Micsoda nap

Én általában úgy ébredek, hogy egy ideig még nem pattanok ki az ágyból, hanem végiggondolom, mi is fog történni aznap. Nem mindig megyek végig az egész napon, a legtöbbször elég a délelőtt is. Mi lesz a reggeli? Mi lesz a reggeli sport? Utána mik azok a sürgős melók, amelyeket még délelőtt le kell tudnom? Mi legyen az ebéd? Lesz délután meló? Ha nem, akkor milyen bort bontsak az ebédhez?
Szóval ilyesmik.
Péntek. Megébredtem. Lássuk, mi van ma? Meló gyakorlatilag semmi. Az összes labda a másik térfélen pattog. Megbeszélés nulla. Jó. Akkor ma előveszem a todo cetlimet, lehúzok róla néhány sort, egyébként meg tanulgatok. Előtte pedig bringa, rég voltam már Gombában.

Az ébredés utáni mosoly nem sokáig maradt az arcomon.

Kezdődött ezzel a vásárlással. Melynek csak estefelé lett valamilyen megoldása, viszont addig bebuktam egy mobiltelcsit.

Belegondoltál már, mennyi kritikus tevékenységet bíztunk mára a mobiltelefonunkra? Én eljutottam odáig, hogy félek. Mi lesz, ha nem lesz mobiltelcsim? Hogyan fogok részt venni a társadalmunkban?

De ha csak ez lett volna. Munkahelyi f@szságok. Nem akarok róla beszélni. Pedig ekkor már beöltöztem a bringás nyuszi kezeslábasba, tulajdonképpen percekre voltam attól, hogy induljak. Aztán jöttek a munkahelyi levelek, jött ez a webes vásárlás, persze egy csomó helyről most jeleztek, hogy lejárt a jelszavam és komolyan, valami elképesztő, néhány helyen micsoda méhecsketáncot kell lejteni, hogy megváltoztassam a jelszavamat, persze mindenhol idióta jelszóházirendekkel, mintha az én 15-20 karakter közötti jelszavaim úgy egyébként törhetőek lennének, aztán még ezeket a változtatásokat végighullámoztatni az összes gépen, melyekről dolgozom, na meg a mobiltelcsin. Közben a webes vásárlás.
Két káromkodás közben megjött az üzenet a Decathlontól, hogy megérkezett az az izé, melyet rendeltem. Máskor örülök az ilyesminek, most azért nem, át kellene venni, lehetőleg még péntek délelőtt, a franc sem akar ezüsthétvégén boltba menni, szóval végül visszaöltöztem utcai ruhába, majd a városi bicóval elmentem a Dekába. Illetve. Már a ház előtt, amikor vittem le a lépcsőn, a bringa kizúgott az útra. Én meg álltam ott, az üléssel a kezemben. Fogalmam sincs, hogyan, de a felső nyeregszár csavarja elpárolgott és a nyereg csak úgy van. Ettől persze még elmentem, de a todo cetlim frankón visszagyarapodott.

Ekkor már jócskán benne jártunk a délutánban és hol volt még az ebéd? Át is kellett variálnom. Bőven nem fog beleférni semmilyen lassú kaja sem.

Arról nem is beszélve, hogy ahogy hazaértem, megint üzenet a Facebookon, hogy próbálkozzak. Próbálkoztam. Olyan húszsor. Nem sikerült.

Közben kaptam egy levelet. Ránéztem. Elsötétült a tekintetem.

Na szóval, máshol sem folynak optimális mederben a dolgok. Finoman szólva.

Hosszú sztori lesz. A maratoni hosszúságú Duna bringatúránk során azért kiugrott néhány hiba. Finoman szólva. Felírtam a javításokat. A todo cetlimre.

Először arra gondoltunk Nejjel, hogy bringát cserélünk. Ezek öt-hat éves jószágok, egy csomó kellemetlen hibával. Megöregedtek. Meg ma már annyival, de annyival jobb gépek vannak. Meg mi lenne, ha kategóriát lépnénk? Anyagilag beleférne, hiszen amennyi pénzt megspórolunk egy bringás/sátras túrával a szálláson és útiköltségen, annyiból túránként összejönne egy kerékpár ára.
Ne menjünk most bele, mennyi időt csesztem el a témára. Alapos ember vagyok. Csak Cobranco videóból megnéztem vagy 20 órát. Rengeteg gyártó rengeteg táblázata, visszajelzések, vélemények.
Nem akarok mélyebben belemenni, egyszer úgyis megírom részletesebben is, a lényeg az, hogy benne ülünk a tutiban, ilyen nagycuccos túrákra ezek az öreg gépek sokkal alkalmasabbak, mint a mostani modern, akár kategóriákkal feljebb sorolt bringák. Hülye egy világ ez. Azaz ahelyett, hogy kidobnánk sokszázezer forintot új bicókra, tegyünk rá jóval kevesebbet, nézzük meg, mi kotyog, mi lötyög ezeken a gépeken (plö most a nyereg), újítsuk fel… és ennyi.
Ha már megvolt a döntés, szedjük össze, mit is kell cserélni, mit is kell bővíteni. Nyilván ezt most kell meglépni, az ilyen szutyok, ködös, esős decemberben, amikor az emberfia folyamatosan arról ábrándozik, hogy igen, nemsokára jön a nyár, vidám dalokat énekelve fogunk keresztülbringázni vadvirágos réteken, nyilván esőben, de ki nem szarja le.
Oké. A német túrán szanaszét repedt a felnim. Nyilván túlterheltem. Mit lehet ellene tenni? Szétszedni a cuccot. Ne minden hátul legyen, menjenek táskák előre is. Vannak is ilyen táskák. Megkerestem a német gyártót. Kiválasztottam a táskát. Azt mondta, vegyem meg a magyar forgalmazótól. Jó. A magyar “forgalmazónál” semmilyen táska sincs a gyártótól. Sajnos tipikus. Gugli. Nocsak. Másik cég, van is raktáron, pont a nekem kellő színben. Ár? Jó. Megrendeltem. Két nap múlva jött a levél, hogy a termék sajnos nincs raktáron, a gyártó pedig márciusig nem szállít belőle. Aha. Jó. Keresgéljünk. Végül találtam egy német bringabolt-hálózatot, van magyar nyelvű oldaluk is, szállítanak is ide. Sőt, van is a táskából. Gyors ellenőrzés, hogy nem szélhámosak-e, nos nem, vagy ha igen, akkor nagyon sokat dolgozhattak azon, hogy jó píárjuk legyen a neten. 100 euró feletti rendelés elment.
Kombináltam tovább. Aztán villámcsapás. Nevezhetsz lassú felfogásúnak, ebben az esetben simán elfogadom. Egyszerűen egyik pillanatról a másikra állt össze egy nagy problémakör megoldása.
Nevezzük ezt a problémakört Defektistennek. Régi törzsolvasók még emlékezhetnek rá, hogy 10-14 éve, ha nem írtam arról, hogy aznap is defektem volt, akkor már el volt cseszve a napjuk. Nos, mindenre megvan a magyarázat. Az akkori defektvadász Csepel Adrenalin bringám piszok gyenge gumikkal lett kiadva. Vadászta a defekteket. Én pedig ideges lettem. Mit csináltam? Megnéztem, melyik Magyarországon kapható guminak van a legmagasabb TPI (Thread Per Inch) értéke, és vettem belőle egy párat. Q drága volt, de azt hittem, ezzel megoldottam a problémát. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy ezek versenygumik voltak, azaz nagyjából egy bringaverseny alatt el is koptak. A defektállóságukat hozták nálam olyan 1-2 hétig, aztán kész. Én meg hülye fejjel újra ilyet vettem. És mindez ment addig, amíg el nem lopták a bicót, én pedig nem vettem egy normális márkát.
De ez a múlt. Az utóbbi években viszont hasonló történt a túrabringákkal. Évekig semmi. Aztán az utóbbi másfél évben hirtelen mindenki megtanult defektet szerelni. Csak a német túrán volt vagy 5-6 defektünk. Itt, a városban is volt olyan 4-5. És nem, nem esett le, csak itt, decemberben, este, a monitor előtt töprengve, hogy bakker, ennek valószínűleg az az oka, hogy öt év alatt elkopott a külső gumi. Lehet, hogy cserélni kellene.
A töprengést tett követte. Megint több tonna dokumentum, teszt, vélemény átolvasása. Meglett a tuti külső gumi. Van Magyarországon? Van. K drágán. 20e darabja. Keressünk tovább. Például itt van ez a német bolt, ahonnan nemrég rendeltem. Azannya. Van. Feleáron. Gyorsan meg is vettem. Megint 100 euró felett. A megjegyzésbe pedig beleírtam, hogy legyenek kedvesek kombinálják már össze a pár óra eltéréssel leadott két megrendelést, order number included. (Mert ekkor nem csak egy postaköltséggel úsztam volna meg, hanem 200 euró felett kedvezményt is adtak volna.)

Aztán ma, a nagy vérzivatarban kaptam egy levelet, valami Hanstól. Hogy öröm és hejehuja, örvendezzek, vígadjak, mert postára adták a megrendelésemet, pár nap és megkapom. Az _első_ megrendelésemet. Azaz le sem szarták, mit kértem a másodikban, elküldik külön, két postaköltséggel, kedvezmény nélkül.

Nem, nem egy nagy dolog. 16 euró, olyan 6e forint. De az illúzió. Hogy az ember úgy gondolta, hogy odakint, nyugaton, az emberek rendesek. Hogy a vevő az első. Hogy természetesen úgy variálnak, hogy a vevő járjon jól.
Hogy megbuktatják Orbán Viktort.

Nos nem. Miért is tennék?

3 Comments

  1. Ilyen kevlárszalagot nem próbáltál még? Én a rolleremhez vettem, ott bejött.

  2. Én úgy jártam, hogy 1 boltból vettem ugyan azt az 1 terméket, és 1 rendelésen belül. 3 darabot kértem, így 3 csomag érkezett, 3 külön nap.
    Mifelénk szerencsére nagy divat, hogy a szállítás költségét a bolt fizeti.

    Egyébként már többször elgondolkoztam, hogy Magyarország már 16 éve bent van az EU-ban, de ez az EU-n belüli szállítás csak nem tudott kialakulni. Rengeteg olyan bolt van, ami csak Bécsig viszi az árut. Onnantól keletre meg kezdődik a senkiföldje…

    • Elnézve nálunk a házhozszállítás kultúráját, egy percig sem csodálkozok. Nemrég rendeltem egy izét, a szállításnál csak GLS-t lehetett választani, meg GLS pontot. Gondolkodás nélkül a másodikat választottam. Bármi, csak ne házhozszállítás legyen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *