Date2020. December 11. Friday

Micsoda nap

Én általában úgy ébredek, hogy egy ideig még nem pattanok ki az ágyból, hanem végiggondolom, mi is fog történni aznap. Nem mindig megyek végig az egész napon, a legtöbbször elég a délelőtt is. Mi lesz a reggeli? Mi lesz a reggeli sport? Utána mik azok a sürgős melók, amelyeket még délelőtt le kell tudnom? Mi legyen az ebéd? Lesz délután meló? Ha nem, akkor milyen bort bontsak az ebédhez?
Szóval ilyesmik.
Péntek. Megébredtem. Lássuk, mi van ma? Meló gyakorlatilag semmi. Az összes labda a másik térfélen pattog. Megbeszélés nulla. Jó. Akkor ma előveszem a todo cetlimet, lehúzok róla néhány sort, egyébként meg tanulgatok. Előtte pedig bringa, rég voltam már Gombában.

Az ébredés utáni mosoly nem sokáig maradt az arcomon.

Kezdődött ezzel a vásárlással. Melynek csak estefelé lett valamilyen megoldása, viszont addig bebuktam egy mobiltelcsit.

Belegondoltál már, mennyi kritikus tevékenységet bíztunk mára a mobiltelefonunkra? Én eljutottam odáig, hogy félek. Mi lesz, ha nem lesz mobiltelcsim? Hogyan fogok részt venni a társadalmunkban?

De ha csak ez lett volna. Munkahelyi f@szságok. Nem akarok róla beszélni. Pedig ekkor már beöltöztem a bringás nyuszi kezeslábasba, tulajdonképpen percekre voltam attól, hogy induljak. Aztán jöttek a munkahelyi levelek, jött ez a webes vásárlás, persze egy csomó helyről most jeleztek, hogy lejárt a jelszavam és komolyan, valami elképesztő, néhány helyen micsoda méhecsketáncot kell lejteni, hogy megváltoztassam a jelszavamat, persze mindenhol idióta jelszóházirendekkel, mintha az én 15-20 karakter közötti jelszavaim úgy egyébként törhetőek lennének, aztán még ezeket a változtatásokat végighullámoztatni az összes gépen, melyekről dolgozom, na meg a mobiltelcsin. Közben a webes vásárlás.
Két káromkodás közben megjött az üzenet a Decathlontól, hogy megérkezett az az izé, melyet rendeltem. Máskor örülök az ilyesminek, most azért nem, át kellene venni, lehetőleg még péntek délelőtt, a franc sem akar ezüsthétvégén boltba menni, szóval végül visszaöltöztem utcai ruhába, majd a városi bicóval elmentem a Dekába. Illetve. Már a ház előtt, amikor vittem le a lépcsőn, a bringa kizúgott az útra. Én meg álltam ott, az üléssel a kezemben. Fogalmam sincs, hogyan, de a felső nyeregszár csavarja elpárolgott és a nyereg csak úgy van. Ettől persze még elmentem, de a todo cetlim frankón visszagyarapodott.

Ekkor már jócskán benne jártunk a délutánban és hol volt még az ebéd? Át is kellett variálnom. Bőven nem fog beleférni semmilyen lassú kaja sem.

Arról nem is beszélve, hogy ahogy hazaértem, megint üzenet a Facebookon, hogy próbálkozzak. Próbálkoztam. Olyan húszsor. Nem sikerült.

Közben kaptam egy levelet. Ránéztem. Elsötétült a tekintetem.

Na szóval, máshol sem folynak optimális mederben a dolgok. Finoman szólva.

Hosszú sztori lesz. A maratoni hosszúságú Duna bringatúránk során azért kiugrott néhány hiba. Finoman szólva. Felírtam a javításokat. A todo cetlimre.

Először arra gondoltunk Nejjel, hogy bringát cserélünk. Ezek öt-hat éves jószágok, egy csomó kellemetlen hibával. Megöregedtek. Meg ma már annyival, de annyival jobb gépek vannak. Meg mi lenne, ha kategóriát lépnénk? Anyagilag beleférne, hiszen amennyi pénzt megspórolunk egy bringás/sátras túrával a szálláson és útiköltségen, annyiból túránként összejönne egy kerékpár ára.
Ne menjünk most bele, mennyi időt csesztem el a témára. Alapos ember vagyok. Csak Cobranco videóból megnéztem vagy 20 órát. Rengeteg gyártó rengeteg táblázata, visszajelzések, vélemények.
Nem akarok mélyebben belemenni, egyszer úgyis megírom részletesebben is, a lényeg az, hogy benne ülünk a tutiban, ilyen nagycuccos túrákra ezek az öreg gépek sokkal alkalmasabbak, mint a mostani modern, akár kategóriákkal feljebb sorolt bringák. Hülye egy világ ez. Azaz ahelyett, hogy kidobnánk sokszázezer forintot új bicókra, tegyünk rá jóval kevesebbet, nézzük meg, mi kotyog, mi lötyög ezeken a gépeken (plö most a nyereg), újítsuk fel… és ennyi.
Ha már megvolt a döntés, szedjük össze, mit is kell cserélni, mit is kell bővíteni. Nyilván ezt most kell meglépni, az ilyen szutyok, ködös, esős decemberben, amikor az emberfia folyamatosan arról ábrándozik, hogy igen, nemsokára jön a nyár, vidám dalokat énekelve fogunk keresztülbringázni vadvirágos réteken, nyilván esőben, de ki nem szarja le.
Oké. A német túrán szanaszét repedt a felnim. Nyilván túlterheltem. Mit lehet ellene tenni? Szétszedni a cuccot. Ne minden hátul legyen, menjenek táskák előre is. Vannak is ilyen táskák. Megkerestem a német gyártót. Kiválasztottam a táskát. Azt mondta, vegyem meg a magyar forgalmazótól. Jó. A magyar “forgalmazónál” semmilyen táska sincs a gyártótól. Sajnos tipikus. Gugli. Nocsak. Másik cég, van is raktáron, pont a nekem kellő színben. Ár? Jó. Megrendeltem. Két nap múlva jött a levél, hogy a termék sajnos nincs raktáron, a gyártó pedig márciusig nem szállít belőle. Aha. Jó. Keresgéljünk. Végül találtam egy német bringabolt-hálózatot, van magyar nyelvű oldaluk is, szállítanak is ide. Sőt, van is a táskából. Gyors ellenőrzés, hogy nem szélhámosak-e, nos nem, vagy ha igen, akkor nagyon sokat dolgozhattak azon, hogy jó píárjuk legyen a neten. 100 euró feletti rendelés elment.
Kombináltam tovább. Aztán villámcsapás. Nevezhetsz lassú felfogásúnak, ebben az esetben simán elfogadom. Egyszerűen egyik pillanatról a másikra állt össze egy nagy problémakör megoldása.
Nevezzük ezt a problémakört Defektistennek. Régi törzsolvasók még emlékezhetnek rá, hogy 10-14 éve, ha nem írtam arról, hogy aznap is defektem volt, akkor már el volt cseszve a napjuk. Nos, mindenre megvan a magyarázat. Az akkori defektvadász Csepel Adrenalin bringám piszok gyenge gumikkal lett kiadva. Vadászta a defekteket. Én pedig ideges lettem. Mit csináltam? Megnéztem, melyik Magyarországon kapható guminak van a legmagasabb TPI (Thread Per Inch) értéke, és vettem belőle egy párat. Q drága volt, de azt hittem, ezzel megoldottam a problémát. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy ezek versenygumik voltak, azaz nagyjából egy bringaverseny alatt el is koptak. A defektállóságukat hozták nálam olyan 1-2 hétig, aztán kész. Én meg hülye fejjel újra ilyet vettem. És mindez ment addig, amíg el nem lopták a bicót, én pedig nem vettem egy normális márkát.
De ez a múlt. Az utóbbi években viszont hasonló történt a túrabringákkal. Évekig semmi. Aztán az utóbbi másfél évben hirtelen mindenki megtanult defektet szerelni. Csak a német túrán volt vagy 5-6 defektünk. Itt, a városban is volt olyan 4-5. És nem, nem esett le, csak itt, decemberben, este, a monitor előtt töprengve, hogy bakker, ennek valószínűleg az az oka, hogy öt év alatt elkopott a külső gumi. Lehet, hogy cserélni kellene.
A töprengést tett követte. Megint több tonna dokumentum, teszt, vélemény átolvasása. Meglett a tuti külső gumi. Van Magyarországon? Van. K drágán. 20e darabja. Keressünk tovább. Például itt van ez a német bolt, ahonnan nemrég rendeltem. Azannya. Van. Feleáron. Gyorsan meg is vettem. Megint 100 euró felett. A megjegyzésbe pedig beleírtam, hogy legyenek kedvesek kombinálják már össze a pár óra eltéréssel leadott két megrendelést, order number included. (Mert ekkor nem csak egy postaköltséggel úsztam volna meg, hanem 200 euró felett kedvezményt is adtak volna.)

Aztán ma, a nagy vérzivatarban kaptam egy levelet, valami Hanstól. Hogy öröm és hejehuja, örvendezzek, vígadjak, mert postára adták a megrendelésemet, pár nap és megkapom. Az _első_ megrendelésemet. Azaz le sem szarták, mit kértem a másodikban, elküldik külön, két postaköltséggel, kedvezmény nélkül.

Nem, nem egy nagy dolog. 16 euró, olyan 6e forint. De az illúzió. Hogy az ember úgy gondolta, hogy odakint, nyugaton, az emberek rendesek. Hogy a vevő az első. Hogy természetesen úgy variálnak, hogy a vevő járjon jól.
Hogy megbuktatják Orbán Viktort.

Nos nem. Miért is tennék?

Hogyan lesz új telefonom

Strapás időszak ez.

Karácsony. Már jó régen megegyeztünk, hogy senki nem vesz ajándékot senkinek, maximum valami apró izét, max 5e pénz, hogy azért mégis legyen már valami a fa alatt. Valójában ez a leggyilkosabb húzás, hiszen valami apróságot a legnehezebb venni a másiknak. Egy csomót kell csavarogni, mire egyáltalán beindul az ötlet, meg hát ne legyen már valami felesleges cucc, na ilyenkor örülünk annak, ha a fater szereti a bort, mert vele legalább könnyen végzünk.

A továbbiakban kicsit homályosan kell fogalmaznom, mert hát még nincs karácsony. Szóval van egy ember, akinek nagyon nehezen találtunk ki bármit is. Végül egyik este meglett. Frappáns cucc, tutira örülni fog neki.

Vegyük meg.

Webshop. Kosár. Fizetés. A covidra való tekintettel nincs utánvétel, csak bankkártya. Jó. Fizetnék. Azt írja az oldal, hogy átirányít a Global Payment oldalára. Aztán nem. Kövér error. (Tízből kétszer tényleg átirányított, ekkor a kártyaadatok megadása után jött a kövér error.) Hát, izé. Nem szívesen engedném el, tényleg nehezen találtunk rá erre a cuccra. Gép újraindítása. Különböző böngészők. Cache törlése. Semmi. Az azért látszik, hogy network error, azon belül is timeout. Felhívtam az üzletet. Nem vették fel. Hát, jó, biztosan van Facebook oldaluk is. Volt. Azon belül is volt egy poszt, melyben a nagy karácsonyi vásárlásra buzdítottak. Ember. Engem már nem kell buzdítani, megvan a pénzem, megvan mit akarok venni, neked megvan az árud, csak éppen nem engeded, hogy fizessek. Na, ide beírtam, mi a bajom.
Nem sokkal később csörgött a telefon. Visszahívtak az üzletből. Elmondtam, mi a bajom. Tudnak róla, vizsgálják. Oké, kösz, bocs a zavarásért. Öt perccel később újabb hívás, elhárították a hibát, feljön az oldal. Izé. Az néha nekem is feljött. Nem az volt a baja. Hanem, hogy nem lehetett továbbmenni. Akkor még dolgoznak rajta. Ja, mondtam, csak éppen 14 nap múlva karácsony, a szállítási idő meg 10 nap.
– Hmm. Mit is szeretnék? – kérdezte a hapsi.
Megmondtam.
– Ez raktáron van?
– Igen. A weboldaluk szerint ott van.
– Hmm. Nézem.
Nézte.
– Nos, nincs raktáron. Le kell gyártanunk. Ez nem lesz ott karácsonyra.
– De a weboldal…
– Készlethiba.
Már csak a telefon lerakása után jutott eszembe, hogy meg sem kérdezte a rendelt termék pontos változatát. Ezek szerint a komplett termékcsalád készlethibán lenne? Atyavilág, mekkora kupleráj lehet ott.
Egy óra múlva üzenet a Facebookon. Most próbáljam meg, működik.
Tényleg reszeltek valamit rajta. Eddig ugyanis amikor hiba történt, bejött egy lekezeletlen hibaüzenet és zárhattam be a böngésző ablakát. Most viszont egyrészt mindig bejött a Global Payment oldala, másfelől meg már le lettek kezelve a hibák, visszakerültem a webshop Kosár oldalára. Hibaüzenettel.
Csak hát ez sem az igazi. Birkózzunk. Vagy a harmadik próbálkozásra túljutottam a kártyabekérő ablakon. (Ez sem volt kispálya, a kártyaszámbekérő mező rendszeresen eljátszotta, hogy beírás után négyesekre tördelte a számsort, majd a végén közölte, hogy nem jó a formátum. Ilyenkor nem lehetett mást csinálni, mint bezárni az ablakot és kezdeni újra. Hiába toltam be a számot copypasztával, keepasszal, Google validációval. (Ez utóbbi ugye azt jelenti, hogy a Google megjegyezte a kártya adatait, majd amikor onnan akartam betölteni, akkor előtte leszed 300 forintot a számlámról, majd rögtön törli is a tranzakciót, mindezt azért, hogy biztos legyen abban, hogy jó és működőképes a megadott bankkártya.))
Szóval próbálkoztam. Már eleve a kártyabekérő ablak rohadt lassan jön be – ha egyáltalán bejön – utána meg a hülye bevitelformázás, maradjunk annyiban, hogy kis híján pezsgőt bontottam, amikor túljutottam ezen az akadályon és megjelent egy homokóra, miszerint a 3D szolgáltatás validál. Oké. Csináld. Aztán villanás, webshop, kosár, hibaüzenet.
De legalább látszott, hogy van élet a kártyabekérő ablakon túl. Erőltessük tovább.
És igen. Úgy a hatodik-hetedik próbálkozás során túljutottam ezen a validáción is. Megjelent a bankom Multifactor Autentikáció üzenete. Hurrá. Mobiltelcsi. Banki web app. Ujjlenyomat. A kurva anyád, nem ismeri fel. Hatjegyű pinkód. Mi a fasz is volt? Beugrott. Még időben beléptem, leokéztam a tranzakciót. A számítógép képernyőjéről eltűnt az üzenet, visszaugrottunk a Global Payment oldalára. Várakozás. Majd újból elindult egy 3D validálás. Minek???!! Vártam. Feszülten meredtem a képernyőre. Sikerülnie kell! Meg tudod csinálni! Majd kábé két perc múlva webshop, kosár, hibaüzenet.
Na, ekkor basztam falhoz a kezemben lévő mobiltelefont.
Darabokra tört a burkolata, a kamera különösen szétesett. Ennyi. De legalább megvan, mivel fogom meglepni magam karácsonyra. A béke, a boldogság, a szeretet ünnepére.

PS1.
Csak hogy lezárjam a történetet. Aznap délután még vagy harmincszor nekifutottam. Nagyjából négyszer jutottam el a végéig, azaz addig, amíg a második 3D validálás fut timeoutra. Fizetnem egyszer sem sikerült. Közben folyamatosan kommunikáltunk a Facebook Messenger-en keresztül, de nem sült ki belőle semmi.

PS2.
Egyértelműen látszott, hogy a hibát a Global Payment szolgáltatás leterheltsége okozta. Ezüsthétvége, pandémia, elbaszott folyamatok… nem bírta a rendszer. De ne menjünk el a webshop felelőssége mellett sem. Amikor a vírushelyzet miatt kizárólag online forgalmazásra álltak át, végig kellett volna gondolniuk a helyzetet. Ha csak és kizárólag egy fizetési módot hagynak meg, az bizony vaskos SPOF. Mert ha azzal gond lesz, megáll az egész szolgáltatás. És persze mikor van gond? Karácsony előtt, Amikor a legnagyobb lenne a forgalom. És tényleg nem kellett volna más, csak az, hogy valaki használja az agyát. Ugyanis simán megtehették volna, hogy kitesznek a webshopba egy bankszámlaszámot, figyelmeztetnek – akár egy extra levéllel is – hogy a közlemény rovatba írjuk be a rendelésszámot, és már mehet is az előre utalás. Vészmegoldásnak tökéletes. Ingyen van. Nem gondoltak rá. Most szopnak.

A baj csak az, hogy én is.

PS3.
Délután négykor a Global Payment jelezte, hogy sikerült elhárítaniuk a hibát. Fel tudtam adni a megrendelést.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑