hozzá és azért csinálják ennyire szarul, vagy az, ha értenek hozzá, de direkt csinálják szarul, hogy konfliktusokat generáljanak?

Kezdjük a kedvencemmel. Itt van a kiemelt bringás övezetként kezelt Tisza-tó környéke. Óriási költséggel kibővítették a Poroszló-Tiszafüred közötti hidakat. Hogy igazi bringás paradicsom legyen belőle. Csak éppen hogyan jutsz oda? A környéket a 33-as út vágja át, ezen keresztül lehet jönni Egerből, illetve Debrecenből. Lehetne. De a bringások le vannak róla tiltva. Alföldi út, szántóföldekkel. Lehetne szélesíteni kerékpársávval, lehetne mellé bringautat építeni, nagyjából annyiért, amennyibe egy VIP páholy kerül egy stadionban. Sőt, még lopni is lehet belőle. A környező falvakban pedig… a klasszikus magyar mutyi. Felveszik a támogatást, majd kiteszik a kerékpárút táblát a fél méter széles járdára. (Kivételesen nem túlzok. Tényleg fél méter. És erre nyílnak a boltok ajtajai, a házak kapui.) Utána pedig letiltják a bringásokat az útról. Ha Révész Máriusz komolyan gondolná (mint ahogy valójában nem), akkor felemelné a fejét és küzdene ez ellen a bicskanyitogató gyakorlat ellen. (Ugyanis ez a megoldás nem csak ezekben a falvakban keseríti meg a bringások életét.) Ehelyett van az, hogy kijelöltek Poroszlótól egy alternatív utat Eger felé (értsd, felfestettek néhány sárga bringát az útra, illetve kitettek néhány táblát), mely alternatív út keresztülmegy a noszvaji emelkedőn. Gyenge 270 méter szintemelkedés. Egy alapvetően végig sík út helyett. (Mely útvonal az M25 átadása után még jobban adná magát.)

Aztán nézzük ezt a balatoni bringautat. (Egyelőre ne foglalkozzunk azzal, hogy ez nem lesz igazi bringaút: táblázás, felfestés.) Kiviszik a picsába, kamaraerdői indulóponttal, fel az etyeki dombságra. Belerakva egy nagy kerülőt és egy csomó szintet. A külföldieken kívül ki a fene fog rajta menni?
Nézzük részletesen mi van most és ezekkel mit lehetne kezdeni:
– Nagytétény végéig kerékpárút visz a belvárosból.
– Érden a 6-os főúttal párhuzamosan futó kis utcákban el lehet menni a központig, utána pedig a széles főúton kifelé. Ide fel lehetne festeni a sárga bicikliket, meg jöhetne a táblázás. Semmibe nem kerülne.
– A 7-es főút mellett végig szántóföldek vannak. A megoldást lásd fentebb.
– A települések a Velencei-tóig példamutatóak. Jól járhatóak a kerékpárútjaik.
– A Velencei tó mellett végig van kerékpárút.
– Fehérvár. Na, ez tragikus. A fehérvári kerékpárút-hálózatot le kellene radírozni és újragondolni. Viszont jelen esetben be sem kell menni a belvárosba, a legrövidebb út a külvároson keresztül megy.
– Fehérvár és a Balaton között elég jó az úthálózat, akár Akarattyáig, akár Fűzfőig kijelölhető kerékpárral javasolt út. (Igen, táblázás és sárga bicó felfestése.)

És akkor most mi van? Balhé. Biatorbágy. Önkormányzat. Ugyanis eltitkolták, hogy pont a város legszarabb, közlekedési szempontból kifejezetten szűk részén akarják keresztülvinni a kerékpárutat. A civelek sokáig nem tudtak róla, aztán amikor kiderült, ezerrel igyekeznek megakadályozni. A polgármester meg nyilván tagad.

De a legszebb Révész Máriusz nyilatkozata.

Révész Máriusz kerékpározásért felelős kormánybiztos lapunk kérdésére azt mondta, csak az utóbbi napokban szembesült azzal, hogy Biatorbágyon milyen konfliktust okoz a BUBA.
Szerinte azért lesz nehéz a kérdésben igazságot tenni, mert mindkét fél érveiben vannak megfontolásra érdemes elemek.

Idemásolok egy részletet a parlament.hu-n található életrajzából.

2016. júniustól kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, feladatkörei: kerékpáros fejlesztések, kerékpárútépítések, sípálya-, kisvasútfejlesztések, vándortáborok újraindítása.

Ember! Kiemelt feladatod, hogy a kerékpárutakkal kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozzál! Mi az, hogy az utóbbi napokban szembesült!? Nem nézte át a terveket? Nem járta be a terepet? Mi a szart csinált akkor?

Komolyan mondom, már előre félek a dél-pesti kerékpárút fejlesztésekkel kapcsolatban mekkora cirkusz lesz. Mert értelmes – értsd kompromisszumkész, tapasztalt, határozott, de nem sötétzöld – kerékpárost megint a közelébe sem fognak engedni a terveknek, az biztos.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑