MonthJanuary 2021

RSD karika

2020-ban különböző családi okok miatt elmaradt a Balaton körbeevezése. Ehelyett… körbeeveztük az RSD-t. Nem akadtunk fenn olyan apróságokon, hogy egy folyót nem lehet körbeevezni. Megcsináltuk.
Maga a videó két túrából lett összekeverve, nyáron Nejjel leeveztünk az RSD aljáig, ősszel pedig nagyobb társasággal oda-vissza.

Emlék más

Habár nagyon különböző területen tevékenykedünk, elég régóta olvasom földim, Cservenyák Tamás írásait. (Ismerd meg az ellenségeid a másik fél gondolkodását, ugye.) (Dilbert alapú vicc volt.)

Részlet.

Háromféle memóriával bírunk: az egyik a munkamemória, ami legfeljebb egy fél percre van hitelesítve, és meglehetősen korlátozott. Mondjuk egy telefonszám vagy egyéb információ megjegyzésére képes, amíg fel nem írtuk. A másik az implicit memória, aminek több fajtája van, például a már említett motoros memória a mozdulatokhoz, az érzelmi memória vagy az érzékelési memória. A deklaratív vagy explicit memória az, amit vissza tudunk idézni, meg tudunk fogalmazni. Ennek további kétféle változata van: a szemantikus, azaz a tények, adatok, szavak-fogalmak-kategóriák jelentése, stb., és epizodikus, ami a történések, események visszaidézésére szolgál. Jellemző, hogy ez utóbbinál később már nem az eredeti eseményre, hanem annak felidézéseire emlékszünk vissza.

A két oldalon található hippocampus a halántéklebeny csúcsában, a neocortex alatt lévő, csikóhalra hasonlító agyterület. Az összetett információk és események memorizálásában nagy szerepe van. Ahhoz, hogy a munkamemóriából valami a hosszú távú memóriába jusson (akár szemantikus, akár epizodikus), szükség van a hippocampusra. Amikor az emlék létrejött, a hippocampus továbbítja azt a neocortex felé tárolási célból. A szemantikus memórianyomok esetében ott is maradnak. Az epizodikus emlékeknél ez másképp van. Amikor felidézzük őket, visszaküldjük a hippocampusba újrakonszolidálni őket, és ezután kerülnek vissza a neocortexbe. De minden esetben, amikor ezen a cikluson keresztülmennek, változhatnak. Ezért labilis az epizodikus emlékezetünk. Az idősebb emberekre jellemző, hogy a régi dolgokra jobban emlékeznek, mert azokat többször idézték fel. A közelmúltban történtek viszont kiesnek az emlékezetükből.

Tudatos Vezetés: Heteim a neurobiológia mocsarában

Ez azért elég sokmindent megmagyaráz. Hogy 40 éves osztálytalálkozón, vagy 30 éves évfolyamtalálkozón miért is alakulnak ki heves viták, amikor valaki nekiáll sztorizni. Hogy nem is úgy volt. Hanem máshogy. A változatok persze kölcsönösen kizárják egymást, egy laikus meg csak bámul értetlenül, hogyan lehet ennyire másképp emlékezni ugyanarra a sztorira. (Lásd még Lawrence Durrell: Alexandriai Négyes.) Mert az epizodikus emlékeket újra, meg újra lejátsszuk és mindig a legutolsó változat marad meg.

Feltéve, hogy az ember nem vezet naplót. Vagy énblogot. Ilyenkor maximum rácsodálkozik egy-egy régi írásra, hogy nahát, erre egészen máshogyan emlékeztem. Fura. Öregszem.

Lakinger Béla zsebcirkáló

Elkészült. Pocakos szuperbicaja.

Ahogy már korábban is írtam, nagy variálásban voltam decemberben. Hogy lecseréljük-e a túrabringákat, vagy sem? Egyik oldalról ezek 2015-ös kerékpárok, és bár nem annyira öregek, mint az országút, de azért ma már modernebbek vannak. Kapcsolható teleszkóp, tárcsafék, két lánctányér elől, integrált hajtómű, Deora XT váltók… meg ilyenek. Ki is néztem az utódot, ezt itt. Vagy éppen ezt. Szépek is, jók is. Meg drágák is, de talán össze tudjuk spórolni rá a pénzt ebben az utazásszegény időkben.

Aztán megnéztem több órányi Cobranco videót. És elgondolkodtam. A pacák a közelmúltban esett át egy hasonló cserén és csinált az új bicóval többnapos, cuccos túrákat. Nem volt boldog. Kezdve azzal, hogy egy csomó mindent le kellett cserélnie. Mert a boltban a trekking bringákat úgy szerelik fel, hogy… trekkingezni lehessen velük. Igen, én is látom a látszólagos ellentmondást. Maga a trekking fogalom igencsak széleskörú: jelent egyszerű városi mászkálást, települések közötti mozgást, legnagyobbrészt burkolt úton, de szóba jöhet murvás út, földút is. Cucc nincs beleértve, maximum valami kosárka az elejére. Na és persze jelent egy/kéthetes bringatúrát is, mindenféle bringautakon (hegyi ösvényeken azért már nem), egy/kétheti felszereléssel. Ez mind trekking és az üzletekben nyilván csak az első verzióra készítik fel a bringát. Ha megnézed a korábban belinkelt kerékpárokat, azokon is egyből cserélni kell markolatot, külső gumikat, szerelni kell rájuk csomagtartót, komolyabb lámpát, sárvédőket. Cobrancónak emellett cserélnie kellett még egy-két dolgot, melyek az első túrákon eltörtek.
Például hátsó féktárcsát.
Nagyjából itt gondoltam újra az elképzelésemet.
Az van ugyanis, hogy ha a bringa rendesen fel van pakolva, akkor a hátsó tárcsaféket mindkét oldalról betakarja egy-egy nagy táska. Megfojtják. Nem kap levegőt. Ha megnézel egy tárcsát, láthatod, hogy összevissza van lyuggatva. Nem véletlenül. Azért, hogy keresztül-kasul járja a levegő. Hogy hűtse. A táskáktól viszont nem igazán jut be levegő. A bicaj meg – pont a táskáktól – cefet nehéz, túrázni meg az ember leginkább hegyekbe megy, szóval a tárcsafék úgy kap extrém terhelést, hogy nincs megfelelő hűtése. Aztán elpattan a tárcsa.
Bármennyire is furcsán hangzik, de ha sok cuccal túrázik az ember, akkor jobb neki a V fék.
Csakhogy. Ma már egy szint felett, akár akarod, akár nem, tárcsafékkel szerelik a bringát. Ha V féket akarsz, akkor alsóbb szegmensből kell választanod, az meg olyan is.

Ebből jött ki az a döntés, hogy maradunk a régi bringáknál. Ezek 6 évvel ezelőtt jó minőségűnek számítottak: V fék, agydinamó, hegyi áttételezés, Deore váltók, extra kényelem.

Persze az élet nem ennyire egyszerű. A legutóbbi nagyobb lélegzetű túránk után a bringa éppen hogy haza bírta vonszolni magát. Elszakadt a fékbowden, küllők törtek, felni repedt, öt helyen, sárvédőket kellett letörnöm, aztán volt vagy hat defektünk is, szóval megszenvedtünk vele. Látszott, hogy ez így nem maradhat.
A legnagyobb baj a túlterhelés volt. Böszme nagy táskáim vannak és mivel én vagyok az erősebb, én vittem a cucc nagy részét is. Időnként (négynapos ünnep) a felszerelésen kívül 8-10 sört és egy csomó kaját is. Na meg én sem vagyok apró ember. Ez az összes súly mind a hátsó kerékre nehezedett. Nyilván az kapta a defekteket, abban törtek a küllők, meg a felni.

A felni még Ausztriában cserélve lett. Most cseréltem a külső gumikat is. Schwalbe Maraton Mondial Evolution. Talán jó lesz. Aztán hosszú-hosszú kínszenvedések után sikerült beszereznem első táskákat és hozzájuk való első csomagtartót. Az összes létező helyre szereltem váztáskát. Azaz elosztottam a súlyt. A bringa terhelhetősége 140 kiló, ez nálam 40 kiló cuccot jelent, ez a súly most szét lett osztva 12-5-16 kiló arányban (elől-középen-hátul). Egy kicsit parázok, mert az a 12 kiló a kormányzott kerékre került, de hamarosan letesztelem.

Felmerülhet, hogy mi a szösz ez a 33 kilónyi cucc? Most, amikor egyre jobban terjed a bikepacking? Kipróbáltam. Egy kupacba hordtam mindent, amiről úgy gondoltam, hogy vinnem kell. Tehertaxi kellett volna hozzá.

Még ennyi táskába is csak úgy fértem el, hogy erősen nekiálltam szelektálni. Bikepacking. Ja. Egyébként értem én, le lehet redukálni drasztikusan is az igényeket, de én nem járok olyan helyeken, ahol erre lenne szükség. Aki egy sziklás/gyökeres túraösvényen kapaszkodik ki a Tar-kőre bicóval (nemröhög, saját szememmel láttam ilyet), annak fontos lehet a súly, meg a térfogat. Nekem nem. Én leginkább aszfaltozott úton, nálunk kevésbé korrupt országokban jó minőségű kerékpárúton, maximum murvás, esetleg földúton járok. Oda jó ez a szett is.

Jelzem, a meccs azért még nincs teljesen lejátszva és a tűzbe lehet két vasat is tartani. Meg ilyesmi okosságok. Amilyen hülye évnek néz ki 2021, itt bármi lehet. Például a lányom bikepacking felszerelést kért az országútijára, én meg nehogy már ne kérjem tőle kölcsön egy próbára.

Másfelől pedig ez most terheléstesztre lett összeállítva. Az volt a forgatókönyv, hogy két hétre megyek túrázni (hat váltás ruha), teljes technikai felszereltség (drón, mindenféle kamerák, tucatnyi akkumulátor, töltő, powerbank) és éppen Ausztriában vagyunk, szombaton. Azaz a boltok éppen zárnak és legközelebb csak hétfő reggel nyitnak ki. Tömérdek kaja és sör.
Azért a teszt eredményére kíváncsi vagyok.

Aztán cseréltem markolatot is.

Itt speciel balek voltam, de utólag már nem bánom annyira. A kéthetes német túra után a bal csuklómon alagút-szindróma alakult ki. Három hónapig jártam fizikoterápiára, valami gép ütögetett árammal és rángatta a hüvelykujjamat. Szerencsére elmúlt. Most, hogy elkezdtem felújítani a bicót, találtam egy úgynevezett ergonomikus markolatot, melynél írták, hogy megakadályozza az alagút-szindróma kialakulását. Hurrá, Ez kell nekem. Durván drága volt, de azt a négy hónapnyi kinlódást nem kívánom senkinek. Megvettem. Aztán nem sokkal később kiderült, hogy egyszerűen csak arról volt szó, hogy a régi markolat volt rosszul beállítva. (Mindig tanul az ember. Az országútinál ilyen problémám sosem volt.) Na mindegy, tanulópénz. Annyiból viszont nem bánom, hogy ez egy nagyon vagány markolat, szép is, kényelmes is, van szarva, azaz végre tudok fogásokat variálni, meg úgy egyáltalán, nagyon nem mindegy mit fog az ember heteken keresztül, mi van a szeme előtt.

Ki lett cserélve az összes sárvédő, mert az eredetiek bolhásak voltak. Elég volt rájuk nézni és már törtek is. (Az első csomagtartó miatt a bringámról lekerült az első sárvédő.) Nej bringáján le lett cserélve kompletten az első felni, agydinamóval együtt. Tavasszal még mind a két gép elmegy átzsírozásra, fékfelújításra… és kész. Várnak a nagy bringatúrák.

PS.
Ebből valamikor külön posztot akartam írni, de pont ide illik. Félelmetes, mi van jelenleg bringafelszerelés/bringaruházat terén. December közepétől mostanáig rengeteg cuccot rendeltem. Első körben magyar boltokban, mert végülis, támogassuk a hazai kereskedőket. Ritka kivételektől eltekintve ráfaragtam. Teljesen tipikus volt, hogy a webshopban azt írták, hogy a termék raktáron van, esetleg rendelni kell és 3-5 nap múlva lesz. Na, ilyesmiről szó sem volt. Feladtam a rendelést és 3-4 nap múlva jött a levél, miszerint bocs, leltárhiba, nincs raktáron, a gyártó meg félév múlva szállít csak, már ha egyáltalán. (A legjobb az volt, amikor ki is értesítettek, hogy megérkezett a termék, majd elbringáztam a 30 kilométerre lévő üzletbe, ahol közölték, hogy bocs, benézték, nem az én rendelésem érkezett meg. Ja, az enyém? Az leltárhiba, nem is lesz.) Az pedig külön pikáns, hogy egy kivételtől eltekintve ezek a termékek nem kerültek ki a webshopból, de még csak a ‘raktáron’ státuszuk sem változott. Ez már valami olyasmi csavar, melyet végképp nem tudok felfogni.

Aztán mindegyik rendelésnek az lett a vége, hogy elmentem a Rose kereskedéshez, ahol volt minden, raktárról. A 10€ szállítási költség meg mondhatni baráti.

[Update]
Nem gondoltam volna, de a publikálás előtt sikerült lezavarnom a tesztet is. 60 kilométer, vegyesen. Volt benne jó minőségű út, volt benne vacak, volt murvás is, volt gépészkedős, hágómászás ugyan nem, de azért akadtak szintek is. Az időjárás mintha ráérzett volna, mit akarok: másfél órán keresztül esett az eső, utána egy óra vastag, nyomasztó felhő és hideg, majd a végén félóra napsütés, igaz erős szembeszéllel. Ideális tesztkörülmények.
Amikor elkezdtem kitolni a lakásból a szörnyet, beparáztam rendesen. Nehéz volt és irányíthatatlan. Már csak az a művelet is, hogy átmenjek a másik oldalára, majdhogynem megoldhatatlan mutatvánnyá vált. Azért csak 53 kilogram, ebből 12 kiló a kormányzott keréken. Odakint viszont megszelidült. Túlzás lenne azt mondani, hogy észre sem vettem, de bírtam vele. Leginkább arra hasonlított, amikor a felboríthatatlan Kodiak kajakomból átülök a Narancssárgába. Érzem, hogy instabilabb, érzem, hogy folyamatosan koncentrálnom kell, de úgy egyébként megy. Vigyáznom kell a hirtelen kormánymozdulatokkal, lejtőn 40 km/h felett erősen szitál, de ennyi. A leszállás, felszállás, illetve a tologatás és letámasztás, na ezek már erősebb kihívások.
Majdhogynem, mint egy nagymotor.

Élővíz-csatorna, Szarvasi holtág

A vírushelyzet miatt 2020-ban a szezonnyitó közös evezés júniusra csúszott, ráadásul a helyszín is más lett: a Kőrösök vidéke. Első nap a részben a Fehér-Kőrös egykori ágából, részben egy mesterségesen kialakított ágból összeállt Élővíz-csatornában eveztünk, a második napon pedig fel-alá bóklásztunk a Szarvas-Békésszentandrási holtágrendszerben. Igen, nyilván bezuhantunk a békésszentandrási sörfőzde kerthelyiségébe is.
Tulajdonképpen a tavaszi lockdown után mindenkinek ez volt az első kimozdulása és ez meg is látszott. Jókedv, életöröm, váratlan dalrafakadások.

Haj

Csak úgy, Cirmoscica nélkül.

Belegondoltál már, mennyire fontos szerepet játszik életünkben a haj? Pedig csak a fejünk tetején lévő szőr. Mégis, emberek milliói költenek nem kis összegeket arra, hogy divatos, vagy egyszerűen csak előnyös frizurájuk legyen. Más emberek kisebb vagyonokat áldoznak hajbeültetésre. Csalók vasalnak ki balekokból komoly pénzeket hajnövesztő szerekért, évszázadok óta. És akkor még nem beszéltem a parókabizniszről.

Mit tud a haj, amit a többi szőrzet nem?

Nos, az esztétikai szerepét nem lehet elhanyagolni. Általában véve a szimetrikus arcokat tartjuk szépnek, melyhez hozzátartozik a szabályos fejforma is. Ha ez éppen nincs meg, hajjal még mindig lehetőségünk van korrigálni. Vagy éppen egy excentrikus, de jópofa frizurával elvonni a figyelmet a szabálytalan formáról.

Oké. De ezt tudja a szakáll is. (Nőknél korlátozottabban.)

Van egy másik trükkje. A korral egyszerűen eltűnik. Ezért extra értékes, amíg van. Nézd meg a szakállt. Ha van, akkor életünk végéig van. Nyilván lehet vele bűvészkedni, de azért kevés férfinak áll jól a kopasz fej, marcona szakáll kombináció. (Akinek igen, annak viszont nagyon, de ehhez már kell a kigyúrt alak is.)

Szóval, a korral eltűnik. Azaz a haj hiánya bizony öregít. Különösen akkor, ha a delikvens nem adja fel és küzd.

Nézd meg. A kopasz gyerek megszokott látvány, a természetes kopaszodással küzdő viszont már kényelmetlen, némileg idegesítő. Valahogy nem áll össze. Gyerek nem küzdhet kopaszodással. Az már egy korhoz kötődik. Egy idősebb korhoz. És tulajdonképpen ebből jön egy csomó minden. Ha egy idős embernek dús ősz lobonca van, rögtön jön, hogy de jól tartja magát. Ha egy középkorú férfinak a fenti képen láthatóhoz hasonló a haja, akkor azt mondjuk, hogy szegény csóró, hogy megöregedett. Nyilván nem kell egyetérteni ezzel a spekulációval, én mindenesetre a magam részéről úgy gondolom, hogy ez a rejtett fiatalodási szándék van minden hajnövesztő, hajdúsító, hajbeültető praktika mögött.

Az egész írás egyébként abból jött, hogy olvastam egy cikket, miszerint nagyon közel állunk ahhoz, hogy megtaláljuk a hajhullás ellenszerét. Ekkor kezdtem elgondolkodni azon, mi is következik majd ebből. Például az, hogy elértéktelenedik a haj szerepe. Ha mindenkinek annyi lesz, amennyit akar, akkor nem lesz jelentősége. Hiszen ekkor már nem ez fogja jelenteni a fiatalságot, hanem valami más, a ráncmentes élő bőr, a harmadik fül, vagy mittudomén.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑