Odvas-hegy, Budaőrsi-hegy

Ahogy korábban is jeleztem a bakancstörténeti írásban, szerdán megjött az új bakancs, csütörtökön kiderült az idő, az egyetlen lefixált megbeszélésem péntekre takarodott át, így semmi akadálya sem volt annak, hogy kora reggel kihúzzak a bakancstesztelő terepemre. Nagyon régi dolog ez, már 2006-ban is ide jöttünk ki a családdal, amikor egyszerre kellett tesztelnünk mindenki bakancsát. Az Odvas-hegy egyszerűen tökéletes: sziklás, nagyon meredek kapaszkodók, a track szerint nem ritkán 40-50%-os emelkedéssel.

Ez a felfelé vezető út.

Alig mentem pár percet, és már csak egy ponttá zsugorodott odalent az autó. Fárasztó, viszont tény, hogy miután kilihegtem magam, nagyon hamar voltam olyan magasan, hogy Gazdagréttől a Tétényi fennsíkig beláttam mindent. Ezen a részen lehet tesztelni, hogy mennyire töri a bakancs a sarkat.

Utána pedig hasonlóan meredek lemenetel. Mellyel azt lehet tesztelni, mennyire nyomja össze a bakancs orra a lábujjakat.

A cipő meglepően jól szerepelt. Meglepően, mert itt már arra számítottam, hogy feltöri a sarkaimat és meggyötri a jobb nagylábujjamat. Ugyanis már otthon éreztem, hogy gyanúsan sokat mozog járás során a sarkam és egy enyhe nyomás is volt a lábujjamnál. (Az egész azért volt külön fura, mert vásárlás előtt felpróbáltam egy ugyanilyen méretű bakancsot és abban nem mozgott a sarkam. Persze ez lehetett a különböző zoknik miatt is.) Márpedig az otthoni próba csak egy kétkilométeres séta volt a közértbe. Mi lesz a durva hegyen?

Az lett, hogy a sarkam egy ideig mozgott, aztán rögzült. Beállt. A nyomás megvolt a lábujjamnál, de kibírható volt. Jó lesz ez.

Ugyanez az időjárásról már nem volt elmondható. Habár látszott, hogy egész Budapest fölött ragyog a nap, de itt, Budaőrsön megtapadt egy ronda fekete felhő és ki is tartott a túra végéig. Egy-két percre bukkant csak ki a nap valami réseken, ilyenkor vadul fényképeztem és videóztam. Szóval a dokumentációból akár úgy is tűnhet, hogy jó volt az idő, de ne hidd el. Nem volt az.

Leértem a hegyről, bele a dagonyába. Habár borzasztó nehéz volt a járás, de nem bántam. Ezt is le kell tesztelni. Az út meredeken emelkedett. Nem volt olyan látványos, mint az Odvas-hegy, de sokkal kitartóbban tört az ég felé. A végén kábé kétszer olyan magasra jutottam. Ez volt a Budaőrsi-hegy. Kilátás nulla, de erre nem is volt túraút, egy hangulatos ösvényke kacsázott végig a hegy tetején. Tulajdonképpen élveztem is, csakhogy ekkorra a bakancs már kimutatta foga fehérjét. A jobb lábamon teljesen feltört a sarkam, elől pedig egyre fájdalmasabb volt a nyomás. A bal lábamon pedig bejelzett a kisujjam. A fájdalom elviselhető volt, nem kellett ragtapaszozni, de azért masszívan jelzett, hogy itt bizony valami van.

A Nagyszénászug közelében leültem egy kidőlt fatörzsre. Megebédeltem. Nem tartott sokáig, de amikor felálltam, az összes fájdalom egyszerre harapott belém. Nem volt kellemes. Aztán menet közben rendeződött a helyzet. Itt-ott még emelkedett az út, ekkor azért óvatosan tettem a lábamat. Maga az ösvény elképesztően hangulatos volt, tetszett.
A Sorrento sziklák előtt volt egy nagyon durva emelkedő. Egyenes, meredek, növényzet szinte semmi… és az egész vastagon saras. Csúszott mint az istennyila. Én még csak-csak szenvedtem magam előre, de jött egy fiatal pár szemből. Lefelé. Túrabot nélkül. Na, ők tényleg centiről centire haladtak, egymásba kapaszkodva, egymást bátorítgatva.
Melléjük értem. Gondoltam felvidítom őket.
– Helló! Rittbergert leszúrtátok már?
– Helló! Nem, most otthon hagytuk – jött a meglepő válasz. Mi a fene. Van már beépített Rittberger is?

Mindenesetre nagyon örültem, amikor feljutottam a tetőre. A sár sem volt kedves, meg a bakancsom sem. Ragadós, cuppogós sárban felfelé erőlködni, vízhólyagos sarokkal… nem jó.

Utána jöttek a sziklák, itt egy kicsit pihengettem. Ami azt jelenti, hogy nem mentem tovább az úton, hanem a sziklák között rohangáltam.

Innentől már nincs messze a civilizáció, hamarosan a hétvégi telkek világába érkeztem. Aszfaltozott utcák, itt-ott kacsalábon forgó villák. Meg persze flex.
Rövid séta után feltűnt az Odvas-hegy és innen, a domboldalból is impozáns tömböt villantott. Eredetileg azt terveztem, hogy a teszt zárásaként felmegyek még egyszer, de nem volt rá szükség. Megtudtam, amit akartam. Sajnos.

Ez most olyan lehangoltnak tűnhet, de annyira azért nem az. Oké, jó lett volna, ha egyből jó a bakancs. De ahhoz piszok nagy mázli kell. Így viszont jöhet a finomhangolás.

De előbb egy kis bakancsológia. Ahogy igértem.

A bakancsnál az az alapvető probléma, hogy egymásnak gyökeresen ellentétes igényeknek kell negfelelnie. A talpa legyen kemény, de csillapítson annyira, hogy egész napos sziklán gyaloglás után se fájduljon meg a talpunk. Ne ázzon be, de ne is izzadjunk bele. Legyen masszív, kemény, de ne törje fel a lábat. Meg legyen tartós és legfőképpen kényelmes, akár többnapi gyaloglás után is.
Nos, ilyen bakancs nincs.
Vannak ugye a light bakancsok. Puhák. Kényelmesek. De magashegyre már nem valók. Sziklás terepre sem. A textil külső kezelés nélkül hamar átázik. Tény, nem töri a lábat, de maga a puha anyag meg tud törni és akkor buktuk a membránokat. Ahogy az eladó is mondta, jó kis bakancsok ezek, de 3-4 évre valók. Utána elvesztik a vízállóságukat.
A másik vonal a bőr bakancsok vonala. Kemény a külső, nem törik meg, így a membránok is kitartanak. Cserébe viszont megtörik a láb. Ha a bakancs nem milliméter pontossággal illeszkedik a lábra, akkor már súrlódik, dörzsölődik. Előbb-utóbb megpuhul, de addig rengeteg vízhólyagot kell elviselnünk. Ezeket már lehet vaxolni, azaz a vízállóságuk sokáig megmarad. Ezek azok a bakancsok, melyek tényleg egy életre szólnak, feltéve ha gondozzuk.

Egy régi emlék. 1982-ben vonultam be a seregbe. Késő este érkeztünk meg Szekszárdra, öreg éjszaka volt, mire megkaptuk a felszerelésünket. Nekem piszkos nagy szerencsém volt, 45-ös surranóból nem volt új, csak használt. Azaz már bejáratott, puha. Az előfelvettek jelentős százaléka viszont újat kapott. Na, az alapkiképzés alatt ők voltak azok, akik gyakorlatilag meghaltak. A kiképzőterep olyan 3 kilométerre volt a városon kívül, kivonulni 120-as tempóban, azaz futólépésben kellett. Mindenkinek. Annak is, aki vonyított a feltört surci okozta fájdalomtól.

Nos, összefoglalva: ha a külső borítás kemény bőrből van, akkor egy új cipőnél valószínűleg nem ússzuk meg a betörést. Hacsak nem a mi lábunkról mintázták a kaptafát. Ezt a megjegyzést nem viccnek szántam, én is átéltem már egyszer, hogy új bőr bakancs elsőre jó volt. De ez nagyon ritka.
Marad a betörés.
Minél puhább a bakancs, annál könyebb. Értelemszerűen minél keményebb a bakancs, annál tovább tart. Ha nagyon kemény, akkor pedig trükköznünk kell, mert hamarabb fog a lábunk elkopni, mint a bakancs megpuhulni.
Nézzük a lehetőségeinket.

  1. Bakancsfűzés
    Nincs mese, ki kell kisérleteznünk. Valahol el kell találni a középutat: nagyon meghúzni sem szabad (elzsibbad a láb), de lazára sem szabad hagyni (dörzsölődés). Ma már a középkategóriás bakancsokon is van egy távolra kirakott cipőfűző szem, ez arra jó, hogy különböző erősséget tudjunk beállítani a cipő első felében, illetve a szárában. A cipőfűzés függ a zoknitól is: vastagabb zokninál nem kell annyira meghúzni. Sőt. A cipő fűzése függ attól is, hogy reggel van, vagy délután. A lábunk ugyanis napközben folyamatosan dagad, estére nagyobb a méretünk, mint reggel.
  2. Zokni
    A legkritikusabb összetevő. Nem csak a bakancs betörésében játszik szerepet, hanem általában a kényelemérzetben is. Nyáron legyen vékony. Télen legyen meleg. Hát, ez bizony különböző vastagságokat fog jelenteni. Az izzadságot vezesse ki. Mert csak úgy tud eltávozni a membránokon. A tiszta gyapjú hiába meleg, de túra végén tocsogni fog a lábunk. Nem a bejövő vízben, hanem az izzadságban. Ha ismerkedünk egy új bőrbakanccsal, érdemes vastagabb zoknival kezdeni. Kíméli a lábat.
    Gondolom azt nem kell részleteznem, hogy mivel túrabakancsokról van szó, ezekhez túrazoknik valók. Pont. Ez nem vitatéma. Nem olcsók. A Decathlonban egészen jó áron is kaphatók, de aki igazán jót akar, az sportboltokban keres Bridgedale zoknikat. (Például itt, vagy itt, vagy itt.) Ami jelen esetben fontos, az a Bridgedale zoknik két paramétere: melegség index és párnázottság index. Mindkettő 1-5 között mozog, a zoknik csomagolásán feltüntetik. (Emellett különböző célokra különböző családok vannak. Na, itt lehet beleveszni a málnásba, mert bősz marketingesek éppen most nevezték át a teljes struktúrát, kidobva a jól bejáratott neveket. Totál káosz.)
  3. Ragtapasz
    Nagyon hasznos. Ha a cipő feltöri a sarkadat, te viszont úgy döntesz, hogy csakazértis betöröd a cipőt, akkor adjál némi előnyt a lábadnak. Sima hansaplast ragtapaszt ragassz a sarkadra minden túra előtt. Egy csík általában nem elég, én kettőt szoktam feltenni keresztben. De az sem rossz, ha vattát teszel a gézfecni alá.
  4. Egyéb tapaszok
    Léteznek speciális tapaszok is. Az egyik a vízhólyag-tapasz, a másik a bütyökvédő. Mindkettő kifejezetten hasznos, de a vízhólyag-tapasz hosszabb távon drága. A bütyökvédő gyakorlatilag egy mini zokni, amelyben pont ott van egy gél, ahol kell. Érdemes még szétnézni a Decathlon túra részlegén is, a teljesség igénye nélkül néhány termék: Zselés Talpvédő Sidas, Tapasz Hólyag Ellen, Ragtapasz Hólyag Ellen.
  5. Sarokfogó
    Ezt mondjuk nem erre találták ki, de erre is jó. Magassarkú cipőkhöz gyártanak valami öntapadó, vastagabb, de puha anyagot, melyet a cipő sarkába ragasztva megelőzhető, hogy állandóan leessen. (Hamupipőke, értem, amit mondasz, de ezt majd a Jótündérrel beszéld meg.) Maga a sarokfogó lehet gél, illetve velúr.
    Néhány példa:
    Batz,
    Scholl,
    Pedibus bőr,
    Pedibus gél.
  6. Nivea
    Kajakozáskor szoktam használni, amikor az evező kezdi feltörni a bőrt a hüvelykujjam tövében. Csökkenti a súrlódást, ezáltal a kidörzsölést is. Ugyanígy jó a sarokra is.
  7. Kalapács
    Közelítünk az oldschool módszerekhez. Túrafórumokon szokták írni, hogy semmi gond, puhítsuk meg a bőrt kalapáccsal, oszt jó lesz. Hááát… nem. Pontosabban, nem úgy. Ha ilyesmiben gondolkodunk, vigyük el a bakit cipészmesterhez, neki megvan a szakértelme és a megfelelő szerszáma.
  8. Vízbeáztatás
    Röviden: ne! Szintén fórumokon szoktak írni mindenféle vad módszereket, hogy tömjük ki vizes ruhával vagy vízzel töltött nylonzacskóval a bakancsot, esetleg itassuk át vodkával… elképesztő. Aki szörnyülködni akar, itt van egy gépi fordítás egy német oldalról. Ezt tényleg csak elrémisztésként tettem ide, senkinek eszébe se jusson bármit is kipróbálni ezekből a módszerekből.
  9. Tágító spray és sámfa
    Elméletileg működhet, de nagyon lassú a folyamat, ráadásul vastag bőr esetében korlátozottan használható.

[Update]
Egy kedves ismerősöm küldte át a linket. Hasznos lehet.
Ezek pedig tegnapról maradtak le:
Nikwax
Grangers

Szóval ezek vannak.

Kezdtem az 5-ös változattal. Vettem sarokfogó gélt és… nem úgy használtam, ahogy kellett volna. Eredetileg ugyanis ezt a cipőbe kell ragasztani. Csak hát a bakancs belsejében nem ragad meg. Ehelyett ráraktam a sarkamra, ott, ahol a cipő kidörzsöli. Egyik kezemmel odafogtam, a másikkal ráhúztam a zoknit, majd rögtön bele is léptem a bakancsba, úgy, hogy a kezemmel kicsit kinyomtam a bakancs szárát, ne mozogjon el a zokni alatt a tapasz. Azaz a relative vastag sarokfogó gélt gyakorlatilag vízhólyag-tapaszként használtam fel. Vastagabb és jobban tompít. Ráadásul 700 forintból egy életre megvan a megoldás, míg a tapasz alkalmanként 300 forint.
Ez már önmagában óriási előrelépés volt. Jöhetett a zoknivaria.
Három Bridgedale zoknit vettem, a következő párnázottsági értékekkel: 3.5, 4.5, 5.

  • 3.5 Trekker: Mentem vele egy 9 kilométeres próbatúrát. A sarkam – zselével – tökéletes. Viszont a jobb lábamon a nagylábujj nyomása erős. Ki lehet bírni, persze, de nem kellemes.
  • 5, Explorer (Summit) Performance: Durván vastag. Felvettem, öt perc múlva elzsibbadt a lábfejem. Zselé nélkül. Pedig egyáltalán nem húztam meg a cipőfűzőt.
  • 4.5 Explorer (Summit) Comfort: Ez a legbizarrabb. Ha a 3.5-es vastagságú nyomta a lábujjamat, akkor ennek is kellett volna. Ráadásul nagyon kicsi a különbség az 5-öshöz képest, szóval várható volt zsibbadás is. Ehhez képest ez volt a legjobb. Semmi zsibbadás, semmi sarokfeltörés, minimális nyomás a nagylábujjon. Mindez zselével.

Vásárlás előtt letisztáztam az eladóval, hogy megoldást keresek, azért vettem különböző zoknikat. Azt mondta semmi gond, akkor a végén majd cserélgetünk. Éltem is vele, az 5-ös zoknit lecseréltem egy 4-es vastagságúra.
Időközben beszereztem egy bütyökvédőt is. (4-es megoldás.) Eltűnt a maradék probléma, megszűnt a nagylábujjamon a bütyökfájás.
Készen vagyunk?
Dehogyis. A teljes védelemmel még menni kell egy hosszabbat. Ráadásul a biztonság kedvéért mindegyik zoknival.
Fogtam a 4 kilométeres futópályámat, a sík részeket kivágtam, raktam be helyette kaptatókat, majd összeraktam egy tesztelési stratégiát.
Itt van az eredmény.

  • 3.5-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Alapvetően rendben volt. Nem fájt sem a sarkam, sem a lábujjam. Viszont a bütyökvédő a vége felé zavart.
  • 4-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Indulás után új szereplő jelentkezett: a bal lábamon rüsztnél egy csík jellegű nyomás. Mintha megtört volna a bakancs. 1 kilométernél elmúlt. Viszont a bütyökvédő igencsak kellemetlenné vált. A talpamat is zavarta, meg a vastagabb zoknival már nagyot szorított rajta a cipő. Az utolsó kilométernél már sziszegtem.
  • 4,5-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Totális halál. Felvettem, mászkáltam vele pár percet a lakásban… majd levettem. Annyira szorított, hogy nem volt érdemes elindulni vele.
  • Decathlonos túrazokni, sarokvédővel, bütyökvédővel
    Ennek nyilván nem volt értéke a Bridgedale skálán, érzésre jóval vékonyabb, mint a 3.5-es. Ez a zokni volt rajtam az odvas-hegyi teszttúrán. A sarok rendben volt, viszont a bütyökfájdalom 1 km után bejelentkezett. Azaz a zokni vastagsága plusz a zselé vastagsága együtt is kevés volt ahhoz, hogy megszűnjön a fájdalom. A bütyökvédő persze szorított, de most csak az, a zokni nem tett hozzá. Így is kellemetlen volt, de legalább nem fájt.
  • 4.5-es zokni, sarokvédővel, bütyökvédő nélkül
    Ezt utólag tettem be, kiváncsiságból. És meglepő módon működött. Legalábbis majdnem. Alapból persze ez már nyomta a lábamat. Mindenhol. Nem volt kellemes, de meg lehetett szokni. (Nyilván ez már önmagában kizáró tényező, de kiváncsiságból mentem tovább.) A rüsztnél jelentkező sajgás egyből megvolt, egy kilométernél kifejezetten erős fájdalom lett belőle, mely két kilométernél eltűnt. A bütyök viszont rendben volt, azaz önmagában a zokni is hatásosan csillapított. Egészen két kilométerig. Utána elesett a zokni, a fájdalom pedig fokozatosan erősödött. Cserébe nem szorított a bütyökvédő.

Nos, ennyi volt a teszt. Nem örültem. Mint látható, elviselhető eredményt csak 3.5-es zoknival, sarokzselével és bütyökvédővel tudtam elérni. Ráadásul még ez sem releváns, hiszen ez volt az első 4 kilométer, simán lehet, hogy hosszabb távon itt is lesznek problémák. (Ahogy lehet, menni is fogok vele egy hosszabbat.) A többi változat mind megbukott. Az is látszik, hogy csak a jobb lábammal, azon belül is a bütyökkel van az összes probléma. Bütyökvédő nélkül még a 4.5-es zokni sem csillapít, a bütyökvédő pedig behoz egy kellemetlen szorítást a lábfejemen. Miközben a bal lábam vidáman jött a jobb mellett és élvezte az új bakancsot.

Tudom, hogy van egy ökölszabály, miszerint mindig egy számmal nagyobb bakancsot kell venni, mint a méretünk. Abba most belefért volna egy extrém vastag zokni is. Csakhogy ez egy ökölszabály, azaz általában igaz, de nem mindig. Jelen esetben pont nem. A bakancs elől patent volt, hátul, a sarkamnál viszont lötyögött. Próbáltam fél számmal nagyobbat, az már annyira laza volt a saroknál, hogy nem láttam esélyt sem arra, hogy meg tudom fogni.

A küzdelem folytatódik. A DM-ben is, illetve a Decathlonban is láttam mindenféle csodatapaszokat, működhet még a klasszikus vattás ragtapasz is, a lényeg, hogy valamit oda kell szerkesztenem a nagylábujjamhoz, ami nem mozdul el és tompít. Illetve más vonalon fel fogok keresni egy cipészt, hogy tudna-e varázsolni valamit. Ahogy néztem, a bütyökkel való küzdelem ott van mindenhol a repertoáron.

Stay tuned.

Azért fura, hogyan működik a szerelem. 2018 novemberében vettem egy kemény bőr Forclaz 500-as bakancsot. Egyből jelentkezett minden probléma, mint most. Egy nap után visszavittem és vettem helyette egy puha light bakancsot. Aztán most, 2021-ben megvettem a 15 éve vágyott álombakancsot. A lábam persze ugyanolyan, azaz megjött minden probléma újból. Én pedig szó nélkül beleálltam a küzdelembe.

Az is fura, hogyan működik a megszokás, illetve a figyelem. Nem először tapasztalom, hogy ha kifejezetten figyelek egy működésre, azaz tesztelek, akkor apró hibák is bosszantanak. A Merrell bakancsot például először vissza akartam vinni. Egy helyen találkozott három varrás és ezen a ponton a puha textil/velúr anyagok kifejezetten nyomták a lábamat. A biztonság kedvéért először kipróbáltam több Merrel bakancsot, végül egy Tatra light bakancsot is… és mindegyik nyomott azon a ponton. Azaz vagy túlteszem magam a dolgon, vagy soha nem lesz bakancsom. Elkezdtem nem figyelni rá és azóta nem is zavart. (Meg gondolom egy idő után meg is puhult.) A mostani teszten is azt vettem észre, hogy ami nem fájt nagyon, arról képes voltam elfeledkezni, amikor éppen elgondolkodtam valamin. Az már más kérdés, hogy a bütyök, az konkrétan fáj, azaz hiába nézek félre, ott marad. Az Alaska híres arról, hogy képes adaptálódni a lábhoz, de szerintem ez a bütyök dolog már erős lesz neki.

[Update egy nappal később]
Megvolt a visszateszt, azaz a legelső, ránézésre működő konfigurációval (3.5-es zokni, sarokzselé, bütyökvédő) nekimentem egy hosszabb túrának. Háát… összetörtem. Öt kilométer után erősen bejelentkezett a bütyökvédő. Egyre vacakabb lett, végül 9 kilométernél ki kellett vennem, mert egy lépést sem bírtam tenni benne tovább. Ez egyben kilőtte azt, hogy van legalább egy jó felállás, ráadásul értelmetlenné tette a tegnapi teszteket is. Az eltelt idő és a távolság jobban befolyásolta az eredményt, mint a variálás a zoknikkal.
Aztán hazafelé újraépült a remény. Ugyanis nem is volt olyan rossz bütyökvédő nélkül. Fájt, persze, de csak egy helyen. Míg előtte az egész lábam fájt.
Itthon húztam egy bátrat. Kidobtam minden segédeszközt a bakancsból, tettem bele egy, azaz 1 darab ragtapasz csíkot (vatta nélkül) a védendő helyekre és felvettem egy 4-es zoknit. Azaz igyekeztem úgy csinálni, mintha minden rendben lenne és rábíztam mindent a bakancsra. Működött! Az a kis semmi ragtapasz megvédte a sarkamat és a bütykömet is. Rögtön toltam így egy hat kilométeres sétát és még a végén is mosolyogtam. Azaz most már tényleg van egy működő konfigurációm, ráadásul egy olyan, mely kedves a szívemnek: a létező legkevesebb kiegészítő eszközt használja. A klasszikus felállás: ragtapasz és a megfelelő zokni. Vicces, mert az elején én is megörültem, hogy mennyit fejlődött a tudomány, milyen csodaeszközök vannak már, aztán a végén mégis a régi módszerek működtek.
Most még három nap, három túra, különböző vastagságú zoknikkal, de ez már csak a finomhangolás. Innentől már csak idő kérdése, hogy a lábam és a bakancs összepuhuljanak.

Végül a túra részletei

2 Comments

  1. Meglett a megoldás. Frissítettem az írást.

    • +1
      Ragtapasz + 25 éves Meindl bakancs. Eddig működött.
      Szintén zenész, sose ápoltam.
      Igaz inflációval lekövetve 6 számjegyű lenne mára az ára…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑